Bármit is sejtessen a cím, egy pillantás a tagekre rögtön egyértelműsíti, miről lesz most szó: bizony nem zenéről, hanem a Battlestar Galactica elválaszthatatlan írópárosáról, David Weddle-ről és Bradley Thompsonról, akik a következő részt is jegyzik. Két emberről lévén szó, az átlagnál kétszer többet is írtam.
Régóta foglalkoztatott, hogy ez a két ember hogy a fenébe tud több mint tíz éve töretlenül, tökéletes összhangban együttműködni, egyáltalán, hogy osztják meg egymás közt a munkát, mi lehet a páros titka, amiért eszükbe sem jut szólóban dolgozni.
Közös pályafutásuk 1995 környékén kezdődött, mikor Ira Steven Behr, a Star Trek: Deep Space Nine vezető írója megismerkedett és összebarátkozott Daviddel, majd egyszer körbevezette a sorozat díszletei közt. David ekkor kapott az alkalmon, és merészen rákérdezett, nem írhatna-e pár sztorit nekik egy barátjával, Bradley Thompsonnal. A többi pedig már történelem.
Először egy történetvázlatot adtak el a producereknek, amelyből épp Ronald D. Moore, későbbi munkaadójuk készített forgatókönyvet. Tőle rengeteget tanultak ez idő alatt, ugyanis Ron rendszeresen kikérdezte őket minden apró részletről és változtatásról, amit a sztorin eszközölt. A folyamatos finomítás, csiszolgatás és újraírás filozófiája átöröklődött a BSG-be is, jellemzően David és Bradley legfőbb erénye lett.
Az eladott sztorit két forgatókönyv követte, majd egy állandó szerződés a két utolsó évadra. Nélkülük a Star Trek ma szegényebb lenne olyan sötét, az utópiával szakító történetekkel, mint a 31-es szekciót bemutató Inquisition, vagy az Orion szindikátussal foglalkozó Prodigal Daugter. David Weddle személy szerint is legjobb munkájuknak tartja az Inquisitiont.
A Star Trek azonban akkor is egy idealista, fekete-fehér világot ábrázolt. El lehet képzelni, milyen folytonos kínlódás és küzdelem lehetett átvinni a Rick Berman-féle vezetésen az ilyen szürke tónusú, naturalista elképzeléseket. Ezek után mindkettejüknek kész felüdülés volt, amikor Ron Moore felkérte őket, csatlakozzanak a Battlestar Galactica stábjához. Nem csoda, hogy mindketten úgy tartják, ez életük legjobb állása, amit csak el tudnak képzelni.
Összehasonlítva előző projektjükkel, azt tartják a BSG legfőbb erényének, hogy itt a karakterek sokkal hétköznapibbak, emberszerűbbek. Senki sem tökéletes, sőt, az emberek tele vannak gyengeségekkel, előítéletekkel, bizonytalansággal. Egy ilyen – nem is sötét, inkább realisztikus – környezetben végre kiélhetik kreativitásukat. Itt teljesedett ki, amit a Deep Space Nine-ban Ira Behr megálmodott: hogy hogyan lesz egy sci-fi sorozatból folytatásos (vagy ha úgy tetszik, szerializált) dráma.
A DS9-csapattól tanultakkal és a Moore-tól kapott hatalmas írói szabadsággal felvértezve a BSG-ben jelentős eredményeket értek el eddig. Gyakran merészelnek eltérni az íróstábbal megbeszéltektől, a változtatásaikat még a szigorú Moore is legtöbbször örömmel fogadja. Az egész stábból valószínűleg az ő elképzeléseik állnak legközelebb a vezető produceréhez, mely talán a régi kollegiaritásnak köszönhető, és a mérhetetlen tapasztalatnak, amit a két idősödő úriember magáénak tudhat.
A kettejük jó munkakapcsolata sok éves ismeretségnek köszönhető. Egy színitanodába jártak Richard Hatch-csel, aki akkor épp az eredeti Battlestar Galactica stábját erősítette. Vele a Colonial Day című epizód forgatása előtt találkoztak csak újra, ám az eltelt huszonhat évben ők a színészet helyett az írói pályára léptek, s azóta is együtt dolgoznak.
Meglepő, de valójában nem is egyszerre végzik a munka dandárját, hanem elosztják egymás közt. Általában Brad feladata, hogy az epizód központi karakteréhez kapcsolódó jeleneteket megírja, míg David "alájátszik" a mellékszálak felépítésével. Aztán kicserélik egymás közt a jeleneteket, és tökéletesítik egymás munkáját. Eközben minimális közöttük a kommunikáció. Olyan függetlenül alkotnak egymástól, mint egy jól összeszokott jazz-előadópáros; egyszerűen csak jó lehet, amit együtt adnak ki a kezükből.
Ők ketten nélkülözhetetlen tagjai az írógárdának, gyakorlatilag az összes epizódban benne van a kezük. Mindkettőjük édesapja szolgált a Második Világháborúban, ám ez egész másképp hatott rájuk. Weddle apja a legvéresebb csatákat járta meg, ami igen súlyos lelki sérülést okozott neki. David ezt látva értette meg, milyen a valóságos trauma, amin keresztülmennek a veteránok, s ennek hasznát vette az írásban is.
Bradley apja alacsonyabb rendfokozatú tengerészeti tiszt volt, így sosem élte át ugyanezt, ám mindig is érdeklődött a háborúk iránt. Rengeteg könyve volt a témában, valamint a repülés is vonzotta – hobbijával pedig megfertőzte fiát is. Így Brad igazi katonai szakértő lett anélkül, hogy valaha is bevonult volna (a vietnámi háború idején 161-es sorszámmal jelentkezett, és 158 embert hívtak be abban az évben). Azóta nem bánta meg, hogy megmenekült a pszichikai megpróbáltatásoktól, ellenben jól hasznosítja tudását a stábban: szinte a sorozat összes katonai akcióját ő tervezi meg.
Munkájuk a Battlestar Galacticában nem csak nekik, hanem nekünk is öröm, olyan epizódokat köszönhetünk nekik, mint a Zak Adama halálát feltáró Act of Contrition, vagy a második évadot nyitó Scattered/Valley of Darkness duplarész, a Downloaded vagy a rengeteg elismerést besöprő Exodus. Legközelebb pedig a Rapture-rel, a január 21.-ei epizóddal mutatják meg, mit is tudnak.
Forrásaim: