A Battlestar Galactica írópárosa az első interjúkban még jelezte, hogy a tervek szerint ők írják a negyedik évad utáni első tévéfilm forgatókönyvét, most azonban az röppent fel, hogy Jane Espenson vette át tőlük a stafétát. Hogy mi az oka a hirtelen (és a részemről sajnálatos) váltásnak?
David Weddle és Bradley Thompson munkát kapott a Helyszínelőknél.
Már a jövő héten kezdenek a CSI:Las Vegas (azaz az első és eredeti sorozat) csapatában, ami azt jelenti, hogy július 3-a, csütörtök volt az utolsó napjuk a Battlestar Galacticában. Ron Moore-on kívül ők az egyetlenek, akik az első évad óta folyamatosan dolgoztak a produkción. Az új munkahelyük egyben az újbóli együttműködésüket is jelenti régi DS9-os kollégájukkal, Naren Shankarral.
Életük legnehezebb telefonhívása volt, amikor megkérték Ron Moore-t, hogy mentse föl őket a BSG-mozi megírása alól, ő azonban megértő volt, és bátorította őket, hogy ragadják meg ezt az új lehetőséget. A héten még segítettek kidolgozni a tévéfilm körvonalait, továbbadták elképzeléseiket Jane Espensonnak, aztán búcsút vettek a műhelytől, amely négy évig a munkahelyükként szolgált.