Megfeszített küzdelem a Razor DVD-ért, kaján nevetések a villámgyorsan berúgni képes kvízmestertől, flamenco háttérzene, megállíthatatlan Star Trek-fikalavina, Szomszédok reimagined, blogtörténeti tidbitek, Freevo fiatalkorának kínos pillanatai sztalker előadásában, “silly me”-értelmezések, és természetesen hosszas eszmecsere arról, hogy miért a Battlestar Galactica a világ legjobb sorozata.
Legfőképpen ezek jellemezték a pénteki BSG-találkozót, amely a tervezettnél kicsit kisebb létszámban, mégis fantasztikus hangulatban zajlott le, legalábbis a részemről mindenképpen. Teljesen váratlanul ért, hogy a Trapézban élő koncertek is vannak, mert eddig egyet sem fogtunk ki, ezért néha át kellett kiabálni a gitárosokon, akik egész este szórakoztattak bennünket a latinos dallamaikkal.
A DVD-ért folyó játék alatt sikerült is berekednem, úgyhogy másnap folyamatosan úgy beszéltem, mint Edward James Olmos (mondjuk másnaposan mindig úgy beszélek). A kérdéssoromat joggal érhette kritika, hiszen sokszor olyan adatokat kértem számon, amit tényleg csak a legfanatikusabbak tudhatnak, mint Zeller, aki valószínűleg tényleg kiolvasta a Battlestar wikit, ugyanis az elérhető 42 pontból 29-et bezsákolva megszerezte a becses Razort. Innen is hatalmas respekt és gratulációhalmok a győzelemért. A második és a harmadik helyen igen impozáns eredménnyel, 22 és 21 ponttal Ysu és Marvinian végeztek, nekik is gratulálok. Mindenki remek teljesítményt nyújtott, néha a leglehetetlenebb kérdésekre kaptam a legpontosabb válaszokat különböző emberektől, ami igen dicséretes.
Egyébként, itt jegyzem meg, az egyik kérdést valóban elrontottam, ahogy arra Marvinian és Zeller felhívta a figyelmem. Benéztem, Sharon Valerii valóban a Troyon született, és csak a szülei voltak aeriloniak. Ugyanakkor hangsúlyozom, sosem állítottam, hogy wiki nélkül tudom a válaszokat a kérdésekre, csak azt, hogy fejből :). Ezt a helyszínen korrigáltam úgy, hogy csak a 90%-ra igaz, mert két kérdést az ominózus kijelentésem után szerkesztettem még hozzá a kvízhez, és azokhoz tényleg alkalmaztam némi adatbányászatot.
A BSG utolsó mondatának, vagyis AngyalBaltar “Silly me, silly me” kijelentésének többféle értelmezése is előkerült, ebből kifolyólag az enyém egyáltalán nem biztos, hogy jó. Ráadásul Zeller nem kérdezett rá elég korán, ahogy Sint javasolta, így percekbe tellett összeszedni a gondolataimat, és még így is hibásan idéztem. A kíváncsiak kedvéért valami hasonlóval rukkoltam elő: a téma az a két angyal közt, hogy az emberiség tanul-e a hibáiból. Baltar erre feldobja, hogy “mik a tétek”, mire Six csúnyán néz, és ekkor kapcsol Baltar, hogy a tét maga az emberiség fennmaradása (vagy legalábbis a 99%-ának a kipusztulása), és ezt tudhatná, hiszen háromszor megtörtént már a baleset, ti. a Kobolon, az eredeti Földön és a Tizenkét Kolónián.
Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és örülök, hogy megismerhettem néhány újabb arcot, akik a nickek és nevek mögött rejtőznek. Az imént végigpörgettem az archívumot, és nagyon jó volt látni, hogy egyesek milyen régóta követték a blogot. Köszönöm, hogy ilyen jól érezhettem magam, és köszönöm a sikerélményeket, amikor senki se tudta egy-egy kérdésemre a választ. 🙂
Nemsokára még jövök néhány poszttal, de vannak, amelyek már sosem fognak megszületni, legalábbis nem itt. Szóba jött egy utolsó toplista, amelyben a 10 legjobb darabot választanám ki Bear McCreary soundtrackjéből, de Gaines javaslatára, utólag beláttam, hogy tényleg jobban teszem, ha ezzel megvárom a CD-kiadásokat, és majd a delta blogon készítem el a listát. Addig is maradjon titok, mit tennék az első helyre…