Vancouverben vége a feladatoknak, és már forog is a kamera a következő epizódon, mire az utómunkálatok kezdetüket veszik az amerikai főhadiszálláson. A mai fejezetben megnézzük, mihez kezdenek a nyersanyaggal, ami elhagyja Steve McNutt kameráit.
A sok-sok felvételt, amelyeket a forgatás alatt végig naponta küldenek FedExszel Los Angelesbe, hogy az ottaniak is láthassák az eredményt, három-négy nap múlva a vágószoba kapja meg. Ezeket a daily-ket, ahogy a szakzsargon nevezi a rendszerességük után, a vágóasszisztens rendezi logikai sorrendbe és tekercseli be őket a vágó számára, akinek újabb nyolc napja van elkészíteni a saját változtatát (az Editor's Cut-ot, ami például az Unifinished Business esetében rá is került a DVD-re). Ennyi idő vajmi kevés ilyen tetemes mennyiségű munka elvégzésére, így gyakran két vágó és az asszisztens is dolgozik az anyagon.
Ekkor már szinte egyáltalán nem számít, mi van leírva a forgatókönyvben és mi nem. A Battlestar Galactica egyes írói szívesebben haladnak cselekményszálról cselekményszálra, és keveset foglalkoznak azzal, hogy azok később hogyan lesznek összeszerkesztve. Más sorozatoknál képkockáról képkockára meg van határozva, mikor és milyen módon történjenek a vágások, és ahhoz kell hűnek maradnia mindenkinek, itt viszont csak azt a néhány instrukciót kell követniük, amelyeket még a forgatások előtt írt össze Ron Moore, azon kívül pedig csak a leforgatott anyag létezik, azt kell összemasszírozniuk, és kész.
Ilyen böszmenagy kézikamerákkal forgatják a BSG-t is. Annyira éles a képe, hogy utólag butítják vissza a realisztikus hatásért.
Az Editor's Cut arra jó, hogy legyen egy előzetes változat, amelyet a rendező és az executive producer is úgy tud végignézni, mintha egy kész tévéműsort látna. Az áttűnések, az intercut-ok, azaz közbeiktatott jelenetek már a helyükön vannak aszerint, ahogy azt Andy Seklir, Jacques Gravett vagy valamelyik másik vágó jónak ítélte. Bekerülnek azok a rövid külső felvételek is, amelyeket a helyszínváltások előtt szoktunk látni, hogy ne zavarodjunk össze, hol is játszódik a történet (ezért látjuk a reklámblokkok után mindig az űrben a Galacticát, stb.). Az ilyen esztétikai szempontokban a vágók a szakértők, ezért ritkán bírálja fölül őket a producer vagy a rendező, csak a struktúrába szólnak bele.
A következő lépésben a rendező veszi kezelésbe az Editor's Cutot. Edward James Olmos vagy Michael Rymer mindig határozott elképzeléssel bírnak a jelenetek sorrendjéről, a felhasználandó kamerabeállításokról és a legmegfelelőbb alakításokról, így apránként végigmennek az egész anyagon, egyes rendezőknek meg vagy nincs ideje, vagy nincs kedve beleszólni ebbe, tudván, hogy a végső döntés úgyis Ronald D. Moore-é lesz. A rendezői változat a mozifilmek esetén az utolsó előtti fázis, amelyhez már csak a stúdió nyúlhat hozzá, a kisképernyőn azonban még döntő szava van a showrunnernek is.
Az epizódok nyitó képsorát is Andrew Seklir vágta össze. Itt épp Lyndon B. Johnson Roslin elnök eskütételét láthatjuk.
Ron Moore már a Director's Cut-ot kapja meg, ami vagy többé, vagy kevésbé megegyezik a vágó változatával, de hosszában már sokkal inkább megközelíti a 42-43 perces célértéket (bár néha még a rendező sem mer vagy tud dönteni, mi kerüljön a padlóra, és mi ne). Moore a kivágott és a bent hagyott jeleneteken csak akkor változtat, ha valami fontos (vagy legalábbis később fontos) sztorielem hiányzik, hiszen csak ő tudja, a későbbi cselekmény szempontjából mi lényeges és mi nem.
Az ő víziója a végleges arról is, hogy milyen tónusú legyen az epizód, milyen alakítások kerüljenek adásba, bár ha olyan karakteres rendezővel van dolga, mint Olmos, akkor nyugodtan hagyatkozhat az ő stílusérzékére és a döntéseire, és a legritkább esetben igényel változtatást az anyag. Ha mégis mást akar látni Moore, akkor végignézik az adott jelenet összes változatát (take-jét), és ha szerencséjük van, találnak olyat, amelyben minden színész a kívánt játékot nyújtotta, és a többi részlet is a helyén van. Katee Sackhoff különösen jó abban, hogy nyolcféle felvételen nyolcféle alakítást nyújtson, ezért a körülötte forgó epizódokon könnyű így finomítgatni. Befejezésképpen még itt ráhelyezik a képekre a szükséges feliratokat, ha épp arról kell informálni a nézőt, hogy Helo hány napja menekül a Capricán vagy a Demetrius mennyi ideje pöcsöl az űrben.
Egy vágószoba a The Cutting Edge című filmből, amely a vágás fontosságát mutatja be.
Ugyan a vágószobában nem lehet megváltoztatni egy forgatókönyv történetét, de olyan sorrendben és megközelítésben lehet azt elmesélni, ahogy csak akarják, így ez legalább olyan fontos része a gyártásnak, mint a rendező vagy az író munkája. Jason Katims egyszer a Roswell egy elég félresikerült epizódját vágatta úgy újra, hogy ha értelme nem is volt, de legalább vicces lett. A BSG-nél legutóbb a The Hub volt egészen másképp szerkesztve Espenson szerint, ő ugyanis azzal a jelenettel ütötte fel az epizódot, amikor Roslin letépi Baltarról a tapaszt, és később ismertük meg az idáig vezető eseményeket, a Laura-féle látomások pedig az végére lettek sűrítve. Ron Moore döntött végül úgy, hogy lineárisabb és érthetőbb lesz a történetvezetés, a vágók pedig előálltak azzal az ötlettel, hogy Laura víziói játszódjanak két FTL-ugrás között, mert csak.
Legvégül az anyagot leellenőrzik a Sci Fi Channel emberei is, akik kiszűrnek minden olyan jelenetet, ami felkavaró lehet a nézők számára, vagy esetleg az ottani ORTT megorrolhat miattuk. Emiatt nem láthattunk egyetlen embert sem a szerencsétlen sorsú Olympic Carrier fedélzetén a 33-ban, illetve emiatt lettek megvágva Adama és Roslin jelenetei is az Unfinished Businessben a füvezés és a gyanúsan szeretkezés utáni hangulat miatt. Jó esetben Ron Moore a csatorna megjegyzéseinek felét szokta elfogadni, ezeknek egy része ráadásul nem is negatív, hanem pozitív irányban befolyásolja a végkimenetelt.
Nemsokára folytatjuk a befejező, negyedik résszel, amelyben az utolsó polírozásokat végzik el az epizódon.