He’s dead, Jim

A CSI: Helyszínelők következő epizódját a BSG-veterán David Weddle és Bradley Thompson páros írta, együttműködve régi társukkal, Michael Nankin rendezővel. A vendégszereplők közt Kate Vernon, azaz Ellen Tigh érkezésére számíthatunk, illetve felbukkan Ron Moore, és további meglepetés-cameókra is számíthatunk. A tovább mögött az ígéretes trailer következik.

A Helyszínelők-epizód, amit nem hagyhatsz ki

David Weddle és Bradley Thompson még azelőtt ugrottak ki a BSG-vagonból, hogy megírhatták volna a The Plan forgatókönyvét, de cserébe az új munkahelyükön, a Helyszínelők csapatában rögtön kikacsintósra vették az első egyik epizódjukat. Nem volt nehéz dolguk, hiszen a showrunnerük az a Naren Shankar, aki a Star Trekben is a kollégájuk volt már, és jó barátja Ron Moore-nak, tehát bizonyára könnyű szívvel rábólintott az ötletükre.

Kezdjük ott, hogy a szóban forgó epizód az "A Space Oddity" címet viseli, és nem más, mint Michael Nankin rendezi. És ezzel még nincs vége, Laurence Fishburne-ék ugyanis egy sci-fi találkozó helyszínére mennek a csipeszeikkel és a bizonyítékos zacskóikkal, ahol fel fog tűnni Kate Vernon, azaz Ellen Tigh a BSG-ből, valamint Ronald D. Moore is. Bizonyára önmagát alakítja majd, mint meghívott vendéget, de erről egyelőre nincs hír. Weddle azt ígéri, egyéb cameókra is lehet számítani a sci-fi szcénából.

Gaines küldte ezt a linket (innen is köszi!), amely alatt a BSG húsz lehetséges befejezését fontolgatják. Olyan sírvaröhögős lehetőségek is szóba jönnek, mint hogy Cavil kiirtja az egész emberiséget, Starbuckot hagyva utoljára, csak hogy maga elé hívassa, letépje a saját arcát, felfedve, hogy valójában végig Dirk Benedict volt, és azt sziszegje: "Elloptad a szerepem". A másik kedvenc verzióm az volt, hogy készül egy tökéletes, minden történetszálat egyben lezáró finálé, ám a Sci Fi 2015-ig nem hajlandó levetíteni. Addig 17 különböző BSG-spinoff készül, és mind szörnyű.

Készült egy enyhén spoileres, de egyébként érdekes interjú Katee Sackhoff-fal, amelyben a finálé és a búcsú élményéről mesél, és szóba jön a karaktere sorsa is. Tahmoh Penikett a Chicago Tribune-nek mesélt ugyanerről a témáról, és Starbuckkal kapcsolatban ő is elejtett egy kis spoilert. 

David Eick videóblogja újabb darabbal bővült, csak azért nem ágyazom be, mert ha jól látom, egészen a fináléig tartalmaz élményrontó forgatási felvételeket. A témája a dokumentarista fényképezés, a kamera elé állnak a sorozat operatőrei, ami valóban érdekes, de a képsorok közben tényleg durvák. 

Bónusznak Tricia Helfer-kép Bigától (köszi!):

David Weddle: életem legjobb teljesítményét nyújtottam

Valószínűleg a Variety
készítette el az eddigi legfantasztikusabb interjúkat a BSG stábjának
néhány tagjával, nem is szaporítom a szót, itt az első David
Weddle-lel, a sorozat egyik írójával és producerével.Tessék elolvasni, milyen mérhetetlen tisztelettel viseltetik ez az ember a főnöke iránt, aki legalább tíz-tizenöt évvel fiatalabb nála. 

Ron Moore-nak írni a legnagyszerűbb, legkielégítőbb és legnagyobb
kihívást jelentő élmény volt, amit valaha is megtapasztaltam a
televízióban. Ettől még távolról sem volt gyerekjáték.

Mikor
új írók csatlakoztak a stábhoz, gyakran kellemes meglepetés érte őket,
hogy milyen informális módon dolgozzuk ki a történeteket. Mindig
figyelmeztettük őket, hogy míg más sorozatoknál sokkal nagyobb
hangsúlyt fektetnek a sztori körvonalazására, addig nálunk maga a
forgatókönyvírás jelentette a munka dandárját. Moore három-négy, néha
akár öt vázlatot is íratott velünk, minden egyes vázlatnál arra
sarkallva bennünket, hogy merüljünk el mélyebben a karakterekben,
tegyük összetettebbé a témáinkat, és adjunk további színezetet a
jeleneteinknek.

Ám csak amikor az új írók munkához láttak,
akkor ült ki az arcukra az a kifejezés… azé az emberé, aki egy sebes
sodrású folyóban próbál az árral szemben gyalogolni, és kétségbeesetten
reménykedik abban, hogy nem ütközik kőnek egy zuhatagban. Attól féltek,
hogy csalódást okoznak Ronnak, és nem tudják elérni azt a szintet, amit ő szeretett volna, hogy elérjenek.

A legjobb személyes élményem az, amikor a partneremmel, Bradley Thompsonnal beadtuk a Maelstrom első vázlatát, amelyben Kara Thrace visszaemlékszik egy hallucinációban az utolsó találkozására a kegyetlen édesanyjával, és megtud egy újabb fontos dolgot a kozmikus sorsáról.

Miután benyújtottuk a vázlatot, Moore a teljes íróstáb
előtt felénk fordult, és azt mondta: "Ez a legjobb első vázlat, amit ti
ketten valaha írtatok nekem". A szívem majd kiugrott a helyéről, és könnyek
szöktek a szemembe.

Azután Michael Nankin, a rendezőnk egy konferencia-hívást kezdeményezett velünk és Ronnal.
Már a gyomromban éreztem valami rosszat. Az első vázlatunkban Kara édesanyja
egy stroke miatt nem tudott beszélni, így a jelenet csak Kara
monológjából állt — egy keserű és fájdalmas áradatból, amit egy pár,
pislogásra is képtelen szemnek címeztek.

Michael azt
mondta, "Nem értem a kapcsolatát az anyjával — hogy miért ilyen erőteljes
ez az ő számára, mit akar az anyjától, és hogy hogyan passzol ez bele a
nagyobb sorsába."

Ron egy darabig megvédte a forgatókönyvet, aztán meggondolta magát. "Talán Michaelnek
igaza van. Talán hallanunk kell még egyszer, utoljára az oroszlán
üvöltését. Talán Kara meglátogathatná az anyját aznap, amikor megtudja,
hogy halálos rákja van. Lehetne köztük egy hatalmas, keserű vita. Mi
láthatnánk a kapcsolatuk dinamikáját, ti pedig beleszőhetnétek a dolgot
Kara kozmikus végzetébe. Mit szóltok?

Nyelni próbáltam, de a torkom egyszerűen elzárult. "Remekül hangzik, de nem tudom, négy nap alatt képesek leszünk-e rá."

Michael nevetett: "Persze, hogy képesek lesztek."

Így vette kezdetét egy véget nem érő nap a túlságosan is ismerős pokolban. Braddel a Universal külső stúdiójában sétálgattunk, és csak dobálgattuk egyik rossz ötletet a másik után.

Aznap
éjjel hideg izzadtságban feküdtem. Nagyszerű! Életünk legjobb
forgatókönyve, erre darabokra kell tépnünk. Mi lesz, ha tönkretesszük?
Mi lesz, ha Ron elveszi tőlünk?

De ahogy a hajnal meghasadt a Universal udvara fölött, Brad és én formába öntöttük Kara és az édesanyja közös jeleneteit. Kitaláltuk, hogy Kara kinyitja egy iskolai rajzfüzetét, és fölfedezi, hogy ugyanazt a mandalát rajzolta, mint amit az ősi templomban megtalált a Galactica legénysége. A kialvatlanságtól csipás szemmel, de az adrenalintól felbuzdulva mentem be Ron
irodájába, és elmondtam neki, hogy összeálltak a dolgok, de nem áruljuk el neki őket, mert meg akarjuk lepni a következő vázlattal. Kedvesen
elmosolyodott: "Jó".

