Promófotók a BSG 4.5 premierjéből

Burjánzanak az év végi top akármis listák a különböző magazinokban, a Time Out szerint például a BSG az év legjobb sorozata, a Time szerint csak a nyolcadik, az LA Times pedig úgy véli, az egyik legjobb tévés momentum volt a Föld megtalálása.

Folytatódik Katee Sackhoff Q&A sorozata a scifi.comon, ezúttal nem túl érdekes, de legalább ő szép, és megtudjuk, hogy 22(!) évesen jelentkezett Starbuck szerepére.

Edward James Olmos olyan jó fej, hogy egy fanok által szerkesztett oldalnak, a Galactica.TV-nek adott interjút telefonon, amit a készítők alávágtak egy YouTube-videónak, úgyhogy itt tök jól meg is lehet hallgatni, újdonságot ugyan nem mond, de a sztorijai és a véleménye mindig érdekes. Egyébként a fansite-on is érdemes szétnézni, néha csak úgy készítenek egy interjút valamelyik mellékszereplővel, és csupa egyedi tartalmuk van.

Van itt egy új promó, amit eddig azért nem linkeltem, mert semmi új nincs benne, de mivel már mindenhol megjelent, én sem akarok kimaradni. Na jó, talán néhány ezredmásodperccel hosszabb a jelenet benne Tyrollal és a romokkal. Remélem, nem voltam túl spoileres.

Szemfüles olvasók már kiszúrták, hogy újabb klú jelent meg a You Will Know the Truth oldalon, és túl sok fordítást nem igényel, a lényeg, hogy Gaeta úgy beszél, mintha ő lenne a tudjátok-kicsoda, pedig biztos csak arra gondol, hogy tudjátok-milyen. Mindenesetre ez valószínűleg egy kurva jó jelenet lesz, és valami ilyesmire gondolhatott Jane Espenson azalatt, hogy a Gaetával történt események (és a coming-outja) a webizódokban egész más megvilágításba helyezik a cselekedeteit a 4.5-ben.

Kijött egy csomó gigantikus promókép a Sometimes a Great Notionből, tudjátok, abból az epizódból, amelyet január 16-án fogunk látni, és amelyet még a sztrájk előtt leforgattak a zseniális Michael Nankinnel. A tovább mögött a csudajó freeblogos képmegjelenítővel lehet közöttük böngészni nagy felbontásban, aki viszont Tigh ezredes minden egyes szőrszálát szeretné megvizsgálni, ide kattintson, dryope szállítja ugyanis a HD fotókat. Valamennyire spoileresek, mert például olyasvalaki is feltűnik benne, akire egy ideje nem számítottunk, de amúgy nagyon jók.

Mark Verheiden felkészít minket január 16-ra

Úgy látszik, sohasem fogyunk ki a spoilerekből, pedig illene másról is írni, Mark Verheiden rövid kommentárját azonban már egy ideje tartogatom. Az író még Bradley Thompson esküvőjéről beszámolva jegyezte meg, hogy az ifjú férj és a partnere, David Weddle jegyzik a Revelations után következő részt is (Sometimes a Great Notion), és ha már itt tartott, elárulta, mire kell számítanunk. Konkrét élményrontásról szó sincs, de engem azért meglepett, amit olvastam. 

A szünet utáni első rész […] a teljes sorozat egyik legizgalmasabb, legmegkapóbb darabja. Rengeteg mindenre fény derül, és néhány fordulat sokkolni fogja a nézőket. Bazinagy, gyomorbavágós, "atyavilág, nem hiszek a szememnek" dolgokról beszélek. És ez még csak a kezdet…

Bónusznak linkajánló: a comment:comon is megjelent a Catch the Frak Up! c. összefoglaló videó, erre az olvasók összevesztek, hogy ez most egy jó sorozat-e vagy sem. Érdemes beleolvasni, vitába szállni már annál kevésbé. Itt meg egy interjú van Jane Espenson írónővel a webizódokról, minimális spoilerrel.

Rövid (de ütős) spoiler estére

Kiszivárgott egy aprócska infómorzsa az UGO.com jóvoltából, és nem vagyok benne biztos, hogy újdonságként fog szolgálni azok számára, akik eddig is naprakészek voltak az élményrontás terén, én mindenesetre nem akartam volna elolvasni ezt a pár sort. Alant kifehérítve angolul és magyarul is olvasható a szöveg, hátha pontatlan lenne a fordításom.

In the first episode after the long break, the Galactica crew discovers Cylon remains on Earth, which sets up an "existential downward spiral" on both sides of the fleet.

A január 16-i epizódban (amelynek a címe Sometimes a Great Notion) a Galactica legénysége cylon maradványokra bukkan (bármit is jelentsen ez) a Földön, ami egy lételméleti lejtmeneten indítja el a flotta mindkét felét.

A kommentekben a szokásos diszkréciót kéretik betartani.

Gigaszpojlerek Aaron Douglastől

Aaron Douglas, Tyrol megszemélyesítője interjút adott a BSG-sek egyik kedvenc podcast-műsorának, a Cort and Fatboynank, ahol már nem először látnak napvilágot jelentős információk. A színész egy kicsit összekeveredett az epizódokkal, ugyanis a Revelations utáni epizódot, a Sometimes a Great Notiont (amelyet még a sztrájk előtt forgattak) hitte a félévad fináléjának, és úgy beszélt róla, mintha már lement volna a tévében. Legalábbis ezt állítja a Galactica Sitrep, ahonnan el lehet navigálni a podcastig, ha valaki vevő a masszív élményrontásra. A SpoilerTV volt olyan kedves, és kigyűjtötte az interjú lényeges momentumait az olvasóinak. A kommentekben kéretik a szokásos diszkrécióval kibeszélni a dolgokat, mert ezeket talán sokan el akarják kerülni.

A Sci Fi Wire bejelentette, hogy potom ezer dollárért lehet kapni óriási, villogó szemű cylon Raidereket, de sietni kell a bevásárlással, mert csak ötszáz példány készül a műből.

A sorozatjunkie-n meg lehet tekinteni, milyen kategóriákban nyert a Battlestar Galactica a Television Without Pity oldal saját díjkiosztóján, a Tubey Awardson. Ha már az Emmyn nem.