A hollywoodi televíziós produkciók mindegyike egy nagyjából hasonló, jól bevált folyamat eredményeként születik meg, legyen szó többkamerás szituációs komédiáról, katonai drámáról vagy éppen sci-fi műsorról. A különbözőségeket nemcsak az olyan műfaji sajátosságok határozzák meg, mint hogy szükség van-e CGI-re az utómunkálatok során vagy alkalmaz-e zeneszerzőt a sorozat, hanem jelentős befolyásolóereje van annak is, hogy a készítők hogyan állnak hozzá a kreatív folyamathoz. Hogy mennyit ér a executive producerek szava a végső döntésekben, illetve mennyire adnak szabad kezet az alkalmazottaiknak, az már műsorról műsorra változó.
A BSG esetében sosincs semmi kőbe vésve: itt egy forgatókönyv végleges változata még csak az epizód első vázlatának felel meg, amely nagyon szervesen változhat a forgatás és az utómunkálatok során. Így a végeredmény néha teljesen más tónusú is lehet, mint azt az írók elképzelték, sőt, néha az utolsó utáni pillanatban is hozzá kell még nyúlni az elkészült anyaghoz, ha úgy adódik. Lássuk hát, hogyan zajlik mindez a megfogantatás pillanatától az adásba kerülésig.
A Battlestar Galactica azon hollywoodi sorozatok közé tartozik, amelyeknek a forgatása más helyszínen zajlik, mint az elő- és az utómunkálatok, ez pedig néha átok, de néha áldás is lehet. Los Angelesben, az NBC/Universal és a Sci Fi Channel főhadiszállásán található meg az írók dolgozószobája, az úgynevezett "Writers' Room", amely minden szövegkönyvön alapuló produkció szíve.
Az executive és co-executive producerek, akiket általában "a készítők" néven szoktunk emlegetni, itt ülnek össze minden egyes alkalommal, amikor egy epizód cselekményét tető alá kell hozni. A főnök esetünkben Ronald D. Moore, illetve korábban David Eick is nagyobb rendszerességgel vett részt ezeken az üléseken. Az állandó tagságon kívül időnként megjelennek vendégírók is (azaz a szabadúszók), akiket csak egy-egy rész erejéig alkalmaznak. Aki igazoltan hiányzik, például épp a forgatás helyszínén felügyeli a saját epizódja elkészültét, azt is gyakran telefonon kihangosítják, így beleszólása lehet a dolgokba.
A BSG stábja egy nagy fehér táblával dolgozik, amelyre papírdarabokat rögzítenek, mindegyiken egy-egy sztorielemmel. Ezeket rendezgetik, egészítgetik ki, teszik gördülékennyé a munka során, ahogy mindenki bedobálja az ötleteit, figyelve arra, hogy mely pontokon legyenek a reklámszünetek. Gyakran kerülnek elő más filmek vagy valós események referenciaként, néha – mi több, szinte minden részben – ezeket be is építik a történetbe, hol nyilvánvaló hivatkozásként, hol csak ötlet szintjén.
A munka végeztével az epizódra kijelölt író a vázlatokkal és a konkrét ötletekkel megpakolva távozik, és egy egy-két hetes periódus alatt elkészíti a forgatókönyvét. Ezalatt Ron Moore-ék előre szólnak a tervezőknek, ha új díszletekre vagy jelmezekre lesz szükség, így idejében kezdetét vehetik az előkészületek.
A tévés szakmában az ember hamar megtanulja úgy strukturálni a munkáját, hogy az álljon egy bevezető, teaser részből, amelyet az intró szekvencia előtt látunk, és álljon négy további darabból, a színpadról kölcsönzött zsargonnal act-ből, amelyeket a reklámblokkok választanak el egymástól. A cél az, hogy ne kapcsoljanak el a nézők: mindig valamilyen kulcsmomentummal záródjanak a felvonások, aminek a feloldására biztosan kíváncsiak lesznek a képernyő előtt ülők.
Egy tapasztalt író rendszerint a költségeket is figyelembe veszi, amikor papírra veti a gondolatait, így ha lehet, kevés helyszínt alkalmaz, és egy féloldalnyi párbeszéd kedvéért nem helyezi a szereplőket új díszletek közé. Így megkíméli a stábot attól, hogy horribilis pénzeket és időt parazoljanak el a világítás, a kamerák és az egyéb eszközök mozgatására, és megkönnyíti a gyártásvezető dolgát, aki a forgatási napokat és helyszíneket szervezi meg. Persze előfordul, hogy egy általa egyszerűnek gondolt képsor megvalósítása igen nagy költségeket emészt fel, más effektusok meg kifejezetten olcsónak találtatnak.
A buzgón sztrájkoló írók, élükön Michael Taylorral a BSG-től
Egy negyedik évadját taposó sorozatnál bizonyos dolgok már magától értetődőek, különösen, ha bejáratott rendezőkkel dolgoznak, akiknek nem kell meghatározni a forgatókönyvben, hogy hogyan nézzenek ki a jelenetek, hogy legyenek beállítva a felvételek, mit csináljanak és milyen ruhát viseljenek a színészek. Ennek ellenére az írók ösztönösen is lepörgetik a fejükben a filmet, miközben a sorokat gépelik, hozzárendelnek egy kameramozgást, egy vágást, egy arckifejezést és egy hangulatot a jelenetekhez, és a legfontosabb, nélkülözhetetlen elképzeléseiket gyakran a ki is hangsúlyozzák a munkájukban.
Egy forgatókönyv hozzávetőleg annyi oldalt tesz ki, mint ahány perces a belőle leforgatott anyag, és ez a BSG esetében szinte állandóan bő tíz perc túlcsúszást jelent a megengedett, alig háromnegyed órás kerethez képest. Vannak különleges esetek, mint a Pegasus vagy az Unfinished Business, ahol képtelenség volt beleférni ebbe az időtartamba, ilyenkor az utómunkálatokon múlik már, mi bizonyul hasznosnak a felvételekből, és mi kerül mondjuk a DVD extrái közé. Máskor ki tudnak harcolni néhány értékes plusz percet a Sci Fi Channeltől, ha meg tudnak szabadulni a hosszas bevezető képsoroktól (Crossroads), vagy lehetővé tesznek számukra egy újabb felvonásnyi időt (Lay Down Your Burdens).
A kész munkán rendszerint egy utólagos ellenőrzést végez Ronald D. Moore maga, és ha kell, akár szignifikánsan is átírja a szövegeket és a jeleneteket. A Pegasus című epizód esetében például határozott elképzelése volt arról, hogy hogyan nézzen ki Cain és Adama első párbeszéde a rádión keresztül, ezért nem bízta a rendezőre és a vágóra a dolgokat, hanem beleírta az instrukcióit a forgatókönyvbe. Emellett a Hero című rész befejezését gyakorlatilag ő írta meg David Eick helyett, mivel a kollégája nem tudott egy hatásos és jó szöveget Tigh ezredes szájába adni.
Miután az utolsó lap is kicsusszan Moore írógépéből, Vancouver felé fordul figyelem, ahol nemsokára kezdetét veszi a forgatás.
A bejegyzés innentől folytatódik a második részben.