Az évad elején kigondoltam, hogy milyen jó lenne, ha minden héten tudnék írni a következő epizód írójáról egy kis ismertetőt. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, ezt nem sikerült megvalósítanom, pedig igazán nem lett volna nehéz dolgom azzal a négy emberrel, aki szóba jöhetett volna, tekintve, hogy a Bradley&David párost már letudtam, Kevin Fahey-ről pedig nem tudtam volna mit írni.
A Guess What's Coming to Dinner írójával, a Battlestar Galactica legellentmondásosabb alkotójával, Michael Angelivel azonban most készített interjút a Galactica Sitrep csapata, ami jó alkalmat adott nekem arra, hogy legalább őt bemutassam, ezzel is árnyalva a forgatókönyveiről kialakult képet a nézőkben, mind visszamenőleg, mint a jövőre nézve.
A WGA előírja a sorozatok számára, hogy minden évben meghatározott számú forgatókönyvet külsős írónak kell kiadni, így került a Battlestar Galacticához annak idején Michael Angeli is, aki korábban dolgozott már együtt David Eickkel és Ron Moore-ral külön-külön. 2004-ben még szabadúszóként letette az asztalra a Six Degrees of Separationt, két évvel később pedig végleg csatlakozott a stábhoz. Azóta co-executive producerként tevékenykedik, ami több beleszólást és egy állandó ülőhelyet jelent számára az írók dolgozószobájában.
"No more Mr. Nice Gaius!" – Angeli emlékezetes mondatainak egyike
A negyvenhat éves férfi pszichológiából és angolból szerezte az alapdiplomáját, kreatív irodalomból pedig a mesterfokozatát, a WGA-tagsága előtt pedig újságírással kereste a kenyerét. Dolgozott a Playboynak és a Cosmopolitannek is, és hamar kétes hírnévre tett szert a nem épp feminista beállítottságú cikkeivel.
Személyes ismerőse a 4400 alkotóinak, René Echevarriának és Ira Behrnek, akiken keresztül Ron Moore-t is megismerte, lévén mindhárman régi Star Trek-es kollégák. Ira Behrt sokuk keresztapjának tartja, akinek a támogatása sok ajtót meg tud nyitni egy író előtt. Későbbi munkaadójával először a Touching Evil című sorozatban dolgozott együtt, ahol épp fordított volt a felállás, Angeli volt állandó tagja a stábnak, és neki kellett segítenie az egy epizódra beugró Ron Moore-t, amitől kényelmetlenül is érezte magát, ismerve a kollégája képességeit.
Egyike Angeli több perces dialógusainak, amelyben a színészek a szart is kijátsszák magukból
Csak jókat tud mondani a Battlestar Galactica írói dolgozószobájáról, ahol mindenki ért mindenhez egy kicsit, és nincs köztük versengés vagy szakterületek szerinti munkamegosztás és egyéb megkülönböztetés. Michael Taylor hisztérikus. Mark Verheiden rendszert csinált abból, hogy azelőtt öt perccel dobjon be valami óriási ötletet, hogy mindenki feladná. David Weddle-nél és Bradley Thompsonnál különbözőbb embereket nem is ismer, ők mégis egész életükben együtt dolgoztak. Jane Espensonnak a tánctudását dicsérte, amit nem értek. És Ron Moore úgy tudja diktálni sztori tempóját, hogy bármelyiküket pillanatok alatt helyrerázza és magával ragadja. Szerinte nagyon ritkán találkozni ilyen hatékonyan együttműködő csapattal a televíziózásban.
Az első írói kreditje a társproduceri tevékenykedése óta az A Measure of Salvation volt, melyet a The Woman King követett, amelyek bevallottan nem tartoznak Ron Moore kedvenc részei közé, és amelyekkel sok rajongó örök haragját sikerült kivívnia, miután mindkettőben piedesztálra emelte Helo karakterét. A következő munkája azonban éppenséggel sokak kedvence lett, miután neki jutott a megtisztelő feladat, hogy a The Son Also Risesben bemutassa Romo Lampkin figuráját. Teljesen szabad kezet kapott az ügyvéd kidolgozásában, a cél az volt, hogy feledtetni lehessen a Starbuck hiányát, és meg tudják győzni a nézőket, hogy ez az alak igenis képes megvédeni Gaius Baltart a tárgyaláson.
Angeli személyes kedvence a Son Also Risesból
Angeli szinte állandóan napszemüveget hord, ha süt a nap, ha nem, ha kint van, ha bent, ezért evidens volt, hogy ezt a tulajdonságát örökölje a "gyermeke" is, majd ehhez hozzárakta azt a macskát, akit rajta kívül mindenki utált a forgatáson, megfűszerezte a kleptomániával, és kész is volt az egyik legfurcsább és legérdekesebb karakter, aki valaha is a Galactica fedélzetére tette a lábát. A Lampkin szájába adott mondatok és az epizód intelligens dialógusai sokakat meggyőztek Michael Angeli tehetségéről és igazi erősségéről.
A jól megírt párbeszédek azóta is az ő védjegyét képezik, nem véletlenül kapta idén a Six of One-t sem, és nyilván továbbviszi ezt a tudományát a Guess What's Coming to Dinnerben, majd a Blood on the Scalesben is, amelynek a forgatását néhány héttel ezelőtt fejezték be. A most pénteki epizódjáról csak annyit árult el, hogy megismerhetünk egy új női pilótát, és nagy leleplezésre számíthatunk az első negyed órában.
Nem tartja magát nagy internetezőnek, Verheidennel, Moore-ral és Espensonnal ellentétben nem is gondolkodik saját blogon, a rajongói közösség is eléggé hidegen hagyja. Egyéb munkáit láthatjuk a Monk című sorozatban vagy a Médiumban, korábban pedig a James Cameron nevével fémjelzett Sötét angyalban találkozhattunk vele. Most, hogy a Battlestar Galactica forgatása nemsokára befejeződik, két dolog fog számára hiányozni: Ron Moore és Ron Moore. Valamikor a jövőben pedig meg fogja írni a maga Hunter S. Thompson-szerű memoárjait kalandos újságírói életéről. Persze szigorúan zenehallgatás közben, ugyanis anélkül képtelen egy sort is írni.
Nagyon régóta szerettem volna már megírni a Battlestar Galactica legfontosabb rendezőjéről szóló ismertetőmet, és ezzel együtt feléleszteni a Stábszemle rovatot is. Michael Rymer az az ember, akinek a sorozat lenyűgöző látványvilágát javarészt köszönhetjük. Ronald D. Moore és David Eick kezdeti koncepcióját a realisztikus, kézikamerás történetábrázolásról ő dolgozta ki és ő fejlesztette tovább, és az ő víziója az, amit mi a Battlestar Galactica 2003-as minisorozataként ismertünk meg. Nélküle nem lenne ugyanaz a sorozat, és ezt maga is nagyon jól tudja. A cikk folytatódik a tovább után. 
Közös pályafutásuk 1995 környékén kezdődött, mikor Ira Steven Behr, a Star Trek: Deep Space Nine vezető írója megismerkedett és összebarátkozott Daviddel, majd egyszer körbevezette a sorozat díszletei közt. David ekkor kapott az alkalmon, és merészen rákérdezett, nem írhatna-e pár sztorit nekik egy barátjával, Bradley Thompsonnal. A többi pedig már történelem. 
Bradley apja alacsonyabb rendfokozatú tengerészeti tiszt volt, így sosem élte át ugyanezt, ám mindig is érdeklődött a háborúk iránt. Rengeteg könyve volt a témában, valamint a repülés is vonzotta – hobbijával pedig megfertőzte fiát is. Így Brad igazi katonai szakértő lett anélkül, hogy valaha is bevonult volna (a vietnámi háború idején 161-es sorszámmal jelentkezett, és 158 embert hívtak be abban az évben). Azóta nem bánta meg, hogy megmenekült a pszichikai megpróbáltatásoktól, ellenben jól hasznosítja tudását a stábban: szinte a sorozat összes katonai akcióját ő tervezi meg. 
Számára az első egyedülálló munka életében a 
David Eick az az ember, akit a Battlestar Galacticával kapcsolatban csak egy napon lehet emlegetni Ronald D. Moore-ral. Én még csak nem is beszéltem róla, pedig ők együtt dolgozták ki a minisorozatot, az egész BSG-feldolgozás alapjait. Ugyanakkora arc a showban, mint Moore, a jelentősebb részeket mindig együtt írták Moore-ral, sőt, volt, hogy a podcastbe is besegített, mostanában viszont csak mint Executive Producer tűnik fel a képernyőn, semmi több. Mi lett vele, hogy kevesebb részt vállal a produkcióból?