Ron Moore-podcast a fináléról

Nagy nehezen sikerült feldolgoznom 140 percnyi infót Ron Moore-tól és a
nejétől, a tovább mögött olvashatjátok, mit szűrtem le a tripla
podcastból. Aki nem kíváncsi a készítők magyarázkodására, vagy úgyis
tudja, hogy bármilyen háttérinfón csak felhúzni képes magát, az inkább
ne lapozzon, és ne tudja meg, milyen alternatív befejezéseket
fontolgattak még az írók, mi a jelentősége a galambnak, a szökőkútnak,
mi volt a 4.5 teljes eredeti sztorija az írósztrájk előtt, melyik jelenetet mi ihlette, és így tovább.

 

A flashbackek eredetileg nem voltak sorrendben, időben
összevissza játszották be őket. Michael Rymer vágta össze úgy, hogy
sorrendbe kerüljenek, de a Sci Fi egyik fejese, Mark Stern azt mondta,
hogy szerinte nem elég hatásosak, nem tudott velük azonosulni. Papíron
nagyon jól működtek eredeti változatukban is, mindenkinek tetszettek,
de a képernyőn annyira nem működtek elsőre, így a vágó, Andrew Seklir
javaslatára tömbösítették a nagy részüket az epizód elejére. Innentől
már működött a dolog. 

Ron Moore fejében még a flashbackek
kitalálása előtt megszületett a madarat seprűvel üldöző ember képe.
Hogy mi a jelentése? Moore nem tudja, de ez nem baj, ez is része a
művészetnek úgy általában. A jelenet egyszerűen beleillett a sorozatba,
ott volt a helye. Baltar flashbackjében arra világítanak rá, hogy még a
maga fajta nemtörődöm, playboy figuráknak is vannak családi problémái,
titkai. 

Laura a szökőkútban régi ötlete volt Moore-nak, az
Epiphanies óta meg akarta csinálni (akkor a rák diagnózisa miatt), csak
akkor David Eick lebeszélte róla. Moore biztos volt benne, hogy Mary
remekül nézne ki a jelenetben, amit pedig közvetíteni akart, az az,
hogy Laura hogyan próbál meg újra érezni valamit, úgy érezni, hogy
életben van minden veszteség után. 

Laura Roslin visszaemlékezéseit ugyanabban az épületben vették föl, mint Starbuckéit. 

A 4.5 eredeti története dióhéjban: a
4×12-ben Ellen felébred Cavillel a Kolónián (vagy egy bázishajón). A
flottában nő az elégedetlenség, mindenki demoralizált, Zarek ráveszi
Gaetát, hogy működjenek együtt, és ebből egy forradalom robban ki (ez
lett a zendülés). A francia forradalomhoz hasonlítja Moore az eredeti
ötleteiket. A 4×13-ban, mikor Zarek és Gaeta támadni akarnak a
bázishajóra, megjelennek Cavil cylonjai. A csata elintézi a flotta
felét. Adama visszaszerzi a hajóját, Baltar pedig megmenti Herát. 

Egy
ellentámadásban Boomert és Cavilt foglyul ejtik, és Tyrol fokozatosan
maguk mellé állítja Boomert. Adama vagy megbünteti a lázadókat, vagy
megadja a flotta kapitányainak a lehetőséget, hogy szabadon
eltávozzanak. Zarek akár el is mehetett volna pár szimpatizáns
hajójával a kozmoszba önállóan. A 4×15-ben Tory találkozik Cavillel, és
megtudja, hogy Ellen életben van. Tory arra használja fel Baltar
szektájának tagjait, hogy rendetlenséget szítson. A szekta
(élet)veszélyessé válik, és Baltar, miután rájön, mit engedett
szabadjára, feladja magát. 

A 4×16-ban Tyrol megtudja, hogy Nicky
valójában Narcho fia. A 4×17-ben (feltételezhetően egy másik) Cavil
megpróbálja rávenni Ellent, hogy álljon mellé, legyen az El Cid
karakter, és megtudjuk, hogy ő, Cavil volt a hét cylon modell Luciferje
a Final Five-val, mint teremtőkkel szemben. Baltar és Cavil
kikalkulálják, hogy az emberiség három generáción belül kihal, ha így
folytatják, és az egyetlen lehetséges jövő, ha a két faj egyesül Herán
keresztül. 

Caprica Six ekkortájt veszti el a babáját, mert Tigh
sosem szerette igazán. Baltar és Six lassan újra közelednek egymáshoz,
és Hera lesz a pótgyerekük. A rebellis cylonok és az emberiség
egyesülnek a "Fab Four" mögött. Boomer elárulja, milyen "etnikai
tisztogatásokat" végez Cavil a kolónián, akkor még Cylonián,
bedobozolva azokat a modelleket, akik nem értenek vele egyet. Boomer
ráveszi a többi modellt, hogy csatlakozzanak a szövetséghez, és egy
flottányi bázishajó építésével szálljanak szembe vele. 

A
4×19-ben eljön az Armageddon, teljes támadás Cylonián. Cavil, Ellen
elszöknek az utolsó bázishajóval, és magukkal viszik Herát is. A finálé
története kevésbé kidolgozott, de pár a fontosabb elemek itt is
megvoltak.Helo és Athena meghalnak Heráért. A végső csata előtt Tigh meggyőzi Ellent, hogy fújja le a támadást, és álljon át az oldalukra.
Kara találja meg a Földet. A csata után valahogyan a galaxis egy távoli
pontjára kerülnek, ahol egy sárga nap fénylik, és Kara jegyzi meg, hogy
"Nézz a sárga nap mögé, ott van a mi Földünk." Az írók ekkor még nem
találták ki, hogy pontosan milyen mechanizmus útján találja meg a
Földet, de köze volt a Final Five-hoz is. 

