Mi van Starbuckkal?

Történt ugye, hogy hőn szeretett Starbuckunknak nyomaveszett egy korántsem unalmas részben. Aztán egyesek sírtak, hogy "vissza! vissza!". Majd hosszas titkolódzás után jött a koppanás(?), hogy wtf, újra köztünk?

"How? Why? Doesn't really matter now.." – Ami most kicsit sem igaz, ugyanis a Hogyan? és a Miért? kérdésekre keressük a választ, úgyhogy elő minden rejtett gondolatot ez ügyben, összeesküvés elméletet és ufóhistóriát, hogy gondoljátok Ti?

Mi van Starbuckkal?

Történt ugye, hogy hőn szeretett Starbuckunknak nyomaveszett egy korántsem unalmas részben. Aztán egyesek sírtak, hogy "vissza! vissza!". Majd hosszas titkolódzás után jött a koppanás(?), hogy wtf, újra köztünk?

"How? Why? Doesn't really matter now.." – Ami most kicsit sem igaz, ugyanis a Hogyan? és a Miért? kérdésekre keressük a választ, úgyhogy elő minden rejtett gondolatot ez ügyben, összeesküvés elméletet és ufóhistóriát, hogy gondoljátok Ti?

A Battlestar Manifesto

Ez alkalommal valami olyasmiről lesz szó, amire gyakran hivatkoztam korábban is, ám nevén nem neveztem, és nem is definiáltam részletesen. Ez az úgynevezett Battlestar Manifesto, a sorozat "Bibliája".

A mű szerzői David Eick és Ronald D. Moore, a sorozat két atyaúristene. Előbbi javasolta, hogy írjanak egy összefoglalót a Battlestar Galactica koncepciójáról, történetéről és a karaktereiről, hogy a Sci Fi Channel képben lehessen, hogy mi a fenét is rendelt be egyáltalán.

A sorozatot a két szerző naturalista science fictionnek deklarálta, úgy is mondhatnánk, hogy elhagyták az űroperából az "opera" részt. Egyszerűen szólva új értelmet akartak adni a televíziós sci-fi műfajának, szakítva a negyed évszázados hagyományokkal, amelyeket még a Star Trek öntött betonba. Mindehhez járult Amerika és a világ szeptember 11-e utáni hangulata, amellyel Moore rögtön párhuzamot is vont, rögvest elfeledve az eredeti BSG és a Trekek vidám felfedezős "planet of the week" témáját.

Az alapszituáció tehát adott volt, és ehhez társult a sötétebb tónusú, valójában szimplán realista ábrázolásmód. A Manifesto kitér a rendezés dokumentarista, kézikamerás mivoltára is, amely teljesen azt az érzést kelti az emberben, mintha valós eseményeket kísérne figyelemmel. Az operatőrök mintha aktív résztvevői lennének az eseményeknek, s nem egy előre megírt forgatókönyvet követnének, hanem folyamatosan figyelve kellene fényképezniük, el-elvesztve a fókuszt, ide-oda rángatva a kamerájukat. Ugyanez vonatkozott a külső, űrbeli felvételekre, ahol figyelembe kellett venniük, hogy hol állhat az operatőr, illetve hol lehet rögzítve a felvevő, hogy hiteles lehessen a jelenet.

A BSG nemcsak a műfaj témai hagyományaival szakított, hanem az archetípusos karakterekkel is. Míg az űroperákban legfeljebb egyetlen erős női szereplő van, az összes többi pedig csak a vizuális hatás kedvéért van jelen, addig itt szinte eltűnnek a férfiak az amazonok árnyékában. A flotta legjobb pilótája egy ivós, dohányos, ugyanakkor vonzó nő, a kemény XO-t szinte markában tartja a hűtlen felesége, a kolóniák elnöke egy elhivatott és markáns asszony, akik mellett alig találni igazán erős, jelentős alfa-hímet.

