Bármit is sejtessen a cím, egy
pillantás a tagekre rögtön egyértelműsíti, miről lesz most szó: bizony
nem zenéről, hanem a Battlestar Galactica elválaszthatatlan
írópárosáról, David Weddle-ről és Bradley Thompsonról, akik a következő
részt is jegyzik. Két emberről lévén szó, az átlagnál kétszer többet is
írtam.
Régóta foglalkoztatott, hogy
ez a két ember hogy a fenébe tud több mint tíz éve töretlenül,
tökéletes összhangban együttműködni, egyáltalán, hogy osztják meg
egymás közt a munkát, mi lehet a páros titka, amiért eszükbe sem jut
szólóban dolgozni.
Közös pályafutásuk 1995 környékén
kezdődött, mikor Ira Steven Behr, a Star Trek: Deep Space Nine vezető
írója megismerkedett és összebarátkozott Daviddel, majd egyszer
körbevezette a sorozat díszletei közt. David ekkor kapott az alkalmon,
és merészen rákérdezett, nem írhatna-e pár sztorit nekik egy
barátjával, Bradley Thompsonnal. A többi pedig már történelem.
Először egy történetvázlatot adtak el
a producereknek, amelyből épp Ronald D. Moore, későbbi munkaadójuk
készített forgatókönyvet. Tőle rengeteget tanultak ez idő alatt,
ugyanis Ron rendszeresen kikérdezte őket minden apró részletről és
változtatásról, amit a sztorin eszközölt. A folyamatos finomítás,
csiszolgatás és újraírás filozófiája átöröklődött a BSG-be is,
jellemzően David és Bradley legfőbb erénye lett.
Az eladott sztorit két forgatókönyv
követte, majd egy állandó szerződés a két utolsó évadra. Nélkülük a
Star Trek ma szegényebb lenne olyan sötét, az utópiával szakító
történetekkel, mint a 31-es szekciót bemutató Inquisition, vagy az Orion szindikátussal foglalkozó Prodigal Daugter. David Weddle személy szerint is legjobb munkájuknak tartja az Inquisitiont.
A Star Trek azonban akkor is egy
idealista, fekete-fehér világot ábrázolt. El lehet képzelni, milyen
folytonos kínlódás és küzdelem lehetett átvinni a Rick Berman-féle
vezetésen az ilyen szürke tónusú, naturalista elképzeléseket. Ezek után
mindkettejüknek kész felüdülés volt, amikor Ron Moore felkérte őket,
csatlakozzanak a Battlestar Galactica stábjához. Nem csoda, hogy
mindketten úgy tartják, ez életük legjobb állása, amit csak el tudnak
képzelni.
Összehasonlítva előző projektjükkel,
azt tartják a BSG legfőbb erényének, hogy itt a karakterek sokkal
hétköznapibbak, emberszerűbbek. Senki sem tökéletes, sőt, az emberek
tele vannak gyengeségekkel, előítéletekkel, bizonytalansággal. Egy
ilyen – nem is sötét, inkább realisztikus – környezetben végre
kiélhetik kreativitásukat. Itt teljesedett ki, amit a Deep Space
Nine-ban Ira Behr megálmodott: hogy hogyan lesz egy sci-fi sorozatból
folytatásos (vagy ha úgy tetszik, szerializált) dráma.
A DS9-csapattól tanultakkal és a
Moore-tól kapott hatalmas írói szabadsággal felvértezve a BSG-ben
jelentős eredményeket értek el eddig. Gyakran merészelnek eltérni az
íróstábbal megbeszéltektől, a változtatásaikat még a szigorú Moore is
legtöbbször örömmel fogadja. Az egész stábból valószínűleg az ő
elképzeléseik állnak legközelebb a vezető produceréhez, mely talán a
régi kollegiaritásnak köszönhető, és a mérhetetlen tapasztalatnak, amit
a két idősödő úriember magáénak tudhat.
A kettejük jó munkakapcsolata
sok éves ismeretségnek köszönhető. Egy színitanodába jártak Richard
Hatch-csel, aki akkor épp az eredeti Battlestar Galactica stábját
erősítette. Vele a Colonial Day
című epizód forgatása előtt találkoztak csak újra, ám az eltelt
huszonhat évben ők a színészet helyett az írói pályára léptek, s azóta
is együtt dolgoznak.
Meglepő, de valójában nem is egyszerre
végzik a munka dandárját, hanem elosztják egymás közt. Általában Brad
feladata, hogy az epizód központi karakteréhez kapcsolódó jeleneteket
megírja, míg David "alájátszik" a mellékszálak felépítésével. Aztán
kicserélik egymás közt a jeleneteket, és tökéletesítik egymás munkáját.
Eközben minimális közöttük a kommunikáció. Olyan függetlenül alkotnak
egymástól, mint egy jól összeszokott jazz-előadópáros; egyszerűen csak
jó lehet, amit együtt adnak ki a kezükből.
Ők ketten nélkülözhetetlen tagjai az
írógárdának, gyakorlatilag az összes epizódban benne van a kezük.
Mindkettőjük édesapja szolgált a Második Világháborúban, ám ez egész
másképp hatott rájuk. Weddle apja a legvéresebb csatákat járta meg, ami
igen súlyos lelki sérülést okozott neki. David ezt látva értette meg,
milyen a valóságos trauma, amin keresztülmennek a veteránok, s ennek
hasznát vette az írásban is.
Bradley apja alacsonyabb rendfokozatú
tengerészeti tiszt volt, így sosem élte át ugyanezt, ám mindig is
érdeklődött a háborúk iránt. Rengeteg könyve volt a témában, valamint a
repülés is vonzotta – hobbijával pedig megfertőzte fiát is. Így Brad
igazi katonai szakértő lett anélkül, hogy valaha is bevonult volna (a
vietnámi háború idején 161-es sorszámmal jelentkezett, és 158 embert
hívtak be abban az évben). Azóta nem bánta meg, hogy megmenekült a
pszichikai megpróbáltatásoktól, ellenben jól hasznosítja tudását a
stábban: szinte a sorozat összes katonai akcióját ő tervezi meg.
Munkájuk a Battlestar Galacticában nem
csak nekik, hanem nekünk is öröm, olyan epizódokat köszönhetünk nekik,
mint a Zak Adama halálát feltáró Act of Contrition, vagy a második évadot nyitó Scattered/Valley of Darkness duplarész, a Downloaded vagy a rengeteg elismerést besöprő Exodus. Legközelebb pedig a Rapture-rel, a január 21.-ei epizóddal mutatják meg, mit is tudnak.
Forrásaim: