Hogyan készül egy Battlestar Galactica-epizód? (IV. rész)

A tényleges képanyag készítése befejeződött, jöhetnek az olyan poszt-produkciós munkálatok, mint a hang újrakeverése, a zene szerkesztése, vagy a CGI-effektek véglegesítése.

Mivel a forgatókönyv és a vágás között nem telik el elég idő, hogy elkészüljenek a szükséges vizuális effektek, először Adam Leibowitzék dolgozzák ki a previz képsorokat, azaz olyan, gyengébb minőségű előnézeteket, amelyekből Ron Moore eldöntheti, mire lesz szüksége a története elmeséléséhez. Gary Hutzel rendszerint előre megbeszéli a rendezővel, hogy ő mit akar látni, de mindig bátorítja az embereit, hogy rukkoljanak elő saját ötletekkel.

Az írók nem szokták meghatározni pontosan, hogy egy-egy űrjelenet vagy egyéb effektus hogyan nézzen ki, így a Battlestar Galactica házon belüli VFX-csapata nagy kreatív szabadságot kap a munkájában, ám a merészebb vadhajtásaikat költségvetési okokból és időhiány miatt rendszerint jól meg is nyirbálják a producerek. Ennek ellenére nem egyszer előfordult már, hogy olyan jelenetek is adásba kerültek, amelyeket egyáltalán meg sem írtak, csak a CGI-sek álltak elő vele. 


Adam 'Mojo' Leibowitz eredeti BSG-s egyenruhájában büszkélkedik vadonatúj Emmyjével

A képek lassan végleges formájukat öltik, így már csak akusztikusan kell gazdagítani az anyagot: Daniel Colman és csapata a megfelelő időzítéssel bevágja a Raiderek suhanó hangját, az öklök csattanását az arcokon, a kinyitásra váró légzsilip riadóját, a különböző felvételekből összevágott párbeszédeket pedig szinkronizálják a hanggal is. Ők is Ron Moore instrukcióra hagyatkoznak, de veterán BSG-dolgozóként már nem kell nekik elmagyarázni, hogy mikor szóljon a háttérben halkan a hajó nyikorgása, hogyan tegyék realisztikussá, dokumentumfilm-szerűvé a párbeszédek és a zajok hangerejét.

Utolsó lépésben Bear McCrearyhez, a zeneszerzőhöz kerül az egész, általában nem is epizódonként, hanem egyben, hogy tudja, honnan hova jut el a cselekmény, a témáit honnan kezdje el építeni és mivé fejlődjenek az évad végére. Természetesen neki is nagy szabadságot hagynak: miután Moore-ék belátták, hogy érti a dolgát, csak nagyon kevés instrukcióval látják el a zene milyenségével kapcsolatban, egy-két homályos jegyzetet azonban mindig hagynak neki. 


Bear McCreary a Revelations kórusművéhez vezényli a Hollywood Studio Symphony vonósait

Nagy ritkán már a produkció első fázisába is bevonják, ha úgy adódik, hogy egy darabot élőben kell előadni a forgatás során. Az Unfinished Business táncolós jelenetéről egy nappal korábban szóltak neki, így kevesebb, mint 24 órája volt összehozni valami ír népdalszerűséget, hogy legyen mire ugrálniuk Karáéknak. Másnap reggel már indultak is a zenészek Vancouverbe, hogy eljátsszák a dalt, amelyen az újrakeverés előtt még csiszolgatott valamennyit a komponista. A Taking a Break From All Your Worries előtt időben szóltak neki, hogy Edward James Olmos élőzenét akart hallani Joe bárjában, így négy-öt dalt is írt az alkalomra.

Az ilyesmi azonban ritka a BSG esetében, így McCreary általában csak hónapokkal a forgatás után kapja kézhez anyagot, amivel dolgoznia kell. A mostanában jellemző zilált vetítési struktúra legalább az ő dolgát megkönnyíti: néha hetei is vannak, hogy egy-egy aláfestő zenét megírjon, mielőtt adásba kerül az epizód. Előfordul, hogy nem is sorrendben kapja kézhez a részeket, ha valamelyiknek az utómunkálataira még várni kell, így történhetett, hogy előbb megszülettek a Revelations számára a kórusművek, mint a Resurrection Hub pusztulását aláfestő szólamok.


Egy kép a BSG majdnem teljes zenekaráról az idei koncertekből.Egy teljes galériáért tessék a képre vagy ide kattintani.

A muzsikát mindig élő hangszerekkel rögzítik, amelyhez McCreary átlagosan három-négy embert kér föl egyszerre, köztük Danny Elfman és Richard Gibbs (a minisorozat zeneszerzője) régi popbandájának, az Oingo Boingónak a tagjait is, Steve Barteket, Johnny 'Vatos' Hernandezt és John Avilát. A vokális darabokban rendszerint Raya Yarbrough hangját csodálhatjuk meg, aki latinul, örményül, szanszkritül és ki tudja még, hány nyelven énekelte föl Bear sorait, de nem egyszer hallhattuk már Bear testvérét, Brendant is énekelni. A mostani kórusművek gazdag hangját néhány énekessel vették föl, amit utólag sokszoroztak meg digitálisan. A komponista maga néha billentyűn játszik, azon kívül pedig ő maga vezényli a zenészeket. 

A kész anyaggal ezután ellátogat a hangos részleghez, és rákeverik a megfelelő időzítéssel a képre a dallamokat. Ha kell, kicsit lekeverik az effekteket, hogy nagyobb teret kapjon a zene, néha pedig a hangszereket halkítják le, hogy a drámai súly a szövegekre kerüljön.


A stúdióban Steve Kaplan keveri a zene hangjait, Brandon Roberts hangszerel, az idős úriember pedig James Hopkins, Bear mentora és tanára

Ebben a fázisában nagyjából késznek tekinthető a Battlestar Galactica egy epizódja, bár ez a sorozat annyiben a filmes tendenciákat követi, hogy néha még hónapok után is belenyúlnak a kész műbe. Tavaly megtörtént az is, hogy a Crossroads forgatókönyve miatt teljesen újra kellett vágni a The Woman Kinget és néhány másik epizódot. Az sem ritka, hogy az egymást követő epizódok között kicserélnek egy-két jelenetet, hogy megerősítsenek egy cliffhangert vagy hogy több idő jusson kifejteni egy cselekményt.

Ez az egyetlen előnye annak, hogy a forgatások és az adásba kerülés között az átlagosnál több idő telik el a BSG-nél. A bejegyzéssorozat ezzel véget ért, de további részletek az alkotói folyamatról mindig olvashatók Mark Verheiden és Jane Espenson blogjában, a zeneszerzésről pedig maga Bear McCreary szokott izgalmas és alapos beszámolókat írni. Techikai apróságokról és az egyes epizódok elkészültéről pedig gyakran hallhatunk Ron Moore podcastjaiban.

Hogyan készül egy Battlestar Galactica-epizód? (IV. rész)

A tényleges képanyag készítése befejeződött,
jöhetnek az olyan poszt-produkciós munkálatok, mint a hang
újrakeverése, a zene szerkesztése, vagy a CGI-effektek véglegesítése.

Mivel
a forgatókönyv és a vágás között nem telik el elég idő, hogy
elkészüljenek a szükséges vizuális effektek, először Adam Leibowitzék
dolgozzák ki a previz képsorokat, azaz olyan,
gyengébb minőségű előnézeteket, amelyekből Ron Moore eldöntheti, mire
lesz szüksége a története elmeséléséhez. Gary Hutzel rendszerint előre megbeszéli a rendezővel, hogy ő mit akar látni, de mindig bátorítja az embereit, hogy rukkoljanak elő saját ötletekkel.


Az
írók nem szokták meghatározni pontosan, hogy egy-egy űrjelenet vagy
egyéb effektus hogyan nézzen ki, így a Battlestar Galactica házon belüli VFX-csapata nagy kreatív szabadságot
kap a munkájában, ám a merészebb vadhajtásaikat költségvetési okokból
és időhiány miatt rendszerint jól meg is nyirbálják a producerek. Ennek
ellenére nem egyszer előfordult már, hogy olyan jelenetek is adásba
kerültek, amelyeket egyáltalán meg sem írtak, csak a CGI-sek álltak elő
vele. 


