A sorozat második részében azt vesszük végig, mi minden történik
Vancouverben, ahova a magas USA-beli forgatási költségek száműzték a
sorozat forgatását. Elhagyjuk L.A.-t, az írók dolgozószobáját, és a tettek mezejére lépünk.
A még mindig korántsem végleges forgatókönyvet elküldik a
stábtagoknak a színészektől elkezdve a CGI-csapaton át a
maszkmesterekig, hogy fel tudjanak készülni belőle, mire az első csapó
elcsattan a kamera előtt. Ha olyan új helyszínek kerülnek elő, mint
Új-Caprica vagy a Demetrius, azt Richard Hudolin tervezi meg és a
csapata építi föl villámgyorsan a Sci Fi Channel kanadai stúdiójában
vagy British Columbia valamely kietlen táján.
Ha
a sztori szerint lábon lövik Gaetát vagy Roslin kopasz fejjel
mutatkozik, akkor Bill Terezakis maszkmester tudja, mi a dolga: előbb
Photoshopban megrajzolja az elképzeléseit, konzultál a producerekkel,
majd elkészíti az élethű munkáit, amelyeket a színészeknek minden
felvétel előtt fel kell ragasztaniuk.
Amikor
már minden adott a forgatáshoz, megérkezik a helyszínre az adott
epizódhoz hónapokkal korábban leszerződtetett rendező és az író,
időnként pedig Gary Hutzel, a vizuális effektek koordinátora is velük
tart, ha instrukciókra van szüksége a munkálataihoz. A sok-sok
repülőzés kimerítőnek tűnhet, de a szakszervezetek előírják, hogy első
osztályú jegyet foglaljanak a tagjaiknak, így túl lehet élni azt is, ha
az otthonától ezerhétszáz kilométerre van a munkahelye egy írónak.
Richard Hudolin, aki a minisorozattól kezdve tervezi a BSG díszleteit és kellékeit
Ekkor
még javában zajlanak az eggyel korábbi epizód felvételei, így az első
napon egy produkciós találkozót szerveznek csak: itt az írón és a
rendezőn kívül megjelennek a díszletekért, a kellékekért, a
felszerelésekért, a ruhákért, a castingért felelős emberek, összesen
körülbelül húszan, illetve időnként bekapcsolódik valamelyik producer
is telefonon, ha fontosabb döntésekről van szó.
Az itt
megbeszéltek alapján a következő pár napban még van idő csiszolgatni a
forgatókönyvön, közben pedig kiválasztani a szükséges kellékeket,
jelmezeket és egyéb apróságokat, amelyekre szükség lesz a következő
napokban. Egy ilyen régóta futó műsornál ez már gyalog-galopp, hiszen
nem kell körültekintően vigyázni, kire melyik egyenruha kerül, minden
bútor a helyén van-e, hol legyen a világítás, hiszen az erre kijelölt
ember már rég tudja a dolgát.
Ron Moore
vagy valamelyik kollégája a legritkább esetekben látogat el
Vancouverbe, legfeljebb ha ő felelős az aktuális forgatókönyvért vagy
valami krízishelyzet alakul ki. Itt már a rendező az úr, ezért az író
nagyon sok időt tölt vele, hogy elmagyarázza, mi a jelentősége egy-egy
mondatának, mi volt vele a szándéka, és mire kerüljön a hangsúly
bizonyos jelenetekben.
Hogy a színészek is megértsék
ezeket a motivációkat, néha összehoznak egy felolvasást is, ahol
mindenki gyorsan végigszaladhat a saját jelenetein, és meghallgathatja
az író tanácsait, kéréseit. Gyakorta itt derül csak ki, ha egy mondat
nehezen kiejthető vagy életszerűtlen, ezért még ilyenkor is bele-bele
kell nyúlni a forgatókönyvbe. Ezekről az apró változásokról persze
folyamatosan tájékoztatni kell e-mailben az L.A.-ieket, hátha
befolyással vannak valamilyen jövőbeli cselekményszálra vagy
kijelentésre.
Ezek után kezdetét veheti a tényleges
forgatás, ami összesen 7-8 napig tart. Általában egyhuzamban zajlik az
ilyesmi, de amikor drága díszletekről van szó, amelyeket csak bizonyos
ideig lehet fenntartani és nem éri meg újjáépíteni, akkor felosztják az
időt az ott játszódó és a további jelentek között. Így például Robert
Youngnak három napja volt a harmadik évad elején leforgatni az
Unfinished Business flashbackjeit az új-capricai terepen, aztán
hónapokkal később újabb öt napja, hogy felvegye a bokszos részeket.
Robert Young, a nyolcvanéves rendezőzseni és EJO barátja, aki a mozifilmekből nyargalt át egy kicsit BSG-zni
Itt
már szinte teljesen a rendező kezében van a gyeplő, hiszen ő az, aki a
jobban ért a színészek nyelvén és ő az igazi vizionárius. Ennek
ellenére az író végig mellette ül, ha problémákat kell helyrehozni vagy
újabb átírásokat kell végrehajtani, és persze gyakran tesz neki
javaslatokat a színészek játékával kapcsolatban is, ő maga viszont
sosem dirigál nekik. Néha a legegyszerűbb mondatot is más érzelmi
töltettel interpretálják a szereplők, mint amilyennek azt szándékolták,
ilyenkor szükség van a hasonló apró korrekciókra.
It's as simple (and yet complicated)
as explaining the intent of a line of dialogue like, "Follow me.
Please." One read is as a simple command. Another might have urgency,
"Follow me. Please", like you're begging the other person to come. Or
it could be a warning. "Follow me. Please." Because if you do, bad mojo
awaits. (Mark Verheiden)
Gyakori,
hogy nem a szövegekkel van a probléma, hanem a jelenetek
megtervezésével: az executive producerek, mivel ritkán járnak a
díszletek közt, néha egyszerűen rosszul emlékeznek bizonyos
helyszínekre, és csak Vancouverben derül ki, hogy annyi ember be sem
fér az adott terembe, vagy a plafon túl alacsonyan van a megálmodott
látványelemhez, és így tovább. Ilyenkor akár jelentősen is át kell írni
a forgatókönyvet, ám az időbeosztás nem borulhat, ami kötélidegeket
kíván.
Stephen McNutt, akinek a BSG gyönyörűen fényképezett jeleneteit köszönhetjük
A jeleneteket végül 4-8 változatban forgatják
le, különböző beállításokkal, eltérő alakításokkal, más és más
hosszúsággal, hogy legyen miből válogatni az utómunkálatok során. Az
operatőr Steve McNutt egy ritka fogással megspórol egy csomó utómunkát azzal, hogy a szükséges digitális szűrőket már ott helyben alkalmazza
a felvételeken, így kifakítva az algabolygót vagy épp besárgítva a
capricaikat.
Az
olcsó HD-szalagok, amire a BSG-t rögzítik, lehetővé tették, hogy
szívfájdalom nélkül 40-50 óra anyagot rögzítsenek egy epizód számára,
általában szimultán módon két kamerával, hogy lehessen szép vágásokra
tördelni egy monológot vagy egy párbeszédet. A forgatás menetét
valamelyik gyártásvezető szervezi meg, beosztva, hogy lehetőleg egy nap
ne kelljen kettőnél több helyszínre átvinni a teljes felszerelést, és a
vendégszereplők jeleneteit is minél hamarabb, egyben letudhassák, ezzel
is csökkentve a költségeket.
Egy tapasztalt rendező esetén az
utolsó napokban már ott sem kell lennie az írónak, így ő hazatérhet
folytatni a diskurzust a dolgozószobában vagy magánéletet élni, az ő
munkája ezzel egy időre le lett tudva. A stafétát nemsokára a vágók veszik át, akiknek a kezében van az epizód sorsa: mi legyen azzal a több mázsányi szalaggal, amit egy hét alatt termeltek ki Kanadában?
A bejegyzés innentől folytatódik a harmadik részben.