Újabb BSG-szereplők a Bionic Womanben

  • Aaron Douglas (Galen Tyrol) volt olyan kedves, és adott egy interjút a nagyon amatőr és nagyon geek BlogTalkRadio-nak, amelyben elmondta, hogy ő is és Michael Hogan is játszani fognak a Bionic Womanben. A szerepükről nem árult el semmi pontosat, azt sem lehet tudni, hogy visszatérők lesznek-e.
    A Final Five-val kapcsolatban csak annyit mondott, hogy anno, a Rapture forgatásán még nem is tudták, hogy ki lesz a végső öt cylon, és a fehér csuhás alakokat Number Three látomásában csak statiszták játszották, ezért teljesen fölösleges volt minden találgatás.
  • Katee Sackhoff beszélgetett kicsit a Vulkon nevű találkozón a rajongóival. Nekem sem volt időm végignézni a sok videót, amit valaki volt kedves online is megosztani, de abból, amit láttam, sok érdekesség kiderült.
    Annak idején, mikor a huszonöt éves (vagy harmincöt, nem értettem tisztán) Starbuck szerepére aspirált, ő csak huszonkettő volt, és a proucerek szerint nemcsak elég idős, de elég kemény sem volt a feladathoz. Sok-sok szűrőn átesett, de a producerek sehogy sem voltak vele elégedettek. Aztán egyszer Eick otthon végignézte a castingok felvételeit. Miközben lenémítva és felgyorsítva pörgette végig a szalagokat – ahogy Katee szerint mindenki teszi -, a felesége rábökött Katee-re, és ennyit mondott: "mi a fenét csinálsz, hiszen itt van Starbuck". Persze Eick vitába akart vele szállni, mire azt felelte, hogy "ha nem veszitek föl, akkor a kanapén alszol".
    Ezek után úgy került be a Bionic Womanbe, hogy Eick stábja a sok meghallgatás helyett inkább úgy döntött, hogy Katee úgyis elég kemény csaj, majd ő jó lesz.
  • És egy aprócska megjegyzés: nem tudom, ki mennyire kíséri figyelemmel a sorozatokkal kapcsolatos híreket, de végül az amerikai Football Wivest nem rendelték be, ami azt jelenti, hogy Lucy Lawlessnek nem lesz állandó szerepe az őszi idényben. Ami azt jelenti, hogy lesz ideje szerepelni a BSG-ben. Márpedig Ron Moore szerepet szánt Number Three-nek a negyedik évadban…

Saunders távozik a BSG-ből

Anne Cofell Saunders (forrás: BattlestarWiki)Anne Cofell Saunders, a BSG egyik állandó írója, elhagyta a stábot, hogy csatlakozzon az NBC új sci-fijéhez, a Chuckhoz.

Az írónő a 24-ben kezdte pályafutását, mint gyártásvezető-asszisztens, és épp befejezte élete első forgatókönyvét a sorozat számára, amikor fölvették a Battlestar Galactica írói csapatába. A hirtelen váltás valószínűleg annak is köszönhető, hogy Ron Moore megtudta, milyen elhivatott sci-fi rajongó az akkor még kezdőnek számító írónő.

A második évadban így végre kibővült a stáb egy női szerzővel, aki máris olyan karizmatikus karakterekkel foglalkozhatott, mint Starbuck, Roslin vagy Cain admirális. Neki köszönhetjük többek közt a Pegasus című epizódot és a Lay Down Your Burdens első részét. A harmadik szezonban végül igencsak meggyűlt a baja a Dirty Hands-szel, így azt végül Jane Espensonnal közösen hozták tető alá. Espenson azóta csatlakozott a negyedik évad stábjához, és állandó közreműködő lesz az elkövetkező részekben, ami talán pótolhatja ACS hiányát.

Nagyon kevés olyan nővel találkozni, aki ennyire rajong a science fictionért, így ajándék volt Cofell jelenléte a BSG-ben, aki ráadásul nagyon szívesen tartotta a kapcsolatot a rajongókkal, és Bradley Thompsonnal együtt segített a Battlestar Wiki csapatának is. Az NBC három új fantasztikus sorozata közül a Chuck címűben hallhatunk majd róla, amelynek a David Eick-féle Bionic Woman mellett/ellen kell majd küzdenie a nézettségért és a teljes évados megrendelésért.

Kitérő: Bionic Woman

Régóta esedékes volt, hogy egy kisebb összefoglalót írjak David Eick új projektjéről, a Bionic Womanről, amelyet a Sci Fi Channel gazdája, az NBC rendelt meg. A sorozat forgatása már javában folyik, a bemutató pedig őszre várható, ahogy az általában lenni szokott.