A Föld megtalálása
után a Galactica becsapódik/beugrik a Föld felszínére, és ekkor Adama
Cortezként kiadja a parancsot, hogy égessék fel a hajót, ne legyen kiút
a bolygóról. Ezután ő és Roslin egy Raptorban elmennek megnézni az
univerzumot. A jelenünkben láthatjuk, hogy Közép- vagy Dél-Amerikában
régészek feltárnak egy sor ősi, mesterséges dombot, amelyeknek a
létezésére nincs magyarázat. Ezek a dombok tényleg léteznek, és tényleg
nem tudni, miért épültek. A többi dolog Herával meg a beilleszkedéssel
ugyanaz volt.

A sztrájk után az írók megbeszélték, hogy a Tigh vs. Ellen dolog elég gyenge befejezésnek, nem működne, de átgondolták, mik azok az ötletek, amiket kedvelnek. Így maradt meg a Cavil/Lucifer dolog, a zendülés, stb. 

Adama
vonalhúzását, amivel kettéosztotta a legénységét a Daybreak I. végén,
az alamói csata ihlette. Ron Moore gyerekkorában — apai hatásra —
számtalanszor látta a történet John Wayne-féle filmváltozatát, és
megkedvelte a híres ütközet sztoriját. A moziban ugyan nem volt benne,
de a legenda szerint Travis ezredes egy vonalat húzott a homokba, és
aki azt átlépte, az maradt ott Alamónál megvívni a csatát. 

A
finálét egyidőben forgatták a Capricával, általában a város különböző
pontjain, de volt, hogy szomszédos stúdiókban zajlottak a felvételek. 

A
sztriptízbár koedukált volt, férfi-női táncosokkal egyaránt, de vagy
nem castingoltak chippendale fiúkat, vagy Rymer nem mutatta őket. A
DVD-n Ellen is vetkőzni fog kicsit a férjének. 

Az epizódot nem
strukturálták meg annyira, mint egy szokásos részt. A csatornának
elküldték a vázlatot, de Ron Moore utána egyből ment forgatókönyvet
írni, nem dolgozták ki jobban a történetet. Utoljára a 33-at írta így.
Az egészet munkaként fogta föl, és teljesen érzelemmentesen írta a
szavakat. Amikor a forgatások előtt a rendezőasszisztens felolvast a
stáb előtt a szöveget, akkor tört ki először könnyekben. 

Racetrack és Skulls mögött egy igazi űrhajós ült, aki az ISS-en laptopon nézte a BSG-t, és meglátogathatta a forgatást. 

Az operaház eredetileg nem bírt nagyobb jelentőséggel, de
az írói visszavonulások idején rendszeresen visszatértek a témához, és
meg akarták magyarázni, akartak neki valamilyne szimbolikát adni. Ron
Moore örül, hogy a hozzáállásuk, hogy nem terveznek el előre mindent,
kifizetődött abban a jelenetben, amikor összekötötték az operaházat a
Galacticával. 

Fontos volt, hogy Baltar, aki miatt az egész
háború elkezdődhetett, a tudós ismerte el először, hogy létezik valami
felsőbb hatalom, és ezzel menti meg a helyzetet, ezzel jöhet létre a
béke. 

A sorozat valóban brutális, de Ron Moore sosem akarta,
hogy nihilista legyen, nem érezte ezt vele kapcsolatban. Szerinte
mindig is volt valami szép a BSG-ben, és ezen a hangon akarta
befejezni. Sosem olyasmi volt a mondanivaló, hogy az élet értelmetlen. 

RDM
külön kiemelte, mennyire fontos volt, hogy a Cavillel kötött békének
egy súlyos emberi bűn, a gyilkosság vessen véget, ami nélkül nem
találnák meg a Földet. Mindenképpen le akarták zárni a
Tory-Cally-sztorit, és nagyon passzolt a helyzethez, ehhez a fontos
momentumhoz ez a megoldás. 

Katee Sackhoff parókát hordott a visszaemlékezésekben. Ki vette észre? 

A
Naprendszerbe való ugrás után Roslin megkérdezi Karát, hogy hova vitte
őket. Kara erre eredetileg úgy felelt, hogy "Somewhere along the
watchtower", de valószínűleg ezt Michael Rymer le sem forgatta, mert
nem tetszett neki. A kamera feltekintését a Holdról a Földre, azaz a
Földfelkeltét az Apollo 8 fotója ihlette, magának a Földnek a látványát
pedig az Apollo 17 fotója. 

Egy időben fölmerült, hogy mi lenne, ha a Galactica az ógörög korba érkezne meg, és
ők ihletnék a hellén istenségeket. Ez azonban nem kötötte volna őket
össze sehogyan sem a nyugati civilizációkkal, és elég Star Trek-es
volt. Olyan lehetőség sosem merült föl, hogy nem a múltunkba érkeznek.
Amikor a mitokondriális Éváról hallott, akkor jött rá Moore, hogy őneki
kell lennie Herának. Hogy miért nem adták nekünk a technológiájukat,
stb., arra magyarázat Lee döntése és Adama Cortez-húzása. 

Ron
Moore nem tördelte a szokásos reklámközti fejezetekre a finálét, egy
nagy filmnek írta. Elismerte Callum Keith Rennie (Leoben) és Mark
Sheppard (Romo Lampkin) fontosságát, és a fináléra mindenképp vissza
akarták őket hozni. 

Aaron Douglas megörült, hogy északra
költöztetik, bele is került a kedvéért a forgatókönyvbe, hogy a
felföldekre, Skóciába megy, és "ő lesz minden skótok apja." Jamie
Bamber és James Callis nagyon jó barátok lettek élőben, ezért kaptak a
fináléban egy utolsó közös jelenetet. RDM megjegyezte, hogy bár
mindnyájan gyakorolják, de valószínűleg Jamie utánozza a legjobban
Edward James Olmost. 

Mary McDonnell külön felhívta arra Moore
figyelmét, hogy azt beszélték meg, hogy a sorozat végéig ő meg fog
halni. Jóval korábban még volt egy olyan verzió is, hogy Roslinból
Mózes legyen, aki már nem éri meg a Földet, és éppen előtte hal meg, de
Moore nem akarta ezt elvenni a karaktertől. 

Kara visszatértéről
ismét csak annyit mondott el Moore, hogy minél inkább próbálták
megmagyarázni, ki is ő, annál kevésbé volt izgalmas. Tudjuk, hogy
kapcsolatban van a felsőbb hatalommal, de talán sosem érthetjük meg,
hogy milyen módon, és ez minden, amit tudhatunk erről. 

Ha nem lett volna világos, Roslin lefeküdt a tanítványával. 

Az
Afrika-felvételek természetesen Kanadában készültek, és nem is lett
nagyon módosítva a helyszín CGI-vel. A fákat kicsit kicserélgették,
kitörölték az örökzöldeket, de nagyjából ennyi. Lee Adama
flashbackjében majdnem CGI-vel kellett megoldani a galamb kirepülését,
de végül a madár fogta magát, és egy szép balfordulóval kiszállt.

Az utolsó jelenetekben
láthattuk volna az elpusztított, felrobbanó Raptorokat, de már
túlmagyarázásnak tűnt a jelenet. New Yorkot Vancouver belvárosában
vették föl, CGI-vel módosítva. Ron Moore a cameójában egy Jimi
Hendrix-pólót viselt, de jogi okokból nem láthattuk. 

Három BSG-soundtrack jelenik meg az idén

A The Thing-prequel forgatókönyvét újraíratja a stúdió, így Ron Moore verziója lekerült az asztalról. Egy Eric Heisserer nevű fickó vette át a helyét, aki elmondta, hogy nem csupán szkriptdoktorkodnia kellett, hanem teljesen elölről kezdeni a projektet. 

Mark Verheiden örülne, ha a BSG-ben írott forgatókönyveiket valaha kiadnák, hiszen azok rengeteg változáson mentek keresztül, mire leforgatott anyag lett belőlük. Az érdeklődőknek biztosan tetszenének a plusz információk, és az írók különböző prózai stílusát is érdekes lehet megismerni. 

Bear McCreary három Galactica-vonatkozású soundtrack albumot jelentet meg idén. Az első ezek közül a Caprica-pilot zenéje lesz, ami június elején kerül a boltokba, május végén pedig letölthető lesz a kiadó honlapjáról. A BSG negyedik évadjának zenéje két lemezes lesz, amiből a második kizárólag a Daybreaknek lesz dedikálva, az elsőn pedig helyet kap Gaeta lábfájásos dala is. Ez az album július második felében várható, míg a harmadiknak egyelőre nincs céldátuma, de mind a Razor, mind a The Plan muzsikáját tartalmazni fogja. Bear McCreary szeretne összeállítani egy többlemezes albumot azokból az anyagokból, amelyeket eddig nem adtak ki, és további BSG-koncerteket is tervez. Ezen kívül jelenleg egy számítógépes játék zenéjét írja, de nem árulhatta el, hogy mi az, csak hogy a soundtrackjét biztosan élveznénk. 

 

Miért láttunk földi csillagképeket a Battlestar Galactica űrjeleneteiben?

A nézők az elmúlt évad során többször is kiszúrtak olyan csillagképeket a BSG űrben játszódó jeleneteiben, amelyek a Földről látszódnak. Ebből sokan arra következtettek, hogy a vizuális effektesek szándékosan arra próbálnak utalni, hogy közel járunk az otthonunkhoz.

Hogy mi volt a valódi oka annak, hogy az Oriont majdnem minden héten láthattuk? Darth Mojo, a Battlestar Galactica egyik animátora elárulta, de nem számított arra az össznépi lázadásra, amit ezzel kiváltott. Annyi ugyanis a válasz, hogy a tervezőprogramjuk alapértelmezett csillagos háttere tartalmaz egy csomó csillagképet, és kész.

Néha ugyan elforgatták kicsit a háttérképet, de arra sosem gondoltak volna, hogy a nézők screenshotokat csinálnak ezekről a jelenetekről, és analizálni próbálják a flotta helyzetét. Szóval a csillagképeket sem nem szándékos útmutatónak, sem nem poénnak szánták, egyszerűen csak ez a minta állt a rendelkezésükre. Így is rengeteg munkájuk volt, és ha még azzal is elszórakoztak volna, hogy minden héten máshova rajzolják be a fehér pöttyöket, ne adj’ Isten a flotta valós helyzetéből extrapoláljanak valami odaillő hátteret, máig nem láttuk volna a BSG befejező epizódjait, őket meg hamar kirúgták volna a késések miatt. Darth Mojo blogján meg lehet tekinteni a szóban forgó háttérképet egészben.

Jane Espenson szerint az angyalok

Jane Espenson írónő egy interjúban elmondta, mi az ő meglátása a Battlestar Galactica Head karaktereiről, illetve Kara “a halál hírnöke” szerepéről. Figyelem, tekintettel arra, hogy Ron Moore szándékosan nem adott konkrétabb magyarázatot a képzelt karakterek illetve Isten létezésére, minden alant olvasható csupán spekuláció:

Íme, így láttam én mindig is ezt a kérdést. Ha valaki egy rendkívül fejlett civilizációból valahol az univerzumban érdeklődni kezdene az emberiség iránt, nem lenne elképzelhető, hogy az ő technológiájukkal olyan képességeik lennének, amelyek csodálatosnak tűnnének a számunkra? Talán “angyaloknak” hinnénk őket. Talán ők az okai, hogy létezik az angyalok mítosza. De ez csak az én véleményem. Az a nagyszerű a jó regényekben (vagy tévésorozatokban), hogy bizonyos kérdéseket nyitva hagynak a saját filozófiai megoldásaink számára.

[Arra a kérdésre, hogy Kara miért volt a halál hírnöke:] Én úgy vettem, hogy az utalás volt arra, hogy Kara vezetett el bennünket arra a pontra, ahol a [színtiszta] emberiség véget ért. Attól a ponttól kezdve akit embernek nevezünk, magában hordoz cylon DNS-t is.

A Battlestar Galactica befejezés, amitől az írósztrájk mentett meg bennünket

Egy io9-interjúban Ronald D. Moore elmesélte, milyen befejezést szántak a BSG-nek az írók sztrájkja előtt. A száznapos kényszerpihenőn a producernek volt ideje átgondolni a dolgokat, és úgy látta, hogy ez a megoldás nem lenne elég epikus, nem elég érdekes. Az utolsó pillanatban így átgondolták, újraírták a sorozat utolsó felvonását. Íme, ez történt volna a sorozattal, ha nincs sztrájk:

[Az eredeti befejezés] Ellenről szólt volna a Kolónián. Cavil mellé állt, miután megtudta, hogy Tigh teherbe ejtette Caprica-Sixet, és ez nagy keserűséggel töltötte el. Bosszúból el akarta pusztítani a Galacticát és a flottát. Ő és Cavil megszerezték Herát, és a végső konfrontáció nagyon személyesen Tigh és Ellen között zajlott volna le, amelynek a végén megbocsájtanak egymásnak. Nagy általánosságokban ez volt a sztori, ennyit tudtunk kidolgozni a sztrájk előtt. 

Van egy érzésem, hogy ezek a videók nem lesznek fönt sokáig a YouTube-on, úgyhogy siessetek megnézni hét jelenetet a Caprica spinoffból.  

Grace Park itt válaszol viccesen a rajongók kérdéseire, Katee Sackhoff pedig a TV Guide-nak és a Schmoes Know-nak mesélt.

Kint van Ronald D. Moore audiókommentárja a teljes fináléhoz. Mark Verheiden röviden írt arról, hogy mi lehet az oka a megoszló véleményeknek a záró epizóddal kapcsolatban.

Mary McDonnell új szerepben

Jane Espenson meglebegtette, hogy legalább egy meleg karakter biztosan lesz a Caprica című előzménysorozatban. Még szép, hiszen 2009-ben el se lehet képzelni enélkül tévés produkciót.

Mary McDonnell egy több epizódos vendégszerepre szerződött le a The Closer (nálunk A főnök) című sorozathoz. Egy rendőrszázadost fog játszani, aki konfliktusba kerül a Kyra Sedgwick által játszott főhősnővel. A sorozatot kedvelik az Emmynél, Sedgwicket három egymás követő évben is jelölték a legjobb színésznő kategóriájában, úgyhogy szoríthatunk, hogy olyan szerepet írjanak McDonnellnek, amely esélyessé teheti a vendégszereplők között. Az érdeklőknek javaslom Ysu blogját, biztosan pontosabb részletek is napvilágot látnak majd ott a szereppel kapcsolatban.

A Battlestar Galactica szereplőinek további projektjeiről a comment:com válogatásában lehet tájékozódni.

Ron Moore elmondta a Virtualityről, hogy a Fox mindig is úgy gondolta, hogy számukra elég rizikós egy ilyen stílusú sorozat. Tetszett nekik és támogatták, de az elejétől fogva kijelentették a készítőknek, hogy ne lepődjenek meg, ha nem találnak neki helyet a műsorstruktúrájukban. Érdekes és ambíciózus darabnak nevezte a Virtualityt, ami eltér a Foxtól megszokottaktól, és ez nem feltétlenül jó egy csatornának.

Ilyen jelenetek lettek kivágva a Daybreakből: egy Boomer-flashbackben láttuk volna Helóval és Tyrollal, amikor még zöldfülű volt. Ekkor csókolózott először Tyrollal, és ekkor tetszett meg Helónak. Egy jelenetben Tyrol és Starbuck elújságolta volna Adamának, hogy vinni szeretnék Anderst a CIC-ra, és az admirális először hevesen ellenkezett volna. Volt még néhány plusz jelenet a sztriptízbárban is Ellen és Tigh között, ezek is mind rajta lesznek a bővített DVD-kiadáson, a többség azonban nem új anyag lesz, csak a látottak hosszabb változatai.

Ronald D. Moore a Battlestar Galactica fináléjáról

A Chicago Tribune-on Maureen Ryan egy rettentő hosszú interjút
közölt le Ronald D. Moore-ral, ezt fordítottam le az ugrás után.
Ezúttal keveset hagytam ki a kérdések közül, mert majdnem minden
fontosnak és újnak tűnt. Olvashatunk egy kevéske magyarázatot, rengeteg
mitológiát, eszméletlenül sok mondanivalót, és némi forgatási
érdekességet is, úgyhogy ezúttal igazán érdemes lapozni.

 

 

Ez egyik dolog, ami meglepett a fináléval kapcsolatban, hogy reményteli volt.

Igen,
az embereknek egy jó része fölkészült a lehető legnihilistább
befejezésre. Ez az utolsó csavar a történetben — hogy minden rendben
lesz.

Meséljen erről a második Föld dologról.

Ez
azóta benne volt a show-ban, hogy eldöntöttük, a Földre akarunk jutni.
A terv mindig is az volt, hogy jussunk el a Földre, legyen por és hamu,
és mondjuk azt, "Istenem, most merre tovább?" Ezután pedig vigyük el a
közönséget erre a másik utazásra, és feledkezzenek meg addig az
egészről. Mert a sorozat koncepciója egy Földnek nevezett hely
keresése volt. A szándékunk az volt, hogy a karaktereket és a nézőket
is reményvesztetté és céltalanná tegyük, hogy azt higgyék, itt már
semmi jó nem történhet. És aztán a legvégén adjunk egy reményteljes
momentumot, és adjuk meg nekik azt, amiért ilyen sokáig utaztak, a
nézőknek és a szereplőknek egyaránt.

Szóval olyan, mintha ez a Föld egy homage lenne az eredeti, az első felé.

Érdekesnek találtam ezt a megoldást. Ez nem az eredeti Föld. Egy homage-on
élünk, nem az eredeti Földön. Ők úgy jöttek ide, hogy megpróbálják
megtanulni a leckét az eredeti Földből, és megpróbálják ezt a jobb
történetté tenni.

Tehát az a kérdés, hogy megtanulták-e a leckét.

Pontosan.
És ezt a show nem tudja megválaszolni. Nem lett volna helyénvaló, nem
illett volna a sorozatba, hogy adjunk erre egy definitív választ.
Eljutottunk egy olyan pontra, ahol újabb lehetőségek és remény várnak,
de nem jelenthetjük ki, hogy "Minden rendben lesz". 

A Crossroads II. végén a mi Földünket látjuk. Hogy illik ez bele abba, mint a Daybreakben láttunk? El tudná magyarázni?

Ezt
gondosan kitaláltuk. A Crossroads végén látható Föld az a bolygó, amin
most is állunk. Mindenki számára felismerhető rajta Észak- és a
Dél-Amerika. Kara vezeti el őket mindkét Földhöz, ami azt illeti.
Először
az eredetihez, ahol nagyon ügyeltünk, hogy ne lehessen beazonosítani a
kontinenseket. Azt akartuk, hogy a nézők elfogadják azt Földnek, de nem
akartuk egy az egyben félrevezetni őket, ezért nem tettünk oda is egy
Észak-Amerikát.

Tehát amikor Kara visszatér, és azt mondja, "láttam a Földet"…

Látta
is. Az eredetit. Oda is vezette a flottát. Emlékszik, hogy ott volt, és
visszatér, hogy azt mondja, "tudom, hogy kell odajutni." 

A
fináléban egy ösztönös lépéssel összeköti a zenét a koordinátákkal, és
ezek a számok vezetnek el bennünket a második Földre, ide.

Azért ez egy kicsit csalás volt, ezt el kell ismernie.

Igen,
csaltunk egy kicsit. De nem hiszem, hogy túllőttünk volna a célon, nem
hiszem, hogy túlzottan félrevezetőek lettünk volna. Szerintem
fokozatosan elfogadják ezt a nézők. Egyértelműen azt akartuk, hogy a
nézők azt higgyék, az [első] a mi Földünk, de elkerültünk minden
olyasmit, ami megakadályozott volna bennünket a finálé
megvalósításától. 

Valami vagy valaki irányította ezeket az eseményeket. Ezt a kérdést szántszándékkal nyitva hagyta.

Úgy
éreztem, tudja, hogy természeténél fogva a földöntúli, az isteni
egyszerűen meghaladja a konkrét terminológiát. Minél pontosabban
próbáljuk definiálni, annál kevésé rejtélyes, annál kevésbé
természetfeletti lesz. Úgy gondoltam, csak egy bizonyos határig lehet
elmenni. Elismerjük a létezését, a jelenlétét, elismerjük a keze
munkáját bizonyos dolgokban, de szerintem csak eddig merészkedhetett el
a sorozat.

Ez bele volt ágyazva a sorozat mitológiájába a
minisorozattól kezdve, ezért mindenképpen a része kellett, hogy legyen.
Kielégítő befejezésnek kellett lennie ezen a téren is, de nem akartam
teljesen kitálalni, és egy szakállas fickót beültetni a Mennyországba,
vagy ilyesmi, nem akartam hangot adni neki. Rejtélyesnek akartam
meghagyni. És mint annyi esetben, a kérdések izgalmasabbak, mint a
válaszok. 

Ez szinte önmagából fakadóan olyasmi, amit képtelenek
vagyunk felfogni. A mitológiában visszatérő elem, hogy az istenit nem
ismerhetjük meg igazán. Megtapasztalhatjuk, találkozhatunk vele,
jelenéseink lehetnek, de a belsejében rejlő misztériákat sosem
érthetjük meg. Minél inkább definiálni akarjuk, annál kevésbé lesz
kielégítő. Ha Istent egy szakállas fickónak képzeljük el egy felhőn, az
is kevésbé lesz kielégítő.

Baltar beszéde a CIC-n úttörő
jelentőségű. "Jelen van itt valami más, mindnyájan éreztük, mind láttuk
a befolyását, tudjuk, hogy körülöttünk van. Ezért hinnünk kell benne,
bíznunk benne, hogy létezik, még ha nem is érthetjük, mi az, és mik a
motivációi, ha egyáltalán vannak neki."

A visszaemlékezésekből
arra jöttem rá, hogy ezek az emberek szabad akaratukból cselekszenek,
nem valamiféle isteni akarat által vezérelve.

Azt hiszem, ez
így igaz. Ez a létezésünknek mindig is egy nagy ellentmondása volt.
Vannak az életünkben olyan motívumok, amelyek miatt azt hisszük, van
sors, van végzet. Ugyanakkor a hitünk, hogy van szabad akaratunk, és
magunktól hozzuk a döntéseinket, ugyanilyen erős. A két elmélet
majdhogynem összeegyeztethetetlen, hacsak nem feltételezzük, hogy van
valamiféle kölcsönhatás a sors és a szabad akarat között, amit nem
lehet pontosan behatárolni.

Van egy általános jelenség a
létezésünkben, ami szerint mindkettőben erősen szeretnénk hinni.
Szeretnénk azt hinni, hogy van sorsunk, végzetünk, hogy előre meg van
írva, hogy bizonyos emberekkel találkoznunk kell, vannak lelki
társaink, és hogy bizonyos emberek arra születtek, hogy elérjenek
dolgokat, bizonyos eseményeknek meg kell történniük. Mégis hisszük,
hogy van szabad akaratunk, van választásunk, és az életünkben hozott
döntéseknek van jelentősége.

A Head karaktereket ennek az entitásnak a képviselőinek tekinthetjük, de nevezhetjük-e jónak vagy rossznak ezt az entitást?

A
sorozat az elejétől kezdve kijelentette, tudja, Leoben szájából hangzik
el az első évados Flesh and Bone-ban, hogy "Mi a vallás első tétele? Ez
mind az, amik vagyunk? Ez minden, ami én vagyok? Nincs valami több
bennem?" Mindmáig hiszem, hogy ez része az emberi létnek, ezeket a
kérdéseket folyamatosan feltesszük magunknak.

A show csak
addig mehet el, hogy kijelenti, van valami több, de nem biztos, hogy
értenénk, mi az. Valami van itt, valami érzékelhető, ami befolyásolja
az életünket, de meghalad minden dogmát és vallást és ideológiát. 

A visszaemlékezésekre azóta készült, hogy a finálén gondolkodni kezdett? 

Elég
későn jöttek a képbe. Akkor merültek föl, amikor a történetet, Hera
megmentését tervezgettük. Megvolt az átfogó elképzelésünk, hogy a
Galactica megvívja a megvívhatatlan csatáját a Kolóniával, valahogyan
megmentik Herát, a hajó majdnem elpusztul, de Kara beüti az All Along
the Watchtowert a számítógépbe, és a Földre jutunk. Tudtuk, hogy ez a
fő irányvonal.

Egy napon keresztül rágtuk át magunkat a
cselekményen. Hogy landol Lee, hogyan jut be Kara? Melyik folyosón
haladnak végig? Frusztráló volt és fájdalmas.

Hazamentem,
és elégedetlen voltam. Zuhanyzás közben jött meg az epifánia, hogy ez
sosem a cselekményről szólt. A sorozat élvezetét a karakterek
nyújtották. Másnap felírtam a fehértáblára az irodában, hogy "A
karakterek a lényeg, hülye." Azt mondtam, majd kitaláljuk a
cselekményt. Lesz cselekmény, és jó lesz, mert mindig képesek vagyunk
megoldani. Egyelőre bízzunk ebben, és gondolkozzunk el azon, mit
akarunk ezekkel az emberekkel.

Azt mondtam, "Van néhány kép
a fejemben. Nem tudom, mit akarok velük. Látok egy embert egy házban,
amint seprűvel próbál kiüldözni egy madarat. Nem tudom, ki az, de
tetszik a kép, és valahogy jelentőségteljes, úgyhogy rakjuk fel a
táblára."

Azt hiszem, David Weddle gondolt a karakterek életének
azon szakaszaira, amiket sosem láttunk. A finálé a fejünkben mindig is
a kezdetekről és a végekről szólt. A sorozatnak és a Galacticának vége
volt, de új élet kezdődött a Földön.

A minisorozatról és a
karakterek kezdetéről kezdtünk el beszélgetni, és a show bibliájáról,
amelyben írtam néhány karakter, például Laura elősztorijáról.
Kitaláltunk egy struktúrát, amelyben négy-öt sztorit mesélnénk
flashbackekben, és valójában ezek lennének a fő cselekményszál. A
valódi történet arról szólt, hogy kik voltak ezek az emberek, és ez
hogyan járult hozzá a lezárásukhoz. Az indulásuk megismerésével
megérthettük, miért úgy fejezték be, ahogyan.

Amint ez
megvolt, a többi a helyére illeszkedett. A cselekmény elég egyszerű
volt és egyenes, de izgalmas volt és rengeteget költöttünk rá, rengeteg
bumm és huss tarkította, és reméltük, hogy az egész működni fog. A
lényeg az volt, hogy megismerjük a karaktereket a flashbackekben, és
elmeséljük a történetüket.

Szerintem nagyobb súlya volt
így a történetük befejezésének. Nem hiszem, hogy ugyanaz a hatása lett
volna Baltar utolsó mondatának, hogy ért a földműveléshez, ha nem
láttuk volna előtte az apjával.

Azelőtt is ember volt, hogy a
minisorozat elkezdődött volna. Abban őt Gaius Baltarnak, a milliomos
zseninek és playboynak láthatjuk. Senki sem áll csak ennyiből. Mindenki
komplex, van családja, érik krízisek és drámák, és bizonyos dolgokat
mindenki szégyell. Ez egy jó lehetőség volt, hogy Baltart kicsit jobban
felnyissuk, és lássuk, hogy ő is egy ember, és ez az ő utazása is volt.

Kara eltűnése biztosan nagy rajongói vitákat kavar majd.

Biztosan
ellentmondásos lesz. Lesznek, akik a végletekig utálni fogják, és azt
fogják gondolni, hogy elbuktunk a küldetésünkben. Beszéltünk róla az
írók műhelyében, gondolkoztam rajta magam is elég sokat, de ugyanarra a
válaszra jutottam. És minél inkább megpróbáltam körülhatárolni,
definiálni, annál kevésbé lett kielégítő. Számos lehetőséget
végigjátszottunk, megbeszéltünk, mi van ha Kara ez vagy az. Minden
alkalommal érdektelennek és képzeletszegénynek éreztük.

Úgy
éreztem, ha tudjuk, hogy kapcsolatban van ezzel a felsőbb hatalommal,
és beteljesítette a végzetét, két Földre is elvezetve bennünket, akkor
az bőven elég. A többit a nézők képzeletére kell bízni. Ez az én
válaszom, és biztos vagyok benne, hogy sokan fogják vitatni.

Nekem elfogadható volt, de elgondolkodtam, hogy talán végig Head karakter volt.

Ez is egy érvényes olvasata a történteknek. Beszéltünk róla, és szerintünk legitim magyarázat ez is.

De a Head karakterek nem kerülnek kapcsolatban a világ többi részével, szóval nem ugyanaz.

Más a dolog, ezért valóban nem passzol pontosan abba a kategóriába.

Kara eltűnéséről nekem az Atya, a Fiú és a Szentlélek hármasa jutott az eszembe. 

Kara
valóban összeköttetésben van valahogyan a Szentháromság gondolatával. A
hasonló tradíciókban ez mélyen benne gyökerezik. Sokat beszéltünk az
újjászületésről és Krisztusról, és a mitológiájáról, ami passzol a nő
történetéhez, aki szó szerint meghal, majd visszatér egy bizonyos
célért, majd újra eltávozik, és reményt hagy maga után, hogy valami
több is van a világban. Kara mindezen gondolatokban benne él.

És ön nővé tette. Maga igazán pogány, erről szól ez.

Igen, valami olyasmi vagyok. 

[…]

Az ön ötlete volt a régi és az új Centurionok egymásnak eresztése?

Nem, Gary Hutzel [a CGI csapat feje] állt elő vele, én pedig nevettem, és rábólintottam.

Mennyire költekeztek túl?

Kétórás
epizódnak készült, és így is pénzelték. Amint a forgatókönyv kész lett,
és a produkciós stáb ránézett, aggódni kezdtek. Esélytelen volt két
órában, két órányi költségvetésből leforgatni. A stúdió azonban jótállt
értünk.

Azt fedeztem föl, és igazából ezt mindig is tudtam
a sorozat alatt, de csak most vált nyilvánvalóvá, hogy a csatorna és a
stúdió is akkora rajongók voltak, mint mi magunk. Lényegében
eget-földet megmozgattak, és az extra órára is találtak pénzt.

Megértem a csatorna igényeit, de bárcsak egyben láttuk volna az egész finálét.

Sokat
és sokáig vitatkoztam erről a stúdióval. Nem így lett megírva. A
forgatókönyvet egyáltalán nem bontottam felvonásokra. Kétórás filmként
írtam, és így is kellene nézni. De ez olyan dolog volt, hogy már
kikönyörögtük a plusz pénzt, szóval jobban tettük, ha befogjuk. A
csatorna szerint az emberek nem fogják nyolckor bekapcsolni a tévét, ha
ahhoz vannak szokva, hogy később kezdődik a műsoruk. Egy kétórás filmet
bárki megnéz, de nem egy háromórást, blablabla. A Daybreak I. nem
epizód. Egyáltalán nem kielégítő élmény. Tudom, mert [önmagában] nem
annak terveztem.

Nincs semmi értelme, nincs koherens
cselekménye. Csak egy csonk, amit letörtek. Végül elértem, hogy a három
órát mutassák be egyben is most pénteken. Remélem, hogy sokan egyben
nézik majd meg. A DVD-n az örökkévalóságig úgy lesz, és úgy is fogják
megtekinteni, és úgy is készültek.

Az Operaház-víziók is a felsőbb entitás művei voltak, amelyeken keresztül beszélt a karakterekhez?

Egy
bizonyos pont felé irányították a karaktereket, ami kulcsfontosságúnak
bizonyult. Meg kellett tenniük bizonyos dolgokat, hogy a végső dráma
kibontakozhasson. Head Six juttatta odáig Baltart, hogy higgyen
Istenben, vagy Isten lehetőségében, hogy elmondhassa a beszédét a CIC-n
Cavilnek. És hogy őszintén mondja azokat a szavakat, hogy Cavil ne ölje
meg és ne is vigye el Herát, és minden további eseményt lehetővé tegyen
ezzel.

Tory halála számomra egyben az erőszak körforgásának az újrakezdését is jelentette.

Engem
az a gondolat izgatott, hogy az emberi érzelmekből és bosszúvágyból
kiindulva jutottunk el a végső megváltásig. Az életünkben jelen vannak
ezek a furcsa, ellentmondásos áramlatok, csodás dolgok sülnek ki
szörnyű szándékokból, és fordítva. Tyrolt elítélnénk a tette miatt, de
a következményei miatt ünnepelnénk. E kettő impulzus között feszülünk,
és ez érdekes.

Athena és Boomer jelenete is hasonló volt, meg tudtam érteni a gyilkosságot, ami ugyanakkor helytelen is.

Boomer már meghozta a döntését, tudta és elfogadta és akarta a halálát. 

Hera fontosságáról nagyon sokat megtudtunk. Végül azért volt csak fontos, mert élt, nem pedig kísérleti alany lett?

Ő
szó szerint a megtestesülése a cylon és az ember fajnak. Mindnyájan
Hera gyermekei vagyunk, azaz mindegyik ember gyermeke vagyunk, akit a
sorozatban végigkövettünk. A cylonok és az emberek embersége rajta
keresztül bennünk él.

Milyen volt a döntés, hogy magát is beleírja egy jelenetbe? Hosszas vita előzte meg?

Úgy
gondoltam, jó tréfa lesz, ha én leszek a fickó az újságosnál. Most már
akárhányszor megnézem, megrándulok, és úgy érzem, nem kellett volna
megtennem, mert nagyon eltereli a figyelmem. És szerintem a nézőket is
kizökkenti majd. Úgy értem, basszameg, nem akartam ennyire feltűnővé
tenni. Jó mókának tűnt, de nagyobb lett a jelenlétem a kamera előtt,
mint gondoltam.

Mióta tervezte, hogy Sixszel fejezi be a Times Square-en a sorozatot?

Egy
pár éve élt bennünk ez a kép. Mindig is oda akartam jutni. Az a kép, a
jelenkori Times Square, csak a Hera-sztori szolgálatában működik. Ezzel
kifizetődik Hera sztorija. Az utolsó jelenet valójában róla szól, az ő
fontosságáról, és kik vagyunk mi. "Úristen, kapcsolatban állunk vele és
a cylonokkal, meg a körforgással, vajon megismétlődik?" Úgy éreztük, a
sorozatnak ez a nagyobb cselekményszála megkívánta, hogy azt is
feloldjuk, és hogy ezen a hangon oldjuk fel.

[…]

Feltételezhetjük, hogy odakint még egy csomó kiborult Cavil van, vagy elpusztult a hajójuk?

A
végső vágás kicsit kevésbé lett egyértelmű, mint terveztük. Az szerepel
a forgatókönyvben, hogy ahogy Racetrack megbicsaklik, kilövi az
atomrakétákat, azok pedig kimozdítják a Kolóniát a pályájáról, és az
bezuhant és darabokra szakadt. Ahogy kivagdostunk bizonyos
momentumokat, ez egyre kevésbé lett egyértelmű.

Mikor és miért döntöttek úgy, hogy a történetet a mi múltunkba helyezik?

Elég
régen elhatároztuk ezt, több éve. Nem hiszem, hogy valaha is volt olyan
változatunk, amelyben a sorozat a jelenünkben vagy a jövőnkben
játszódott. Nem tűntek elég érdekesnek. A sorozatban a rengeteg
jelenkori dolog, a nyelv, a ruhák [, az All Along the Watchtower],
minden, csak úgy nyert értelmet nekünk, ha az valójában mind az övék,
és csak leöröklődött ránk a kollektív tudatalattinkban.

Cavil miért lőtte főbe magát?

Ez
Dean Stockwell ötlete volt. A forgatókönyvben Tigh dobta le a CIC egy
magasabb emeletéről. Dean fölhívott, és azt mondta, "Tudod, szerintem
abban a pillanatban Cavil fölfogná, hogy a játéknak vége, és
reménytelen az egész, és egy pisztolyt dugna a szájába, és lelőné
magát."

 

Az interjú áll még egy részből RDM-mel,
David Eickkel, Mary McDonnell-lel és Edward James Olmosszal, amit nem
fordítok le, mert kevés újdonságot tartalmaznak a blog olvasói számára,
de ennek ellenére érdekesek. Erre a linkre tessék kattintani az érdeklődőknek.

Csúcsnézettséggel zárt a Battlestar Galactica

Tizenhárom videóblog kerül tki a scifi.com oldalára.

A Battlestar Galactica fináléjának nézettsége összesen 2,4 millió nézőt vonzott, amire a 2.5-ös évad premierje óta nem volt példa. Ez 1,7-es ratinget jelent, összehasonlításképpen a harmadik évad 1,2-essel köszönt le. A számokhoz várhatóan hozzájön még 700 ezer néző, akik egy héten belül tekintik meg felvételről az epizódot, bár úgy gondolom, sokan közülük most élőben követték az eseményeket.

Ezen a virtuális Emlékek Falán lehet megosztani a gondolatainkat a BSG-ről a hivatalos oldalon.

Most megismétlek néhány linket, amik csak a kommentekben kaptak eddig helyet, hogy megmaradjanak az örökkévalóság számára, kereshető módon:

Ronald D. Moore így búcsúzott el a sorozattól

A finálé alatt mutatták be a Caprica promóját, a készítők pedig a scifi.com videógalériájában beszéltek az új sorozatról, számos spoileres képpel tarkítva.

A The Plan című tévéfilmhez (további tudnivalók a jobbra található linken) is készült egy promó Edward James Olmos hangalámondásával.

Az interjúkkal nemsokára jövök, addig is Tricia Helfer-kép:

Battlestar Galactica kibeszélő

Közkívánatra. Minden, ami nem kifejezetten a fináléval, de az egész sorozattal kapcsolatos lehet. Miről formáltad át a véleményed a befejezés láttán? Mit csináltál volna te másként, ha öt évig Ron Moore lehettél volna? Mi fog benned a legjobban megmaradni a sorozatból? Oszd meg te is a gondolataid, ha először kommentelsz itt, akkor azért, ha régóta, akkor azért.


Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/afogan/battlestar.freevo.hu/wp-includes/formatting.php on line 4359