Adam 'Mojo' Leibowitz eredeti BSG-s egyenruhájában büszkélkedik vadonatúj Emmyjével

A képek lassan végleges formájukat öltik, így
már csak akusztikusan kell gazdagítani az anyagot: Daniel Colman és
csapata a megfelelő időzítéssel bevágja a Raiderek suhanó hangját, az
öklök csattanását az arcokon, a kinyitásra váró légzsilip riadóját, a
különböző felvételekből összevágott párbeszédeket pedig szinkronizálják
a hanggal is. Ők is Ron Moore instrukcióra hagyatkoznak, de veterán
BSG-dolgozóként már nem kell nekik elmagyarázni, hogy mikor szóljon a
háttérben halkan a hajó nyikorgása, hogyan tegyék realisztikussá,
dokumentumfilm-szerűvé a párbeszédek és a zajok hangerejét.

Utolsó
lépésben Bear McCrearyhez, a zeneszerzőhöz kerül az egész, általában
nem is epizódonként, hanem egyben, hogy tudja, honnan hova jut el a
cselekmény, a témáit honnan kezdje el építeni és mivé fejlődjenek az
évad végére. Természetesen neki is nagy szabadságot hagynak: miután
Moore-ék belátták, hogy érti a dolgát, csak nagyon kevés instrukcióval
látják el a zene milyenségével kapcsolatban, egy-két homályos jegyzetet azonban mindig hagynak neki. 


Bear McCreary a Revelations kórusművéhez vezényli a Hollywood Studio Symphony vonósait

Nagy
ritkán már a produkció első fázisába is bevonják, ha úgy adódik, hogy
egy darabot élőben kell előadni a forgatás során. Az Unfinished
Business táncolós jelenetéről egy nappal korábban szóltak neki, így
kevesebb, mint 24 órája volt összehozni valami ír népdalszerűséget,
hogy legyen mire ugrálniuk Karáéknak. Másnap reggel már indultak is a
zenészek Vancouverbe, hogy eljátsszák a dalt, amelyen az újrakeverés
előtt még csiszolgatott valamennyit a komponista. A Taking a Break From
All Your Worries előtt időben szóltak neki, hogy Edward James Olmos
élőzenét akart hallani Joe bárjában, így négy-öt dalt is írt az
alkalomra.

Az ilyesmi azonban ritka a
BSG esetében, így McCreary általában csak hónapokkal a forgatás után
kapja kézhez anyagot, amivel dolgoznia kell. A mostanában jellemző
zilált vetítési struktúra legalább az ő dolgát megkönnyíti: néha hetei
is vannak, hogy egy-egy aláfestő zenét megírjon, mielőtt adásba kerül
az epizód. Előfordul, hogy nem is sorrendben kapja kézhez a részeket,
ha valamelyiknek az utómunkálataira még várni kell, így történhetett,
hogy előbb megszülettek a Revelations számára a kórusművek, mint a
Resurrection Hub pusztulását aláfestő szólamok.


Egy kép a BSG majdnem teljes zenekaráról az idei koncertekből.Egy teljes galériáért tessék a képre vagy ide kattintani.

A
muzsikát mindig élő hangszerekkel rögzítik, amelyhez McCreary átlagosan
három-négy embert kér föl egyszerre, köztük Danny Elfman és Richard
Gibbs (a minisorozat zeneszerzője) régi popbandájának, az Oingo Boingónak a tagjait is, Steve
Barteket, Johnny 'Vatos' Hernandezt és John Avilát. A vokális
darabokban rendszerint Raya Yarbrough hangját csodálhatjuk meg, aki
latinul, örményül, szanszkritül és ki tudja még, hány nyelven énekelte
föl Bear sorait, de nem egyszer hallhattuk már Bear testvérét, Brendant
is énekelni. A mostani kórusművek gazdag hangját néhány énekessel vették föl, amit utólag sokszoroztak meg digitálisan. A komponista maga néha billentyűn játszik, azon kívül
pedig ő maga vezényli a zenészeket. 

A
kész anyaggal ezután ellátogat a hangos részleghez, és rákeverik a
megfelelő időzítéssel a képre a dallamokat. Ha kell, kicsit lekeverik
az effekteket, hogy nagyobb teret kapjon a zene, néha pedig a
hangszereket halkítják le, hogy a drámai súly a szövegekre kerüljön.


A stúdióban Steve Kaplan keveri a zene hangjait, Brandon Roberts hangszerel, az idős úriember pedig James Hopkins, Bear mentora és tanára


Ebben
a fázisában nagyjából késznek tekinthető a Battlestar Galactica egy
epizódja, bár ez a sorozat annyiben a filmes tendenciákat követi, hogy
néha még hónapok után is belenyúlnak a kész műbe. Tavaly megtörtént az
is, hogy a Crossroads forgatókönyve miatt teljesen újra kellett vágni a
The Woman Kinget és néhány másik epizódot. Az sem ritka, hogy az
egymást követő epizódok között kicserélnek egy-két jelenetet, hogy
megerősítsenek egy cliffhangert vagy hogy több idő jusson kifejteni egy
cselekményt.

Ez az egyetlen előnye annak, hogy a forgatások és az adásba kerülés között az átlagosnál több idő telik el a BSG-nél. A bejegyzéssorozat ezzel véget ért, de további részletek az alkotói folyamatról mindig olvashatók Mark Verheiden és Jane Espenson blogjában, a zeneszerzésről pedig maga Bear McCreary szokott izgalmas és alapos beszámolókat írni. Techikai apróságokról és az egyes epizódok elkészültéről pedig gyakran hallhatunk Ron Moore podcastjaiban.

Hogyan készül egy Battlestar Galactica-epizód? (III. rész)

Vancouverben vége a feladatoknak, és már forog is a kamera a következő epizódon, mire az utómunkálatok kezdetüket veszik az amerikai főhadiszálláson. A mai fejezetben megnézzük, mihez kezdenek a nyersanyaggal, ami elhagyja Steve McNutt kameráit.

A sok-sok felvételt, amelyeket a forgatás alatt végig naponta küldenek FedExszel Los Angelesbe, hogy az ottaniak is láthassák az eredményt, három-négy nap múlva a vágószoba kapja meg. Ezeket a daily-ket, ahogy a szakzsargon nevezi a rendszerességük után, a vágóasszisztens rendezi logikai sorrendbe és tekercseli be őket a vágó számára, akinek újabb nyolc napja van elkészíteni a saját változtatát (az Editor's Cut-ot, ami például az Unifinished Business esetében rá is került a DVD-re). Ennyi idő vajmi kevés ilyen tetemes mennyiségű munka elvégzésére, így gyakran két vágó és az asszisztens is dolgozik az anyagon.

Ekkor már szinte egyáltalán nem számít, mi van leírva a forgatókönyvben és mi nem. A Battlestar Galactica egyes írói szívesebben haladnak cselekményszálról cselekményszálra, és keveset foglalkoznak azzal, hogy azok később hogyan lesznek összeszerkesztve. Más sorozatoknál képkockáról képkockára meg van határozva, mikor és milyen módon történjenek a vágások, és ahhoz kell hűnek maradnia mindenkinek, itt viszont csak azt a néhány instrukciót kell követniük, amelyeket még a forgatások előtt írt össze Ron Moore, azon kívül pedig csak a leforgatott anyag létezik, azt kell összemasszírozniuk, és kész.


Ilyen böszmenagy kézikamerákkal forgatják a BSG-t is. Annyira éles a képe, hogy utólag butítják vissza a realisztikus hatásért.

Az Editor's Cut arra jó, hogy legyen egy előzetes változat, amelyet a rendező és az executive producer is úgy tud végignézni, mintha egy kész tévéműsort látna. Az áttűnések, az intercut-ok, azaz közbeiktatott jelenetek már a helyükön vannak aszerint, ahogy azt Andy Seklir, Jacques Gravett vagy valamelyik másik vágó jónak ítélte. Bekerülnek azok a rövid külső felvételek is, amelyeket a helyszínváltások előtt szoktunk látni, hogy ne zavarodjunk össze, hol is játszódik a történet (ezért látjuk a reklámblokkok után mindig az űrben a Galacticát, stb.). Az ilyen esztétikai szempontokban a vágók a szakértők, ezért ritkán bírálja fölül őket a producer vagy a rendező, csak a struktúrába szólnak bele.

A következő lépésben a rendező veszi kezelésbe az Editor's Cutot. Edward James Olmos vagy Michael Rymer mindig határozott elképzeléssel bírnak a jelenetek sorrendjéről, a felhasználandó kamerabeállításokról és a legmegfelelőbb alakításokról, így apránként végigmennek az egész anyagon, egyes rendezőknek meg vagy nincs ideje, vagy nincs kedve beleszólni ebbe, tudván, hogy a végső döntés úgyis Ronald D. Moore-é lesz. A rendezői változat a mozifilmek esetén az utolsó előtti fázis, amelyhez már csak a stúdió nyúlhat hozzá, a kisképernyőn azonban még döntő szava van a showrunnernek is.


Az epizódok nyitó képsorát is Andrew Seklir vágta össze. Itt épp Lyndon B. Johnson Roslin elnök eskütételét láthatjuk.

Ron Moore már a Director's Cut-ot kapja meg, ami vagy többé, vagy kevésbé megegyezik a vágó változatával, de hosszában már sokkal inkább megközelíti a 42-43 perces célértéket (bár néha még a rendező sem mer vagy tud dönteni, mi kerüljön a padlóra, és mi ne). Moore a kivágott és a bent hagyott jeleneteken csak akkor változtat, ha valami fontos (vagy legalábbis később fontos) sztorielem hiányzik, hiszen csak ő tudja, a későbbi cselekmény szempontjából mi lényeges és mi nem.

Az ő víziója a végleges arról is, hogy milyen tónusú legyen az epizód, milyen alakítások kerüljenek adásba, bár ha olyan karakteres rendezővel van dolga, mint Olmos, akkor nyugodtan hagyatkozhat az ő stílusérzékére és a döntéseire, és a legritkább esetben igényel változtatást az anyag. Ha mégis mást akar látni Moore, akkor végignézik az adott jelenet összes változatát (take-jét), és ha szerencséjük van, találnak olyat, amelyben minden színész a kívánt játékot nyújtotta, és a többi részlet is a helyén van. Katee Sackhoff különösen jó abban, hogy nyolcféle felvételen nyolcféle alakítást nyújtson, ezért a körülötte forgó epizódokon könnyű így finomítgatni. Befejezésképpen még itt ráhelyezik a képekre a szükséges feliratokat, ha épp arról kell informálni a nézőt, hogy Helo hány napja menekül a Capricán vagy a Demetrius mennyi ideje pöcsöl az űrben.


Egy vágószoba a The Cutting Edge című filmből, amely a vágás fontosságát mutatja be

Ugyan a vágószobában nem lehet megváltoztatni egy forgatókönyv történetét, de olyan sorrendben és megközelítésben lehet azt elmesélni, ahogy csak akarják, így ez legalább olyan fontos része a gyártásnak, mint a rendező vagy az író munkája. Jason Katims egyszer a Roswell egy elég félresikerült epizódját vágatta úgy újra, hogy ha értelme nem is volt, de legalább vicces lett. A BSG-nél legutóbb a The Hub volt egészen másképp szerkesztve Espenson szerint, ő ugyanis azzal a jelenettel ütötte fel az epizódot, amikor Roslin letépi Baltarról a tapaszt, és később ismertük meg az idáig vezető eseményeket, a Laura-féle látomások pedig az végére lettek sűrítve. Ron Moore döntött végül úgy, hogy lineárisabb és érthetőbb lesz a történetvezetés, a vágók pedig előálltak azzal az ötlettel, hogy Laura víziói játszódjanak két FTL-ugrás között, mert csak.

Legvégül az anyagot leellenőrzik a Sci Fi Channel emberei is, akik kiszűrnek minden olyan jelenetet, ami felkavaró lehet a nézők számára, vagy esetleg az ottani ORTT megorrolhat miattuk. Emiatt nem láthattunk egyetlen embert sem a szerencsétlen sorsú Olympic Carrier fedélzetén a 33-ban, illetve emiatt lettek megvágva Adama és Roslin jelenetei is az Unfinished Businessben a füvezés és a gyanúsan szeretkezés utáni hangulat miatt. Jó esetben Ron Moore a csatorna megjegyzéseinek felét szokta elfogadni, ezeknek egy része ráadásul nem is negatív, hanem pozitív irányban befolyásolja a végkimenetelt.

Nemsokára folytatjuk a befejező, negyedik résszel, amelyben az utolsó polírozásokat végzik el az epizódon.

Hogyan készül egy Battlestar Galactica-epizód? (III. rész)

Vancouverben vége a feladatoknak, és már forog is a kamera a következő epizódon, mire az utómunkálatok kezdetüket veszik az amerikai főhadiszálláson. A mai fejezetben megnézzük, mihez kezdenek a nyersanyaggal, ami elhagyja Steve McNutt kameráit.

A sok-sok felvételt, amelyeket a forgatás alatt végig
naponta küldenek FedExszel Los Angelesbe, hogy az ottaniak is láthassák
az eredményt, három-négy nap múlva a vágószoba kapja meg. Ezeket a daily-ket,
ahogy a szakzsargon nevezi a rendszerességük után, a vágóasszisztens
rendezi logikai sorrendbe és tekercseli be őket a vágó számára, akinek
újabb nyolc napja van elkészíteni a saját változtatát (az Editor's Cut-ot,
ami például az Unifinished Business esetében rá is került a DVD-re).
Ennyi idő vajmi kevés ilyen tetemes mennyiségű munka elvégzésére, így
gyakran két vágó és az asszisztens is dolgozik az anyagon.


Ekkor
már szinte egyáltalán nem számít, mi van leírva a forgatókönyvben és mi nem. A
Battlestar Galactica egyes írói szívesebben haladnak
cselekményszálról cselekményszálra, és keveset foglalkoznak azzal, hogy
azok később hogyan lesznek összeszerkesztve. Más sorozatoknál
képkockáról képkockára meg van határozva, mikor és milyen módon
történjenek a vágások, és ahhoz kell hűnek maradnia mindenkinek, itt
viszont csak azt a néhány instrukciót kell követniük, amelyeket még a
forgatások előtt írt össze Ron Moore, azon kívül pedig csak a
leforgatott anyag létezik, azt kell összemasszírozniuk, és kész.


Ilyen böszmenagy kézikamerákkal forgatják a BSG-t is. Annyira éles a képe, hogy utólag butítják vissza a realisztikus hatásért.

Az
Editor's Cut arra jó, hogy legyen egy előzetes változat, amelyet a
rendező és az executive producer is úgy tud végignézni, mintha egy kész
tévéműsort látna. Az áttűnések, az intercut-ok, azaz
közbeiktatott jelenetek már a helyükön vannak aszerint, ahogy azt Andy
Seklir, Jacques Gravett vagy valamelyik másik vágó jónak ítélte.
Bekerülnek azok a rövid külső felvételek is, amelyeket a
helyszínváltások előtt szoktunk látni, hogy ne zavarodjunk össze, hol
is játszódik a történet (ezért látjuk a reklámblokkok után mindig az
űrben a Galacticát, stb.). Az ilyen esztétikai szempontokban a vágók a
szakértők, ezért ritkán bírálja fölül őket a producer vagy a rendező,
csak a struktúrába szólnak bele.

A
következő lépésben a rendező veszi kezelésbe az Editor's Cutot. Edward
James Olmos vagy Michael Rymer mindig határozott elképzeléssel bírnak a
jelenetek sorrendjéről, a felhasználandó kamerabeállításokról és a
legmegfelelőbb alakításokról, így apránként végigmennek az egész
anyagon, egyes rendezőknek meg vagy nincs ideje, vagy nincs kedve
beleszólni ebbe, tudván, hogy a végső döntés úgyis Ronald D. Moore-é
lesz. A rendezői változat a mozifilmek esetén az utolsó előtti fázis,
amelyhez már csak a stúdió nyúlhat hozzá, a kisképernyőn azonban még
döntő szava van a showrunnernek is.


Az epizódok nyitó képsorát is Andrew Seklir vágta össze. Itt épp Lyndon B. Johnson Roslin elnök eskütételét láthatjuk.

Ron Moore már a Director's Cut-ot
kapja meg, ami vagy többé, vagy kevésbé megegyezik a vágó változatával,
de hosszában már sokkal inkább megközelíti a 42-43 perces célértéket (bár néha még a rendező sem mer vagy tud dönteni, mi kerüljön a padlóra, és mi ne).
Moore a kivágott és a bent hagyott jeleneteken csak akkor változtat, ha
valami fontos (vagy legalábbis később fontos) sztorielem hiányzik,
hiszen csak ő tudja, a későbbi cselekmény szempontjából mi lényeges és
mi nem.

Az ő víziója a végleges arról is, hogy milyen
tónusú legyen az epizód, milyen alakítások kerüljenek adásba, bár ha
olyan karakteres rendezővel van dolga, mint Olmos, akkor nyugodtan
hagyatkozhat az ő stílusérzékére és a döntéseire, és a legritkább
esetben igényel változtatást az anyag. Ha mégis mást akar látni Moore,
akkor végignézik az adott jelenet összes változatát (take-jét),
és ha szerencséjük van, találnak olyat, amelyben minden színész a
kívánt játékot nyújtotta, és a többi részlet is a helyén van. Katee
Sackhoff különösen jó abban, hogy nyolcféle felvételen nyolcféle
alakítást nyújtson, ezért a körülötte forgó epizódokon könnyű így
finomítgatni. Befejezésképpen még itt ráhelyezik a képekre a szükséges feliratokat, ha épp arról kell informálni a nézőt, hogy Helo hány napja menekül a Capricán vagy a Demetrius mennyi ideje pöcsöl az űrben.


Egy vágószoba a The Cutting Edge című filmből, amely a vágás fontosságát mutatja be

Ugyan a vágószobában nem
lehet megváltoztatni egy forgatókönyv történetét, de olyan sorrendben
és megközelítésben lehet azt elmesélni, ahogy csak akarják, így ez
legalább olyan fontos része a gyártásnak, mint a rendező vagy az író
munkája. Jason Katims egyszer a Roswell egy elég félresikerült
epizódját vágatta úgy újra, hogy ha értelme nem is volt, de legalább
vicces lett. A BSG-nél legutóbb a The Hub volt egészen másképp szerkesztve Espenson szerint, ő ugyanis azzal a jelenettel ütötte fel az epizódot, amikor Roslin letépi Baltarról a tapaszt, és később ismertük meg az idáig vezető eseményeket, a Laura-féle látomások pedig az végére lettek sűrítve. Ron Moore döntött végül úgy, hogy lineárisabb és érthetőbb lesz a történetvezetés, a vágók pedig előálltak azzal az ötlettel, hogy Laura víziói játszódjanak két FTL-ugrás között, mert csak.

Legvégül az anyagot
leellenőrzik a Sci Fi Channel emberei is, akik kiszűrnek minden olyan
jelenetet, ami felkavaró lehet a nézők számára, vagy esetleg az ottani
ORTT megorrolhat miattuk. Emiatt nem láthattunk egyetlen embert sem a
szerencsétlen sorsú Olympic Carrier fedélzetén a 33-ban, illetve emiatt
lettek megvágva Adama és Roslin jelenetei is az Unfinished Businessben
a füvezés és a gyanúsan szeretkezés utáni hangulat miatt. Jó esetben
Ron Moore a csatorna megjegyzéseinek felét szokta elfogadni, ezeknek
egy része ráadásul nem is negatív, hanem pozitív irányban befolyásolja
a végkimenetelt.

Nemsokára folytatjuk a befejező, negyedik résszel, amelyben az utolsó polírozásokat végzik el az epizódon.

Hogyan készül egy Battlestar Galactica-epizód? (II. rész)

A sorozat második részében azt vesszük végig, mi minden történik Vancouverben, ahova a magas USA-beli forgatási költségek száműzték a sorozat forgatását. Elhagyjuk L.A.-t, az írók dolgozószobáját, és a tettek mezejére lépünk.

A még mindig korántsem végleges forgatókönyvet elküldik a stábtagoknak a színészektől elkezdve a CGI-csapaton át a maszkmesterekig, hogy fel tudjanak készülni belőle, mire az első csapó elcsattan a kamera előtt. Ha olyan új helyszínek kerülnek elő, mint Új-Caprica vagy a Demetrius, azt Richard Hudolin tervezi meg és a csapata építi föl villámgyorsan a Sci Fi Channel kanadai stúdiójában vagy British Columbia valamely kietlen táján.

Ha a sztori szerint lábon lövik Gaetát vagy Roslin kopasz fejjel mutatkozik, akkor Bill Terezakis maszkmester tudja, mi a dolga: előbb Photoshopban megrajzolja az elképzeléseit, konzultál a producerekkel, majd elkészíti az élethű munkáit, amelyeket a színészeknek minden felvétel előtt fel kell ragasztaniuk.

Amikor már minden adott a forgatáshoz, megérkezik a helyszínre az adott epizódhoz hónapokkal korábban leszerződtetett rendező és az író, időnként pedig Gary Hutzel, a vizuális effektek koordinátora is velük tart, ha instrukciókra van szüksége a munkálataihoz. A sok-sok repülőzés kimerítőnek tűnhet, de a szakszervezetek előírják, hogy első osztályú jegyet foglaljanak a tagjaiknak, így túl lehet élni azt is, ha az otthonától ezerhétszáz kilométerre van a munkahelye egy írónak.


Richard Hudolin, aki a minisorozattól kezdve tervezi a BSG díszleteit és kellékeit

Ekkor még javában zajlanak az eggyel korábbi epizód felvételei, így az első napon egy produkciós találkozót szerveznek csak: itt az írón és a rendezőn kívül megjelennek a díszletekért, a kellékekért, a felszerelésekért, a ruhákért, a castingért felelős emberek, összesen körülbelül húszan, illetve időnként bekapcsolódik valamelyik producer is telefonon, ha fontosabb döntésekről van szó.

Az itt megbeszéltek alapján a következő pár napban még van idő csiszolgatni a forgatókönyvön, közben pedig kiválasztani a szükséges kellékeket, jelmezeket és egyéb apróságokat, amelyekre szükség lesz a következő napokban. Egy ilyen régóta futó műsornál ez már gyalog-galopp, hiszen nem kell körültekintően vigyázni, kire melyik egyenruha kerül, minden bútor a helyén van-e, hol legyen a világítás, hiszen az erre kijelölt ember már rég tudja a dolgát.

Jane Espenson, a sorozat egyik írója-producereRon Moore vagy valamelyik kollégája a legritkább esetekben látogat el Vancouverbe, legfeljebb ha ő felelős az aktuális forgatókönyvért vagy valami krízishelyzet alakul ki. Itt már a rendező az úr, ezért az író nagyon sok időt tölt vele, hogy elmagyarázza, mi a jelentősége egy-egy mondatának, mi volt vele a szándéka, és mire kerüljön a hangsúly bizonyos jelenetekben.

Hogy a színészek is megértsék ezeket a motivációkat, néha összehoznak egy felolvasást is, ahol mindenki gyorsan végigszaladhat a saját jelenetein, és meghallgathatja az író tanácsait, kéréseit. Gyakorta itt derül csak ki, ha egy mondat nehezen kiejthető vagy életszerűtlen, ezért még ilyenkor is bele-bele kell nyúlni a forgatókönyvbe. Ezekről az apró változásokról persze folyamatosan tájékoztatni kell e-mailben az L.A.-ieket, hátha befolyással vannak valamilyen jövőbeli cselekményszálra vagy kijelentésre.

Ezek után kezdetét veheti a tényleges forgatás, ami összesen 7-8 napig tart. Általában egyhuzamban zajlik az ilyesmi, de amikor drága díszletekről van szó, amelyeket csak bizonyos ideig lehet fenntartani és nem éri meg újjáépíteni, akkor felosztják az időt az ott játszódó és a további jelentek között. Így például Robert Youngnak három napja volt a harmadik évad elején leforgatni az Unfinished Business flashbackjeit az új-capricai terepen, aztán hónapokkal később újabb öt napja, hogy felvegye a bokszos részeket.


Robert Young, a nyolcvanéves rendezőzseni és EJO barátja, aki a mozifilmekből nyargalt át egy kicsit BSG-zni

Itt már szinte teljesen a rendező kezében van a gyeplő, hiszen ő az, aki a jobban ért a színészek nyelvén és ő az igazi vizionárius. Ennek ellenére az író végig mellette ül, ha problémákat kell helyrehozni vagy újabb átírásokat kell végrehajtani, és persze gyakran tesz neki javaslatokat a színészek játékával kapcsolatban is, ő maga viszont sosem dirigál nekik. Néha a legegyszerűbb mondatot is más érzelmi töltettel interpretálják a szereplők, mint amilyennek azt szándékolták, ilyenkor szükség van a hasonló apró korrekciókra.

It's as simple (and yet complicated) as explaining the intent of a line of dialogue like, "Follow me. Please." One read is as a simple command. Another might have urgency, "Follow me. Please", like you're begging the other person to come. Or it could be a warning. "Follow me. Please." Because if you do, bad mojo awaits. (Mark Verheiden)

Gyakori, hogy nem a szövegekkel van a probléma, hanem a jelenetek megtervezésével: az executive producerek, mivel ritkán járnak a díszletek közt, néha egyszerűen rosszul emlékeznek bizonyos helyszínekre, és csak Vancouverben derül ki, hogy annyi ember be sem fér az adott terembe, vagy a plafon túl alacsonyan van a megálmodott látványelemhez, és így tovább. Ilyenkor akár jelentősen is át kell írni a forgatókönyvet, ám az időbeosztás nem borulhat, ami kötélidegeket kíván.


Stephen McNutt, akinek a BSG gyönyörűen fényképezett jeleneteit köszönhetjük

A jeleneteket végül 4-8 változatban forgatják le, különböző beállításokkal, eltérő alakításokkal, más és más hosszúsággal, hogy legyen miből válogatni az utómunkálatok során. Az operatőr Steve McNutt egy ritka fogással megspórol egy csomó utómunkát azzal, hogy a szükséges digitális szűrőket már ott helyben alkalmazza a felvételeken, így kifakítva az algabolygót vagy épp besárgítva a capricaikat.

Egy forgatási nap beosztása. Katt a gigantizáláshoz! Az olcsó HD-szalagok, amire a BSG-t rögzítik, lehetővé tették, hogy szívfájdalom nélkül 40-50 óra anyagot rögzítsenek egy epizód számára, általában szimultán módon két kamerával, hogy lehessen szép vágásokra tördelni egy monológot vagy egy párbeszédet. A forgatás menetét valamelyik gyártásvezető szervezi meg, beosztva, hogy lehetőleg egy nap ne kelljen kettőnél több helyszínre átvinni a teljes felszerelést, és a vendégszereplők jeleneteit is minél hamarabb, egyben letudhassák, ezzel is csökkentve a költségeket.

Egy tapasztalt rendező esetén az utolsó napokban már ott sem kell lennie az írónak, így ő hazatérhet folytatni a diskurzust a dolgozószobában vagy magánéletet élni, az ő munkája ezzel egy időre le lett tudva. A stafétát nemsokára a vágók veszik át, akiknek a kezében van az epizód sorsa: mi legyen azzal a több mázsányi szalaggal, amit egy hét alatt termeltek ki Kanadában?

A bejegyzés innentől folytatódik a harmadik részben.

Hogyan készül egy Battlestar Galactica-epizód? (II. rész)

A sorozat második részében azt vesszük végig, mi minden történik
Vancouverben, ahova a magas USA-beli forgatási költségek száműzték a
sorozat forgatását. Elhagyjuk L.A.-t, az írók dolgozószobáját, és a tettek mezejére lépünk.

A még mindig korántsem végleges forgatókönyvet elküldik a
stábtagoknak a színészektől elkezdve a CGI-csapaton át a
maszkmesterekig, hogy fel tudjanak készülni belőle, mire az első csapó
elcsattan a kamera előtt. Ha olyan új helyszínek kerülnek elő, mint
Új-Caprica vagy a Demetrius, azt Richard Hudolin tervezi meg és a
csapata építi föl villámgyorsan a Sci Fi Channel kanadai stúdiójában
vagy British Columbia valamely kietlen táján.


Ha
a sztori szerint lábon lövik Gaetát vagy Roslin kopasz fejjel
mutatkozik, akkor Bill Terezakis maszkmester tudja, mi a dolga: előbb
Photoshopban megrajzolja az elképzeléseit, konzultál a producerekkel,
majd elkészíti az élethű munkáit, amelyeket a színészeknek minden
felvétel előtt fel kell ragasztaniuk.

Amikor
már minden adott a forgatáshoz, megérkezik a helyszínre az adott
epizódhoz hónapokkal korábban leszerződtetett rendező és az író,
időnként pedig Gary Hutzel, a vizuális effektek koordinátora is velük
tart, ha instrukciókra van szüksége a munkálataihoz. A sok-sok
repülőzés kimerítőnek tűnhet, de a szakszervezetek előírják, hogy első
osztályú jegyet foglaljanak a tagjaiknak, így túl lehet élni azt is, ha
az otthonától ezerhétszáz kilométerre van a munkahelye egy írónak.


Richard Hudolin, aki a minisorozattól kezdve tervezi a BSG díszleteit és kellékeit

Ekkor
még javában zajlanak az eggyel korábbi epizód felvételei, így az első
napon egy produkciós találkozót szerveznek csak: itt az írón és a
rendezőn kívül megjelennek a díszletekért, a kellékekért, a
felszerelésekért, a ruhákért, a castingért felelős emberek, összesen
körülbelül húszan, illetve időnként bekapcsolódik valamelyik producer
is telefonon, ha fontosabb döntésekről van szó.

Az itt
megbeszéltek alapján a következő pár napban még van idő csiszolgatni a
forgatókönyvön, közben pedig kiválasztani a szükséges kellékeket,
jelmezeket és egyéb apróságokat, amelyekre szükség lesz a következő
napokban. Egy ilyen régóta futó műsornál ez már gyalog-galopp, hiszen
nem kell körültekintően vigyázni, kire melyik egyenruha kerül, minden
bútor a helyén van-e, hol legyen a világítás, hiszen az erre kijelölt
ember már rég tudja a dolgát.

Jane Espenson, a sorozat egyik írója-producereRon Moore
vagy valamelyik kollégája a legritkább esetekben látogat el
Vancouverbe, legfeljebb ha ő felelős az aktuális forgatókönyvért vagy
valami krízishelyzet alakul ki. Itt már a rendező az úr, ezért az író
nagyon sok időt tölt vele, hogy elmagyarázza, mi a jelentősége egy-egy
mondatának, mi volt vele a szándéka, és mire kerüljön a hangsúly
bizonyos jelenetekben.

Hogy a színészek is megértsék
ezeket a motivációkat, néha összehoznak egy felolvasást is, ahol
mindenki gyorsan végigszaladhat a saját jelenetein, és meghallgathatja
az író tanácsait, kéréseit. Gyakorta itt derül csak ki, ha egy mondat
nehezen kiejthető vagy életszerűtlen, ezért még ilyenkor is bele-bele
kell nyúlni a forgatókönyvbe. Ezekről az apró változásokról persze
folyamatosan tájékoztatni kell e-mailben az L.A.-ieket, hátha
befolyással vannak valamilyen jövőbeli cselekményszálra vagy
kijelentésre.

Ezek után kezdetét veheti a tényleges
forgatás, ami összesen 7-8 napig tart. Általában egyhuzamban zajlik az
ilyesmi, de amikor drága díszletekről van szó, amelyeket csak bizonyos
ideig lehet fenntartani és nem éri meg újjáépíteni, akkor felosztják az
időt az ott játszódó és a további jelentek között. Így például Robert
Youngnak három napja volt a harmadik évad elején leforgatni az
Unfinished Business flashbackjeit az új-capricai terepen, aztán
hónapokkal később újabb öt napja, hogy felvegye a bokszos részeket.


Robert Young, a nyolcvanéves rendezőzseni és EJO barátja, aki a mozifilmekből nyargalt át egy kicsit BSG-zni

Itt
már szinte teljesen a rendező kezében van a gyeplő, hiszen ő az, aki a
jobban ért a színészek nyelvén és ő az igazi vizionárius. Ennek
ellenére az író végig mellette ül, ha problémákat kell helyrehozni vagy
újabb átírásokat kell végrehajtani, és persze gyakran tesz neki
javaslatokat a színészek játékával kapcsolatban is, ő maga viszont
sosem dirigál nekik. Néha a legegyszerűbb mondatot is más érzelmi
töltettel interpretálják a szereplők, mint amilyennek azt szándékolták,
ilyenkor szükség van a hasonló apró korrekciókra.

It's as simple (and yet complicated)
as explaining the intent of a line of dialogue like, "Follow me.
Please." One read is as a simple command. Another might have urgency,
"Follow me. Please", like you're begging the other person to come. Or
it could be a warning. "Follow me. Please." Because if you do, bad mojo
awaits. (Mark Verheiden)

Gyakori,
hogy nem a szövegekkel van a probléma, hanem a jelenetek
megtervezésével: az executive producerek, mivel ritkán járnak a
díszletek közt, néha egyszerűen rosszul emlékeznek bizonyos
helyszínekre, és csak Vancouverben derül ki, hogy annyi ember be sem
fér az adott terembe, vagy a plafon túl alacsonyan van a megálmodott
látványelemhez, és így tovább. Ilyenkor akár jelentősen is át kell írni
a forgatókönyvet, ám az időbeosztás nem borulhat, ami kötélidegeket
kíván.


Stephen McNutt, akinek a BSG gyönyörűen fényképezett jeleneteit köszönhetjük

A jeleneteket végül 4-8 változatban forgatják
le, különböző beállításokkal, eltérő alakításokkal, más és más
hosszúsággal, hogy legyen miből válogatni az utómunkálatok során. Az
operatőr Steve McNutt egy ritka fogással megspórol egy csomó utómunkát azzal, hogy a szükséges digitális szűrőket már ott helyben alkalmazza
a felvételeken, így kifakítva az algabolygót vagy épp besárgítva a
capricaikat.

Egy forgatási nap beosztása. Katt a gigantizáláshoz!
Az
olcsó HD-szalagok, amire a BSG-t rögzítik, lehetővé tették, hogy
szívfájdalom nélkül 40-50 óra anyagot rögzítsenek egy epizód számára,
általában szimultán módon két kamerával, hogy lehessen szép vágásokra
tördelni egy monológot vagy egy párbeszédet. A forgatás menetét
valamelyik gyártásvezető szervezi meg, beosztva, hogy lehetőleg egy nap
ne kelljen kettőnél több helyszínre átvinni a teljes felszerelést, és a
vendégszereplők jeleneteit is minél hamarabb, egyben letudhassák, ezzel
is csökkentve a költségeket.

Egy tapasztalt rendező esetén az
utolsó napokban már ott sem kell lennie az írónak, így ő hazatérhet
folytatni a diskurzust a dolgozószobában vagy magánéletet élni, az ő
munkája ezzel egy időre le lett tudva. A stafétát nemsokára a vágók veszik át, akiknek a kezében van az epizód sorsa: mi legyen azzal a több mázsányi szalaggal, amit egy hét alatt termeltek ki Kanadában?

A bejegyzés innentől folytatódik a harmadik részben.

Hogyan készül egy Battlestar Galactica-epizód? (I. rész)

A hollywoodi televíziós produkciók mindegyike egy nagyjából hasonló, jól bevált folyamat eredményeként születik meg, legyen szó többkamerás szituációs komédiáról, katonai drámáról vagy éppen sci-fi műsorról. A különbözőségeket nemcsak az olyan műfaji sajátosságok határozzák meg, mint hogy szükség van-e CGI-re az utómunkálatok során vagy alkalmaz-e zeneszerzőt a sorozat, hanem jelentős befolyásolóereje van annak is, hogy a készítők hogyan állnak hozzá a kreatív folyamathoz. Hogy mennyit ér a executive producerek szava a végső döntésekben, illetve mennyire adnak szabad kezet az alkalmazottaiknak, az már műsorról műsorra változó.

A BSG esetében sosincs semmi kőbe vésve: itt egy forgatókönyv végleges változata még csak az epizód első vázlatának felel meg, amely nagyon szervesen változhat a forgatás és az utómunkálatok során. Így a végeredmény néha teljesen más tónusú is lehet, mint azt az írók elképzelték, sőt, néha az utolsó utáni pillanatban is hozzá kell még nyúlni az elkészült anyaghoz, ha úgy adódik. Lássuk hát, hogyan zajlik mindez a megfogantatás pillanatától az adásba kerülésig.

A Battlestar Galactica azon hollywoodi sorozatok közé tartozik, amelyeknek a forgatása más helyszínen zajlik, mint az elő- és az utómunkálatok, ez pedig néha átok, de néha áldás is lehet. Los Angelesben, az NBC/Universal és a Sci Fi Channel főhadiszállásán található meg az írók dolgozószobája, az úgynevezett "Writers' Room", amely minden szövegkönyvön alapuló produkció szíve. 

Az executive és co-executive producerek, akiket általában "a készítők" néven szoktunk emlegetni, itt ülnek össze minden egyes alkalommal, amikor egy epizód cselekményét tető alá kell hozni. A főnök esetünkben Ronald D. Moore, illetve korábban David Eick is nagyobb rendszerességgel vett részt ezeken az üléseken. Az állandó tagságon kívül időnként megjelennek vendégírók is (azaz a szabadúszók), akiket csak egy-egy rész erejéig alkalmaznak. Aki igazoltan hiányzik, például épp a forgatás helyszínén felügyeli a saját epizódja elkészültét, azt is gyakran telefonon kihangosítják, így beleszólása lehet a dolgokba.

A BSG stábja egy nagy fehér táblával dolgozik, amelyre papírdarabokat rögzítenek, mindegyiken egy-egy sztorielemmel. Ezeket rendezgetik, egészítgetik ki, teszik gördülékennyé a munka során, ahogy mindenki bedobálja az ötleteit, figyelve arra, hogy mely pontokon legyenek a reklámszünetek. Gyakran kerülnek elő más filmek vagy valós események referenciaként, néha – mi több, szinte minden részben – ezeket be is építik a történetbe, hol nyilvánvaló hivatkozásként, hol csak ötlet szintjén.

A munka végeztével az epizódra kijelölt író a vázlatokkal és a konkrét ötletekkel megpakolva távozik, és egy egy-két hetes periódus alatt elkészíti a forgatókönyvét. Ezalatt Ron Moore-ék előre szólnak a tervezőknek, ha új díszletekre vagy jelmezekre lesz szükség, így idejében kezdetét vehetik az előkészületek.

A tévés szakmában az ember hamar megtanulja úgy strukturálni a munkáját, hogy az álljon egy bevezető, teaser részből, amelyet az intró szekvencia előtt látunk, és álljon négy további darabból, a színpadról kölcsönzött zsargonnal act-ből, amelyeket a reklámblokkok választanak el egymástól. A cél az, hogy ne kapcsoljanak el a nézők: mindig valamilyen kulcsmomentummal záródjanak a felvonások, aminek a feloldására biztosan kíváncsiak lesznek a képernyő előtt ülők.

Egy tapasztalt író rendszerint a költségeket is figyelembe veszi, amikor papírra veti a gondolatait, így ha lehet, kevés helyszínt alkalmaz, és egy féloldalnyi párbeszéd kedvéért nem helyezi a szereplőket új díszletek közé. Így megkíméli a stábot attól, hogy horribilis pénzeket és időt parazoljanak el a világítás, a kamerák és az egyéb eszközök mozgatására, és megkönnyíti a gyártásvezető dolgát, aki a forgatási napokat és helyszíneket szervezi meg. Persze előfordul, hogy egy általa egyszerűnek gondolt képsor megvalósítása igen nagy költségeket emészt fel, más effektusok meg kifejezetten olcsónak találtatnak.


A buzgón sztrájkoló írók, élükön Michael Taylorral a BSG-től

Egy negyedik évadját taposó sorozatnál bizonyos dolgok már magától értetődőek, különösen, ha bejáratott rendezőkkel dolgoznak, akiknek nem kell meghatározni a forgatókönyvben, hogy hogyan nézzenek ki a jelenetek, hogy legyenek beállítva a felvételek, mit csináljanak és milyen ruhát viseljenek a színészek. Ennek ellenére az írók ösztönösen is lepörgetik a fejükben a filmet, miközben a sorokat gépelik, hozzárendelnek egy kameramozgást, egy vágást, egy arckifejezést és egy hangulatot a jelenetekhez, és a legfontosabb, nélkülözhetetlen elképzeléseiket gyakran a ki is hangsúlyozzák a munkájukban.

Mark Verheiden, a sorozat egyik Executive ProducereEgy forgatókönyv hozzávetőleg annyi oldalt tesz ki, mint ahány perces a belőle leforgatott anyag, és ez a BSG esetében szinte állandóan bő tíz perc túlcsúszást jelent a megengedett, alig háromnegyed órás kerethez képest. Vannak különleges esetek, mint a Pegasus vagy az Unfinished Business, ahol képtelenség volt beleférni ebbe az időtartamba, ilyenkor az utómunkálatokon múlik már, mi bizonyul hasznosnak a felvételekből, és mi kerül mondjuk a DVD extrái közé. Máskor ki tudnak harcolni néhány értékes plusz percet a Sci Fi Channeltől, ha meg tudnak szabadulni a hosszas bevezető képsoroktól (Crossroads), vagy lehetővé tesznek számukra egy újabb felvonásnyi időt (Lay Down Your Burdens).

A kész munkán rendszerint egy utólagos ellenőrzést végez Ronald D. Moore maga, és ha kell, akár szignifikánsan is átírja a szövegeket és a jeleneteket. A Pegasus című epizód esetében például határozott elképzelése volt arról, hogy hogyan nézzen ki Cain és Adama első párbeszéde a rádión keresztül, ezért nem bízta a rendezőre és a vágóra a dolgokat, hanem beleírta az instrukcióit a forgatókönyvbe. Emellett a Hero című rész befejezését gyakorlatilag ő írta meg David Eick helyett, mivel a kollégája nem tudott egy hatásos és jó szöveget Tigh ezredes szájába adni.

Miután az utolsó lap is kicsusszan Moore írógépéből, Vancouver felé fordul figyelem, ahol nemsokára kezdetét veszi a forgatás.

A bejegyzés innentől folytatódik a második részben.

Hogyan készül egy Battlestar Galactica-epizód? (I. rész)

A hollywoodi televíziós produkciók mindegyike egy
nagyjából hasonló, jól bevált folyamat eredményeként születik meg,
legyen szó többkamerás szituációs komédiáról, katonai drámáról vagy
éppen sci-fi műsorról. A különbözőségeket nemcsak az olyan műfaji
sajátosságok határozzák meg, mint hogy szükség van-e CGI-re az
utómunkálatok során vagy alkalmaz-e zeneszerzőt a sorozat, hanem
jelentős befolyásolóereje van annak is, hogy a készítők hogyan állnak
hozzá a kreatív folyamathoz. Hogy mennyit ér a executive producerek
szava a végső döntésekben, illetve mennyire adnak szabad kezet az
alkalmazottaiknak, az már műsorról műsorra változó.

A
BSG esetében sosincs semmi kőbe vésve: itt egy forgatókönyv végleges
változata még csak az epizód első vázlatának felel meg, amely nagyon
szervesen változhat a forgatás és az utómunkálatok során. Így a
végeredmény néha teljesen más tónusú is lehet, mint azt az írók
elképzelték, sőt, néha az utolsó utáni pillanatban is hozzá kell még
nyúlni az elkészült anyaghoz, ha úgy adódik. Lássuk hát, hogyan zajlik
mindez a megfogantatás pillanatától az adásba kerülésig.


A
Battlestar Galactica azon hollywoodi sorozatok közé tartozik,
amelyeknek a forgatása más helyszínen zajlik, mint az elő- és az
utómunkálatok, ez pedig néha átok, de néha áldás is lehet. Los
Angelesben, az NBC/Universal és a Sci Fi Channel főhadiszállásán
található meg az írók dolgozószobája, az úgynevezett "Writers' Room",
amely minden szövegkönyvön alapuló produkció szíve. 

Az
executive és co-executive producerek, akiket általában "a készítők"
néven szoktunk emlegetni, itt ülnek össze minden egyes alkalommal,
amikor egy epizód cselekményét tető alá kell hozni. A főnök esetünkben
Ronald D. Moore, illetve korábban David Eick is nagyobb
rendszerességgel vett részt ezeken az üléseken. Az állandó tagságon
kívül időnként megjelennek vendégírók is (azaz a szabadúszók), akiket
csak egy-egy rész erejéig alkalmaznak. Aki igazoltan hiányzik, például
épp a forgatás helyszínén felügyeli a saját epizódja elkészültét, azt
is gyakran telefonon kihangosítják, így beleszólása lehet a dolgokba.

A
BSG stábja egy nagy fehér táblával dolgozik, amelyre papírdarabokat
rögzítenek, mindegyiken egy-egy sztorielemmel. Ezeket rendezgetik,
egészítgetik ki, teszik gördülékennyé a munka során, ahogy mindenki
bedobálja az ötleteit, figyelve arra, hogy mely pontokon legyenek a
reklámszünetek. Gyakran kerülnek elő más filmek vagy valós események
referenciaként, néha – mi több, szinte minden részben – ezeket be is
építik a történetbe, hol nyilvánvaló hivatkozásként, hol csak ötlet
szintjén.

A munka
végeztével az epizódra kijelölt író a vázlatokkal és a konkrét
ötletekkel megpakolva távozik, és egy egy-két hetes periódus alatt
elkészíti a forgatókönyvét. Ezalatt Ron Moore-ék előre szólnak a
tervezőknek, ha új díszletekre vagy jelmezekre lesz szükség, így
idejében kezdetét vehetik az előkészületek.

A tévés szakmában az ember hamar megtanulja úgy strukturálni a munkáját, hogy az álljon egy bevezető, teaser részből, amelyet az intró szekvencia előtt látunk, és álljon négy további darabból, a színpadról kölcsönzött zsargonnal act-ből,
amelyeket a reklámblokkok választanak el egymástól. A cél az, hogy ne
kapcsoljanak el a nézők: mindig valamilyen kulcsmomentummal záródjanak
a felvonások, aminek a feloldására biztosan kíváncsiak lesznek a
képernyő előtt ülők.

Egy tapasztalt író
rendszerint a költségeket is figyelembe veszi, amikor papírra veti a
gondolatait, így ha lehet, kevés helyszínt alkalmaz, és egy féloldalnyi
párbeszéd kedvéért nem helyezi a szereplőket új díszletek közé. Így
megkíméli a stábot attól, hogy horribilis pénzeket és időt parazoljanak
el a világítás, a kamerák és az egyéb eszközök mozgatására, és
megkönnyíti a gyártásvezető dolgát, aki a forgatási napokat és
helyszíneket szervezi meg. Persze előfordul, hogy egy általa
egyszerűnek gondolt képsor megvalósítása igen nagy költségeket emészt
fel, más effektusok meg kifejezetten olcsónak találtatnak.


A buzgón sztrájkoló írók, élükön Michael Taylorral a BSG-től

Egy
negyedik évadját taposó sorozatnál bizonyos dolgok már magától
értetődőek, különösen, ha bejáratott rendezőkkel dolgoznak, akiknek nem
kell meghatározni a forgatókönyvben, hogy hogyan nézzenek ki a
jelenetek, hogy legyenek beállítva a felvételek, mit csináljanak és
milyen ruhát viseljenek a színészek. Ennek ellenére az írók ösztönösen
is lepörgetik a fejükben a filmet, miközben a sorokat gépelik,
hozzárendelnek egy kameramozgást, egy vágást, egy arckifejezést és egy
hangulatot a jelenetekhez, és a legfontosabb, nélkülözhetetlen
elképzeléseiket gyakran a ki is hangsúlyozzák a munkájukban.

Mark Verheiden, a sorozat egyik Executive ProducereEgy
forgatókönyv hozzávetőleg annyi oldalt tesz ki, mint ahány perces a belőle
leforgatott anyag, és ez a BSG esetében szinte állandóan bő tíz perc
túlcsúszást jelent a megengedett, alig háromnegyed órás kerethez
képest. Vannak különleges esetek, mint a Pegasus vagy az Unfinished
Business, ahol képtelenség volt beleférni ebbe az időtartamba, ilyenkor
az utómunkálatokon múlik már, mi bizonyul hasznosnak a felvételekből,
és mi kerül mondjuk a DVD extrái közé. Máskor ki tudnak harcolni néhány
értékes plusz percet a Sci Fi Channeltől, ha meg tudnak szabadulni a
hosszas bevezető képsoroktól (Crossroads), vagy lehetővé tesznek
számukra egy újabb felvonásnyi időt (Lay Down Your Burdens).

A
kész munkán rendszerint egy utólagos ellenőrzést végez Ronald D. Moore
maga, és ha kell, akár szignifikánsan is átírja a szövegeket és a
jeleneteket. A Pegasus című epizód esetében például határozott
elképzelése volt arról, hogy hogyan nézzen ki Cain és Adama első
párbeszéde a rádión keresztül, ezért nem bízta a rendezőre és a vágóra
a dolgokat, hanem beleírta az instrukcióit a forgatókönyvbe. Emellett a
Hero című rész befejezését gyakorlatilag ő írta meg David Eick helyett,
mivel a kollégája nem tudott egy hatásos és jó szöveget Tigh ezredes
szájába adni.

Miután az utolsó lap is kicsusszan Moore írógépéből, Vancouver felé fordul figyelem, ahol nemsokára kezdetét veszi a forgatás.

A bejegyzés innentől folytatódik a második részben.

Jamie Bamber epilepsziás lúzerként kezdte

Kevesen tudják, hogy Jamie St. John Bamber Griffith, akit mi Apollo századosként ismertünk meg, zsenge színész korában még brit tévéfilmekben és sorozatokban próbált hírnevet szerezni magának. A szakma iránt édesanyja keltette föl az érdeklődését, aki maga is színész, és egy gyerekszínházban vele játszatta el nyugati boszorkány szerepét az Óz, a nagy varázslóban (sajnos nem volt elég lánya, na). Hétévesen már szinkronizált és reklámban is szerepelt Franciaországban, ahol apja munkája miatt négy-öt évig élt, de a professzionális karrierje csak később indult be, addig is nyelvekben és sportokban jeleskedett tovább.

A kilencvenes évek végén, mikor még csak tanulgatta a mesterséget, jelentkezett Horatio Hornblower szerepére a C.S. Forester regényeiből készült tévéadaptációban (mely nálunk is látható volt a királyi csatornán, Őfelsége kapitánya címmel). Végül a főhőst Ioan Gruffudd, a Fantasztikus négyes későbbi gumiembere játszhatta el, de Bamber megkapta élete első professzionális szerepét Archie Kennedy kadétként, a két színész pedig nemcsak a kamerák előtt, hanem az életben is legjobb barátok lettek.


Jamie Bamber kadét, a háttérben a homályos Ioan Gruffudd-dal

Igaz, a szerencsétlen sorsú kadét epilepsziás rohamait úgy játszotta Bamber, mintha közben neki is görcsei támadtak volna, mégis olyan szimpátiát váltott ki a tévénézőkből, hogy bele kellett írni a későbbi epizódokba is, így nemcsak Archie Kennedy pályafutása, hanem a brit színészé is elindult fölfelé.

Szerepet kapott a Vörös Pimpernelben és a Poirot-ban is, a Steven Spielberg és Tom Hanks nevével fémjelzett Elit alakulatban pedig röviden feltűnt, mint brit sereg hadnagya az Easy század egyik szakaszparancsnoka, Jack E. Foley. Ekkortájt valószínűleg elkezdték beskatulyázni, mint "egyenruhás" fazont, ugyanis a következő nagyobb szerepe egy brit sorozat, az Ultimate Force SAS-tisztje volt. Nem sokkal később átröpült a tengeren, hogy beindítsa a hollywoodi karrierjét, a menedzsere a kezébe nyomott pár forgatókönyvet, és végül a BSG kasztingján kötött ki.


A hatalmas cameo az Elit alakulatban (ő az ott, középen)

A sorozatba EJO-n és Mary McDonnellen kívül mindenkit meghallgatás útján válogattak be, és mondanom sem kell, hogy Apollo karaktere volt a legnépszerűbb az aspiráns színészek körében. A Csillagkapuban később feltűnő Ben Browder is pályázott, de a második évadban Sam Andersként megismert Michael Trucco is erre a szerepre jelentkezett először.

Ez volt Jamie Bamber első szerepe amerikai tévésorozatban, és az első alkalom, hogy búcsút kellett mondani londoni akcentusának is. A brit színészet néhány dogmáját is le kellett vetkőznie Apollo kedvéért, hiszen Hollywoodban nem állja meg a helyét a színpadra illő túljátszás, a teátrális hangsúlyok és gesztusok. Mivel a latino származású Edward James Olmos fiát alakítja, a hasonlóság kedvéért mindkettőjüknek kellett némi áldozatot hoznia: Bamber barna haját besötétítették, Olmos pedig kék kontaktlencsét visel Adama szerepében.

Nehogy már csak pucér nők legyenek a BSG-blogon
A jelenet, amiért megőrülnek a női rajongók

Azóta feltűnt már a Cold Case-ben és a Ghost Whispererben is, és kifejezetten szereti a televíziózást, mivel sokkal alaposabban fel lehet építeni egy karaktert, mint egy kétórás mozifilmben. Ennek ellenére elvállalt egy szerepet az elég rossz Pulse című horror folytatásában, legközelebb pedig a Mineville forgatásán vesz majd részt néhány nagyobbacska névvel együtt. 

A színészet Bamberéknél családi vonás, anyja révén a húga is ezt a pályát választotta, és szintén feltűnt több sorozatban is. 2003-ban feleségül is egy brit színésznőt vett, Kerry Nortont, akit Cottle doki asszisztenseként többször is láthattunk a BSG-ben. Baltar mellett ő a másik ember, aki angol akcentussal beszél a sorozatban.

Jamie Bamber most már Los Angelesben él nejével és ikreikkel, ahol gyakran össze tud futni Ioan Gruffudd-dal is, hogy rögbiről beszélgessenek, de szeret golfozni és lovagolni is. Diplomáját a Cambridge-en szerezte modern nyelvekből, a mesterképzés legmagasabb létező fokán, és folyékonyan beszél franciául és olaszul. Anyja vezetéknevét használja, húga viszont apjukét. 

Idén töltötte be harmincötödik életévét, és nagy vágyai közül az egyik, hogy rendezhessen, megvalósulni látszik a Battlestar Galactica webizódjaival. 

Jamie Bamber epilepsziás lúzerként kezdte

Kevesen tudják, hogy Jamie St. John Bamber Griffith, akit mi Apollo századosként ismertünk meg, zsenge színész korában még brit tévéfilmekben és sorozatokban próbált hírnevet szerezni magának. A szakma iránt édesanyja keltette föl az érdeklődését, aki maga is színész, és egy gyerekszínházban vele játszatta el nyugati boszorkány szerepét az Óz, a nagy varázslóban (sajnos nem volt elég lánya, na). Hétévesen már szinkronizált és reklámban is szerepelt Franciaországban, ahol apja munkája miatt négy-öt évig élt, de a professzionális karrierje csak később indult be, addig is nyelvekben és sportokban jeleskedett tovább.

A kilencvenes évek végén, mikor még csak tanulgatta a mesterséget, jelentkezett Horatio Hornblower szerepére a C.S. Forester regényeiből készült tévéadaptációban (mely nálunk is látható volt a királyi csatornán, Őfelsége kapitánya címmel). Végül a főhőst Ioan Gruffudd, a Fantasztikus négyes későbbi gumiembere játszhatta el, de Bamber megkapta élete első professzionális szerepét Archie Kennedy kadétként, a két színész pedig nemcsak a kamerák előtt, hanem az életben is legjobb barátok lettek.


Jamie Bamber kadét, a háttérben a homályos Ioan Gruffudd-dal

Igaz, a szerencsétlen sorsú kadét epilepsziás rohamait úgy játszotta Bamber, mintha közben neki is görcsei támadtak volna, mégis olyan szimpátiát váltott ki a tévénézőkből, hogy bele kellett írni a későbbi epizódokba is, így nemcsak Archie Kennedy pályafutása, hanem a brit színészé is elindult fölfelé.


Szerepet kapott a Vörös Pimpernelben és a Poirot-ban is, a Steven Spielberg és Tom Hanks nevével fémjelzett Elit alakulatban pedig röviden feltűnt, mint brit sereg hadnagya az Easy század egyik szakaszparancsnoka, Jack E. Foley. Ekkortájt valószínűleg elkezdték beskatulyázni, mint "egyenruhás" fazont, ugyanis a következő nagyobb szerepe egy brit sorozat, az Ultimate Force SAS-tisztje volt. Nem sokkal később átröpült a tengeren, hogy beindítsa a hollywoodi karrierjét, a menedzsere a kezébe nyomott pár forgatókönyvet, és végül a BSG kasztingján kötött ki.


A hatalmas cameo az Elit alakulatban (ő az ott, középen)

A sorozatba EJO-n és Mary McDonnellen kívül mindenkit meghallgatás útján válogattak be, és mondanom sem kell, hogy Apollo karaktere volt a legnépszerűbb az aspiráns színészek körében. A Csillagkapuban később feltűnő Ben Browder is pályázott, de a második évadban Sam Andersként megismert Michael Trucco is erre a szerepre jelentkezett először.

Ez volt Jamie Bamber első szerepe amerikai tévésorozatban, és az első alkalom, hogy búcsút kellett mondani londoni akcentusának is. A brit színészet néhány dogmáját is le kellett vetkőznie Apollo kedvéért, hiszen Hollywoodban nem állja meg a helyét a színpadra illő túljátszás, a teátrális hangsúlyok és gesztusok. Mivel a latino származású Edward James Olmos fiát alakítja, a hasonlóság kedvéért mindkettőjüknek kellett némi áldozatot hoznia: Bamber barna haját besötétítették, Olmos pedig kék kontaktlencsét visel Adama szerepében.

Nehogy már csak pucér nők legyenek a BSG-blogon
A jelenet, amiért megőrülnek a női rajongók

Azóta feltűnt már a Cold Case-ben és a Ghost Whispererben is, és kifejezetten szereti a televíziózást, mivel sokkal alaposabban fel lehet építeni egy karaktert, mint egy kétórás mozifilmben. Ennek ellenére elvállalt egy szerepet az elég rossz Pulse című horror folytatásában, legközelebb pedig a Mineville forgatásán vesz majd részt néhány nagyobbacska névvel együtt. 

A színészet Bamberéknél családi vonás, anyja révén a húga is ezt a pályát választotta, és szintén feltűnt több sorozatban is. 2003-ban feleségül is egy brit színésznőt vett, Kerry Nortont, akit Cottle doki asszisztenseként többször is láthattunk a BSG-ben. Baltar mellett ő a másik ember, aki angol akcentussal beszél a sorozatban.

Jamie Bamber most már Los Angelesben él nejével és ikreikkel, ahol gyakran össze tud futni Ioan Gruffudd-dal is, hogy rögbiről beszélgessenek, de szeret golfozni és lovagolni is. Diplomáját a Cambridge-en szerezte modern nyelvekből, a mesterképzés legmagasabb létező fokán, és folyékonyan beszél franciául és olaszul. Anyja vezetéknevét használja, húga viszont apjukét. 

Idén töltötte be harmincötödik életévét, és nagy vágyai közül az egyik, hogy rendezhessen, megvalósulni látszik a Battlestar Galactica webizódjaival.