A sorozat egy régi darab újragondolása, akárcsak a BSG. Főszereplője Jamie Sommers teniszezőnő, aki ejtőernyős balesetet szenved, ám túléli azt, mégpedig úgy, hogy a két lábát, egy karját, egy szemét és egy fülét kicserélik mesterséges szervekre. Ennek köszönhetően emberfeletti képességekre tesz szert, amelyekkel még magának is meg kell birkóznia.

Persze sejthetjük, hogy amiben David Eick keze benne van, az nem egy szimpla szuperhősös-verekedős sci-fi sorozat lesz. Eickék a bionikus nő figuráját a modern, emancipált nővel próbálják páhuzamba állítani, akinek a munkája mellett a magánéletével egyre nehezebb boldogulnia.

A címszereplő szerepére a brit Michelle Ryant kérték föl, aki az FHM szerint a negyedik legszexisebb nő volt 2005-ben. Az ő nemezise lesz a Katee Sackhoff (Starbuck) által játszott Sara Corvus, akiről a színésznő büszkén mondta, hogy sikerült teljesen másképp megközelítenie, mint a Battlestar-beli figuráját, sőt, egyenesen Number Six-szerűen szexi és veszélyes lett, igazi femme fatale.

A bevezető epizódban látni fogjuk még Mark Sheppardot, a BSG Romo Lampkinjét, valamint a Harmadik műszak nagydarabrendőrét, Molly Price-ot. A Chicago Tribune internetes hasábjain Maureen Ryan, a szeretnivaló tévés blogger ír a produkcióról, és enged bepillantást az első rész néhány látványos jelenetébe. Láthatjuk a két robocsajt összetűzni, megtudjuk, milyen érzés az, amikor világító géplábakkal ébred fel az ember, és megismerjük Jamie Sommers süket kishúgát is, aki nyilván a magánéleti gondokat hivatott valamilyen formában reprezentálni.

Ugyanitt David Eick pedig beszél a sorozat mondanivalójáról, a képi világáról, valamint Michelle Ryant dicséri röviden, aki a szerep kedvéért megtanult amerikaiul, és elsajátított egy látványos harcművészeti stílust is. Amint azt a bejátszásokból is láthatjuk, a kamerakezelés, a rendezés a BSG-éhez hasonló lesz, ugyanazt a naturalista tolmácsolásmódot igyekeznek alkalmazni, amivel már egyszer felülírták a tévés sci-fi műfaját. Az NBC nagyon dédelgeti a sorozatot, és titkon talán akkora sikereket vár el tőle, mint a Heroestól. Ősszel meglátjuk, joggal teszi-e, vagy sem, mindenesetre a bizalmunk Eickben van.

Már biztos a BSG vége?

Kiosztották a Saturn díjakat, amelyekről már korrában írtam a blogban. Ron Moore ismét megnyerte a legjobb kábeltévés sorozat díját, ám azt Katee Sackhoff és Edward James Olmos vette át helyette. Az IESB.net interjút is kért tőlük külön-külön, valamint David Weddle-től is, aki szintén a helyszínen volt. A két színész kijelentette, hogy a negyedik lesz a sorozat befejező évada. David Weddle csak annyit mondott, hogy lehetséges, hogy ez lesz az utolsó, és a jelenleg íródó történetszálak egyre közelítik a tetőpontjukat.

David Weddle, Ron Moore véleményével egybehangzóan azt mondta, hogy nagyon jól tudják, hogy egy ilyen folytatásos, epikus történetet nem lehet bármeddig elhúzni, és eszük ágában sincs elrontani egy ilyen különleges lehetőséget, amilyen csak egyszer adódik egy életben.

Nyálcsorgató

Na, már hírül lett adva az a kezdeményezés, ami pc-re ülteti át a bsg-t . Azóta már több, mint százezren letöltötték, egy játékokkal foglalkozó újság pedig 3 teljes oldalt szentelt demo mustrának!

Legújabb hír a játékkal kapcsolatban (ami nem nagy, de azért hír), hogy egyik tag unalmas bsg-mentes délutánján úgy döntött, hogy egye kutya, legyen egy olyan jumpscene a világon, ami még nemvolt a sorozatban! Szóval, van egy közel 20 másodperces hosszúságú mov(!!) filmecske ezen a címen: http://files.filefront.com//;7420079;/ (ajánlott a download linket használni, és nem a beágyazott lejátszóval nézni)

Jó szórakozást! 