Vancouverben vége a feladatoknak, és már forog is a kamera a következő epizódon, mire az utómunkálatok kezdetüket veszik az amerikai főhadiszálláson. A mai fejezetben megnézzük, mihez kezdenek a nyersanyaggal, ami elhagyja Steve McNutt kameráit.
A sok-sok felvételt, amelyeket a forgatás alatt végig
naponta küldenek FedExszel Los Angelesbe, hogy az ottaniak is láthassák
az eredményt, három-négy nap múlva a vágószoba kapja meg. Ezeket a daily-ket,
ahogy a szakzsargon nevezi a rendszerességük után, a vágóasszisztens
rendezi logikai sorrendbe és tekercseli be őket a vágó számára, akinek
újabb nyolc napja van elkészíteni a saját változtatát (az Editor's Cut-ot,
ami például az Unifinished Business esetében rá is került a DVD-re).
Ennyi idő vajmi kevés ilyen tetemes mennyiségű munka elvégzésére, így
gyakran két vágó és az asszisztens is dolgozik az anyagon.
Ekkor
már szinte egyáltalán nem számít, mi van leírva a forgatókönyvben és mi nem. A
Battlestar Galactica egyes írói szívesebben haladnak
cselekményszálról cselekményszálra, és keveset foglalkoznak azzal, hogy
azok később hogyan lesznek összeszerkesztve. Más sorozatoknál
képkockáról képkockára meg van határozva, mikor és milyen módon
történjenek a vágások, és ahhoz kell hűnek maradnia mindenkinek, itt
viszont csak azt a néhány instrukciót kell követniük, amelyeket még a
forgatások előtt írt össze Ron Moore, azon kívül pedig csak a
leforgatott anyag létezik, azt kell összemasszírozniuk, és kész.
Ilyen böszmenagy kézikamerákkal forgatják a BSG-t is. Annyira éles a képe, hogy utólag butítják vissza a realisztikus hatásért.
Az
Editor's Cut arra jó, hogy legyen egy előzetes változat, amelyet a
rendező és az executive producer is úgy tud végignézni, mintha egy kész
tévéműsort látna. Az áttűnések, az intercut-ok, azaz
közbeiktatott jelenetek már a helyükön vannak aszerint, ahogy azt Andy
Seklir, Jacques Gravett vagy valamelyik másik vágó jónak ítélte.
Bekerülnek azok a rövid külső felvételek is, amelyeket a
helyszínváltások előtt szoktunk látni, hogy ne zavarodjunk össze, hol
is játszódik a történet (ezért látjuk a reklámblokkok után mindig az
űrben a Galacticát, stb.). Az ilyen esztétikai szempontokban a vágók a
szakértők, ezért ritkán bírálja fölül őket a producer vagy a rendező,
csak a struktúrába szólnak bele.
A
következő lépésben a rendező veszi kezelésbe az Editor's Cutot. Edward
James Olmos vagy Michael Rymer mindig határozott elképzeléssel bírnak a
jelenetek sorrendjéről, a felhasználandó kamerabeállításokról és a
legmegfelelőbb alakításokról, így apránként végigmennek az egész
anyagon, egyes rendezőknek meg vagy nincs ideje, vagy nincs kedve
beleszólni ebbe, tudván, hogy a végső döntés úgyis Ronald D. Moore-é
lesz. A rendezői változat a mozifilmek esetén az utolsó előtti fázis,
amelyhez már csak a stúdió nyúlhat hozzá, a kisképernyőn azonban még
döntő szava van a showrunnernek is.
Az epizódok nyitó képsorát is Andrew Seklir vágta össze. Itt épp Lyndon B. Johnson Roslin elnök eskütételét láthatjuk.
Ron Moore már a Director's Cut-ot
kapja meg, ami vagy többé, vagy kevésbé megegyezik a vágó változatával,
de hosszában már sokkal inkább megközelíti a 42-43 perces célértéket (bár néha még a rendező sem mer vagy tud dönteni, mi kerüljön a padlóra, és mi ne).
Moore a kivágott és a bent hagyott jeleneteken csak akkor változtat, ha
valami fontos (vagy legalábbis később fontos) sztorielem hiányzik,
hiszen csak ő tudja, a későbbi cselekmény szempontjából mi lényeges és
mi nem.
Az ő víziója a végleges arról is, hogy milyen
tónusú legyen az epizód, milyen alakítások kerüljenek adásba, bár ha
olyan karakteres rendezővel van dolga, mint Olmos, akkor nyugodtan
hagyatkozhat az ő stílusérzékére és a döntéseire, és a legritkább
esetben igényel változtatást az anyag. Ha mégis mást akar látni Moore,
akkor végignézik az adott jelenet összes változatát (take-jét),
és ha szerencséjük van, találnak olyat, amelyben minden színész a
kívánt játékot nyújtotta, és a többi részlet is a helyén van. Katee
Sackhoff különösen jó abban, hogy nyolcféle felvételen nyolcféle
alakítást nyújtson, ezért a körülötte forgó epizódokon könnyű így
finomítgatni. Befejezésképpen még itt ráhelyezik a képekre a szükséges feliratokat, ha épp arról kell informálni a nézőt, hogy Helo hány napja menekül a Capricán vagy a Demetrius mennyi ideje pöcsöl az űrben.
Egy vágószoba a The Cutting Edge című filmből, amely a vágás fontosságát mutatja be.
Ugyan a vágószobában nem
lehet megváltoztatni egy forgatókönyv történetét, de olyan sorrendben
és megközelítésben lehet azt elmesélni, ahogy csak akarják, így ez
legalább olyan fontos része a gyártásnak, mint a rendező vagy az író
munkája. Jason Katims egyszer a Roswell egy elég félresikerült
epizódját vágatta úgy újra, hogy ha értelme nem is volt, de legalább
vicces lett. A BSG-nél legutóbb a The Hub volt egészen másképp szerkesztve Espenson szerint, ő ugyanis azzal a jelenettel ütötte fel az epizódot, amikor Roslin letépi Baltarról a tapaszt, és később ismertük meg az idáig vezető eseményeket, a Laura-féle látomások pedig az végére lettek sűrítve. Ron Moore döntött végül úgy, hogy lineárisabb és érthetőbb lesz a történetvezetés, a vágók pedig előálltak azzal az ötlettel, hogy Laura víziói játszódjanak két FTL-ugrás között, mert csak.
Legvégül az anyagot
leellenőrzik a Sci Fi Channel emberei is, akik kiszűrnek minden olyan
jelenetet, ami felkavaró lehet a nézők számára, vagy esetleg az ottani
ORTT megorrolhat miattuk. Emiatt nem láthattunk egyetlen embert sem a
szerencsétlen sorsú Olympic Carrier fedélzetén a 33-ban, illetve emiatt
lettek megvágva Adama és Roslin jelenetei is az Unfinished Businessben
a füvezés és a gyanúsan szeretkezés utáni hangulat miatt. Jó esetben
Ron Moore a csatorna megjegyzéseinek felét szokta elfogadni, ezeknek
egy része ráadásul nem is negatív, hanem pozitív irányban befolyásolja
a végkimenetelt.
Nemsokára folytatjuk a befejező, negyedik résszel, amelyben az utolsó polírozásokat végzik el az epizódon.