Ez fog hiányozni most, hogy a BSG-nek
vége: az, hogy életem legjobb teljesítményét nyújtsam, aztán arra
késztessenek, hogy még jobbat csináljak — hogy még mélyebbre hatoljak,
és valami olyasmit próbáljak meg elérni, amire nem biztos, hogy képes vagyok.

Nem vagyok egyedül. Mindenkit minden részlegnél ugyanez vezérelt, és ez az, amiért a Battlestar Galactica nemcsak egy-egy évadra, hanem korszakokra szól.

David Weddle: életem legjobb teljesítményét nyújtottam

Valószínűleg a Variety készítette el az eddigi legfantasztikusabb interjúkat a BSG stábjának néhány tagjával, nem is szaporítom a szót, itt az első David Weddle-lel, a sorozat egyik írójával és producerével.Tessék elolvasni, milyen mérhetetlen tisztelettel viseltetik ez az ember a főnöke iránt, aki legalább tíz-tizenöt évvel fiatalabb nála. 

Ron Moore-nak írni a legnagyszerűbb, legkielégítőbb és legnagyobb kihívást jelentő élmény volt, amit valaha is megtapasztaltam a televízióban. Ettől még távolról sem volt gyerekjáték.

Mikor új írók csatlakoztak a stábhoz, gyakran kellemes meglepetés érte őket, hogy milyen informális módon dolgozzuk ki a történeteket. Mindig figyelmeztettük őket, hogy míg más sorozatoknál sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a sztori körvonalazására, addig nálunk maga a forgatókönyvírás jelentette a munka dandárját. Moore három-négy, néha akár öt vázlatot is íratott velünk, minden egyes vázlatnál arra sarkallva bennünket, hogy merüljünk el mélyebben a karakterekben, tegyük összetettebbé a témáinkat, és adjunk további színezetet a jeleneteinknek.

Ám csak amikor az új írók munkához láttak, akkor ült ki az arcukra az a kifejezés… azé az emberé, aki egy sebes sodrású folyóban próbál az árral szemben gyalogolni, és kétségbeesetten reménykedik abban, hogy nem ütközik kőnek egy zuhatagban. Attól féltek, hogy csalódást okoznak Ronnak, és nem tudják elérni azt a szintet, amit ő szeretett volna, hogy elérjenek.

A legjobb személyes élményem az, amikor a partneremmel, Bradley Thompsonnal beadtuk a Maelstrom első vázlatát, amelyben Kara Thrace visszaemlékszik egy hallucinációban az utolsó találkozására a kegyetlen édesanyjával, és megtud egy újabb fontos dolgot a kozmikus sorsáról.

Miután benyújtottuk a vázlatot, Moore a teljes íróstáb előtt felénk fordult, és azt mondta: "Ez a legjobb első vázlat, amit ti ketten valaha írtatok nekem". A szívem majd kiugrott a helyéről, és könnyek szöktek a szemembe.

Azután Michael Nankin, a rendezőnk egy konferencia-hívást kezdeményezett velünk és Ronnal. Már a gyomromban éreztem valami rosszat. Az első vázlatunkban Kara édesanyja egy stroke miatt nem tudott beszélni, így a jelenet csak Kara monológjából állt — egy keserű és fájdalmas áradatból, amit egy pár, pislogásra is képtelen szemnek címeztek.

Michael azt mondta, "Nem értem a kapcsolatát az anyjával — hogy miért ilyen erőteljes ez az ő számára, mit akar az anyjától, és hogy hogyan passzol ez bele a nagyobb sorsába."

Ron egy darabig megvédte a forgatókönyvet, aztán meggondolta magát. "Talán Michaelnek igaza van. Talán hallanunk kell még egyszer, utoljára az oroszlán üvöltését. Talán Kara meglátogathatná az anyját aznap, amikor megtudja, hogy halálos rákja van. Lehetne köztük egy hatalmas, keserű vita. Mi láthatnánk a kapcsolatuk dinamikáját, ti pedig beleszőhetnétek a dolgot Kara kozmikus végzetébe. Mit szóltok?

Nyelni próbáltam, de a torkom egyszerűen elzárult. "Remekül hangzik, de nem tudom, négy nap alatt képesek leszünk-e rá."

Michael nevetett: "Persze, hogy képesek lesztek."

Így vette kezdetét egy véget nem érő nap a túlságosan is ismerős pokolban. Braddel a Universal külső stúdiójában sétálgattunk, és csak dobálgattuk egyik rossz ötletet a másik után.

Aznap éjjel hideg izzadtságban feküdtem. Nagyszerű! Életünk legjobb forgatókönyve, erre darabokra kell tépnünk. Mi lesz, ha tönkretesszük? Mi lesz, ha Ron elveszi tőlünk?

De ahogy a hajnal meghasadt a Universal udvara fölött, Brad és én formába öntöttük Kara és az édesanyja közös jeleneteit. Kitaláltuk, hogy Kara kinyitja egy iskolai rajzfüzetét, és fölfedezi, hogy ugyanazt a mandalát rajzolta, mint amit az ősi templomban megtalált a Galactica legénysége. A kialvatlanságtól csipás szemmel, de az adrenalintól felbuzdulva mentem be Ron irodájába, és elmondtam neki, hogy összeálltak a dolgok, de nem áruljuk el neki őket, mert meg akarjuk lepni a következő vázlattal. Kedvesen elmosolyodott: "Jó".

Ez fog hiányozni most, hogy a BSG-nek vége: az, hogy életem legjobb teljesítményét nyújtsam, aztán arra késztessenek, hogy még jobbat csináljak — hogy még mélyebbre hatoljak, és valami olyasmit próbáljak meg elérni, amire nem biztos, hogy képes vagyok.

Nem vagyok egyedül. Mindenkit minden részlegnél ugyanez vezérelt, és ez az, amiért a Battlestar Galactica nemcsak egy-egy évadra, hanem korszakokra szól.

Bradley Thompson mesél – egy jelenet, ahogy sohasem fogjuk látni

Bradley Thompson, a Sometimes a Great Notion társírója arról nyilatkozott, hogy milyen lett volna az epizód, ha történetesen két és félszer annyi pénzük van rá. Az eredeti forgatókönyvükből kiemel egy részletet, amelyet ki kellett húzniuk, miután Harvey Frand producer finoman szólt, hogy erre lehet, hogy nem telik egy kábelcsatorna számára. Félelmetes, hogy ennek ellenére mit voltak képesek elérni némi kreativitással, de beszéljenek a szavak magukért a tovább mögött.

Kezdjük egy teljes egészében kihúzott oldallal:

FÖLDI UTCASAROK – NAPPAL

Tyrol egy téglaépület előtt áll egy szűkös városi negyedben. A sarkon egy kávéző és egy tárlat. A távolban égő városból füst száll fel, a levegőt por tölti be. Emberek haladnak el, távolodva a füsttől. Tyrol zavartan próbálja összeszedni magát.

… egy férfi és egy nő közelít felé, a füstben csak a sziluettjük kivehető.

… az épület üvegablakai kitörnek, szilánkokat szórva szét.

… Tyrol több darabot kihúz a vérző arcából.

… közelebbről látjuk, hogy a férfinak és a nőnek mocskos és perzselt az arca.

… egy lángoló telefonpózna eldől, és a járdára rántja a vezetékeit.

… a nő bőrét a ruhája szakadásai mentén égési sérülések csúfítják.

 

Vizet. Kérem. Vizet.

Közelebb érnek hozzá, és Tyrol lepillant a kezeikre.Hosszú, véres bőrcafatok lógnak le róluk, mint kifordított kesztyűk. Tyrol elfordítja a tekintetét, egy ajtó felé, és megpillantja egy nő fekete haját, és a sötét szemeit, ahogy rá pillantanak. Sharon lenne az? Nem. Mielőtt felismerhetnénk, elfordul.

Tyrol hirtelen az épület bejárata felé kezd rohanni. Az ég kifehéredik egy éktelen robajjal, és egy újabb atombomba robban. Tyrol meglátja a saját árnyékát a téglafalon, aztán elnyeli a testét a fehér fény és a robaj.

Ebből lett ez:

FAL – NAPPAL

Tyrol egy épület fala mellett halad el. Megpillantja egy nő fekete haját a kapualjban, és elkapja a mandulaszemeinek pillantását. A nő elfordul. Tyrol követni kezdi. Az ég kifehéredik egy nukleáris robbanás éktelen robajával.

Egy pillanatra Tyrol meglátja a saját árnyékát a falon, aztán a testét elnyeli a fehér fény és a robaj.

Ron French producer volt kénytelen elmondani, hogy a nukleáris robbanásokra még mindig nem telik pénz. Erre viszont már azt felelte a két író, hogy ezekre a jelenetekre szükségük van a sztori elmeséléséhez. Megkérdezték, hogy akkor mire telik, és onnantól nem a gazdasági és a kreatív osztály harca volt ez, hanem a közös harcuk a probléma ellen, és ez az, ami különlegessé teszi ezt a sorozatot másokkal szemben.

Végül Michael Nankin jelentette ki, hogy képes megoldani a gondot egyetlen fallal, egy gyümölcsösstanddal és egy zöld háttérrel. A többit majd Gary Hutzel oadavarázsolja.

 

Ezek után a forgatás során egy éjjel 90 km/órás szélvihar sodorta el a teljes földi díszletet. Ron French utazott oda, hogy megoldja a problémát, mert gondok merültek fel az időbeosztással és a biztosítással is, de végül amíg Nankinék a stúdióban forgattak, a díszleteseknek egy nap alatt sikerült rekonstruálniuk a Föld 90%-át, és az már elég volt.

Bradley Thompson mesél – egy jelenet, ahogy sohasem fogjuk látni

Bradley Thompson, a Sometimes a Great Notion társírója arról
nyilatkozott, hogy milyen lett volna az epizód, ha történetesen két és
félszer annyi pénzük van rá. Az eredeti forgatókönyvükből kiemel egy
részletet, amelyet ki kellett húzniuk, miután Harvey Frand producer
finoman szólt, hogy erre lehet, hogy nem telik egy kábelcsatorna
számára. Félelmetes, hogy ennek ellenére mit voltak képesek elérni némi
kreativitással, de beszéljenek a szavak magukért a tovább mögött.

Kezdjük egy teljes egészében kihúzott oldallal:

FÖLDI UTCASAROK – NAPPAL

Tyrol egy téglaépület előtt áll egy szűkös városi negyedben. A
sarkon egy kávéző és egy tárlat. A távolban égő városból füst száll
fel, a levegőt por tölti be. Emberek haladnak el, távolodva a füsttől.
Tyrol zavartan próbálja összeszedni magát.


… egy férfi és egy nő közelít felé, a füstben csak a sziluettjük kivehető.


… az épület üvegablakai kitörnek, szilánkokat szórva szét.


… Tyrol több darabot kihúz a vérző arcából.


… közelebbről látjuk, hogy a férfinak és a nőnek mocskos és perzselt az arca.


… egy lángoló telefonpózna eldől, és a járdára rántja a vezetékeit.


… a nő bőrét a ruhája szakadásai mentén égési sérülések csúfítják.

 




Vizet. Kérem. Vizet.