Még a legnagyobb jellemek, a legkeményebb személyiségek sem tökéletesek: az elnökasszony határozott elvei ellenére is gyakran hagyja magát elragadtatni az érzelmeitől, a flotta admirálisa példátlanul tökéletlen vezető, és a Battlestar Galactica legénységestől is csak egy a sok közül, nem zászlóshajó, hanem egy múzeumba való ócskavas.

A hadászati, taktikai események fő színtere pedig nem a megszokott híd, hanem az úgynevezett CIC, azaz Combat Information Center, akárcsak egy valós anyahajón vagy tengerlalattjárón. Míg a vízen a híd gyakorlatilag csak a kormányzásra való, s rálátást biztosít a fedélzetre, addig a CIC az a terem, ahol a kapitány a szolgálatát tölti, ahol minden információ összegyűlik, és ahol minden döntés születik.

Nem létezik a Trekből ismert gigantikus képernyő, az emberek nem a levegőbe beszélve kommunikálnak egymással, hanem régimódi telefonokon, és a konzolok sem érintőképernyősek, sőt, a tisztek gyakran papíron számolnak és térképeket teregetnek az asztalra. Persze megvan ennek a maga logikája: akárcsak az igazi anyahajót, ha ezt súlyos támadás éri, és elszállnak a fő rendszerek, az a féltéglányi telefon akkor is működni fog, és a térképek böngészéséhez pedig elég a lámpafény is.

A Manifesto meghatározza a hajó légkörét is: a folyosók nem makulátlanok, hétről-hétre több hulladék gyűlik rajtuk, a lakosztályok pedig nem egyenkabinok, hanem kissé szűkös, klausztrofóbiás, a célnak éppcsak megfelelő fülkék. Emellett pedig minden valósághű: látunk csillaghajókról ismeretlen zuhanyzókat, közösségi helyiséget, ahol dohányoznak és pókereznek (vagy tudja Isten, mit játszanak), a kávét külön helyre lehet tenni, és így tovább. Az első koncepció a Das Boot hangulatához állt a legközelebb, amit aztán a csatorna nyomására finomítottak, vegyítettek a NASA-féle, esztétikusabb, barátságosabb berendezkedéssel.

A realizmushoz az is hozzátartozik, hogy a BSG nem akarja átverni a nézőit. Ha valaki térdsérülést szenved, az nem gyógyul be a következő részre, hanem az évad végéig mankóval fog járni. Ha valakit bombatámadás ér, annak az arcát végig hegek fogják csúfítani. A hajó pedig nem lesz minden héten csillogó-villogó, mert a sérülések megmaradnak rajta, és megviselődik a burkolata. A készítők a lehető legritkábban akarnak visszaélni a nézőik hiszékenységével, a lehető legritkábban "verik át" őket.

 

A Battlestar Galacticát összességében az teszi egyedivé, hogy egyszerre hagyományőrző és újító. Technikai megoldásaival, képi világával és hangulatával szakít a konvenciókkal, ugyanakkor a gyökerekhez tér vissza azzal, hogy a science-fictiont eszközként használja fel jelenkorunk problémáinak feltárására. A sci-fi egy másfajta perspektíva, egy másfajta prizma, amin át a világot szemléljük. A sci-fi egy lehetőség, válasz a "mi lenne, ha" kérdésére, amit ki kell használni. Ron Moore és David Eick ezt teszi hétről hétre, évről évre, ellentétben azokkal, akik szemében a műfaj csak menekülés a világunkból, vagy puszta látványosság. A sci-finek, ha megválaszolnia nem is, de fel kell tárnia az emberiség igazi kérdéseit, és ehhez a tételhez a Battlestar Galactica végletekig hű marad.

 

A cikk forrásául a MultiChannel interjúja szolgált.

A Battlestar Manifesto

Ez alkalommal valami olyasmiről lesz szó, amire gyakran hivatkoztam korábban is, ám nevén nem neveztem, és nem is definiáltam részletesen. Ez az úgynevezett Battlestar Manifesto, a sorozat "Bibliája".

