Jelenetek a negyedik évadból

A most következő videóanyagokért köszönet Gladiának, akik fölhívta a figyelmemet rájuk. Az összesen tizenegy jelenetet sikerült begyömöszölnöm egy darab youtube-lejátszóba, úgyhogy nem kell annyit görgetni meg tölteni értük. Ezeket már nem a Sci Fi Channel sugározta, hanem valahogy kiszivárogtak, valószínűleg egy sajtóanyagból vágták ki őket, de szándékosan úgy, hogy ne tartalmazzanak spoilereket. Arra azonban tökéletesek, hogy fokozzák az izgalmakat. Én személy szerint most már kizárólag James Callis alakítása miatt várom a negyedik évadot.

Az első videó amúgy a negyedik évad leendő kezdő képsorait tartalmazza (azt, ami az "And they have a plan…"-szöveg helyett lesz), a többiek meg afféle karakterpromók.

 


UPDATE: gyors volt az NBC, és töröltette az anyagot a YouTube-ról. Sebaj, az internettel nem lehet kicseszni, itt egy link, ahol (egyelőre) el lehet érni a videókat egybeszerkesztve.

Jelenetek a negyedik évadból

A most következő videóanyagokért köszönet Gladiának, akik fölhívta a figyelmemet rájuk. Az összesen tizenegy jelenetet sikerült begyömöszölnöm egy darab youtube-lejátszóba, úgyhogy nem kell annyit görgetni meg tölteni értük. Ezeket már nem a Sci Fi Channel sugározta, hanem valahogy kiszivárogtak, valószínűleg egy sajtóanyagból vágták ki őket, de szándékosan úgy, hogy ne tartalmazzanak spoilereket. Arra azonban tökéletesek, hogy fokozzák az izgalmakat. Én személy szerint most már kizárólag James Callis alakítása miatt várom a negyedik évadot.

Az első videó amúgy a negyedik évad leendő kezdő képsorait tartalmazza (azt, ami az "And they have a plan…"-szöveg helyett lesz), a többiek meg afféle karakterpromók.

 

UPDATE: gyors volt az NBC, és töröltette az anyagot a YouTube-ról. Sebaj, az internettel nem lehet kicseszni, itt egy link, ahol (egyelőre) el lehet érni a videókat egybeszerkesztve.

Ritkaságszámba megyünk: fanvideó a blogon

Sose voltam oda a rajongók által házilag összevágott videókért, de most kivételt teszek.

Lee Adama elég jó arc, és Chris Cornell is elég jó arc, úgyhogy hamar megszerettem ezt az ügyesen elkészített klipet a youtube-on. A zene a Soundgardentől a Boot Camp, a képsorok pedig a Razorig bezárólag tartalmaznak jeleneteket. Ha találok még ilyen józenés-jóvágásos anyagokat, akkor lehet, hogy nem átallom majd beposztolni őket (rémlik valami killerses anyag is).



Ritkaságszámba megyünk: fanvideó a blogon

Sose voltam oda a rajongók által házilag összevágott videókért, de most kivételt teszek.

Lee Adama elég jó arc, és Chris Cornell is elég jó arc, úgyhogy hamar megszerettem ezt az ügyesen elkészített klipet a youtube-on. A zene a Soundgardentől a Boot Camp, a képsorok pedig a Razorig bezárólag tartalmaznak jeleneteket. Ha találok még ilyen józenés-jóvágásos anyagokat, akkor lehet, hogy nem átallom majd beposztolni őket (rémlik valami killerses anyag is).

Kishírek, új spoilercsomag

  • Itt lehet megnézni, hogy a Battlestar Galactica szereplői hogy néznének ki, ha az Amerika Kommandó stílusában forgatnák a sorozatot. Na jó, csak sima játékbabákról van szó, amiket majd biztos lehet majd kapni a legközelebbi magyar SF-találkozón is. Tényleg, mikor lesz már olyan?
  • A Sci Fi Channel honlapján meg lehet szavazni, hogy milyen könyvek elolvasásával és milyen filmek megnézésével tehetünk a szebb jövőért. Ez így meglehetősen hülyén hangik, de a jelölteket figyelembe véve érthető, mire gondolnak. Tényleg érdemes szavazni, és persze ott a BSG is.
  • Egy blogon már megint összegyűjtötték a negyedik évadra vonatkozó összes spoilert. Kurvasoknak tűnik, ami eddig van, de nem tudom megmondani, mennyivel bővebb ez a lista, mint a korábban linkeltek.
  • Bear McCreary ismét levezényel egy koncertet a BSG zenéjével. Illusztris vendégek és egy "BSG-klip" is várhatóak az eseményen.
  • Human Insect valami érthetetlen apropóból összerakott egy posztot a BSG-ről, ami kerek öt és fét hét múlva sugárzik majd az amerikai tévéképernyőkön. Biztos rég volt ilyenjük. Mindegy is, belinkelem, hátha idővel alakul valami a kommentekben.

 

Kishírek, új spoilercsomag

  • Itt lehet megnézni, hogy a Battlestar Galactica szereplői hogy néznének ki, ha az Amerika Kommandó stílusában forgatnák a sorozatot. Na jó, csak sima játékbabákról van szó, amiket majd biztos lehet majd kapni a legközelebbi magyar SF-találkozón is. Tényleg, mikor lesz már olyan?
  • A Sci Fi Channel honlapján meg lehet szavazni, hogy milyen könyvek elolvasásával és milyen filmek megnézésével tehetünk a szebb jövőért. Ez így meglehetősen hülyén hangik, de a jelölteket figyelembe véve érthető, mire gondolnak. Tényleg érdemes szavazni, és persze ott a BSG is.
  • Egy blogon már megint összegyűjtötték a negyedik évadra vonatkozó összes spoilert. Kurvasoknak tűnik, ami eddig van, de nem tudom megmondani, mennyivel bővebb ez a lista, mint a korábban linkeltek.
  • Bear McCreary ismét levezényel egy koncertet a BSG zenéjével. Illusztris vendégek és egy "BSG-klip" is várhatóak az eseményen.
  • Human Insect valami érthetetlen apropóból összerakott egy posztot a BSG-ről, ami kerek öt és fét hét múlva sugárzik majd az amerikai tévéképernyőkön. Biztos rég volt ilyenjük. Mindegy is, belinkelem, hátha idővel alakul valami a kommentekben.

 

Kicsi a világ

Mivel a hogyvolt blogon várhatóan nemsokára beindul a Battlestar
Galactica-epizódismertető, lesz némi apropója annak, hogy újranézzek
néhány régi részt, és alkalomadtán meglepjem az olvasókat néhány újabb
mustrával. Lehet, hogy ezt csak április 4-ig fogom bírni, de azért
igyekezni fogok. Örülök, hogy épp egy olyan résszel sikerült elkezdenem
ezt a bejegyzéssorozatot, amely ilyen nagy hatással volt
rám, és amelynek teljesen új mélységeit fedeztem föl most, hogy sok év
után elővettem. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a sztoriról nem sokat fogok beszélni ezekben a retrospektív kritikákban, ezért vagy emlékezni kell az epizódra, vagy meg kell várni a hogyvoltot. 

 

A Six Degrees of Separation
talán a legelső filler epizód volt a sorozat történetében. A mindössze
tizenhárom részes első évad esetében ez kissé szokatlan, hiszen sokan
úgy emlékeznek vissza, hogy milyen pörgős, sztoriorientált volt a
Battlestar Galactica eleje, és csak a húszrészes szezonok ölték meg a
"formulát". Az igazság az, hogy már akkor is bőszen építgették a
karaktereket, és bizony, nem átallottak különleges, a megszokottól
eltérő hangulatú és alaphelyzetű történeteket is felvonultatni. Ez még
csak a kezdet volt.

A Six Degrees specialitása az, hogy
szinte teljes egészében Gaius Baltar körül forog, az események
többségét az ő – meglehetősen egyedi – szemszögéből láthatjuk. Ehhez
társul Michael Angeli frissessége, akinek ez volt az első saját kezűleg
írt epizódja, és természetesen annak a Robert Youngnak a profizmusa,
aki a későbbiekben megrendezte számára a The Son Also Risest is.
Karaktertanulmányokban tehát mindketten profik, Angeli képes úgy
megragadni a történetet, hogy arról süssön a tudós kissé torz
személyisége, Young pedig tökéletes beállításokkal láttatja velünk az
elveszettségét és zavarodottságát. Baltar mindig is az egyik ambivalens
karaktere volt a sorozatnak, különösen az elején, amikor még csak
halvány sejtésünk lehetett a motivációiról, amit kitűnően kihasznált a
rendező és az író is egyaránt. A tudós oda nem illősége, az ő
kirekesztettsége és meg nem értettsége olyan forrás az alkotóknak,
amiből valószínűleg egy egész évadot meg lehetne tölteni, és ennek az
esszenciáját sikerült tökéletesen megragadni ebben a szűk háromnegyed
órában.

A humor, a burleszk, az abszurd helyzetek és eltúlzott
érzelmek szinte teljesen idegenek a realista sorozattól, nem is
beszélve a science-fiction, mint műfaj, egészéről. Az írók
dolgozószobájában azonban valaki sikeresen fölfedezte a párhuzamot a
tudós helyzete és a benne rejlő kafkai lehetőségek közt, amelynek az
eredménye ez a szokatlan, az első évadból mindenhogyan kilógó epizód
lett. A történet végig valahol a főhőst övező komoly fenyegetés és a
szürrealitás határán mozog, a néző meg nem tudja biztosan eldönteni, mi
a célja az íróknak a felvezetésben ábrázolt alapkonfliktussal.

A
minisorozat és az azt követő hat epizód óta megszoktuk, hogy minden a
cylonok jelentette veszély körül forog, így első nézésre talán föl sem
tűnik, hogy a Six Degrees of Separationnek ez már nem a témája, hanem
az eszköze. Ha a néző mögött nincs három évadnyi Battlestar Galactica,
könnyen azt hiheti, hogy az volt a történet célja, hogy új mélységeket
adjon a cylon cselszövésnek, hogy tovább bonyolítsa az ellenség
egyébként is kusza tervét. Szándékosan nem derül ki a rész végén, hogy
hogyan került a hajóra Shelley Godfrey, és hogy hogyan tűnt el onnan,
valamint hogy ez milyen összefüggésben van Baltar képzeletbeli Sixének
el- és feltűnésével, sőt, erre a kérdéskörre az írók később sem térnek
vissza soha. Ez gyakorlatilag elismerése annak, hogy a választ maguk az
írók sem tudják, viszont nem is érdekli őket, ragaszkodnak ahhoz az
alaptételükhöz, hogy ez nem a Star Trek, itt nem kell mindent
megmagyarázni.

A Godfrey-karakter rövidke szerepe kiváló
katalizátorként funkcionál arra, hogy bemutassák a Baltar fejében
lejátszódó paranoid, gyakran az ésszerűség határait feszegető
gondolatokat. Az íróknak teremteniük kellett egy helyzetet, amelyben a
tudós első számú közellenséggé válik, hogy a szélsőségekig kitolják az
üldözési mániáját, amely már két forrásból is táplálkozhat: a
cylonokból és az emberekből. Szándékosan nem is közeledünk
túlságosan a többi karakterhez, ha vannak is jelenetek Baltar nélkül,
azok rövidek, és nem fektetnek hangsúlyt a jellemekre. A
személytelenségnek ezt a Kafkától kölcsönzött eszközét láthatjuk abban
a jelenetben is, amikor a Godfrey közeledni próbál Adamához, ám a
parancsnokból semmilyen érzelmi reakciót nem tud kiváltani, ellenben
megfigyelés alá helyezik a titokzatos nőt is. A mellékszálak alig
kapnak hangsúlyt a cselekményben, szinte csak a kötelező jellegük miatt
kerültek ide, így minden figyelmünk a tudósra koncentrálódhat.

A
hatást fokozza a zseniálisan felépített jelenet a CIC-n is, amelyben
Baltar először találkozik Godfreyjel. Megfigyelhető, hogy a párbeszédek
alatti úgynevezett "close-up"-okban a kamera kifejezetten csak a
tudósra koncentrál, nem engedi be a látótérbe a dialógus másik alanyát,
aki általában ilyenkor a nézőhöz közelebb, hátulról szokott látszódni.
Sőt, akkor is a tudós arca kerül a fókuszba, amikor nem ő beszél, hanem
őhozzá szólnak, ami ritka ám kitűnő technika arra, hogy lássuk a
színész arcán végigsuhanó érzelmi reakciókat a hallottakra. Miközben a
háttér homályában elvesző altisztek tudomást sem vesznek a hídon zajló
eseményekről, addig a középpontban minden tekintet Baltarra szegeződik,
le sem veszik a szemüket a tudósról, ami leginkább a paranoiások
kényszerképzeteire emlékezteti a nézőt.

A későbbiekben is okosan
él a fényképezés adta lehetőségekkel Young, egy kész kompozíciót hangol
össze a kíváncsi arcokból, amelyek Gaeta monitorára szegeződnek, mikor
az lejátssza nekik a gyanús felvételt a capricai laborból. A színészek
ezt leszámítva alig-alig néznek a kamera felé, kivéve persze James
Callist, kiemelve ezzel a szemét, amely tovább segíti a nézőt, hogy
csak neki tulajdonítson kellően mély érzelmeket.

Callis mesterien
alakítja a kínlódó, kétségekben hánykolódó karakterét, akinek fogalma
sincs, mi legyen a következő lépése, és a végére már hagyja magát
elsodródni az érzelmeinek és a félelmeinek árjával, teljesen kifordítva
magából a korábban hűvös, visszafogott doktorként megismert jellemet,
megmutatva ezzel igazi valóját. Nem ez az első, de ez a
legnyilvánvalóbb lelepleződése Baltarnak, amit itt még bátran
merészelnek humorforrásként kezelni az írók, a későbbiekben azonban már
láthatjuk, hogy inkább a dráma katalizátora lesz, ahogy elkezdi magát
egyre komolyabban venni a sorozat.

Ez az önparódia, ezek a
burleszkes érzelemkitörések talán a mellékhelyiségben játszódó
jelenetben kulminálódnak, amikor előbb Gaetával, majd Godfreyjel hozza
össze a "sors" Baltart, és az írók már nyíltan használják a komédia
klasszikus eszközeit. Előbb a vécén beszélgető két-két idegesen járkáló
láb, majd a falnak ordibálva rajtakapott doktor azok a gegek,
amelyekről már a néző is tudja, hogy nem szabad komolyan vennie az itt
zajló eseményeket. James Callis tökélyre viszi a komikus szerepet,
tudni kell róla, hogy saját maga építette bele ezt a vonalat a
karakterébe, így nem esik nehezére eljátszani az egyszemélyes bohózatát
Gaeta irodájában, amikor a monitort próbálja tönkretenni, illetve a
fantasztikusan megvágott kulcsjelenetet, amelyben az egy cylon Istenhez
fordul segítségért végső elkeseredésében.

A kiválóan
felépített történetnek köszönhetően itt már érezhető, hogy a helyzet
komolyra fordul a doktor számára, és elkezdjük érteni, hogy mire is
ment ki a játék a cylonok szemszögéből, majd pár perccel később a
képzeletbeli Six szájából el is hangzik az egész konfliktus
magyarázata, amely lényegében arra jó, hogy legitimálja ezt a
különleges, minden tekintetben kilógó történetet.

Sokban
hasonlít ez a későbbi Tigh Me Up, Tigh Me Downhoz, amely már a címében
is sejteti azt az abszurdba hajló humor, amely belengi Ellen Tigh
felbukkanását. Egész más annak az epizódnak a megközelítése, és humor
tárgykörén belül is máshova kerül a hangsúly, ám ugyanúgy a cylon
fenyegetettség szolgál a konfliktus kiindulópontjául. Ez is jelzi, hogy
Ronald D. Moore-ék a kezdetek kezdetén maguk sem vették teljesen
komolyan a saját történetüket. Az efféle kirándulások a sorozat
alapkoncepciójából és alaphangulatából azóta jóformán teljesen
kivesztek, sőt, a filler epizódok már-már okafogyottá, érdektelenné
váltak az olyan gyöngyszemekhez képest, mint amilyen ez a két történet
volt. A Battlestar Galactica megkomolyodott, mi pedig levonhatjuk a
következtetést, hogy ez jót vagy rosszat tett-e a sorozatnak a három
éve alatt.

Kicsi a világ

Mivel a hogyvolt blogon várhatóan nemsokára beindul a Battlestar Galactica-epizódismertető, lesz némi apropója annak, hogy újranézzek néhány régi részt, és alkalomadtán meglepjem az olvasókat néhány újabb mustrával. Lehet, hogy ezt csak április 4-ig fogom bírni, de azért igyekezni fogok. Örülök, hogy épp egy olyan résszel sikerült elkezdenem ezt a bejegyzéssorozatot, amely ilyen nagy hatással volt rám, és amelynek teljesen új mélységeit fedeztem föl most, hogy sok év után elővettem. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a sztoriról nem sokat fogok beszélni ezekben a retrospektív kritikákban, ezért vagy emlékezni kell az epizódra, vagy meg kell várni a hogyvoltot. 

 

A Six Degrees of Separation talán a legelső filler epizód volt a sorozat történetében. A mindössze tizenhárom részes első évad esetében ez kissé szokatlan, hiszen sokan úgy emlékeznek vissza, hogy milyen pörgős, sztoriorientált volt a Battlestar Galactica eleje, és csak a húszrészes szezonok ölték meg a "formulát". Az igazság az, hogy már akkor is bőszen építgették a karaktereket, és bizony, nem átallottak különleges, a megszokottól eltérő hangulatú és alaphelyzetű történeteket is felvonultatni. Ez még csak a kezdet volt.

A Six Degrees specialitása az, hogy szinte teljes egészében Gaius Baltar körül forog, az események többségét az ő – meglehetősen egyedi – szemszögéből láthatjuk. Ehhez társul Michael Angeli frissessége, akinek ez volt az első saját kezűleg írt epizódja, és természetesen annak a Robert Youngnak a profizmusa, aki a későbbiekben megrendezte számára a The Son Also Risest is. Karaktertanulmányokban tehát mindketten profik, Angeli képes úgy megragadni a történetet, hogy arról süssön a tudós kissé torz személyisége, Young pedig tökéletes beállításokkal láttatja velünk az elveszettségét és zavarodottságát. Baltar mindig is az egyik ambivalens karaktere volt a sorozatnak, különösen az elején, amikor még csak halvány sejtésünk lehetett a motivációiról, amit kitűnően kihasznált a rendező és az író is egyaránt. A tudós oda nem illősége, az ő kirekesztettsége és meg nem értettsége olyan forrás az alkotóknak, amiből valószínűleg egy egész évadot meg lehetne tölteni, és ennek az esszenciáját sikerült tökéletesen megragadni ebben a szűk háromnegyed órában.

A humor, a burleszk, az abszurd helyzetek és eltúlzott érzelmek szinte teljesen idegenek a realista sorozattól, nem is beszélve a science-fiction, mint műfaj, egészéről. Az írók dolgozószobájában azonban valaki sikeresen fölfedezte a párhuzamot a tudós helyzete és a benne rejlő kafkai lehetőségek közt, amelynek az eredménye ez a szokatlan, az első évadból mindenhogyan kilógó epizód lett. A történet végig valahol a főhőst övező komoly fenyegetés és a szürrealitás határán mozog, a néző meg nem tudja biztosan eldönteni, mi a célja az íróknak a felvezetésben ábrázolt alapkonfliktussal.

A minisorozat és az azt követő hat epizód óta megszoktuk, hogy minden a cylonok jelentette veszély körül forog, így első nézésre talán föl sem tűnik, hogy a Six Degrees of Separationnek ez már nem a témája, hanem az eszköze. Ha a néző mögött nincs három évadnyi Battlestar Galactica, könnyen azt hiheti, hogy az volt a történet célja, hogy új mélységeket adjon a cylon cselszövésnek, hogy tovább bonyolítsa az ellenség egyébként is kusza tervét. Szándékosan nem derül ki a rész végén, hogy hogyan került a hajóra Shelley Godfrey, és hogy hogyan tűnt el onnan, valamint hogy ez milyen összefüggésben van Baltar képzeletbeli Sixének el- és feltűnésével, sőt, erre a kérdéskörre az írók később sem térnek vissza soha. Ez gyakorlatilag elismerése annak, hogy a választ maguk az írók sem tudják, viszont nem is érdekli őket, ragaszkodnak ahhoz az alaptételükhöz, hogy ez nem a Star Trek, itt nem kell mindent megmagyarázni.

A Godfrey-karakter rövidke szerepe kiváló katalizátorként funkcionál arra, hogy bemutassák a Baltar fejében lejátszódó paranoid, gyakran az ésszerűség határait feszegető gondolatokat. Az íróknak teremteniük kellett egy helyzetet, amelyben a tudós első számú közellenséggé válik, hogy a szélsőségekig kitolják az üldözési mániáját, amely már két forrásból is táplálkozhat: a cylonokból és az emberekből. Szándékosan nem is közeledünk túlságosan a többi karakterhez, ha vannak is jelenetek Baltar nélkül, azok rövidek, és nem fektetnek hangsúlyt a jellemekre. A személytelenségnek ezt a Kafkától kölcsönzött eszközét láthatjuk abban a jelenetben is, amikor a Godfrey közeledni próbál Adamához, ám a parancsnokból semmilyen érzelmi reakciót nem tud kiváltani, ellenben megfigyelés alá helyezik a titokzatos nőt is. A mellékszálak alig kapnak hangsúlyt a cselekményben, szinte csak a kötelező jellegük miatt kerültek ide, így minden figyelmünk a tudósra koncentrálódhat.

A hatást fokozza a zseniálisan felépített jelenet a CIC-n is, amelyben Baltar először találkozik Godfreyjel. Megfigyelhető, hogy a párbeszédek alatti úgynevezett "close-up"-okban a kamera kifejezetten csak a tudósra koncentrál, nem engedi be a látótérbe a dialógus másik alanyát, aki általában ilyenkor a nézőhöz közelebb, hátulról szokott látszódni. Sőt, akkor is a tudós arca kerül a fókuszba, amikor nem ő beszél, hanem őhozzá szólnak, ami ritka ám kitűnő technika arra, hogy lássuk a színész arcán végigsuhanó érzelmi reakciókat a hallottakra. Miközben a háttér homályában elvesző altisztek tudomást sem vesznek a hídon zajló eseményekről, addig a középpontban minden tekintet Baltarra szegeződik, le sem veszik a szemüket a tudósról, ami leginkább a paranoiások kényszerképzeteire emlékezteti a nézőt.

A későbbiekben is okosan él a fényképezés adta lehetőségekkel Young, egy kész kompozíciót hangol össze a kíváncsi arcokból, amelyek Gaeta monitorára szegeződnek, mikor az lejátssza nekik a gyanús felvételt a capricai laborból. A színészek ezt leszámítva alig-alig néznek a kamera felé, kivéve persze James Callist, kiemelve ezzel a szemét, amely tovább segíti a nézőt, hogy csak neki tulajdonítson kellően mély érzelmeket.

Callis mesterien alakítja a kínlódó, kétségekben hánykolódó karakterét, akinek fogalma sincs, mi legyen a következő lépése, és a végére már hagyja magát elsodródni az érzelmeinek és a félelmeinek árjával, teljesen kifordítva magából a korábban hűvös, visszafogott doktorként megismert jellemet, megmutatva ezzel igazi valóját. Nem ez az első, de ez a legnyilvánvalóbb lelepleződése Baltarnak, amit itt még bátran merészelnek humorforrásként kezelni az írók, a későbbiekben azonban már láthatjuk, hogy inkább a dráma katalizátora lesz, ahogy elkezdi magát egyre komolyabban venni a sorozat.

Ez az önparódia, ezek a burleszkes érzelemkitörések talán a mellékhelyiségben játszódó jelenetben kulminálódnak, amikor előbb Gaetával, majd Godfreyjel hozza össze a "sors" Baltart, és az írók már nyíltan használják a komédia klasszikus eszközeit. Előbb a vécén beszélgető két-két idegesen járkáló láb, majd a falnak ordibálva rajtakapott doktor azok a gegek, amelyekről már a néző is tudja, hogy nem szabad komolyan vennie az itt zajló eseményeket. James Callis tökélyre viszi a komikus szerepet, tudni kell róla, hogy saját maga építette bele ezt a vonalat a karakterébe, így nem esik nehezére eljátszani az egyszemélyes bohózatát Gaeta irodájában, amikor a monitort próbálja tönkretenni, illetve a fantasztikusan megvágott kulcsjelenetet, amelyben az egy cylon Istenhez fordul segítségért végső elkeseredésében.

A kiválóan felépített történetnek köszönhetően itt már érezhető, hogy a helyzet komolyra fordul a doktor számára, és elkezdjük érteni, hogy mire is ment ki a játék a cylonok szemszögéből, majd pár perccel később a képzeletbeli Six szájából el is hangzik az egész konfliktus magyarázata, amely lényegében arra jó, hogy legitimálja ezt a különleges, minden tekintetben kilógó történetet.

Sokban hasonlít ez a későbbi Tigh Me Up, Tigh Me Downhoz, amely már a címében is sejteti azt az abszurdba hajló humor, amely belengi Ellen Tigh felbukkanását. Egész más annak az epizódnak a megközelítése, és humor tárgykörén belül is máshova kerül a hangsúly, ám ugyanúgy a cylon fenyegetettség szolgál a konfliktus kiindulópontjául. Ez is jelzi, hogy Ronald D. Moore-ék a kezdetek kezdetén maguk sem vették teljesen komolyan a saját történetüket. Az efféle kirándulások a sorozat alapkoncepciójából és alaphangulatából azóta jóformán teljesen kivesztek, sőt, a filler epizódok már-már okafogyottá, érdektelenné váltak az olyan gyöngyszemekhez képest, mint amilyen ez a két történet volt. A Battlestar Galactica megkomolyodott, mi pedig levonhatjuk a következtetést, hogy ez jót vagy rosszat tett-e a sorozatnak a három éve alatt.

Hírcsomag spoilerekkel

Kezdjük a spoilermentes hírekkel:

  • Ma van Edward James Olmos 61. születésnapja.
  • A menetrend nem változott, Ron Moore fogja rendezni az első sztrájk utáni epizódot, amire március végén kerül sor.
  • David&Bradley
    befejezték a Sega által megrendelt Alien-játék történetét a sztrájk
    alatt, és ősszel ki is jön a produkció, még PC-re is. Kíváncsi leszek.

  • hír a spekulálóknak: az Utolsó vacsora-fotó készítésekor Ron Moore
    telefonon instruálta, ki hova, hogyan álljon vagy üljön. Minden
    szándékos, és jelentése van.
  • James Callis megjelent a Farpoint nevű találkozón, és két nap is tartott előadást, amiről egy blogger be is számolt (itt és itt). Én csak a képeit néztem meg egyelőre, mert szerintem poén Baltar hétköznapi szerelésben és rövid hajjal.
  • Ron
    Moore és David Eick összeültek egy interjú erejéig egy újságíróval,
    hogy megbeszéljék a törvénykezés és a kínzás témáját a Battlestar
    Galacticában. Jónak tűnik, majd szakítok rá időt én is. A Concurring Opinions honlapjáról letöltve lehet meghallgatni a felvételt, aminek ráadásul több része is várható.

És most következzen valami teljesen más: spoilerek a tovább mögött.

  • Maureen Ryan fölfedte az első tíz (már leforgatott) rész címét. Párat eddig nem tudtunk közülük, így hát íme:

    1. "He That Believeth in Me" by David Weddle and Bradley Thompson
    2. "Six of One" by Michael Angeli
    3. "The Ties That Bind" by Michael Taylor
    4. "Escape Velocity" by Jane Espenson
    5. "The Road Less Travelled " by Mark Verheiden
    6. "Faith" by Seamus Kevin Fahey
    7. "Guess What's Coming to Dinner" by Michael Angeli
    8. "Sine Qua Non" by Michael Taylor
    9. "The Hub" by Jane Espenson
    10. "Revelations” by Bradley Thompson and David Weddle

      Királyság, hogy az évadnyitót és a cliffhanger-részt is David&Bradley írta, mert ők jók. Plusz ezek szerint katonás-háborús dolgokra számíthatunk. Michael Angeli és Michael Taylor szintén jó nevek, Mark Verheiden epizódjára kíváncsi leszek, akárcsak Jane Espensonéra, Seamus Kevin Fahey pedig tök új, ugyanis asszisztensből lett előléptetve.

  • További, sokkal spoileresebb infókat olvassatok a Chicago Tribune-nél.
  • Ezekről Mark Verheiden csak annyit mondott, hogy annyira jót tett nekik a sztrájk miatti szünet, hogy sok dolgot teljesen új szemmel néznek és átdolgoztak, szóval nem kell készpénznek venni a spoilereket. Lehet, hogy kivágnak egy-két jelenetet a meglevő részekből, de szerintem újraírni semmit sem fognak. Azért ne vegyünk készpénznek semmilyen infót.
  • Megvan az ötödik cylon neve: Tusj Wohsehthctaw. Ez nem azt jelenti, hogy behoznak egy új karaktert, akit így hívnak, ez csak a születési neve az emberünknek. Semmi többet nem tudunk, nekem speciel a hangzása se mond semmit. Via Verheiden.

Hírcsomag spoilerekkel

Kezdjük a spoilermentes hírekkel:

  • Ma van Edward James Olmos 61. születésnapja.
  • A menetrend nem változott, Ron Moore fogja rendezni az első sztrájk utáni epizódot, amire március végén kerül sor.
  • David&Bradley befejezték a Sega által megrendelt Alien-játék történetét a sztrájk alatt, és ősszel ki is jön a produkció, még PC-re is. Kíváncsi leszek.
  • Jó hír a spekulálóknak: az Utolsó vacsora-fotó készítésekor Ron Moore telefonon instruálta, ki hova, hogyan álljon vagy üljön. Minden szándékos, és jelentése van.
  • James Callis megjelent a Farpoint nevű találkozón, és két nap is tartott előadást, amiről egy blogger be is számolt (itt és itt). Én csak a képeit néztem meg egyelőre, mert szerintem poén Baltar hétköznapi szerelésben és rövid hajjal.
  • Ron Moore és David Eick összeültek egy interjú erejéig egy újságíróval, hogy megbeszéljék a törvénykezés és a kínzás témáját a Battlestar Galacticában. Jónak tűnik, majd szakítok rá időt én is. A Concurring Opinions honlapjáról letöltve lehet meghallgatni a felvételt, aminek ráadásul több része is várható.

És most következzen valami teljesen más: spoilerek a tovább mögött.

  • Maureen Ryan fölfedte az első tíz (már leforgatott) rész címét. Párat eddig nem tudtunk közülük, így hát íme:

    1. "He That Believeth in Me" by David Weddle and Bradley Thompson
    2. "Six of One" by Michael Angeli
    3. "The Ties That Bind" by Michael Taylor
    4. "Escape Velocity" by Jane Espenson
    5. "The Road Less Travelled " by Mark Verheiden
    6. "Faith" by Seamus Kevin Fahey
    7. "Guess What's Coming to Dinner" by Michael Angeli
    8. "Sine Qua Non" by Michael Taylor
    9. "The Hub" by Jane Espenson
    10. "Revelations” by Bradley Thompson and David Weddle

      Királyság, hogy az évadnyitót és a cliffhanger-részt is David&Bradley írta, mert ők jók. Plusz ezek szerint katonás-háborús dolgokra számíthatunk. Michael Angeli és Michael Taylor szintén jó nevek, Mark Verheiden epizódjára kíváncsi leszek, akárcsak Jane Espensonéra, Seamus Kevin Fahey pedig tök új, ugyanis asszisztensből lett előléptetve.

  • További, sokkal spoileresebb infókat olvassatok a Chicago Tribune-nél.
  • Ezekről Mark Verheiden csak annyit mondott, hogy annyira jót tett nekik a sztrájk miatti szünet, hogy sok dolgot teljesen új szemmel néznek és átdolgoztak, szóval nem kell készpénznek venni a spoilereket. Lehet, hogy kivágnak egy-két jelenetet a meglevő részekből, de szerintem újraírni semmit sem fognak. Azért ne vegyünk készpénznek semmilyen infót.
  • Megvan az ötödik cylon neve: Tusj Wohsehthctaw. Ez nem azt jelenti, hogy behoznak egy új karaktert, akit így hívnak, ez csak a születési neve az emberünknek. Semmi többet nem tudunk, nekem speciel a hangzása se mond semmit. Via Verheiden.

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/afogan/battlestar.freevo.hu/wp-includes/formatting.php on line 4359