Közelebb érnek hozzá, és Tyrol lepillant a kezeikre.Hosszú, véres
bőrcafatok lógnak le róluk, mint kifordított kesztyűk. Tyrol elfordítja
a tekintetét, egy ajtó felé, és megpillantja egy nő fekete haját, és a
sötét szemeit, ahogy rá pillantanak. Sharon lenne az? Nem. Mielőtt
felismerhetnénk, elfordul.

Tyrol hirtelen az épület bejárata felé kezd rohanni. Az ég
kifehéredik egy éktelen robajjal, és egy újabb atombomba robban. Tyrol
meglátja a saját árnyékát a téglafalon, aztán elnyeli a testét a fehér
fény és a robaj.

Ebből lett ez:

FAL – NAPPAL

Tyrol egy épület fala mellett halad el. Megpillantja egy nő fekete
haját a kapualjban, és elkapja a mandulaszemeinek pillantását. A nő
elfordul. Tyrol követni kezdi. Az ég kifehéredik egy nukleáris robbanás
éktelen robajával.

Egy pillanatra Tyrol meglátja a saját árnyékát a falon, aztán a testét elnyeli a fehér fény és a robaj.

Ron
French producer volt kénytelen elmondani, hogy a nukleáris robbanásokra
még mindig nem telik pénz. Erre viszont már azt felelte a két író, hogy
ezekre a jelenetekre szükségük van a sztori elmeséléséhez.
Megkérdezték, hogy akkor mire telik, és onnantól nem a gazdasági és a
kreatív osztály harca volt ez, hanem a közös harcuk a probléma ellen,
és ez az, ami különlegessé teszi ezt a sorozatot másokkal szemben.

Végül
Michael Nankin jelentette ki, hogy képes megoldani a gondot egyetlen
fallal, egy gyümölcsösstanddal és egy zöld háttérrel. A többit majd
Gary Hutzel oadavarázsolja.

 

Ezek után a forgatás
során egy éjjel 90 km/órás szélvihar sodorta el a teljes földi
díszletet. Ron French utazott oda, hogy megoldja a problémát, mert
gondok merültek fel az időbeosztással és a biztosítással is, de végül
amíg Nankinék a stúdióban forgattak, a díszleteseknek egy nap alatt
sikerült rekonstruálniuk a Föld 90%-át, és az már elég volt.

Bradley Thomson megházasodott, de nem akárhogy

Bradley ThompsonBradley Thompson neve sok lelkes BSG-fannak ismerős lehet, aki meg olvassa ezt a blogot, annak pláne. David Weddle örök írótársa, a Revelations és az Exodus-részek társszerzője, a csatajelenetek koreográfusa feleségül vette élettársát, aki nem lehet más, mint a SciFi.com fórumokról ismert Mexichick, az amerikai rajongók régi ismerőse.

mexichickA hír Mark Verheidentől ered, aki a BSG-stáb több más tagjával együtt jelen volt az esküvőn, és a blogján beszámolt a nem mindennapi eseményről. A szertartást ugyanis – nyilván hajóskapitányi tisztségében – nem más, mint Adama admirális, azaz Edward James Olmos vezette le, az egészet egy harsány So Say We All! felkiáltással zárva.

Ne nézzetek a naptárra, nem április elseje van, ez a fickó tényleg megcsinálta ezt, így megteremtve a világ legkirályabb esküvőjét. Ha már a ünnepség plusz BSG-témánál járunk, fun factként megjegyzem, hogy Bear McCrearyt, a sorozat zeneszerzőjét egy csomó rajongó bombázza levelekkel, hogy felhasználatják-e a dalait a saját esküvőjükön/bármicvójukon/akármijükön. És ő engedi, úgyhogy hajrá, magyar fanok, ki fog először az anyakönyvvezető elé vonulni a Passacagliára?