A mű szerzői David Eick és Ronald D. Moore, a sorozat két atyaúristene. Előbbi javasolta, hogy írjanak egy összefoglalót a Battlestar Galactica koncepciójáról, történetéről és a karaktereiről, hogy a Sci Fi Channel képben lehessen, hogy mi a fenét is rendelt be egyáltalán.

A sorozatot a két szerző naturalista science fictionnek deklarálta, úgy is mondhatnánk, hogy elhagyták az űroperából az "opera" részt. Egyszerűen szólva új értelmet akartak adni a televíziós sci-fi műfajának, szakítva a negyed évszázados hagyományokkal, amelyeket még a Star Trek öntött betonba. Mindehhez járult Amerika és a világ szeptember 11-e utáni hangulata, amellyel Moore rögtön párhuzamot is vont, rögvest elfeledve az eredeti BSG és a Trekek vidám felfedezős "planet of the week" témáját.

Az alapszituáció tehát adott volt, és ehhez társult a sötétebb tónusú, valójában szimplán realista ábrázolásmód. A Manifesto kitér a rendezés dokumentarista, kézikamerás mivoltára is, amely teljesen azt az érzést kelti az emberben, mintha valós eseményeket kísérne figyelemmel. Az operatőrök mintha aktív résztvevői lennének az eseményeknek, s nem egy előre megírt forgatókönyvet követnének, hanem folyamatosan figyelve kellene fényképezniük, el-elvesztve a fókuszt, ide-oda rángatva a kamerájukat. Ugyanez vonatkozott a külső, űrbeli felvételekre, ahol figyelembe kellett venniük, hogy hol állhat az operatőr, illetve hol lehet rögzítve a felvevő, hogy hiteles lehessen a jelenet.

A BSG nemcsak a műfaj témai hagyományaival szakított, hanem az archetípusos karakterekkel is. Míg az űroperákban legfeljebb egyetlen erős női szereplő van, az összes többi pedig csak a vizuális hatás kedvéért van jelen, addig itt szinte eltűnnek a férfiak az amazonok árnyékában. A flotta legjobb pilótája egy ivós, dohányos, ugyanakkor vonzó nő, a kemény XO-t szinte markában tartja a hűtlen felesége, a kolóniák elnöke egy elhivatott és markáns asszony, akik mellett alig találni igazán erős, jelentős alfa-hímet.

Még a legnagyobb jellemek, a legkeményebb személyiségek sem tökéletesek: az elnökasszony határozott elvei ellenére is gyakran hagyja magát elragadtatni az érzelmeitől, a flotta admirálisa példátlanul tökéletlen vezető, és a Battlestar Galactica legénységestől is csak egy a sok közül, nem zászlóshajó, hanem egy múzeumba való ócskavas.

A hadászati, taktikai események fő színtere pedig nem a megszokott híd, hanem az úgynevezett CIC, azaz Combat Information Center, akárcsak egy valós anyahajón vagy tengerlalattjárón. Míg a vízen a híd gyakorlatilag csak a kormányzásra való, s rálátást biztosít a fedélzetre, addig a CIC az a terem, ahol a kapitány a szolgálatát tölti, ahol minden információ összegyűlik, és ahol minden döntés születik.

Nem létezik a Trekből ismert gigantikus képernyő, az emberek nem a levegőbe beszélve kommunikálnak egymással, hanem régimódi telefonokon, és a konzolok sem érintőképernyősek, sőt, a tisztek gyakran papíron számolnak és térképeket teregetnek az asztalra. Persze megvan ennek a maga logikája: akárcsak az igazi anyahajót, ha ezt súlyos támadás éri, és elszállnak a fő rendszerek, az a féltéglányi telefon akkor is működni fog, és a térképek böngészéséhez pedig elég a lámpafény is.

