A hollywoodi televíziós produkciók mindegyike egy
nagyjából hasonló, jól bevált folyamat eredményeként születik meg,
legyen szó többkamerás szituációs komédiáról, katonai drámáról vagy
éppen sci-fi műsorról. A különbözőségeket nemcsak az olyan műfaji
sajátosságok határozzák meg, mint hogy szükség van-e CGI-re az
utómunkálatok során vagy alkalmaz-e zeneszerzőt a sorozat, hanem
jelentős befolyásolóereje van annak is, hogy a készítők hogyan állnak
hozzá a kreatív folyamathoz. Hogy mennyit ér a executive producerek
szava a végső döntésekben, illetve mennyire adnak szabad kezet az
alkalmazottaiknak, az már műsorról műsorra változó.
A
BSG esetében sosincs semmi kőbe vésve: itt egy forgatókönyv végleges
változata még csak az epizód első vázlatának felel meg, amely nagyon
szervesen változhat a forgatás és az utómunkálatok során. Így a
végeredmény néha teljesen más tónusú is lehet, mint azt az írók
elképzelték, sőt, néha az utolsó utáni pillanatban is hozzá kell még
nyúlni az elkészült anyaghoz, ha úgy adódik. Lássuk hát, hogyan zajlik
mindez a megfogantatás pillanatától az adásba kerülésig.
A
Battlestar Galactica azon hollywoodi sorozatok közé tartozik,
amelyeknek a forgatása más helyszínen zajlik, mint az elő- és az
utómunkálatok, ez pedig néha átok, de néha áldás is lehet. Los
Angelesben, az NBC/Universal és a Sci Fi Channel főhadiszállásán
található meg az írók dolgozószobája, az úgynevezett "Writers' Room",
amely minden szövegkönyvön alapuló produkció szíve.
Az
executive és co-executive producerek, akiket általában "a készítők"
néven szoktunk emlegetni, itt ülnek össze minden egyes alkalommal,
amikor egy epizód cselekményét tető alá kell hozni. A főnök esetünkben
Ronald D. Moore, illetve korábban David Eick is nagyobb
rendszerességgel vett részt ezeken az üléseken. Az állandó tagságon
kívül időnként megjelennek vendégírók is (azaz a szabadúszók), akiket
csak egy-egy rész erejéig alkalmaznak. Aki igazoltan hiányzik, például
épp a forgatás helyszínén felügyeli a saját epizódja elkészültét, azt
is gyakran telefonon kihangosítják, így beleszólása lehet a dolgokba.
A
BSG stábja egy nagy fehér táblával dolgozik, amelyre papírdarabokat
rögzítenek, mindegyiken egy-egy sztorielemmel. Ezeket rendezgetik,
egészítgetik ki, teszik gördülékennyé a munka során, ahogy mindenki
bedobálja az ötleteit, figyelve arra, hogy mely pontokon legyenek a
reklámszünetek. Gyakran kerülnek elő más filmek vagy valós események
referenciaként, néha – mi több, szinte minden részben – ezeket be is
építik a történetbe, hol nyilvánvaló hivatkozásként, hol csak ötlet
szintjén.
A munka
végeztével az epizódra kijelölt író a vázlatokkal és a konkrét
ötletekkel megpakolva távozik, és egy egy-két hetes periódus alatt
elkészíti a forgatókönyvét. Ezalatt Ron Moore-ék előre szólnak a
tervezőknek, ha új díszletekre vagy jelmezekre lesz szükség, így
idejében kezdetét vehetik az előkészületek.
A tévés szakmában az ember hamar megtanulja úgy strukturálni a munkáját, hogy az álljon egy bevezető, teaser részből, amelyet az intró szekvencia előtt látunk, és álljon négy további darabból, a színpadról kölcsönzött zsargonnal act-ből,
amelyeket a reklámblokkok választanak el egymástól. A cél az, hogy ne
kapcsoljanak el a nézők: mindig valamilyen kulcsmomentummal záródjanak
a felvonások, aminek a feloldására biztosan kíváncsiak lesznek a
képernyő előtt ülők.
Egy tapasztalt író
rendszerint a költségeket is figyelembe veszi, amikor papírra veti a
gondolatait, így ha lehet, kevés helyszínt alkalmaz, és egy féloldalnyi
párbeszéd kedvéért nem helyezi a szereplőket új díszletek közé. Így
megkíméli a stábot attól, hogy horribilis pénzeket és időt parazoljanak
el a világítás, a kamerák és az egyéb eszközök mozgatására, és
megkönnyíti a gyártásvezető dolgát, aki a forgatási napokat és
helyszíneket szervezi meg. Persze előfordul, hogy egy általa
egyszerűnek gondolt képsor megvalósítása igen nagy költségeket emészt
fel, más effektusok meg kifejezetten olcsónak találtatnak.
A buzgón sztrájkoló írók, élükön Michael Taylorral a BSG-től
Egy
negyedik évadját taposó sorozatnál bizonyos dolgok már magától
értetődőek, különösen, ha bejáratott rendezőkkel dolgoznak, akiknek nem
kell meghatározni a forgatókönyvben, hogy hogyan nézzenek ki a
jelenetek, hogy legyenek beállítva a felvételek, mit csináljanak és
milyen ruhát viseljenek a színészek. Ennek ellenére az írók ösztönösen
is lepörgetik a fejükben a filmet, miközben a sorokat gépelik,
hozzárendelnek egy kameramozgást, egy vágást, egy arckifejezést és egy
hangulatot a jelenetekhez, és a legfontosabb, nélkülözhetetlen
elképzeléseiket gyakran a ki is hangsúlyozzák a munkájukban.
Egy
forgatókönyv hozzávetőleg annyi oldalt tesz ki, mint ahány perces a belőle
leforgatott anyag, és ez a BSG esetében szinte állandóan bő tíz perc
túlcsúszást jelent a megengedett, alig háromnegyed órás kerethez
képest. Vannak különleges esetek, mint a Pegasus vagy az Unfinished
Business, ahol képtelenség volt beleférni ebbe az időtartamba, ilyenkor
az utómunkálatokon múlik már, mi bizonyul hasznosnak a felvételekből,
és mi kerül mondjuk a DVD extrái közé. Máskor ki tudnak harcolni néhány
értékes plusz percet a Sci Fi Channeltől, ha meg tudnak szabadulni a
hosszas bevezető képsoroktól (Crossroads), vagy lehetővé tesznek
számukra egy újabb felvonásnyi időt (Lay Down Your Burdens).
A
kész munkán rendszerint egy utólagos ellenőrzést végez Ronald D. Moore
maga, és ha kell, akár szignifikánsan is átírja a szövegeket és a
jeleneteket. A Pegasus című epizód esetében például határozott
elképzelése volt arról, hogy hogyan nézzen ki Cain és Adama első
párbeszéde a rádión keresztül, ezért nem bízta a rendezőre és a vágóra
a dolgokat, hanem beleírta az instrukcióit a forgatókönyvbe. Emellett a
Hero című rész befejezését gyakorlatilag ő írta meg David Eick helyett,
mivel a kollégája nem tudott egy hatásos és jó szöveget Tigh ezredes
szájába adni.
Miután az utolsó lap is kicsusszan Moore írógépéből, Vancouver felé fordul figyelem, ahol nemsokára kezdetét veszi a forgatás.
A bejegyzés innentől folytatódik a második részben.