Bradley Thomson megházasodott, de nem akárhogy

Bradley ThompsonBradley Thompson neve sok lelkes BSG-fannak ismerős lehet, aki meg olvassa ezt a blogot, annak pláne. David Weddle örök írótársa, a Revelations és az Exodus-részek társszerzője, a csatajelenetek koreográfusa feleségül vette élettársát, aki nem lehet más, mint a SciFi.com fórumokról ismert Mexichick, az amerikai rajongók régi ismerőse.

mexichickA hír Mark Verheidentől ered, aki a BSG-stáb több más tagjával együtt jelen volt az esküvőn, és a blogján beszámolt a nem mindennapi eseményről. A szertartást ugyanis – nyilván hajóskapitányi tisztségében – nem más, mint Adama admirális, azaz Edward James Olmos vezette le, az egészet egy harsány So Say We All! felkiáltással zárva.

Ne nézzetek a naptárra, nem április elseje van, ez a fickó tényleg megcsinálta ezt, így megteremtve a világ legkirályabb esküvőjét. Ha már a ünnepség plusz BSG-témánál járunk, fun factként megjegyzem, hogy Bear McCrearyt, a sorozat zeneszerzőjét egy csomó rajongó bombázza levelekkel, hogy felhasználatják-e a dalait a saját esküvőjükön/bármicvójukon/akármijükön. És ő engedi, úgyhogy hajrá, magyar fanok, ki fog először az anyakönyvvezető elé vonulni a Passacagliára?

Miért nem Weddle és Thompson írják a tévéfilmet?

A Battlestar Galactica írópárosa az első interjúkban még jelezte, hogy a tervek szerint ők írják a negyedik évad utáni első tévéfilm forgatókönyvét, most azonban az röppent fel, hogy Jane Espenson vette át tőlük a stafétát. Hogy mi az oka a hirtelen (és a részemről sajnálatos) váltásnak? 

David Weddle és Bradley Thompson munkát kapott a Helyszínelőknél.

Már a jövő héten kezdenek a CSI:Las Vegas (azaz az első és eredeti sorozat) csapatában, ami azt jelenti, hogy július 3-a, csütörtök volt az utolsó napjuk a Battlestar Galacticában. Ron Moore-on kívül ők az egyetlenek, akik az első évad óta folyamatosan dolgoztak a produkción. Az új munkahelyük egyben az újbóli együttműködésüket is jelenti régi DS9-os kollégájukkal, Naren Shankarral.

Életük legnehezebb telefonhívása volt, amikor megkérték Ron Moore-t, hogy mentse föl őket a BSG-mozi megírása alól, ő azonban megértő volt, és bátorította őket, hogy ragadják meg ezt az új lehetőséget. A héten még segítettek kidolgozni a tévéfilm körvonalait, továbbadták elképzeléseiket Jane Espensonnak, aztán búcsút vettek a műhelytől, amely négy évig a munkahelyükként szolgált.

Miért nem Weddle és Thompson írják a tévéfilmet?

A Battlestar Galactica írópárosa az első interjúkban még jelezte, hogy a tervek szerint ők írják a negyedik évad utáni első tévéfilm forgatókönyvét, most azonban az röppent fel, hogy Jane Espenson vette át tőlük a stafétát. Hogy mi az oka a hirtelen (és a részemről sajnálatos) váltásnak? 

David Weddle és Bradley Thompson munkát kapott a Helyszínelőknél.

Már a jövő héten kezdenek a CSI:Las Vegas (azaz az első és eredeti sorozat) csapatában, ami azt jelenti, hogy július 3-a, csütörtök volt az utolsó napjuk a Battlestar Galacticában. Ron Moore-on kívül ők az egyetlenek, akik az első évad óta folyamatosan dolgoztak a produkción. Az új munkahelyük egyben az újbóli együttműködésüket is jelenti régi DS9-os kollégájukkal, Naren Shankarral.

Életük legnehezebb telefonhívása volt, amikor megkérték Ron Moore-t, hogy mentse föl őket a BSG-mozi megírása alól, ő azonban megértő volt, és bátorította őket, hogy ragadják meg ezt az új lehetőséget. A héten még segítettek kidolgozni a tévéfilm körvonalait, továbbadták elképzeléseiket Jane Espensonnak, aztán búcsút vettek a műhelytől, amely négy évig a munkahelyükként szolgált.