A Manifesto meghatározza a hajó légkörét is: a folyosók nem makulátlanok, hétről-hétre több hulladék gyűlik rajtuk, a lakosztályok pedig nem egyenkabinok, hanem kissé szűkös, klausztrofóbiás, a célnak éppcsak megfelelő fülkék. Emellett pedig minden valósághű: látunk csillaghajókról ismeretlen zuhanyzókat, közösségi helyiséget, ahol dohányoznak és pókereznek (vagy tudja Isten, mit játszanak), a kávét külön helyre lehet tenni, és így tovább. Az első koncepció a Das Boot hangulatához állt a legközelebb, amit aztán a csatorna nyomására finomítottak, vegyítettek a NASA-féle, esztétikusabb, barátságosabb berendezkedéssel.

A realizmushoz az is hozzátartozik, hogy a BSG nem akarja átverni a nézőit. Ha valaki térdsérülést szenved, az nem gyógyul be a következő részre, hanem az évad végéig mankóval fog járni. Ha valakit bombatámadás ér, annak az arcát végig hegek fogják csúfítani. A hajó pedig nem lesz minden héten csillogó-villogó, mert a sérülések megmaradnak rajta, és megviselődik a burkolata. A készítők a lehető legritkábban akarnak visszaélni a nézőik hiszékenységével, a lehető legritkábban "verik át" őket.

 

A Battlestar Galacticát összességében az teszi egyedivé, hogy egyszerre hagyományőrző és újító. Technikai megoldásaival, képi világával és hangulatával szakít a konvenciókkal, ugyanakkor a gyökerekhez tér vissza azzal, hogy a science-fictiont eszközként használja fel jelenkorunk problémáinak feltárására. A sci-fi egy másfajta perspektíva, egy másfajta prizma, amin át a világot szemléljük. A sci-fi egy lehetőség, válasz a "mi lenne, ha" kérdésére, amit ki kell használni. Ron Moore és David Eick ezt teszi hétről hétre, évről évre, ellentétben azokkal, akik szemében a műfaj csak menekülés a világunkból, vagy puszta látványosság. A sci-finek, ha megválaszolnia nem is, de fel kell tárnia az emberiség igazi kérdéseit, és ehhez a tételhez a Battlestar Galactica végletekig hű marad.

 

A cikk forrásául a MultiChannel interjúja szolgált.

BSG mini

Na, kicsit megkésve, de azért illik kiírni: ma este nyolctól egészen hajnali negyed háromig az AXN-en BSG "maraton".
Leadják egyben a miniseriest, amiért külün respect jár. Természetesen magyar hanggal.

Úgyhogy aki a 4.évadig újra akarja nézni az egészet, és esetleg már most elkezdené, uccuneki, itt a lehetőség!

BSG mini

Na, kicsit megkésve, de azért illik kiírni: ma este nyolctól egészen hajnali negyed háromig az AXN-en BSG "maraton".
Leadják egyben a miniseriest, amiért külün respect jár. Természetesen magyar hanggal.

Úgyhogy aki a 4.évadig újra akarja nézni az egészet, és esetleg már most elkezdené, uccuneki, itt a lehetőség!

A The Office utalása a BSG-re

A The Office is feliratkozott a BSG-t bújtatva éltető sorozatok listájára, melynek már tagja a méltán népszerű Heroes a felvillantott Battlestar Galactica pólóval, valamint a Veronica Mars is, amelyben a frak meglepően gyakori káromkodássá vált (és még sorolhatnám).

Montázs a VM-ből:

A The Office utalása a BSG-re

A The Office is feliratkozott a BSG-t bújtatva éltető sorozatok listájára, melynek már tagja a méltán népszerű Heroes a felvillantott Battlestar Galactica pólóval, valamint a Veronica Mars is, amelyben a frak meglepően gyakori káromkodássá vált (és még sorolhatnám).

Montázs a VM-ből: