Posted on

David Weddle a premier után

David Weddle, az epizód egyik írója a tovább mögött értekezik arról,
hogy hogyan közelítették meg a forgatókönyvet, milyen volt együtt
dolgozni Michael Nankinnel és Michael Rymerrel, mennyire más ez a rész,
mint a Revelations, mi motiválta őket a cselekmény kidolgozásában, és
hogy a legfontosabb ötletek kiktől származnak a stábon belül. Érdekes
bepillantást nyerhetünk a forgatókönyv és az epizód elkészültének
rendhagyó módjába, és választ kapunk néhány kérdésre a karakterek
motivációit illetően. Az interjú szintén a Chichago Tribune-től származik.

 

Brad és én hamar eldöntöttük, hogy kizárólag a Föld megtalálásának
érzelmi utóhatásaival akarunk foglalkozni ebben az epizódban. Nem
akartuk elterelni a figyelmet semmilyen jelzéssel vagy apró reménysugárral, esetleg Pythia
próféciájával, hogy van innen még kiút. Arra voltunk kíváncsiak, hogy
hogyan szedi össze magát az ember egy ilyen csapás után, ha egyáltalán
képes rá.

Ron Moore a mi örömünkre nyitott volt erre, és mint
mindig, nemcsak elfogadta, de egy újabb szintre is emelte. Az ő ötlete
volt, hogy valaki kövessen el öngyilkosságot, és ő mondta, hogy legyen
ez Dualla. Ő találta ki, hogy ne essen depresszióba, hanem legyen az egyetlen optimista hang, és ő bátorítsa Leet, hogy vegye a kezébe a kormányzást.

Ron ötlete volt az is, hogy Adama próbálja provokálni Tigh-t, hogy lője le őt. Arra biztatott bennünket, hogy vágjon a fejéhez minél aljasabb dolgokat. Előálltunk azzal, hogy Adama rátapint a legfájóbb pontra, Ellenre, és azt állítja, hogy vele is kacérkodott. Edward James Olmos az egyik legbátrabb színész, akit ismerek, egyáltalán nem érdekelte, hogy szerethető vagy erős marad-e
abban a jelenetben, és hozzáadott még a dolgokhoz. Mi azt írtuk le,
hogy Ellen azért feküdt le másokkal, mert olyan embert akart, akinek
valódi vér folyik az ereiben, amit Eddie átírt úgy, hogy "az ütőerében", és hozzátette azt is, hogy "Éreztem az illatát". 

Egy meglehetősen alulértékelt Ken Kesey-regénytől kölcsönöztük a Sometimes a Great Notion címet, aminek a bevezetőjében a következő versike olvasható: "Sometimes I live in the country.  Sometimes I live in
the town. Sometimes I get a great notion.  To jump in the river and
drown."

Keseytől ered az egyik kedvenc írói kifejezésünk Braddel, a "Próbáld elérni, hogy a főhős
feladja". Vegyél egy erős, hősies karaktert, és addig pakold a hátára a
balszerencsét, amíg nem bírja. Mi történik ekkor? Elkeseredik? Felkel
és továbblép? Szerintem ennél nincs meghatározóbb egy karakter számára.

A 10. és a 11. részt egymás után írtuk, amire nem volt még példa. Megtiszteltetés volt, hogy Ron minket választott erre a feladatra, de pokolian féltünk is tőle. Egyszer Mark Verheiden
behívott minket az irodájába, és rákérdezett, hogy "Biztosak vagytok
benne, hogy vállalni akarjátok ezt? Ha csak az egyiket akarjátok
megcsinálni a kettő közül, semmi gond." Ragaszkodtunk ahhoz, hogy
képesek leszünk rá, és rémületünkre Mark is egyetértett: "Oké,
szerintem is meg tudjátok csinálni."

Szerencsére a Notion története meglehetősen egyszerű volt. Lényegében nem is volt neki. Csak hagytuk, hogy kibontakozzanak a karakterpillanatok. Sokkal egyszerűbb volt, mint a Revelations, mert nem kellett egy csomó komplikált sztorielemmel zsonglőrködnünk. Michael Nankin, aki általában eláraszt minket jegyzetekkel a forgatókönyvet illetően, ezúttal alig írt.

Michael tette hozzá azt a jelenetet, amikor Dualla megtalálja a gyerekjátékot, és amikor Roslin a kezében tartja a kis növényt [a priccsen, Adama beszéde alatt], valamint rengeteg apróságot és érzelmi árnyalatot. Volt egy jelenet, amelyben Helo, Dualla, Adama és Roslin visszatérnek egy Raptorban
a Földről. Az epizódot a megengedett keretnél 300.000 dollárral többre
saccolták az előkészületek során, ezért azt ki akartuk vágni, de Nankin ragaszkodott hozzá. Úgy érezte, abban a jelenetben dönti el Dualla, hogy végez magával. Igaza volt, és brilliánsan rendezte meg.

[A földi jelenetek forgatása alatt] egy ebédszünetben Nankin és Michael Rymer, valamint az operatőrünk, Steve McNutt beszélgettek egy makettnél, és Rymer felajánlotta, hogy megrendez néhány Second Unit jelenetet Nankin
számára. Ahogy megbeszélték a fényképezést, könnyekben törtem ki, hogy
mennyire szerencsés vagyok, amiért a két legjobb rendezőnk együtt
dolgozik ezeken a jeleneteken, ahol a legénység a romok közt sétál.

Ahogy az írósztrájk
közelgett, tudtam, hogy nem fogok tudni ottmaradni a forgatás végéig,
és ez rettentően megviselt. De legalább tudtam, hogy a lehető legjobb
kezekben lesz az anyagunk Nankinnél, és az ipar legjobb stábja fog vele dolgozni. Két nappal a forgatás előtt Nankin azt mondta az irodámban gyengéden: "Ne aggódj. Meg fogom csinálni." Visszanéztem a vértestvéremre ebben a különös és csodás vállalkozásban, és azt feleltem: "Tudom, hogy meg fogod."

 

David Weddle arról is beszél, hogy a folyóba ugró rókákról először szintén a Sometimes a Great Notion
c. regényben olvasott, de azóta többször találkozott ezzel a
jelenséggel. Eszerint az állatok is képesek az elvont gondolkodásra, és
olyan eltökélt döntéseket hozni, amilyet az emberek hoznának.

Posted on

David Weddle a premier után

David Weddle, az epizód egyik írója a tovább mögött értekezik arról, hogy hogyan közelítették meg a forgatókönyvet, milyen volt együtt dolgozni Michael Nankinnel és Michael Rymerrel, mennyire más ez a rész, mint a Revelations, mi motiválta őket a cselekmény kidolgozásában, és hogy a legfontosabb ötletek kiktől származnak a stábon belül. Érdekes bepillantást nyerhetünk a forgatókönyv és az epizód elkészültének rendhagyó módjába, és választ kapunk néhány kérdésre a karakterek motivációit illetően. Az interjú szintén a Chichago Tribune-től származik.

 

Brad és én hamar eldöntöttük, hogy kizárólag a Föld megtalálásának érzelmi utóhatásaival akarunk foglalkozni ebben az epizódban. Nem akartuk elterelni a figyelmet semmilyen jelzéssel vagy apró reménysugárral, esetleg Pythia próféciájával, hogy van innen még kiút. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan szedi össze magát az ember egy ilyen csapás után, ha egyáltalán képes rá.

Ron Moore a mi örömünkre nyitott volt erre, és mint mindig, nemcsak elfogadta, de egy újabb szintre is emelte. Az ő ötlete volt, hogy valaki kövessen el öngyilkosságot, és ő mondta, hogy legyen ez Dualla. Ő találta ki, hogy ne essen depresszióba, hanem legyen az egyetlen optimista hang, és ő bátorítsa Leet, hogy vegye a kezébe a kormányzást.

Ron ötlete volt az is, hogy Adama próbálja provokálni Tigh-t, hogy lője le őt. Arra biztatott bennünket, hogy vágjon a fejéhez minél aljasabb dolgokat. Előálltunk azzal, hogy Adama rátapint a legfájóbb pontra, Ellenre, és azt állítja, hogy vele is kacérkodott. Edward James Olmos az egyik legbátrabb színész, akit ismerek, egyáltalán nem érdekelte, hogy szerethető vagy erős marad-e abban a jelenetben, és hozzáadott még a dolgokhoz. Mi azt írtuk le, hogy Ellen azért feküdt le másokkal, mert olyan embert akart, akinek valódi vér folyik az ereiben, amit Eddie átírt úgy, hogy "az ütőerében", és hozzátette azt is, hogy "Éreztem az illatát". 

Egy meglehetősen alulértékelt Ken Kesey-regénytől kölcsönöztük a Sometimes a Great Notion címet, aminek a bevezetőjében a következő versike olvasható: "Sometimes I live in the country.  Sometimes I live in the town. Sometimes I get a great notion.  To jump in the river and drown."

Keseytől ered az egyik kedvenc írói kifejezésünk Braddel, a "Próbáld elérni, hogy a főhős feladja". Vegyél egy erős, hősies karaktert, és addig pakold a hátára a balszerencsét, amíg nem bírja. Mi történik ekkor? Elkeseredik? Felkel és továbblép? Szerintem ennél nincs meghatározóbb egy karakter számára.

A 10. és a 11. részt egymás után írtuk, amire nem volt még példa. Megtiszteltetés volt, hogy Ron minket választott erre a feladatra, de pokolian féltünk is tőle. Egyszer Mark Verheiden behívott minket az irodájába, és rákérdezett, hogy "Biztosak vagytok benne, hogy vállalni akarjátok ezt? Ha csak az egyiket akarjátok megcsinálni a kettő közül, semmi gond." Ragaszkodtunk ahhoz, hogy képesek leszünk rá, és rémületünkre Mark is egyetértett: "Oké, szerintem is meg tudjátok csinálni."

Szerencsére a Notion története meglehetősen egyszerű volt. Lényegében nem is volt neki. Csak hagytuk, hogy kibontakozzanak a karakterpillanatok. Sokkal egyszerűbb volt, mint a Revelations, mert nem kellett egy csomó komplikált sztorielemmel zsonglőrködnünk. Michael Nankin, aki általában eláraszt minket jegyzetekkel a forgatókönyvet illetően, ezúttal alig írt.

Michael tette hozzá azt a jelenetet, amikor Dualla megtalálja a gyerekjátékot, és amikor Roslin a kezében tartja a kis növényt [a priccsen, Adama beszéde alatt], valamint rengeteg apróságot és érzelmi árnyalatot. Volt egy jelenet, amelyben Helo, Dualla, Adama és Roslin visszatérnek egy Raptorban a Földről. Az epizódot a megengedett keretnél 300.000 dollárral többre saccolták az előkészületek során, ezért azt ki akartuk vágni, de Nankin ragaszkodott hozzá. Úgy érezte, abban a jelenetben dönti el Dualla, hogy végez magával. Igaza volt, és brilliánsan rendezte meg.

[A földi jelenetek forgatása alatt] egy ebédszünetben Nankin és Michael Rymer, valamint az operatőrünk, Steve McNutt beszélgettek egy makettnél, és Rymer felajánlotta, hogy megrendez néhány Second Unit jelenetet Nankin számára. Ahogy megbeszélték a fényképezést, könnyekben törtem ki, hogy mennyire szerencsés vagyok, amiért a két legjobb rendezőnk együtt dolgozik ezeken a jeleneteken, ahol a legénység a romok közt sétál.

Ahogy az írósztrájk közelgett, tudtam, hogy nem fogok tudni ottmaradni a forgatás végéig, és ez rettentően megviselt. De legalább tudtam, hogy a lehető legjobb kezekben lesz az anyagunk Nankinnél, és az ipar legjobb stábja fog vele dolgozni. Két nappal a forgatás előtt Nankin azt mondta az irodámban gyengéden: "Ne aggódj. Meg fogom csinálni." Visszanéztem a vértestvéremre ebben a különös és csodás vállalkozásban, és azt feleltem: "Tudom, hogy meg fogod."

 

David Weddle arról is beszél, hogy a folyóba ugró rókákról először szintén a Sometimes a Great Notion c. regényben olvasott, de azóta többször találkozott ezzel a jelenséggel. Eszerint az állatok is képesek az elvont gondolkodásra, és olyan eltökélt döntéseket hozni, amilyet az emberek hoznának.

Posted on

Az első interjúk a premier után – Ronald D. Moore

Készült egy rettentő hosszú interjú Ronald D. Moore-ral, David
Weddle-lel, Bradley Thompsonnal és Michael Nankinnel a Chicago Tribune
tévés blogján, ami rengeteg apróságra és nagyobb dologra rávilágít a
Sometimes a Great Notion kapcsán. Aki látta már az epizódot, az kattintson ide, illetve a cikk fontosabb pontjait kigyűjtöm magam is.
Itt csak az RDM-től származó infók jönnek, majd egy következő posztban
a többi. Vigyázat, kisebb-nagyobb spoilerek is elhangzanak a következő epizódokat illetően!

Miért Ellen?

RDM: Van benne egy bizonyos fajta logika. Szerettem a kettejük
kapcsolatát Tigh-jal. Tetszett az ötlet, hogy a szerelmüknek mélyebb
értelme van, átível időt és teret egyaránt, és nagyon ősi időkbe nyúlik
vissza. […] Volt valami megkapó abban, hogy az utolsó öt cylon két
tagja egy párt alkotott, és ezek voltak ők, ebben a drámaian
megtépázott kapcsolatban, és mégis valami sokkal mélyebb kapocs kötötte
őket össze, aminek a gondolatát mindig is nagyon szerettem.

Mikor hozták ezt a döntést?

Mikor megöltük Ellent, még sejtésünk sem volt róla. Ám akkoriban
kezdtünk el agyalni az öt cylon kilétén is, akiket még fel kellett
fednünk. A harmadik évad elején Baltar egy cylon hajóra került, és
valahogy meg kellett magyaráznunk, hogy miért nem találkozik mind a
tizenkét modellel. Eszembe jutott, hogy mi van, ha ez nem véletlen, és
megvan az oka, hogy a maradék ötöt még nem láttuk. Így lett a Final
Five a mítosz része.

Az
évad során többször felmerült bennem, hogy Ellen lehetne az ötök tagja,
de amíg a másik négyet ki nem találtuk, addig nem bizonyosodtam meg
róla, hogy neki is cylonnak kell lennie. Tigh, Anders, Tory és Tyrol
mellett csakis Ellen lehetett az ötödik. Azzal, hogy Tigh-t felfedtük,
annyira alapvető változást indítottunk el a karakterében, és akkora
lépés volt ez a show számára, hogy természetes volt, hogy a felesége is
cylon legyen.

[…] Nem emlékszem már, hogy egyből a másik
néggyel együtt tettük-e le a voksunkat Ellen mellett, de legfeljebb
csak egy kicsivel utána dönthettünk róla is. A harmadik és a negyedik
évad közti megbeszélésünkön aztán végleg megegyeztünk a személyében,
azzal a feltétellel, hogy ha időközben eszünkbe jut egy jobb ötlet,
akkor hajlandóak vagyunk váltani.

Ezek szerint Cavil nemcsak azért zaklatta Ellent, mert megtehette, hanem mert tudott valamit?

A
caviles dolognak valóban nagy jelentősége van, és az évad során elő is
fog kerülni. Nagyon jól belepasszol a képbe. A következő epizódok során
meg fogjuk tudni, hogy ki volt tisztában Ellen valódi kilétével, és ez
befolyásolni is fogja az eseményeket. Nem árulhatok el sokat, de nem
most láttuk utoljára Ellent.

D'Anna Ellennek mondta az operaházban, hogy "Sajnálom, fogalmam sem volt róla" [a Rapture című epizódban]?

Amikor
azt a sort megírtuk, még nem volt meg ez a szándékosság, de miután
kitaláltuk, ki legyen az utolsó öt cylon, mindnyájan egyetértettünk
abban, hogy ezt csakis Ellennek mondhatta, igen.

Van jelentősége annak, hogy az utolsó cylonok fontos vezetők voltak az új-capricai lázadásban?

Akkor
ők még emberi lények voltak, akik nem voltak tisztában a valódi
természetükkel. Azok alapján, amilyen embereknek megismertük őket
addig, egyszerűen ez volt az elvárható viselkedés tőlük, és nem volt
ebben semmi több. Maga a dolog iróniája, hogy a cylonok ellen
dolgoztak, sokkal érdekesebb volt számunkra.

Annak volt
jelentősége, hogy Tigh Ellen arcát látta, mindahányszor Caprica-Sixnél
látogatást tett? Ezzel ismerték el a kettejük közti mélyebb
kapcsolatot, vagy csak Tigh ködös elméjét reprezentálták vele?

Mindkettő
dolog közrejátszott. Egyrészt ott volt a hiányérzet a nő iránt, akit
igazán szeretett, másrészt pedig finoman jeleztük, hogy nagyobb
jelentősége is van a kettejük közti kapcsolatnak.

Miért ebben az epizódban fedték fel az utolsó cylont?

Sokkolni
akartam, és megváltoztatni a játékszabályokat. Nem akartam az utolsó
epizódra hagyni, nehogy elnyomja a kérdés ("Ki az utolsó cylon?") az
összes többi fontos témát. Legyünk inkább túl rajta gyorsan, hozzuk
vissza Ellent, tegyünk vele ezt-azt, aztán találjuk ki, merre tovább.

Volt
valami költői abban, hogy Tigh belesétál az óceánba, és mi azt hisszük,
hogy meg akarja magát ölni, mint a rókák Adama történetében. A
következő pillanatban pedig rájön, hogy Ellen az utolsó, és utána
elsötétül a kép. Szerintem óriási ez a befejezés. Dramaturgiailag volt
valami nagyszerű ebben a módszerben, főleg, hogy utána nem foglalkozunk
egy darabig a témával.

Hogyan beszélték meg, hogy ki fizessen meg a legjobban a Föld okozta sokkért? Hogyan döntöttek Dualla mellett?

Sajnos
pont ő volt a legkedvesebb karakter, akire a legkevésbé sem
számítanánk, de mégis belepasszolt a történetébe. Előbb Billybe, majd
Apollóba volt szerelmes, de egyik sem jött össze, így nem maradt más
remény számára, mint a Föld. A munka már nem jelent semmit, hiszen
karrierlehetőség nincs, az élet pedig egy hosszú rémálom, amiben az
egyetlen kiutat a Föld jelentette eddig, és most az is elvették.
Kellett valaki, aki erre azt mondja, hogy "Rendben, én itt és most
befejeztem. Utoljára még kicsit jól érzem magam, de aztán végeztem
ezzel a rémálommal."

Tigh és Baltar szerint a cylonok a tizenharmadik törzs, és megtalálták ezt a bolygót, és Földnek nevezték. Ez teória vagy tény?

Tény.

A
Földön volt egy kataklizma kétezer évvel ezelőtt [a nukleáris csapás],
és a kolóniaiak is ekkor szenvedtek el egy kataklizmát [az exodus
Kobolról]. Vagy én látom rosszul a dolgokat?

Nem, nagyon is
jól látja. A további részekben megmagyarázzuk ezt az idővonal-dolgot
is, és végül minden a helyére illeszkedik majd.

Ez valóban a Föld bolygó? Nem fognak beleszaladni egy másik planétába, hogy "Nini, itt egy másik Föld"?

Ez a Föld. Ezt találta meg a tizenharmadik törzs, ezt nevezték el Földnek. A Galactica a Földet találta meg.

Az epizódban a mindig magabiztos Leoben visszafogottnak, majd rémültnek látszik.

Ó
igen. Tetszik, hogy Leoben odáig jutott, hogy azt kell mondania,
"Tévedtem. Nem tudom, mit tegyek. Azt hittem, látom az univerzum
összefüggéseit és haladok az árral [ld. Flesh and Bone], de többé nem
tudom, mi van." Ez esendővé, halandóvá teszi őt bizonyos értelemben.

Nem szólt bele a stúdió, hogy túl sötét az epizód?

Megkérdőjelezték,
hogy nem fognak-e elfordulni a nézők, de úgy álltam hozzá, hogy ezek az
utolsó részek, és legfeljebb egy nagyon jelentéktelen kisebbség fog
csak úgy dönteni, hogy inkább nem kíváncsi a befejezésre ennyi év után.
De valóban sötét ez a fejezet, és még csak nem is a legsötétebb.

Posted on

Az első interjúk a premier után – Ronald D. Moore

Készült egy rettentő hosszú interjú Ronald D. Moore-ral, David Weddle-lel, Bradley Thompsonnal és Michael Nankinnel a Chicago Tribune tévés blogján, ami rengeteg apróságra és nagyobb dologra rávilágít a Sometimes a Great Notion kapcsán. Aki látta már az epizódot, az kattintson ide, illetve a cikk fontosabb pontjait kigyűjtöm magam is. Itt csak az RDM-től származó infók jönnek, majd egy következő posztban a többi. Vigyázat, kisebb-nagyobb spoilerek is elhangzanak a következő epizódokat illetően!

Miért Ellen?

RDM: Van benne egy bizonyos fajta logika. Szerettem a kettejük kapcsolatát Tigh-jal. Tetszett az ötlet, hogy a szerelmüknek mélyebb értelme van, átível időt és teret egyaránt, és nagyon ősi időkbe nyúlik vissza. […] Volt valami megkapó abban, hogy az utolsó öt cylon két tagja egy párt alkotott, és ezek voltak ők, ebben a drámaian megtépázott kapcsolatban, és mégis valami sokkal mélyebb kapocs kötötte őket össze, aminek a gondolatát mindig is nagyon szerettem.

Mikor hozták ezt a döntést?

Mikor megöltük Ellent, még sejtésünk sem volt róla. Ám akkoriban kezdtünk el agyalni az öt cylon kilétén is, akiket még fel kellett fednünk. A harmadik évad elején Baltar egy cylon hajóra került, és valahogy meg kellett magyaráznunk, hogy miért nem találkozik mind a tizenkét modellel. Eszembe jutott, hogy mi van, ha ez nem véletlen, és megvan az oka, hogy a maradék ötöt még nem láttuk. Így lett a Final Five a mítosz része.

Az évad során többször felmerült bennem, hogy Ellen lehetne az ötök tagja, de amíg a másik négyet ki nem találtuk, addig nem bizonyosodtam meg róla, hogy neki is cylonnak kell lennie. Tigh, Anders, Tory és Tyrol mellett csakis Ellen lehetett az ötödik. Azzal, hogy Tigh-t felfedtük, annyira alapvető változást indítottunk el a karakterében, és akkora lépés volt ez a show számára, hogy természetes volt, hogy a felesége is cylon legyen.

[…] Nem emlékszem már, hogy egyből a másik néggyel együtt tettük-e le a voksunkat Ellen mellett, de legfeljebb csak egy kicsivel utána dönthettünk róla is. A harmadik és a negyedik évad közti megbeszélésünkön aztán végleg megegyeztünk a személyében, azzal a feltétellel, hogy ha időközben eszünkbe jut egy jobb ötlet, akkor hajlandóak vagyunk váltani.

Ezek szerint Cavil nemcsak azért zaklatta Ellent, mert megtehette, hanem mert tudott valamit?

A caviles dolognak valóban nagy jelentősége van, és az évad során elő is fog kerülni. Nagyon jól belepasszol a képbe. A következő epizódok során meg fogjuk tudni, hogy ki volt tisztában Ellen valódi kilétével, és ez befolyásolni is fogja az eseményeket. Nem árulhatok el sokat, de nem most láttuk utoljára Ellent.

D'Anna Ellennek mondta az operaházban, hogy "Sajnálom, fogalmam sem volt róla" [a Rapture című epizódban]?

Amikor azt a sort megírtuk, még nem volt meg ez a szándékosság, de miután kitaláltuk, ki legyen az utolsó öt cylon, mindnyájan egyetértettünk abban, hogy ezt csakis Ellennek mondhatta, igen.

Van jelentősége annak, hogy az utolsó cylonok fontos vezetők voltak az új-capricai lázadásban?

Akkor ők még emberi lények voltak, akik nem voltak tisztában a valódi természetükkel. Azok alapján, amilyen embereknek megismertük őket addig, egyszerűen ez volt az elvárható viselkedés tőlük, és nem volt ebben semmi több. Maga a dolog iróniája, hogy a cylonok ellen dolgoztak, sokkal érdekesebb volt számunkra.

Annak volt jelentősége, hogy Tigh Ellen arcát látta, mindahányszor Caprica-Sixnél látogatást tett? Ezzel ismerték el a kettejük közti mélyebb kapcsolatot, vagy csak Tigh ködös elméjét reprezentálták vele?

Mindkettő dolog közrejátszott. Egyrészt ott volt a hiányérzet a nő iránt, akit igazán szeretett, másrészt pedig finoman jeleztük, hogy nagyobb jelentősége is van a kettejük közti kapcsolatnak.

Miért ebben az epizódban fedték fel az utolsó cylont?

Sokkolni akartam, és megváltoztatni a játékszabályokat. Nem akartam az utolsó epizódra hagyni, nehogy elnyomja a kérdés ("Ki az utolsó cylon?") az összes többi fontos témát. Legyünk inkább túl rajta gyorsan, hozzuk vissza Ellent, tegyünk vele ezt-azt, aztán találjuk ki, merre tovább.

Volt valami költői abban, hogy Tigh belesétál az óceánba, és mi azt hisszük, hogy meg akarja magát ölni, mint a rókák Adama történetében. A következő pillanatban pedig rájön, hogy Ellen az utolsó, és utána elsötétül a kép. Szerintem óriási ez a befejezés. Dramaturgiailag volt valami nagyszerű ebben a módszerben, főleg, hogy utána nem foglalkozunk egy darabig a témával.

Hogyan beszélték meg, hogy ki fizessen meg a legjobban a Föld okozta sokkért? Hogyan döntöttek Dualla mellett?

Sajnos pont ő volt a legkedvesebb karakter, akire a legkevésbé sem számítanánk, de mégis belepasszolt a történetébe. Előbb Billybe, majd Apollóba volt szerelmes, de egyik sem jött össze, így nem maradt más remény számára, mint a Föld. A munka már nem jelent semmit, hiszen karrierlehetőség nincs, az élet pedig egy hosszú rémálom, amiben az egyetlen kiutat a Föld jelentette eddig, és most az is elvették. Kellett valaki, aki erre azt mondja, hogy "Rendben, én itt és most befejeztem. Utoljára még kicsit jól érzem magam, de aztán végeztem ezzel a rémálommal."

Tigh és Baltar szerint a cylonok a tizenharmadik törzs, és megtalálták ezt a bolygót, és Földnek nevezték. Ez teória vagy tény?

