Month: September 2008

Most a tavalyi év egyik úttörő sorozata kerüla a terítékre, amelyet Ron Moore is nagyra tart a merészsége miatt. A Breaking Bad a televízió egyik legmostohább gyermeke, az író sztrájkja miatt csonkítás sújtotta, és annak ellenére, hogy kábelen fut, még az enyhébb káromkodásokat is cenzúrázták belőle, ennek tetejébe pedig a csatorna állítólag meg is vágta az epizódjait.

Hogyha a Battlestar Galactica olyan dráma, amit sci-fi elemek fűszereznek, akkor a Breaking Badet a mindent átható fekete komédia teszi különlegessé. A humor néha a Weeds című sorozatot, néha pedig a Coen fivérek stílusát idézi, de összességében véve egy nagyon is egyedülálló produkciót kapunk.

A sorozat középpontjában Walt White áll, a középiskolai kémiatanár, akinek az életénél csak a másodállása unalmasabb. Autókat mos, hogy el tudja tartani terhes feleségét és fogyatékos fiát. A pilotban megtudja, hogy gyógyíthatatlan tüdőrákja van, így elhatározza, hogy hasznosan tölti életének hátralevő részét:metamfetamin gyártásába és terjesztésébe kezd.

Ez az alaptézis először nem fogott meg annyira, de a nyári szabadidőmben észrevettem, hogy mindössze hét részből áll az első évad, így gyorsan végig is néztem, és egyáltalán nem bántam meg. A cselekmény nagyon ügyesen vegyíti az epizodikus-tematikus formulát az összefüggő történetvezetéssel, akárcsak a BSG, és szintén képes az izgalmas morális kérdések felvetésére és meg nem válaszolására, ami jelen esetben elsősorban a főszereplő személyes drámáját mélyíti tovább.

Walt White szerepében a Malcolm in the Middle-ből is ismert Bryan Cranstont láthatjuk, akinek az alakításáról nem egyszer Edward James Olmos teljesítménye jutott az eszembe. Már ebben a röpke hét epizódban is képes volt maximálisan kibontakozni, eggyé válni a karakterével, ésolyan apróságokat, finom rezdüléseket beleépíteni a játékába, amellyel rögtön szerzett is egy Emmy-jelölést.

Egy ilyen premissza természetesen nemcsak remek történetlehetőségeket, hanem komplikált jellemfejlődést is előrevetít, amihez nem könnyű felérni az X-Akták egykori készítőjének, Vince Gilligannek és csapatának. Az események azonban jól átgondoltak, a dráma tökéletesen hangolt és időzített, ígyugyanolyan érdekes tud lenni egy családi vita, mint egy emberrablásos, párbeszédközpontú sztori vagy egy drogos üzelmekkel és nyomozással teli , fajsúlyos epizód.

A sorozat egyetlen hátrányának egyelőre a hendikeppes Walter Jr. karakterét érzem, aki a betegségével együtt természetesen sokkal nagyobb hatással van a főhős személyiségére, mint egy egészséges gyermek, de mind a története, mint a viselkedése inkább elidegenítő, mint szerethető.

A sorozat egyelőre az AMC nagyágyújának, a Mad Mennek az árnyékában leledzik, és a második évadja is csak jövőre várható, de a remek kritikai fogadtatása miatt bizonyára nagy jövő elé néz. A DVD-kiadást már csak a cenzúramentes szövegek miatt is érdemes megvárni, mert nagyon idegesítő, amikor egy "shit" le van halkítva mondatban, de mindenkinek tudom ajánlani a sorozatot, aki vevő egy jó kis karakterdarabra éscoeni humorra.

A rovat következő számában a Drót, eredeti címén The Wire című sorozattal fogunk foglalkozni, amelyet gyakorta szokás összevetni a Kemény zsarukkal. "Közkívánatra" így ezzel folytatjuk a sort, ezúttal Jaste Sydlon összefoglalójával, amely alant olvasható.

A sorozat Baltimore-ban játszódik, 5 évadot élt meg az HBO gondozásában, és minden idők egyik legrealisztikusabban ábrázolt tévés drámája. A korábban Baltimore-ban riporterként dolgozó David Simon készítette, akinek a nevéhez fűződik többek között a Generation Kill minisorozat is.

A Battlestar Galactica-hoz hasonlóan a Wire is erőteljes drámaiságával nyerte el tetszésemet, igaz a BSG egy képzelt világban játszódik, mégis életszerű problémákkal foglalkozik, míg a Drót a jelenben játszódik, a valóságos világról szól, és annak meséli el minden részletét.

Az alapcselekmény a nyomozás, de ettől senki ne ijedjen meg (úgy ahogy én tettem azt először, amikor megnéztem a pilotot majd egy év szünet után néztem meg újra és folytattam a sorozatot, mert elsőre kicsit sok(k) volt), mert nem a megszokott egy rész egy ügy felállással van dolgunk, hanem 1 nagy ügy akár több évadon keresztül is a nyomozás témája.

Természetesen kisebb esetekkel is találkozunk amik, vagy kapcsolódnak a nagyobb ügyekhez, vagy nem, viszont a kis ügyeknél sem arra törekedtek az alkotók, hogy CSI szintre bontsák le a metódust, hanem az emberi oldalára koncentráltak, és igy a jó öreg színtiszta rendőrmunka kerül előtérbe. A sorozat neve is árulkodó, mert a nagy ügyek megoldásához minden eszközt bevetnek, mint például a lehallgatás, ami az évadok során egyre kifinomultabb, bonyolultabb lesz.

A fontos eseteket egy speciális, nyomozókból álló egység göngyölíti fel, akik a lehallgatásokat, megfigyeléseket is végzik, és mivel a történet Baltimore-ban játszódik, ezért főleg drogügyekről van szó. A drog útját követve a lecsúszott narkósoktól eljutunk egészen a lánc tetejére is idővel, sőt…

A Wire az összetettségében és a logikus felépítésében jobb, mint a BSG, mert itt az emberi (érdek) kapcsolatok olyan mélységeit tárják fel, amit még sehol sem láthattunk, például a politikai ügyeskedések, a bíróságon történtek annyira realisztikusak, hogy igazi ügyvédek, tisztségviselők áradoztak a Drótról, mert nem gondolták volna, hogy ennyire valósághűen vissza tudja adni azt, ami valójában történik.

A BSG Roslin-Adama féle diktatúrájával szemben, itt a politikai viszályok, a korrupció és megalkuvás a jellemző. Nincs mellékvágány sem, vagy olyan szál amit ne tudnának elvarrni az irók. Az epizódok színvonala egyenletesen jó, nincsenek töltelékrészek, és a tényleges szerializáltságnak hála a cselekmény részről-részre előrébb gördül, és az ember vagy megszereti az egyes karaktereket, vagy megutálja, de valamilyen szinten kötődni fog hozzájuk. A szerializáltság és az esetek viszonylag lassú megoldása miatt az ember azt hinné, vontatott a sorozat, de az apró ügyek, a karakterek életének megismerése, az utca hangulata ellensúlyozzák az esetleges helyben toporgást.

A Battlestar Galactica-val ellentétben nem kézi kamerával vették fel, szóval ne számítson senki kamerarángásra, de a sorozatnak igy is van egy sajátos, sötét hangulata. Azoknak tudom ajánlani, akiket nem zavar a realista ábrázolásmód, a politikai mocsok, szeretik megismerni részletesebben a karaktereket, és az izgalmas, bár nem túl gyors nyomozás is felkelti az érdeklődésüket.