A sorozat második részében azt vesszük végig, mi minden történik Vancouverben, ahova a magas USA-beli forgatási költségek száműzték a sorozat forgatását. Elhagyjuk L.A.-t, az írók dolgozószobáját, és a tettek mezejére lépünk.
A még mindig korántsem végleges forgatókönyvet elküldik a stábtagoknak a színészektől elkezdve a CGI-csapaton át a maszkmesterekig, hogy fel tudjanak készülni belőle, mire az első csapó elcsattan a kamera előtt. Ha olyan új helyszínek kerülnek elő, mint Új-Caprica vagy a Demetrius, azt Richard Hudolin tervezi meg és a csapata építi föl villámgyorsan a Sci Fi Channel kanadai stúdiójában vagy British Columbia valamely kietlen táján.
Ha a sztori szerint lábon lövik Gaetát vagy Roslin kopasz fejjel mutatkozik, akkor Bill Terezakis maszkmester tudja, mi a dolga: előbb Photoshopban megrajzolja az elképzeléseit, konzultál a producerekkel, majd elkészíti az élethű munkáit, amelyeket a színészeknek minden felvétel előtt fel kell ragasztaniuk.
Amikor már minden adott a forgatáshoz, megérkezik a helyszínre az adott epizódhoz hónapokkal korábban leszerződtetett rendező és az író, időnként pedig Gary Hutzel, a vizuális effektek koordinátora is velük tart, ha instrukciókra van szüksége a munkálataihoz. A sok-sok repülőzés kimerítőnek tűnhet, de a szakszervezetek előírják, hogy első osztályú jegyet foglaljanak a tagjaiknak, így túl lehet élni azt is, ha az otthonától ezerhétszáz kilométerre van a munkahelye egy írónak.
Richard Hudolin, aki a minisorozattól kezdve tervezi a BSG díszleteit és kellékeit
Ekkor még javában zajlanak az eggyel korábbi epizód felvételei, így az első napon egy produkciós találkozót szerveznek csak: itt az írón és a rendezőn kívül megjelennek a díszletekért, a kellékekért, a felszerelésekért, a ruhákért, a castingért felelős emberek, összesen körülbelül húszan, illetve időnként bekapcsolódik valamelyik producer is telefonon, ha fontosabb döntésekről van szó.
Az itt megbeszéltek alapján a következő pár napban még van idő csiszolgatni a forgatókönyvön, közben pedig kiválasztani a szükséges kellékeket, jelmezeket és egyéb apróságokat, amelyekre szükség lesz a következő napokban. Egy ilyen régóta futó műsornál ez már gyalog-galopp, hiszen nem kell körültekintően vigyázni, kire melyik egyenruha kerül, minden bútor a helyén van-e, hol legyen a világítás, hiszen az erre kijelölt ember már rég tudja a dolgát.
Ron Moore vagy valamelyik kollégája a legritkább esetekben látogat el Vancouverbe, legfeljebb ha ő felelős az aktuális forgatókönyvért vagy valami krízishelyzet alakul ki. Itt már a rendező az úr, ezért az író nagyon sok időt tölt vele, hogy elmagyarázza, mi a jelentősége egy-egy mondatának, mi volt vele a szándéka, és mire kerüljön a hangsúly bizonyos jelenetekben.
Hogy a színészek is megértsék ezeket a motivációkat, néha összehoznak egy felolvasást is, ahol mindenki gyorsan végigszaladhat a saját jelenetein, és meghallgathatja az író tanácsait, kéréseit. Gyakorta itt derül csak ki, ha egy mondat nehezen kiejthető vagy életszerűtlen, ezért még ilyenkor is bele-bele kell nyúlni a forgatókönyvbe. Ezekről az apró változásokról persze folyamatosan tájékoztatni kell e-mailben az L.A.-ieket, hátha befolyással vannak valamilyen jövőbeli cselekményszálra vagy kijelentésre.
Ezek után kezdetét veheti a tényleges forgatás, ami összesen 7-8 napig tart. Általában egyhuzamban zajlik az ilyesmi, de amikor drága díszletekről van szó, amelyeket csak bizonyos ideig lehet fenntartani és nem éri meg újjáépíteni, akkor felosztják az időt az ott játszódó és a további jelentek között. Így például Robert Youngnak három napja volt a harmadik évad elején leforgatni az Unfinished Business flashbackjeit az új-capricai terepen, aztán hónapokkal később újabb öt napja, hogy felvegye a bokszos részeket.
Robert Young, a nyolcvanéves rendezőzseni és EJO barátja, aki a mozifilmekből nyargalt át egy kicsit BSG-zni
Itt már szinte teljesen a rendező kezében van a gyeplő, hiszen ő az, aki a jobban ért a színészek nyelvén és ő az igazi vizionárius. Ennek ellenére az író végig mellette ül, ha problémákat kell helyrehozni vagy újabb átírásokat kell végrehajtani, és persze gyakran tesz neki javaslatokat a színészek játékával kapcsolatban is, ő maga viszont sosem dirigál nekik. Néha a legegyszerűbb mondatot is más érzelmi töltettel interpretálják a szereplők, mint amilyennek azt szándékolták, ilyenkor szükség van a hasonló apró korrekciókra.
It's as simple (and yet complicated) as explaining the intent of a line of dialogue like, "Follow me. Please." One read is as a simple command. Another might have urgency, "Follow me. Please", like you're begging the other person to come. Or it could be a warning. "Follow me. Please." Because if you do, bad mojo awaits. (Mark Verheiden)
Gyakori, hogy nem a szövegekkel van a probléma, hanem a jelenetek megtervezésével: az executive producerek, mivel ritkán járnak a díszletek közt, néha egyszerűen rosszul emlékeznek bizonyos helyszínekre, és csak Vancouverben derül ki, hogy annyi ember be sem fér az adott terembe, vagy a plafon túl alacsonyan van a megálmodott látványelemhez, és így tovább. Ilyenkor akár jelentősen is át kell írni a forgatókönyvet, ám az időbeosztás nem borulhat, ami kötélidegeket kíván.
Stephen McNutt, akinek a BSG gyönyörűen fényképezett jeleneteit köszönhetjük
A jeleneteket végül 4-8 változatban forgatják le, különböző beállításokkal, eltérő alakításokkal, más és más hosszúsággal, hogy legyen miből válogatni az utómunkálatok során. Az operatőr Steve McNutt egy ritka fogással megspórol egy csomó utómunkát azzal, hogy a szükséges digitális szűrőket már ott helyben alkalmazza a felvételeken, így kifakítva az algabolygót vagy épp besárgítva a capricaikat.
Az olcsó HD-szalagok, amire a BSG-t rögzítik, lehetővé tették, hogy szívfájdalom nélkül 40-50 óra anyagot rögzítsenek egy epizód számára, általában szimultán módon két kamerával, hogy lehessen szép vágásokra tördelni egy monológot vagy egy párbeszédet. A forgatás menetét valamelyik gyártásvezető szervezi meg, beosztva, hogy lehetőleg egy nap ne kelljen kettőnél több helyszínre átvinni a teljes felszerelést, és a vendégszereplők jeleneteit is minél hamarabb, egyben letudhassák, ezzel is csökkentve a költségeket.
Egy tapasztalt rendező esetén az utolsó napokban már ott sem kell lennie az írónak, így ő hazatérhet folytatni a diskurzust a dolgozószobában vagy magánéletet élni, az ő munkája ezzel egy időre le lett tudva. A stafétát nemsokára a vágók veszik át, akiknek a kezében van az epizód sorsa: mi legyen azzal a több mázsányi szalaggal, amit egy hét alatt termeltek ki Kanadában?
A bejegyzés innentől folytatódik a harmadik részben.