It’s been an honour

Ha már az első posztot is egy BSG-ből vett angol kifejezéssel kezdtem, az utolsót is azzal fogom. Nemrég írtam meg, hogy lehúzom a rolót ezen a blogon, ám akkor nem köszöntem még el végérvényesen. Ez a pillanat most jött el, most szeretném a hálámat kifejezni az elmúlt két és fél évért.

2006. október 12-én indult el ez a weboldal, amelyet egyszerűen Battlestar Galactica blognak neveztem el. Azért nem illettem valami személyesebb vagy frappánsabb elnevezéssel, mert a témára akartam helyezni a hangsúlyt, rögtön, előre leszögezve, hogy ez egy BSG-nek szentelt blog lesz. Még a dizájn is egy hétköznapi freeblogos sablon volt, hogy jelezzem, itt nem a stílus és nem a külcsín, hanem a Galactica a főszereplő.

Ma, 2008. május 25-én pedig be kell látnom, hogy ez mégiscsak Freevo Battlestar Galactica blogja lett. Ez a sorozatról szóló napló személyesebb lett, mint valaha gondoltam volna, közelebb nőtt a szívemhez, mint valaha is sejtettem volna.

Annak idején, mikor egy éjszakába nyúló ötletelésem másnapján megírtam az e-mailemet sztalkernek “BSG blog?” címmel, úgy fogalmaztam meg az elképzeléseimet, hogy az oldal hírforrás lehetne, mert “rakat hírt kapok naponta bsg témában”, ezen kívül “hétről-hétre megemlékeznénk a legutóbbi epizódról, hosszan elemezve a rendezést, a vágást, a forgatókönyvet, de mindent”, mert, idézem, “kurvára értünk hozzá.” Emellett felmerültek az olyan témák, mint a cylonok terve, “amire a válasz persze az, hogy sose volt” (mindezt 2006-ban!).

Örülök, hogy ezekből az alapelvekből elég sokat sikerült megtartanom, és a kezdeti félelmem, hogy életképes lesz-e egy ilyen blog, végül alaptalannak bizonyultak, sőt, mint sok olvasótól hallom, igazán az itt megjelent bejegyzéseknek és kommenteknek köszönhetően vált teljessé a Battlestar Galactica élménye.

Ezzel el is jutottunk a kommentekhez, a becses kommentekhez, amelyek nélkül negyedét sem érte volna ez a blog, és nemcsak amiatt, hogy rengeteg hihetetlenül intelligens olvasó nyilatkozott itt meg, hanem mert általuk én is arra kényszerültem, hogy többet hozzak ki magamból, és még többet, még alaposabban írjak. Elképesztő, hogy a BSG-nek köszönhetően milyen fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg, sokukkal élőben is, ami számomra a legnagyobb hozadéka a befektetett energiának. Alig várom, hogy végre kiürüljenek az agyamból a stábtagok fölöslegesen megjegyzett nevei, a lehetetlen szakkifejezések, a haszontalan információk tömkelege, de az eközben megismert embereket, a megtapasztalt élményeket sosem fogom elfelejteni.

Többek közt ezért is döntöttem amellett, hogy folytatnom kell a blogolást, csak nem a BSG vonalán. Mindnyájunknak széles az érdeklődési köre, és kár lenne szétszéledni hagyni ezt a spontán kialakult társaságot, ezért jött létre a delta blog. Nagyon örülök, hogy máris ennyien regisztráltatok a kedvünkért, hogy pezsdítsétek ott az életet, és spannoljatok bennünket a jobb teljesítményre és a lehető legtartalmasabb írásokra.

Nektek, az olvasóknak köszönhetően sikerült a BSG blogot összehozni, akkor is, ha nem szóltatok hozzá a bejegyzésekhez — a számokat mindig láttam, és ti is vezettetek, hogy hogyan alakítsam a bejegyzések témáját, stílusát és mennyiségét. Szeretném továbbá meghálálni a vendégbloggerek felbecsülhetetlen munkáját, hogy színesítették az oldalt, és olyan aspektusait is megvizsgálták a sorozatnak, amelyekhez én kevés vagyok. Egyes vendégbejegyzések, egyes hozzászólások, egyes e-mailek örök élmények maradnak a számomra, és gyakran vissza fogok ide járni, hogy türelmesen előbányásszam a gyöngyszemeiteket, és újra és újra megörvendeztessem magam velük.

Mivel egyszer már félig-meddig elköszöntem, nem várom el, hogy újfent búcsúzkodásba kezdjünk, csak szerettem volna, ha tudjátok: megtiszteltetés volt. Köszönöm a kitartó figyelmeteket.

Búcsúzóban: Tartalomjegyzék

Úgy gondoltam, akárcsak a könyvek utolsó lapjain, itt is szerepelhetne egy tartalomjegyzék, hiszen bármikor idetévedhetnek újabb látogatók, amíg a Google jónak látja. Hogy nekik ne kelljen átnyálazni az egész blogot, ugyanakkor meglegyen egy kiindulópont, hogy miket érdemes megnézni a blogon, melyek azok a posztok, amelyek nem évülnek el, és kellőképpen érdekesek is, létrehoztam egy listát. Néhány személyes kedvencem is helyet kapott, hiszen nehéz megállni az ilyesmit, de elsősorban informatív, illetve vicces bejegyzéseket gyűjtöttem össze, lehetőleg egoizmus nélkül.

  1. A Battlestar Manifesto — a sorozat kiskátéja egyenesen a producerektől, igaz, azóta kiderült, nem teljesen pontos az összefoglaló.
  2. Mario Savio beszéde a BSG-ben — egy történelmi beszéd és Galen Tyrol szavainak összehasonlítása videóval.
  3. Szavazás – ki a Végső Cylon? — Starbuck és Roslin folyamatosan egymást taszították le a trónról a 2008 januári szavazáson.
  4. Szavazás – milyen lesz a Föld? – amikor még sejtésünk sem volt a negyedik évadról. Aztán először koppantunk, majd mégsem.
  5. A Wiki Frakr — a Battlestar Wiki kifordított változata örök érvényű poénokkal.
  6. Tízdolláros fra(c)k — avagy honnan ered a BSG káromkodása. Bizony, ez már 2007-es hír.
  7. Enjoy the Cylons — a kevés kiposztolt fanvideó közül a legleleményesebb, a Depeche Mode-szám átiratával.
  8. A BSG LOLmacskák — a három galéria, amelyeken ma is visítva röhögök.
  9. Top tíz indok, amiért nézni kell a BSG negyedik évadját — a színészek jelmezestől Lettermannél jártak, amit milliószor megkaptam e-mailben, pedig ekkor már volt a blogon.
  10. Ilyen is lehetett volna I. — a Bryan Singer-Tom DeSanto-féle BSG-újraindítási projekt részletesen.
  11. Ilyen is lehetett volna II. — mi történt volna, ha Edward James Olmost vagy Mary McDonnellt nem sikerül leszerződtetni?
  12. Ilyen is lehetett volna III. — Richard Hatch, az eredeti Apollo próbálkozása a BSG felélesztésére.
  13. Bear McCreary koncerten 1, 2 — így zúzott a BSG zenekara élőben a Black Marketre és az All Along the Watchtowerre.
  14. Az igazság a Final Five-ról — egy kapitális tévedésem az öt utolsó cylonról, ami körbejárta a fórumokat, én meg azóta is lapítok. Azért volt benne igazság.
  15. Hogyan készül egy BSG-epizód 1, 2, 3, 4 — a sorozatok gyártásának folyamata A-Z-ig, igaz, lenne a leírásban javítanivaló.
  16. A Ron Moore-sztori 1, 2, 3 — a Battlestar Galactica atyaúristenének legalaposabb, legátfogóbb életrajza csak itt, csak magyarul.
  17. A Fun Fact-sorozat — Edward James Olmos magyarul beszél, az Enterprise menekül a cylonok elől, magyar zászló a Capricán, és további érdekességek a szomorúan rövid életű rovatból.
  18. Amiket a BSG szünetében érdemes nézni — rövid bejegyzéssorozat arról, hogy mivel töltsük ki a hosszú hiátust. Ma is érvényesek az akkori állítások, amelyekben egy vendégblogger, jaste sydlon is segítségemre volt.
  19. Dirk Benedict az új BSG-ről — a vérkonzervatív kovboj, az egykori Starbuck megmondja a magáét: a nők ne szivart, hanem csecsemőt emelgessenek.
  20. Így írtam 2006-ban — a történelem egyetlen pozitív kritikája a Black Market c. epizódról.
  21. Six Degrees of Separation — egy retrospektív elemzés, amiből végül nem lett rovat, de ez a darab egész jó lett.
  22. A toplisták — a sorozat végével sztalker és én összeállítottuk a BSG legfontosabb izéit, és megőriztük őket az örökkévalóságnak.
  23. A stábtagok — a BSG stábjának kevés tagjáról írtam, köztük Jamie Bamberről, David Weddle-ről és Bradley Thompsonról, valamint Michael Rymerről, mégis ez volt az egyik kedvenc rovatom.
  24. A karakterek — kevésszer nyúltam ehhez a témához, de akkor kifejtettem, hogyan nyúlták Baltart Bashir doktorról, miért béna pár az Agathon-famiília, mellettem pedig Sint és Ák_ írt egy-egy kiemelkedő vendégposztot.

Kérem, kezeljétek kellő megértéssel a korai bejegyzéseim minőségét. Köszönet minden vendégbloggernek, aki valaha tiszteletét tette e helyen, és emlékezetes posztokkal örvendeztetett meg bennünket. Minden e-mailt, javaslatot, hírt és bejegyzésanyagot is szeretnék ez úton megköszönni, rengetegen járultatok hozzá a blog működéséhez az elmúlt két és fél év során.

Beszámoló a BSG-találkozóról

Megfeszített küzdelem a Razor DVD-ért, kaján nevetések a villámgyorsan berúgni képes kvízmestertől, flamenco háttérzene, megállíthatatlan Star Trek-fikalavina, Szomszédok reimagined, blogtörténeti tidbitek, Freevo fiatalkorának kínos pillanatai sztalker előadásában, “silly me”-értelmezések, és természetesen hosszas eszmecsere arról, hogy miért a Battlestar Galactica a világ legjobb sorozata.

Legfőképpen ezek jellemezték a pénteki BSG-találkozót, amely a tervezettnél kicsit kisebb létszámban, mégis fantasztikus hangulatban zajlott le, legalábbis a részemről mindenképpen. Teljesen váratlanul ért, hogy a Trapézban élő koncertek is vannak, mert eddig egyet sem fogtunk ki, ezért néha át kellett kiabálni a gitárosokon, akik egész este szórakoztattak bennünket a latinos dallamaikkal.

A DVD-ért folyó játék alatt sikerült is berekednem, úgyhogy másnap folyamatosan úgy beszéltem, mint Edward James Olmos (mondjuk másnaposan mindig úgy beszélek). A kérdéssoromat joggal érhette kritika, hiszen sokszor olyan adatokat kértem számon, amit tényleg csak a legfanatikusabbak tudhatnak, mint Zeller, aki valószínűleg tényleg kiolvasta a Battlestar wikit, ugyanis az elérhető 42 pontból 29-et bezsákolva megszerezte a becses Razort. Innen is hatalmas respekt és gratulációhalmok a győzelemért. A második és a harmadik helyen igen impozáns eredménnyel, 22 és 21 ponttal Ysu és Marvinian végeztek, nekik is gratulálok. Mindenki remek teljesítményt nyújtott, néha a leglehetetlenebb kérdésekre kaptam a legpontosabb válaszokat különböző emberektől, ami igen dicséretes.

Egyébként, itt jegyzem meg, az egyik kérdést valóban elrontottam, ahogy arra Marvinian és Zeller felhívta a figyelmem. Benéztem, Sharon Valerii valóban a Troyon született, és csak a szülei voltak aeriloniak. Ugyanakkor hangsúlyozom, sosem állítottam, hogy wiki nélkül tudom a válaszokat a kérdésekre, csak azt, hogy fejből :). Ezt a helyszínen korrigáltam úgy, hogy csak a 90%-ra igaz, mert két kérdést az ominózus kijelentésem után szerkesztettem még hozzá a kvízhez, és azokhoz tényleg alkalmaztam némi adatbányászatot.

A BSG utolsó mondatának, vagyis AngyalBaltar “Silly me, silly me” kijelentésének többféle értelmezése is előkerült, ebből kifolyólag az enyém egyáltalán nem biztos, hogy jó. Ráadásul Zeller nem kérdezett rá elég korán, ahogy Sint javasolta, így percekbe tellett összeszedni a gondolataimat, és még így is hibásan idéztem. A kíváncsiak kedvéért valami hasonlóval rukkoltam elő: a téma az a két angyal közt, hogy az emberiség tanul-e a hibáiból. Baltar erre feldobja, hogy “mik a tétek”, mire Six csúnyán néz, és ekkor kapcsol Baltar, hogy a tét maga az emberiség fennmaradása (vagy legalábbis a 99%-ának a kipusztulása), és ezt tudhatná, hiszen háromszor megtörtént már a baleset, ti. a Kobolon, az eredeti Földön és a Tizenkét Kolónián.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és örülök, hogy megismerhettem néhány újabb arcot, akik a nickek és nevek mögött rejtőznek. Az imént végigpörgettem az archívumot, és nagyon jó volt látni, hogy egyesek milyen régóta követték a blogot. Köszönöm, hogy ilyen jól érezhettem magam, és köszönöm a sikerélményeket, amikor senki se tudta egy-egy kérdésemre a választ. 🙂

Nemsokára még jövök néhány poszttal, de vannak, amelyek már sosem fognak megszületni, legalábbis nem itt. Szóba jött egy utolsó toplista, amelyben a 10 legjobb darabot választanám ki Bear McCreary soundtrackjéből, de Gaines javaslatára, utólag beláttam, hogy tényleg jobban teszem, ha ezzel megvárom a CD-kiadásokat, és majd a delta blogon készítem el a listát. Addig is maradjon titok, mit tennék az első helyre…

A találkozóról

Azt elfelejtettem mondani, hogy a találkozó a Trapéz emeletén lesz, és bőven lesz helyünk. Fényképezőgépeket szívesen látunk, másnap meg a képmegosztók linkjeit várjuk majd.

Nekem kiment a fejemből, hogy fényképezőt készítsek be (talán nem is baj, nem biztos, hogy később tudnék rá vigyázni), de ha lesznek emlékezetesebb pillanatok, azokat igyekszem megörökíteni telefonon vagy twitteren, így a vidékiek vagy az egyéb okokból távol maradók sem csúsznak se semmiről.

Búcsúzóban: mit ábrázol a grafikon?

A blog utolsó napjaiban szeretnék megemlékezni néhány dologról, így elsőként egy olyan témát veszek elő, amiről nagyon sokan érdeklődtek az itteni pályafutásom során.

A Kispad nyomdokain egy kvíz formájában prezentálom az alábbi grafikont, persze csak a vicc kedvéért, hiszen egyből kitalálható, hogy mit ábrázol. Azért a helyes megfejtéseket a kommentek között várom (nemcsak arra vagyok kíváncsi, hogy mit látunk, hanem arra is, hogy mikor), és ott is fogom elmondani, milyen számadatok kapcsolódnak hozzá.

A Battlestar Galactica 25 legjobb monológja

Elkészültünk talán mind közül a legfontosabb toplistával, és meglepődve tapasztaltam, hogy ez egyben a legrövidebb is. Kevés sorozat van, amelyben annyira szeretik az írók a monológ vagy a beszéd műfaját, mint a Battlestar Galacticában, ebben viszont nem is lehet őket utolérni, de talán megközelíteni sem. A retorika ugyan egy megszerkesztett, előre megírt műfaj, így a beszédekben elhangzottak a legritkább esetben nevezhetők természetesnek, mégsem lehet haragudni az írókra, hiszen olyan fantasztikus szövegeket adtak a karaktereik szájába, amelyekre hosszú idő múlva is emlékezni fogunk.

Ez a lista igazán a dialógusokkal együtt teljes, hiszen oda csusszant át néhány remek fogalmazvány, úgyhogy ne felejtsétek el a toplista címkét böngészni. A tovább mögött megtaláljátok a teljes idézeteket a kommentárommal és a kiemeléseimmel, hogy ne kelljen feltétlenül végigolvasni mindent, mégis megmaradjon ez a gyűjtemény az utókornak.

“You cannot play God then wash your hands”
William Adama, Minisorozat

Adama parancsnok már a minisorozat első felében megmutatta szónoki képességeit, ezzel a beszéddel pedig megalapozta a sorozat egyik alapkérdését, amely végül a fináléban oldódott fel, remekül keretbe zárva a történetet.

“The Cylon War is long over… yet we must not forget the reasons why so many sacrificed so much… in the cause of freedom. The cost of wearing the uniform can be high… but– Sometimes it’s too high. You know, when we fought the Cylons… we did it to save ourselves from extinction. But we never answered the question, why? Why are we as a people worth saving? 

We still commit murder because of greed, spite, jealousy. And we still visit all of our sins upon our children. We refuse to accept the responsibility for anything that we’ve done. Like we did with the Cylons. We decided to play God… create life. When that life turned against us… we comforted ourselves in the knowledge… that it really wasn’t our fault, not really. You cannot play God then wash your hands of the things that you’ve created. Sooner or later, the day comes… when you can’t hide from the things that you’ve done any more.”

“As of this moment, we are at war”
William Adama, Minisorozat

Ugyan az “as of this moment” egy létező angol kifejezés, de a BSG egyik kedvenc szófordulata lett, először pedig itt hallhattuk. Adama érces, akkor még szokatlan hangjával ezek a szavak nagyon nagyot ütöttek.

“This is the commander. Moments ago this ship received word of a Cylon attack against our home worlds… is under way. We do not know the size or the disposition or the strength of the enemy forces. But all indications point… to a massive assault against Colonial defences. 

Admiral Nagala has taken personal command of the fleet… aboard the Battlestar Atlantia… following complete destruction of Picon Fleet Headquarters… in the first wave of the attacks. How, why… doesn’t really matter now. What does matter is that, as of this moment, we are at war. You’ve trained for this. You’re ready for this. Stand to your duties, trust your fellow ship mates… and we’ll all get through this. Further updates as we get them. Thank you.”

“Earth! I know where it is!”
William Adama, Minisorozat

 Ez az a beszéd, amelyet a Battlestar Galactica forgatásának legelső napján vettek föl, és amelyet Edward James Olmos rögtön egy váratlan improvizációval, a többszörösen elskandált So Say We All-lal nyitott. Az előadásmód és szóhasználat egyszerre teszi csontig hatolóvá és borzongatóvá ezt a szöveget, amelynek egyes sorai azóta is ott visszhangzanak számos rajongó füleiben.

“Are they the lucky ones? That’s what you’re thinking, isn’t it? We’re a long way from home. We’ve jumped way beyond the Red Line… into uncharted space. Limited supplies. Limited fuel. No allies. And now no hope! Maybe it would’ve been better for us to have died quickly… back on the colonies with our families… instead of dying out here slowly… in the emptiness of dark space. Where shall we go? What shall we do? 

“Life here began out there.” Those are the first words of the sacred scrolls. And they were told to us by the Lords of Kobol… many countless centuries ago. And they made it perfectly clear that we are not alone in this universe.

[…]

It’s not unknown. I know where it is! Earth– the most guarded secret we have. The location was only known by the senior commanders of the fleet… and we dared not share it with the public. Not while there was a Cylon threat upon us. For now we have a refuge to go to… a refuge that the Cylons know nothing about! It won’t be an easy journey. It will be long and arduous. But I promise you one thing. On the memory of those lying here before you… we shall find it. And Earth will become our new home.”

 “We are still expected to do our jobs!”
Saul Tigh, 33

Erre a rövid beszédre reflektál az az egysoros, amit korábban kiemeltünk: ha a legénység nem gyűlöli az XO-ját, akkor az rosszul végzi a dolgát. Tigh ezredes a CIC-hoz intézte ezeket a szavakat, miután az Olympic Carrier, feltételezetten Dualla hibájából, eltűnt. Az utolsó, harsogó szavak azóta is felejthetetlenek, pedig hallottuk már Tigh-t nagyon sok mindenért leteremteni a legénységet.

“Yes, we’re tired. Yes, there is no relief. Yes, the Cylons keep coming after us time after time after time. And yes, we are still expected to do our jobs!” 

“This is the first day of a new era”
Tom Zarek, Bastille Day

Tom Zarek sosem aprózta el a dolgokat, ha politikáról volt szó. A taktikája hosszú távon végül is bevált, hiszen mindig többet követelt, mint amennyire alapja lehetett volna, és tökéletesen fel tudta használni az a töredéket, amit a követeléseiből megkapott.

“The crew are my prisoners. They will not be harmed. But I have two conditions before I release my captives. First, the government which controls our fate is illegal and illegitimate, and it must submit to the will of the people. I demand the immediate resignation of Laura Roslin and her ministers. 

Second, I demand free and open elections to choose a new leadership and a new government that represents all of the people. These demands are made not for me or for the former slaves held on this ship, but for you, the people, the survivors of the holocaust and the children of humanity’s future. I am Tom Zarek, and this is the first day of a new era.”

“Betrayal has such a powerful grip on the mind”
William Adama, Home I.

Úgy látszik, Adamából a halálközeli élmény előhozta a költőt, hiszen nem sokkal ezelőtt mondott el egy igen érzelmes beszédet a CIC legénységének a szeretetről. Ezt a rövid szöveget meglepetésünkre Deehez intézi, miközben a híres-hírhedt modellhajóval pepecsel – remek kontraszt a visszafojtott dühvel, amely ott fortyog legbelül a parancsnokban. David Eick írói karrierjének talán eddigi legmagasabb pontja. 

“It’s interesting. Betrayal has such a powerful grip on the mind. It’s almost like a python. It can squeeze out all other thought. Suffocate all other emotion until everything is dead except for the rage. I’m not talking about anger. I’m talking about rage. I can feel it. Right here. Like it’s gonna burst. Feel like I wanna scream. Right now, matter of fact.” 

“With Galactica at our side, we will endure”
D’Anna Biers, Final Cut

D’Anna a riportfilmjének végén mondja el ezeket a sorokat, miközben egy igen hangulatos montázst látunk a Galactica legénységéről. Teljesen mindegy, hogy tudjuk-e, valójában kicsoda D’Anna, a beszéd akkor is megkapó, és a végére becsempészett kolóniai himnusszal együtt igazán hatásos. Végignézve a sorozatot, ismerve a legénység minden szenvedését, még inkább szívbemarkoló ez a remekül megírt szöveg.

“I came to Galactica to tell a story. In all honesty, I thought I knew what that story was before I ever set foot here. How an arrogant military let their egos get in the way of doing their job safeguarding the lives of the civilian population. But I found the truth was more complex than that. These people aren’t cylons. They’re not robots blindly following orders and polishing their boots. They’re people. Deeply flawed, yes, but deeply human too. And maybe that’s saying the same thing. 

What struck me the most is that despite it all– the hardships, the stress, the ever-present danger of being killed– despite all that, they never give up. Never lie down in the road and let the truck run them over. They wake up in the morning, put on their uniforms, and do their jobs. Every day, no pay. No rest. No hope of ever laying down the burden and letting someone else do the job. There are no relief troops coming, no Colonial fleet training new recruits every day. The people on Galactica are it. They are the thin line of blue separating us from the cylons. 

Lieutenant Gaeta told me a remarkable statistic. Not a single member of Galactica’s crew has asked to resign. Not one. Think about that. If you wore the uniform, wouldn’t you want to quit? To step aside and say, “Enough. Let someone else protect the fleet.” I know I would. But then, I don’t wear a uniform. Most of us don’t, most of us never will. The story of Galactica isn’t that people make bad decisions under pressure. It’s that those mistakes are the exception. Most of the time, the men and women serving under Commander Adama get it right. The proof is that our fleet survives. And with Galactica at our side, we will endure. This is D’anna Biers, Fleet News Service.”

“This is more than a ship. This is an act of faith”
Laura Roslin, Flight of the Phoenix

Sajnos Laura Roslintól kevés valódi beszédet találtunk. Volt, amelyiket csak részleteiben hallhattunk, volt, amelyiket félbeszakítottak, és volt, amelyik tényleg nem volt érdekes, de ez a néhány sor, amelyet Tyrol hajója, a Blackbird felavatásakor hallhattunk, igazán megkapóra sikerült, még akkor is, ha a sorozat egyik állandó motívumát visszhangozta. 

“After what we’ve been through, it would be very easy to give up, to lose hope. But not here. Not today. This is more than a ship, Chief. This is an act of faith. It is proof that despite all we’ve lost, we keep trying. And we will get through this, all of us, together. I promise.”

“Do not flinch”
Helena Cain, Resurrection Ship II.

A beszédek nem feltétlenül azért fontosak, mert annyira megindítóak vagy közel állnak a szívünköz. Cain admirális szavaival gyakran nehéz egyetérteni, erről a Razor is meggyőzött bennünket, viszont a gyakorlatiasságát, a hidegfejűségét nem lehet kétségbe vonni. Persze egész más megvilágításba helyezi az érveit az a tudat, hogy mögöttük valójában ott állnak a legsötétebb emberi érzelmek.

“Let me tell you something. I’ve had to watch a lot of kids be put into body bags. They’re covered with flags and they float out that airlock. You think I don’t understand his feelings towards his men? 

Sometimes terrible things have to be done. Inevitably, each and every one of us will have to face a moment where we have to commit that horrible sin. And if we flinch in that moment, if we hesitate for one second, if we let our conscience get in the way, you know what happens? There are more kids in those body bags. More kids floating out that airlock. I don’t know why… but I have a lot of faith in you. And I want you to promise me that when that moment comes you won’t flinch. Do not flinch.”

“The insurgency stops now”
John Cavil, Occupation

Cainnél gyakorlatiasabb és embertelenebb csak úgy lehet valaki, hogyha nem is ember. Ezt Cavil atya bizonyította az Occupationben, amikor többedmagával összefoglalta az emberiségellenes stratégiáját. A gondolatmenetet az teszi hátborzongatóvá, hogy ez valószínűleg tényleg így működik. 

“We round up the leaders of the insurgency, and we execute them, publicly. We round up random groups off the street, and we execute them, publicly. Send a message that the gloves are coming off. The insurgency stops now, or else we start reducing the human population to a more manageable size. I don’t know, say, uh… less than a thousand.”

“A feat that will be told and retold down through the ages”
William Adama, Exodus I. 

Akárhányszor meghallgatom, ettől a beszédtől könnyek szöknek a szemembe, annak ellenére, hogy egészen sablonos. Valahogy a pátoszos, nagy szavak Edward James Olmos előadásában nem hangzanak annyira túlírtnak, amit hála az Istennek rendszeresen ki is használtak az írók. Kell egyfajta ízlés ahhoz, hogy az ember szeresse az ilyen szövegeket, de engem nagyon megtaláltak.

“This is the Admiral. You’ve heard the news. You know the mission. You should also know there’s only one way that this mission ends. And that’s with the successful rescue of our people on New Caprica.

Look around you. Take a good look at the men and women that stand next to you. Remember their faces. For one day you will tell your children and your grandchildren that you served with such men and women as the universe has never seen. And together you accomplished a feat that will be told and retold down through the ages, and find immortality as only the Gods once knew. I’m proud to serve with you. Good hunting.”

“I have to prove I’m a person every day”
Sharon Agathon, A Measure of Salvation

Az egyetlen dolog, ami emészthetővé tette ezt a kétrészest, az Michael Angeli írása, aki bármelyik karaktert bármilyen helyzetben képes lelkileg szénné elemezni, hogy aztán olyan mondatokat adjon a szájába, amiktől letesszük a hajunkat. 

“I have to prove [I’m a person] every day. Let me tell you something, Helo. My people may die. My entire race may be wiped out. But this Cylon will keep her word, even if it means she’s the last Cylon left in the universe. Can a human being do that?”

“We’re all soldiers. We’re expendable”
Saul Tigh, Hero

David Eick megszenvedett a Heróval, nem tudott értelmes szöveget írni Tigh-nak, ami megmagyarázta volna az epizód befejezését. Ron Moore ugrott a helyére, és olyat alkotott, hogy egy évig azt hittük, Eick jó író. A beszéd nemcsak Bulldog helyzetével, hanem az ezredes Új-Caprica utáni sorsával is rezonál, amitől ez a filler epizód végül igazán fontosnak bizonyult. 

“You don’t wanna believe it, do you? I know. The truth hurts, Bulldog, but it’s better to know the truth than to live a lie. We’re all soldiers, Danny. We’re all expendable. And we did what we had to do to protect the mission. It’s ugly, but there it is. The Cylons let you go. The question is why? Ask yourself that, Danny. Because up until a minute ago, you were doing exactly what they wanted you to do. Come here and learn the truth and seek revenge. And that’s exactly what you did. You almost gave them what they wanted. 

Tell you a dirty little secret: The toughest part of getting played is losing your dignity. Feeling like you are not worth the oxygen you are sucking down. You get used to it. You start to believe it. You start to love it. It’s like a bottle that never runs dry. You can keep reaching for it over and over and over again.” 

“The nexus between man and machine”
Hibrid, The Passage

Szinte minden epizódban előfordult, hogy az írók némi meglepetést csempésztek a cylonok hibridjének beszédébe — naná, ki bírná megállni? –, Jane Espenson például ezzel a mondattal rombolta le a negyedik falat. 

“Throughout history the nexus between man and machine has spun some of the most dramatic, compelling and entertaining fiction.” 

“This trial is going to bring the entire Fleet down”
Tom Zarek, The Woman King

Az alelnök egészen pontosan megjósolta Baltar tárgyalásának következményeit, ami nem csoda, hiszen az írók már rég tudták, merre akarják elvinni az évadot. Mégis ütős ez a kirohanás, amelyben Richard Hatch ismét parádézik, nem mellesleg ez egy remek módja annak, hogy holmi flash-forwardok nélkül belengessük az izgalmakat.

“Listen to me, Baltar will get his trial. And this is what you’ll get. A hurricane. The media will descend on you and watch and scrutinize and question your every move. You will have sectarian violence. You will have assassination attempts. You will have civil unrest on a scale we’ve never seen. Work, labor, everyday routine in this Fleet will come to a complete halt. This trial is going to bring the entire Fleet down. 

[…]

A hurricane, Laura. If I were you, I’d declare martial law during the trial. You’re gonna need a lot more than a little patience to survive. I’m here if you need me.” 

“This case is built on emotion”
Lee Adama, Crossroads II.

Minden beszédek királya. Hosszúságra és tartalomra egyaránt. Valószínűleg ezt néztem meg a legtöbbször a Battlestar Galactica összes jelenete közül, és még mindig odavagyok érte. Jamie Bamber majdnem kizárólag Michael Rymer vezetése alatt alakít nagyokat, ez az ötperces beszéd is ennek az ékes bizonyítéka. A hangjátéka, a mozdulatai, minden nagyon a helyén van. A “where do I begin” résznél mindig összeszorul a gyomrom, az “I’m the traitor, I’m forgiven”-től pedig már írás közben is könnyek szöknek a szemembe. Hiába no, hüppögős típus vagyok.

“Did the defendant make mistakes? Sure, he did. Serious mistakes. But did he actually commit any crimes? Did he commit treason? No. I mean, it was an impossible situation. When the Cylons arrived, what could he possibly do? What could anyone have done? I mean, ask yourself, what would you have done? What would you have done? If he had refused to surrender, the Cylons would’ve probably nuked the planet right then and there. So did he appear to cooperate with the Cylons? Sure. So did hundreds of others. What’s the difference between him and them?

The President issued a blanket pardon. They were all forgiven. No questions asked. Colonel Tigh. Colonel Tigh used suicide bombers, killed dozens of people. Forgiven. Lieutenant Agathon and Chief Tyrol. They murdered an officer on the Pegasus. Forgiven. The Admiral? The Admiral instituted a military coup d’etat against the President. Forgiven. 

And me? Well, where do I begin? I shot down a civilian passenger ship, the Olympic Carrier. Over a thousand people on board. Forgiven. I raised my weapon to a superior officer, committed an act of mutiny. Forgiven. And then on the very day when Baltar surrendered to those Cylons, I, as Commander of Pegasus, jumped away. I left everybody on that planet alone, undefended, for months! I even tried to persuade the Admiral never to return. To abandon you all there for good. If I’d had my way, nobody would’ve made it off that planet. I’m the coward. I’m the traitor. I’m forgiven. 

I’d say we’re very forgiving of mistakes. We make our own laws now, our own justice. We’ve been pretty creative at finding ways to let people off the hook for everything from theft to murder. And we’ve had to be. Because… Because we’re not a civilization anymore. We are a gang. And we’re on the run. And we have to fight to survive. We have to break rules. We have to bend laws. We have to improvise. But not this time, no. Not this time. Not for Gaius Baltar. No. You, you have to die. You have to die, because… Well, because we don’t like you very much. Because you’re arrogant. Because you’re weak. Because you’re a coward. And we the mob, we want to throw you out the airlock because you didn’t stand up to the Cylons, and get yourself killed in the process. That’s justice now. You should’ve been killed back on New Caprica, but since you had the temerity to live, we’re gonna execute you now. That’s justice!

This case… This case is built on emotion. on anger, bitterness, vengeance. But most of all, it is built on shame. It’s about the shame of what we did to ourselves back on that planet. And it’s about the guilt of those of us who ran away. Who ran away. And we are trying to dump all that guilt and all that shame onto one man, and then flush him out the airlock and hope that that just gets rid of it all. So that we can live with ourselves. But that won’t work. That won’t work. That’s not justice. Not to me. Not to me.

“A species worth saving”
Doyle Franks bírónő, Crossroads II.

Még csak a második idézetnél járunk a Crossroadsból, de már kezdhetjük érteni, miért ért el olyan jó helyezést ez az epizód a szavazásokon. Michael Hogan felesége ugyan alig szerepelt, de többek közt a tárgyalás verdiktjének kihirdetése előtti rövid beszéde is tehet arról, hogy ennyire emlékezetes maradt a karaktere. Nem tudom, mennyire újdonság a mondanivalója, de abban a helyzetben ez a pár sor nagyon találó volt.

“Like everything human, justice is imperfect. It’s flawed. But it’s those very imperfections that separates us from the machines and maybe even makes us a species worth saving.” 

“My name is Saul Tigh”
Saul Tigh, Crossroads II.

Michael Hogan emlékezetes alakítása tette igazán hatásossá ezeket az egyszerű szavakat, amelyek egyszersmind deklarálták az ezredes személyiségének, karakterességének lényegét. Nincs mit hozzátenni, nem is Galactica-rajongó az, aki ezt a pár sort nem tudja fejből.

“My name is Saul Tigh. I am an officer in the Colonial Fleet. Whatever else I am, whatever else it means, that’s the man I want to be. And if I die today, that’s the man I’ll be.”

“If you want someone to suffer, take me”
Gaius Baltar, He That Believeth in Me

Gaius Baltar, a prófétának felcsapott tudósból lett politikus és népvezér beszédeinek hosszú sora következik most, amelyek tartalmilag ugyan alig-alig különböznek, mégis érdekessé teszi őket a kontextus, és jó látni az írók különböző stílusának eltéréseit. Nem is fűzök hozzájuk külön kommentárt, a sorok magukért beszélnek.

“Please, God. I’m only asking you this one last time. Don’t let this child die. Has he sinned against you? He can’t have sinned against you. He’s not even had a life yet. How can you take him and let me live? After all I’ve done. Really, if you want someone to suffer, take me. We both know I deserve it. I have been selfish and weak. I have failed so many people. And I have killed. I’m not asking for your forgiveness. I’m just asking that you spare the life of this innocent child. Don’t take him. Take me.” 

“The truth is we are all perfect”
Gaius Baltar, Escape Velocity

“I’m not a priest. I’ve never even been a particularly good man. I have, in fact, been a profoundly selfish man. But that doesn’t matter, you see. Something in the universe loves me. Something in the universe loves the entity that is me. I will choose to call this something “God.” A singular spark that dwells in the soul of every living being. If you look inside yourself, you will find this spark too. You will. But you have to look. Deep. 

Love your faults. Embrace them. If God embraces them, then how can they be faults? Love yourself. You have to love yourself. If we don’t love ourselves, how can we love others? 

And when we know what we are, then we can find the truth out about others. See what they are. The truth about them. 

And you know what the truth is, the truth about them…

…About you. About me. Do you? The truth is we are all perfect, just as we are. God only loves that which is perfect, and he loves you.

He loves you because you are perfect. You are perfect just as you are. We are all perfect just as we are.”

“I have committed unconscionable crimes”
Gaius Baltar, The Road Less Travelled

“Look, uh, Chief. I’m … I’m here to ask for your forgiveness. About my presumption earlier. You were right, you know. I hardly knew your wife. I’m sorry. Would you mind if I… just, um… I know it’s hard to… make sense of things sometimes. In my own life, I… In my own life, I joined the Fleet as a scientist, as a skeptic, as supposedly a man of reason. Only to have fate turn that all on its head. But I understand now that there is a purpose to it. We change. We evolve. Maybe we even learn something along the way. 

I have committed… Unconscionable crimes. And I have been offered one last chance at redemption. Because I chose to accept my fate, not fight it anymore. I’m so sorry for your loss, Chief. She was a very beautiful woman, your wife. I’m also told quite spiritual. You know, I don’t expect you to believe me, but… I would very much like to have known her better.”

“We have arrived… at Earth”
William Adama, Revelations

David Weddle és Bradley Thompson ismét azt bizonyítják, hogy az egyszerű szavakkal, a tömörséggel milyen érzelmi hatást lehet elérni. A rövid beszéd, a hozzá kapcsolódó képsorok és természetesen a zene együtt gondoskodnak arról, hogy akkor is átérezzük a legénység eufóriáját, ha pontosan tudjuk, mi vár rájuk a Föld felszínén. Én máig képes vagyok együtt örülni Leevel, Roslinnal és Figurskivel, ami azért nem semmi teljesítmény egy sorozattól.

“Crew of Galactica… People of the fleet… This is Admiral Adama. Three years ago, I promised to lead you to a new home. We’ve endured a difficult journey. We’ve all lost, we’ve all suffered, and the truth is I questioned whether this day would ever come. But today, our journey is at an end. We have arrived… at Earth.”

“We are now free to go where we want to go”
Lee Adama, Sometimes a Great Notion

Lee Adama beszédét csupán úgy halljuk, hogy Duallának ismétli el, ami egy egészen más színezetet ad az egésznek, mégis el kell ismerni, hogy néhány remekbeszabott mondatot hallhatunk a sokat megélt képviselőtől. Persze legbelül tudjuk, hogy csak ügyes retorika az egész.

“Ladies and gentlemen, we now have a choice. We can either view this as a catastrophe or an opportunity. I, Lee Adama… ex-acting president, former commander of the obliterated Battlestar Pegasus, Apollo to my friends, I choose the latter. We’re no longer enslaved by the ramblings of Pythia. No longer pecking at the breadcrumbs of the Thirteenth Tribe. We are now free to go where we want to go… and be who we want to be.”

“I don’t want to be human!”
John Cavil, No Exit

A beszédek királya jelzőt már elhasználtam Lee vallomásánál, ezért most igen nagy gondban vagyok a szuperlatívuszokkal. Ez a beszéd — a “szupernóva-beszéd”, ahogy magamban hívom –, sci-fi történeti jelentőségű, ezt mindmáig tartom. Dean Stockwell Emmy-díjat érdemlően alakít, ahogy fortyogva, megvetően beszél az emberi mivoltáról, ahogy az “I’m a machine” közben néz, ahogy a “flowing over me” résznél gesztikulál, és még lehetne sorolni, de a helyzet az, hogy ennek a beszédnek minden mondata, minden tagmondata, de még a szóválasztása is brilliáns. A szöveg fogalmazása, a találékonysága, a mondanivalója egyaránt gyönyörű, amire talán egyetlen író képes az egész stábból, és ez Ronald D. Moore. A legszebben megírt monológok képzeletbeli dobogóján egyértelműen ott a helye a szupernóva-beszédnek.

“In all your travels, have you ever seen a star supernova? Well, I have. I saw a star explode and send out the building blocks of the universe. Other stars, other planets, and eventually, other life. A supernova. Creation itself. I was there. I wanted to see it. And be part of the moment. And you know how I perceived one of the most glorious events in the universe? With these ridiculous gelatinous orbs in my skull. With eyes designed to perceive only a tiny fraction of the EM spectrum. With ears designed only to hear vibrations in the air.

[…]

I don’t want to be human! I want to see gamma rays. I want to hear X-rays. And I want to… I want to smell dark matter. Do you see the absurdity of what I am? I can’t even express these things properly because I have to… I have to conceptualize complex ideas in this stupid limiting spoken language. But I know I want to reach out with something other than these prehensile paws and feel the solar wind of a supernova flowing over me. I’m a machine. And I could know much more. I could experience so much more. But I’m trapped in this absurd body. And why? Because my five creators thought that God wanted it that way.”

“The perfect world”
Sam Anders, Daybreak I.

A hibrid-monológok nem titkoltan az írók kedvelt eszközei volt arra, hogy az agyuk kreatív részében keletkezett mellékterméket kiürítsék. A többségüket valószínűleg nem tudnák megmagyarázni, hogy milyen gondolati síkon keletkeztek, mégis kisültek belőlük néha olyan csodásan megfogalmazott darabok, mint Sam Anders szavai a Daybreakben, közvetlenül azután, hogy megismertük, miért is szeretett igazán sportolni. 

“Spins and turns, angles and curves. The shape of dreams, half remembered. Slip the surly bonds of earth and touch the face of perfection – a perfect face, perfect lace. Find the perfect world for the end of Kara Thrace. End of line.” 

Emlékeztető: pénteken BSG-találkozó

Ne feledjétek, ezen a héten pénteken este hét órakor találkozó a Trapézban, Budapest IX. kerületében.

Az eseményen részt vevők pályázhatnak egy Razor DVD-re (hagytam időt kiolvasni a Battlestar Wikit, nem lehet okotok a panaszra), amiért innen is köszönet. Ezen túlmenően pedig — az előző tapasztalatok alapján — mindenféle geekség nélkül faszán fogjuk magunkat érezni, szóval aki esetleg attól tartott, hogy a finálé miatti nézeteltéréseket megyünk lerendezni, vagy egész este Adamától és Starbucktól röpködnek majd az élethűen előadott idézetek, az megnyugodhat, semmi ilyesmire nem fog sor kerülni (na jó, talán Sint, Sztalker és én néha elnyomunk egy egysorost).

Elvileg ott lesz a deltablog teljes csapata is, úgyhogy Sztalkerrel el lehet beszélgetni a Star Trekről meg lehet vitatni az eddigi bejegyzéseinket, és nyitottak vagyunk a javaslatokra is, hogy merre vigyük tovább a blogot, miről írjunk, miről ne írjunk, és így tovább.

Tehát pénteken szeretettel várunk mindenkit este hét órakor a Trapézban!

Kijött a Final Five képregény második része

Akinek az első rész tetszett, az itt folytathatja a képregénysorozatot, amely a Final Five elfeledett történetét meséli el, megelőzve azt némi koboli, majd földi mizériával. Kutyafuttában posztolok, úgyhogy egyelőre nem tudom, milyen lett a második rész, de bízom abban, hogy a kommentekben majd erre is fény derül.

Azt hittem, megírtam már, de mégsem, úgyhogy a comment:comon olvashattátok, hogy a Battlestar Galactica kellékaukcióján valaki huszonhárom ezredest szurkolt le Tricia Helfer piros rucijáért, így ez lett a legértékesebb darab az egész rendezvényen. Azért Adama, Sharon és Starbuck göncei is jól szerepeltek, mindegyikük tízezer dollár fölött teljesített. A 6-700 dolláros kikiáltási áron bedobott nagy Battlestar 75 címer volt az egyik legalábecsültebb darab, ugyanis tizenhatezerért kelt el. Mi lett volna, ha nincs válság?

Bábel tornya

Végre eljutottam odáig, hogy leüljek megírni a Daybreak elemzését — nem tagadom, gátolt az is, hogy nem tudtam összeszedni a gondolataimat a finálé kapcsán. Sokáig gondolkodtam, hogy mihez nyúljak, miről ejtsek szót és miről ne, és végül megállapodtam, hogy ha sokat markolnék, csak keveset fognék.

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak.jpg

Vannak fontosabb dolgok is annál, mint hogy kedveltem-e az űrcsatát vagy a cylon vs. cylon párbajokat, ezek úgyis olyan témák, amelyekről nem tudnék újat mondani. Ennélfogva nem fogom a Daybreak minden jelenetét és történetszálát
kivesézni, aki olvasta pár epizódmustrámat, az sejtheti, miről hogy
vélekedtem. Inkább ejtsünk szót a finálé magváról, a mitológiáról és a mondanivalóról.

Kezdjük a sorozat egyik legfontosabb visszatérő elemével. Az operaház jeleneteit én mindig is képletesen értettem, sosem gondoltam, hogy valaha is megfeleltetik a Galacticának a helyet. Erre már ugyan utaltak a Guess What's Coming to Dinnerben is, amikor Sharon félreértette Hera eltűnését, de ezt a magyarázatot, hogy a Galactica folyosói megegyezzenek az operaházéval, erőtlennek éreztem. Sokkal szebb lett volna meghagyni a helyet annak, ami: egy motívumnak.

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-1.jpg

A legfőbb gondom inkább mégis az volt, hogy az egész eseménysor arra ment ki, hogy Baltar és Six bevigye a CIC-ra a kis Herát. Ennyi? Ez minden? Ezért adta a víziót a résztvevőknek Isten közel egy éve? Könyörgöm. Tudom, persze, nem kell elmagyarázni, hogy "de ha akkor Hera nem megy be a CIC-ra, akkor nem így történnek a dolgok", de ez erőltetett.

Mindnyájan tudjuk, mi az igazság, hogy mi működött volna. Sixnek és Baltarnak kellett volna, de már részekkel ezelőtt gyámságba venni Herát, miután Sharon és Helo meghaltak, teszem azt, a lázadásban. Az allegória lett volna a javából, az szépen magyarázta volna meg az operaházbeli jelenetet, ennek tetejébe pedig belepasszolt volna abba is, hogy Head Six évekkel ezelőtt azt állította Baltarnak, hogy az ő gyereküket Sharon fogja kihordani. Nem hiszem el, hogy ezt mégsem tudták meglépni az írók. 

 http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-2.jpg

Ennek a folytatása volt a CIC-n lezajlott standoff, ami valószínűleg az elkerülhetetlen és a lehető legizgalmasabb kulminációja volt az egész csatának. Cavilék behatolása a Galactica vezérlőjébe az utolsó ütőkártya, amivel még felül lehet múlni a sorozat eddigi összes izgalmát, és reménykedtem abban, hogy ez fog történni a Daybreakben. 

Zseniális volt az a húzás, hogy nem láthattuk, amint Adamáék leszerelik a cylonokat, csak azt az epikus mozdulatot, ahogy az egyik Simont lerúgja az admirális. Az viszont kicsit megakasztott, hogy pontosan miért is tulajdonítanak annyira nagy jelentőséget Baltar beszédének, amit a Herát túszul ejtő Cavilnek intézett.

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-3.jpg

Cavil nap mint nap hallhatta Leoben vagy éppen a női modellek okfejtéseit Istenről, és Baltar beszéde nem hordozott magában olyan többlettartalmat, ami elgondolkodásra késztethette a vén cylont. Maga Baltar számára persze mindenképp fontos, hiszen onnan jutott el idáig, hogy teljesen őszintétlenül, kényszerűségből kezdett el Istenről prédikálni, csak mert az egyetlen menedéket a hívei biztosították számára. 

A kulcsmondat, az igazi sorsfordító igazság szerint Tigh "We give you resurrection"-je volt, ami végső soron nem egyenes ági következménye Baltar beszédének, nem kellett feltétlenül elé ez a vallomás. Baltarra azért volt szükség, hogy ledöntse a negyedik falat: kiszóljon a közönségnek, és felkészítsen, hogy ennyi deus ex machinára nincs más magyarázat, csak maga Isten.

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-4.jpg

A sebtiben kötött szövetség felbomlása végül kitűnő módon oldódott meg, Tyrol bosszúállását Toryn nagyon jól sikerült beilleszteni a képbe, és ironikus is volt, hogy az erőszak jelentette végül a megváltást. Cavil öngyilkossága teljesen váratlan volt (mint ismeretes, Dean Stockwell külön kérte), és egy pillanatra nem értettem, de aztán el bírtam mosolyodni rajta, és most már külön tetszik is.

Mindig is érdekesnek tartottam, hogy Cavil atyából nyilvánvalóan számos példány volt, mégis úgy építették föl a karakterét, mintha egyetlen személy lenne több testben. Egyszerű ennek a magyarázata, a gonosznak arcot kell adni, egy személlyé kell tenni, ez a történelemben és Hollywoodban is mindig igaz volt. Itt is beválik, mert elsőre el sem gondolkozunk azon, hogy nincs-e több Cavil galaxisszerte további bázishajók fedélzetén. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-5.jpg

Azzal sem voltam elégedett, hogy a zenét ilyen direkt módon integrálták a Föld megtalálásába, és az All Along the Watchtower hangjegyeit megfeleltették a koordinátáknak. Túlságosan kézenfekvő, ebből kifolyólag ötlettelen húzásnak érzem. Megértem, hogy ez Isten kedvenc száma, hiszen megtanította Sam Andersnek is (vagy épp tőle lopta), de kreatívabban is felhasználhatta volna.

Ugyanez a baj általában véve minden olyan történettel, amelyben az eseményekre a végső magyarázatot egy felsőbb hatalom, akár személy szerint Isten szolgáltatja. Sosem lehetnek olyan emberfelettien átgondoltak, annyira megtervezettek, amennyire valójában Isten képes lenne átgondolni és megtervezni őket. Éppen ezért az egész végeredmény valamelyest mesterkélt, fals lesz, még akkor is, ha Istent nem kifogásként, hanem valóban a történet mozgatórugójaként használták, mint a BSG-ben. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-6.jpg

Azt mindenesetre nem róhatjuk fel a sorozatnak, hogy nem magyarázta meg tökéletesen a rejtélyeket, amelyeket az első évad óta szolgáltatott. Nekem tetszik is a válasz, hogy Isten tehet mindenről. Amit biztosan tudok, az az, hogy ez nem a Jolly Joker lap volt az írók paklijában, hanem egészen régóta annak a tudatában dolgoztak a sorozaton, hogy van egy aktívan tevékenykedő Isten a háttérben (még ha nem is szeretni így hívatni magát). 

Ebbe a koncepcióba az égvilágon minden belefért — D'Anna látomása a templomban, Kara halála és visszahozatala, a Final Five felébresztése –, már csak azt kellett valahogy kitalálni, hogy mindezt miért teszi Isten, és miért pont velük. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-7.jpg

Az előbbire adott válasz az, hogy Isten azon munkálkodott, hogy kirángassa az emberiséget és a cylonokat abból a körforgásból, amelybe saját magukat hajszolják újra és újra. Az egyértelmű, hogy a BSG istene nem abszolút ura az eseményeknek, csak be-beavatkozik a történelembe, de alapvetően az emberiség ura a saját cselekedeteinek. Épp ez az ő célja, elérni, hogy a saját hibáinkból tanuljunk. 

Nem isten a felelős azért, hogy mi megépítjük a cylonokat, és nem ő irányította a gépeket, hogy irtsák ki az emberiséget. Ezért volt nélkülözhetetlen az, hogy a genocídiumért az ateista Cavilt tegyék felelőssé az írók, hiszen ellentmondott volna Isten jó szándékainak. Ő nem avatkozna be ilyen módon, ő csak elősegíti bizonyos dolgok megtörténtét. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-8.jpg

A körforgás során most először ütötte fel a fejét a monoteizmus a cylonok között, hiszen a koboli és a földi elődeik is a tizenkét istenben hittek, és ez játszott kulcsszerepet abban, hogy a sorozat úgy érjen véget, ahogy. Hogy ez egyértelmű legyen, arról Baltar CIC-n elmondott beszéde gondoskodik. Ez a hitvallás tette a jelen cylonjait mássá, többé, mint az elődeiket. 

Végül igaza lett a Föld öt utolsó cylonjának, akik a robot cylonok egyistenhitétől várták azt, hogy megszakad a körforgás, csak az eredménnyel késtek ötven évet. A cylonok Istentől, pontosabban a vallástól kapták a szeretetet, a vágyat az emberré válásra, azokat az érzéseket, amelyekben az ateista Cavil hiányt szenved — nem véletlen, hogy ő áll a népirtás mögött. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-9.jpg

Ami számomra széppé teszi még ezt a befejezést, az Isten szerepe a folyamatban. Az eredeti kánonban még az szerepelt, hogy már a koboli tizenharmadik törzs is egyistenhitet vallott, ezt Eloshától halljuk valamikor az első évadban. Ez arra engedett volna következtetni, hogy Isten nem a megszakítója, hanem az elindítója a körforgásnak, legalábbis közvetve. Ebből a premisszából kisülhetett volna egy olyan libertariánus befejezés, amelynek az a mondanivalója, hogy az ember saját magától is képes kitörni a körforgásból, ledobni a sors által ránk kényszerített béklyókat, és békét kötni azokkal, akikkel az Isten is ellenségnek teremtett bennünket. 

Ez lett volna a kényelmes megoldás (hiszen ezt sugallták az előzmények), ez lett volna az igazán hollywoodi megoldás. Ehelyett Isten a BSG mitológiájában a jóakarónk lett, a gondoskodó, bár (a maga módján) csak terelgető isten, amilyennek az agnosztikusok, azaz "határozatlanok" képzelik, mint Ronald D. Moore vagy jómagam. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-10.jpg

A történet valóban összeáll egy nagy egésszé, bár ezt az írók nem rágják a szánkba, elég hozzá némi fantázia. Isten hagyta, hogy a háború megtörténjen a Kobolon, a Földön és a Tizenkét Kolónián, hogy a végén az emberiség tanulhasson a saját hibáiból. A Föld öt utolsó cylonját kijelölte magának, és talán segített is nekik az angyalain keresztül újjáépíteni a feltámadás technológiát, hogy visszatérjenek, és kétezer évvel később megállítsák a háborút a kolóniákon.

A tizenkét kolónia cylonjai számára úgy rendezte a dolgokat, hogy az egy igaz istenben higgyenek, ami a fentebb ismertetett okokból volt fontos. Valamilyen okból később kijelölte Kara Thrace-t, és már gyermekkorától kezdve terelgette őt a végzete felé, hogy ő legyen az, aki az öt cylonnal vállvetve elvezeti az emberiséget az eredeti, majd az új Földre is.

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-11.jpg

Az öt cylonnak fontos szerepe volt a két faj megbékélésében és egyesülésében, és ebből a szempontból jó, hogy nem az alternatív utat választották az írók, amelyben Ellen Cavil pártjára állt. Őket ötüket könnyebben elfogadták az emberek, hiszen köztük éltek, viszont rajtuk keresztül a rebellis cylonokhoz is közelebb kerültek, akik pedig tisztelték az ötöket, így számukra is könnyebb volt az emberek elfogadása. 

Nélkülük a szövetség sokkal bizonytalanabb lett volna, hiszen ők ide is és oda is egyformán tartoztak, nem véletlenül láttuk többször őket mediátori szerepben. Az eredeti Föld megtalálásában játszott szerepük ehhez képest jelentéktelen volt (ezt egyébként másképp is oldottam volna meg, nem Kara Viperjén keresztül, hanem mondjuk visszatérő emlékek vagy valami hasonló formájában). 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-12.jpg

A nukleáris Föld szintén kulcsszerepet játszott a sorozat végkimenetelében, lényegesen több volt, mint nézősokkoló fogás. A csalódás, amit okozott, a kiúttalanság, ami követte, mind-mind az Új-Caprica-szindrómát erősítették. Emlékezzünk, úgy kilenc hónapnyi utazás után az emberiségnek egy igen jelentős része inkább választotta a letelepedést a kietlen Új-Capricán, mint a klausztrofóbiás kabinokat és a kilátástalan gürcölést a flotta fenntartásáért.

A legjobb példa erre Ellen és Saul Tigh, akik nem egyből költöztek Új-Capricára, reménykedve abban, hogy kényelmes várost fognak majd ott építeni. Az ő letelepedésükkor Baltar diszfunkcionális kormánya már egy ideje működött, és a városból sem lett Eldorádó, mégis elhagyták a biztonságos, gyógyszerekkel és egyéb kényelmi szolgáltatásokkal teli Galacticát. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-13.jpg

Ugyanezt a hatást erősítette, hogy Új-Caprica után további közel két évig kellett járniuk az űrt, és végül a Föld sem jelentett menedéket: ezek után nem maradt olyan ember a flottában, aki nem adott volna meg mindent azért, hogy valódi talaj legyen a lába alatt és kék ég a feje fölött. 

Talán egy kicsivel szilárdabb magyarázat illette volna meg azt a döntést, hogy az emberiség városok építése nélkül telepszik le az új Földön, de ez olyasmi, ami mellett tudnunk kell elmenni a mondanivaló érdekében. Kevesebbért is függesztettük már fel a gondolkodásunkat egy-egy film vagy tévésorozat nézése közben. Végül is azt tudjuk, hogy a készleteket elosztották a különböző telepek közt, így egy darabig nem szenvedtek hiányt semmiben. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-14.jpg

Ez az emberiség már egy megfáradt emberiség, egy reményvesztett emberiség, akik már a kevéssel is beérik. Ehhez képest igazi ajándékot kaptak: egy olyan bolygón élhetnek, amellyel a tizenkét kolónia együttvéve veheti csak fel a versenyt, és végre nem egyik napról a másikra kell élniük, kiszolgálva a hadsereget, csakis magukról és a családjukról kell gondoskodniuk, a lehető legmeghittebb módon. Nincsenek gyárak, főnökök, szakszervezetek, elnökök, mindenki a maga ura, és kizárólag a saját gondjával kell törődnie.

A flotta lakói, akiknek egymás után többször is csalódniuk kellett a civilizációban, habozás nélkül, nagy többséggel megszavazták volna Lee javaslatát a "tiszta lappal" való kezdésről. Hogy miért nem volt szavazás? Mert már ebbe is belefáradtak az emberek. Valószínűleg egy nagy, megkönnyebbült sóhajjal fogadták a bejelentést, hogy letelepszünk a bolygón, aztán békén hagyunk benneteket. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-15.jpg

Romo Lampkin tette szóvá a meglepettségét, hogy ez a döntés nem vezetett lázadáshoz — igen, az írók gondoltak az erre vonatkozó nézői panaszokra –, és Adama kurta válaszában benne van mindaz, amit fentebb leírtam. Érezhetjük ezt egy kicsit kevésnek, és azt gondolom, ez jogos is bizonyos szempontból, hiszen megannyi más dolog mellett erre sem kaptunk kimerítő választ a sorozattól. 

Két lehetőség van. Vagy magunk próbáljuk megmagyarázni a dolgot, próbálva az írók fejével gondolkodni (ld. fentebb), vagy felfüggeszteni a hitetlenségünket, és szó nélkül elfogadni, amit látunk. Ismerős ez az utóbbi? Ezt csináljuk akkor is, amikor FTL-hajtóművekről beszélnek egy olyan űrhajón, ahol az emberek nem szkafanderben lebegnek, vagy amikor meghalljuk a hajtóművek búgását a légüres térben. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-16.jpg

Miért is olyan nehéz akkor elfogadni ezt a végső döntést az újrakezdés mellett? Mert nem ezt vártuk a Battlestar Galacticától. A BSG azon kevés sorozatok egyike, amelyik gondolkodásra készteti a nézőt. És nem arra gondolok, hogy a különböző rejtélyeken kell törnünk a fejünket, hanem hogy inspirálóan hat, kérdéseket vet föl és úgy általában, intelligensnek veszi a nézőit. 

Ott hibázott a Battlestar Galactica, hogy ilyen sorozat létére túl sokszor várta el tőlünk, hogy egy pillanatra mégis tegyük félre az elménket, és gondolkozzunk a szívünkkel. A mondanivalókkal, a konklúziókkal azonban valahogy mindig ez a helyzet. Egy kicsit mindig át kell lépnünk néhány ilyen ellentmondáson ahhoz, hogy át tudjuk élni a befejezések okozta katarzist. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-17.jpg

A BSG esetében ez mégis nehezebb egyeseknek, hiszen a sorozat túl ritkán nézett minket hülyének ahhoz, hogy hozzászokjunk. Ez a baj. És a "baj"-t ironikusan értem. Mint mondtam, sokkal kevesebbért hittünk már el sokkal nagyobb baromságot a tévének. A Battlestar azért csinálta ezt elegánsan, mert a merész lépést közvetlenül a mondanivaló szolgálatába állította. 

Az elenganciáját az adja a dolognak, hogy a gondolkodásunkat ezúttal nem a saját szórakozásunk, hanem az okulásunk érdekében kellett kicsit (és tényleg csak kicsit) félretenni. A látványosság, az izgalom, az élmény kedvéért rengeteg dolgot elnézünk a filmeknek, a hangos űrtől kezdve a fénykardokon át a térhajtóművekig, de ez csupa üres szórakoztatás ahhoz képest, amit a BSG mondani akar. 

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-18.jpg

Lee szavakba önti a lényeget: az eszünk mindig leelőzi a szívünket. Nem luddizmust várunk el az emberektől, csak hogy kapcsoljanak vissza. Ez a mondanivaló, és ezért hozza Lee azt a döntést, hogy ne építsenek városokat. Ha ezt a döntést nehezünkre esik elfogadni, akkor a mondanivalót esik nehezünkre elfogadni, és négy évig hiába néztük a sorozatot. Négy évig maximum jól szórakoztunk. 

Nem akarom túlmagyarázni, mert már elég oldalról körbejártam ezt a kérdést, de ha mind közül pont a sorozat mondanivalóján akadunk fenn, akkor ott bajok vannak. A BSG elég egyérteművé tette, három különböző háborúval prezentálta, hogy mire akar kilyukadni. Sőt, a végén mosolygós japán robotlányokat is a képünkbe tolt, hogy biztosan megértsük.

http://battlestar.freevo.hu/files/daybreak-19.jpg

Lee döntését végül a történelmi hatása is alátámasztja, hiszen sikerült elkerülni a megismétlődő ember-cylon konfliktust. Míg a korábbiakban néhány ezer éves ciklusokban újra és újra fellázadtak ellenünk a gépek, addig Lee most nyert nekünk százötvenezer évet, és ha okosak vagyunk, kicsit többet is. Erre ment ki a játék, ezért erőlködött Isten eónokon keresztül, hogy tanuljunk a saját hibánkból. 

A kolóniaiak bizonyították, hogy tanultak, amikor letelepedtek az ősemberek közé, és elkezdték nekik megtanítani az eszükből adódó jó dolgokat. Ez is bizonyítja, hogy nem luddizmusra buzdít a sorozat, nem azt várja el, hogy kollektíve költözzünk ki az erdőbe, mielőtt Japánból megindul az AIBO- és ASIMO-inváziós hadsereg. Csak annyira tanít, hogy az ember örök hibája, hogy az esze lekörözi a szívét, és mindezt egy extrém példán keresztül mutatja be, ahogy minden science fiction történet teszi, amióta csak a műfaj létezik. És épp ez adja a sorozat szépségét. Évekig akart szakítani a sci-fi hagyományaival, és végül a műfaj egyik legalapvetőbb motívumával fejezte be az ívét. 

James Callis szociopatát alakít

James Callis, azaz Baltar szerepelni fog a Numb3rs (Gyilkos számok) mai esedékes fináléjában. Egy karizmatikus szociopatát fog játszani, ilyen fejjel, úgyhogy tuti nézős a cucc.

A Caprica az első héten 11. lett a DVD-eladási listákon 169 ezer példánnyal, ami nem egy hatalmas szám, de a top 10 tagjait elnézve egész reális.

A comment:comon van néhány fasza BSG-fanvideó, a tovább mögött meg még egy epikus klip, amely a BSG összes epizódjából tartalmaz legalább egy részletet.


Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/afogan/battlestar.freevo.hu/wp-includes/formatting.php on line 4359