Tény.

A Földön volt egy kataklizma kétezer évvel ezelőtt [a nukleáris csapás], és a kolóniaiak is ekkor szenvedtek el egy kataklizmát [az exodus Kobolról]. Vagy én látom rosszul a dolgokat?

Nem, nagyon is jól látja. A további részekben megmagyarázzuk ezt az idővonal-dolgot is, és végül minden a helyére illeszkedik majd.

Ez valóban a Föld bolygó? Nem fognak beleszaladni egy másik planétába, hogy "Nini, itt egy másik Föld"?

Ez a Föld. Ezt találta meg a tizenharmadik törzs, ezt nevezték el Földnek. A Galactica a Földet találta meg.

Az epizódban a mindig magabiztos Leoben visszafogottnak, majd rémültnek látszik.

Ó igen. Tetszik, hogy Leoben odáig jutott, hogy azt kell mondania, "Tévedtem. Nem tudom, mit tegyek. Azt hittem, látom az univerzum összefüggéseit és haladok az árral [ld. Flesh and Bone], de többé nem tudom, mi van." Ez esendővé, halandóvá teszi őt bizonyos értelemben.

Nem szólt bele a stúdió, hogy túl sötét az epizód?

Megkérdőjelezték, hogy nem fognak-e elfordulni a nézők, de úgy álltam hozzá, hogy ezek az utolsó részek, és legfeljebb egy nagyon jelentéktelen kisebbség fog csak úgy dönteni, hogy inkább nem kíváncsi a befejezésre ennyi év után. De valóban sötét ez a fejezet, és még csak nem is a legsötétebb.

Posted on

Sometimes a Great Notion-kibeszélő

Mivel én úgyis csak epizódmustrástól jelentkezem legközelebb (remélem, még ma délelőtt), létrehoztam ezt a kis posztot azok számára, akik mihamarabb szeretnék megbeszélni a látottakat. A Revelations esetében is bevált a dolog, hát bízom benne, hogy most is működik majd. Jó kommentezést!

Továbbra is kérnék mindenkinek, hogy az első öt szóba még ne írjon semmi olyasmit, ami spoileres lehet azok számára, akik nem látták az epizódot, mert a kikerül a jobboldali hasábba is. Nem kell kiírni, hogy "SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER", csak kéretik megfelelően fogalmazni.

Posted on

Sometimes a Great Notion-kibeszélő

Mivel én úgyis csak epizódmustrástól jelentkezem legközelebb (remélem, még ma délelőtt), létrehoztam ezt a kis posztot azok számára, akik mihamarabb szeretnék megbeszélni a látottakat. A Revelations esetében is bevált a dolog, hát bízom benne, hogy most is működik majd. Jó kommentezést!

Továbbra is kérnék mindenkinek, hogy az első öt szóba még ne írjon semmi olyasmit, ami spoileres lehet azok számára, akik nem látták az epizódot, mert a kikerül a jobboldali hasábba is. Nem kell kiírni, hogy "SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER", csak kéretik megfelelően fogalmazni.

Posted on

Már csak órák kérdése

Ennek ellenére néhány online magazin képes az utolsó pillanatokban is tönkretenni a nézők szórakozását, meglepetésemre ugyanis estére masszív spoileráradat lepte el az internetet. Ezek közül semmit sem fogok itt leírni, és a ma esti legtöbb hírnek semmi köze a spoilerekhez, úgyhogy bátran tovább lehet olvasni.

Kezdjük ott, hogy a The Thing című horror-prequel jobb kezekben van, mint Ron Moore hitte: máris szereztek hozzá rendezőt, pontosabban úgy hírlik, hogy a relatíve ismeretlen Matthijs van Heijningen Jr.-t szerződtették le a filmhez. Az io9 a Bloody Disgusting nevű szájtról szerezte azt az infót is, hogy a főszerepben állítólag Kurt Russell eredeti karakterének a testvérét fogjuk látni.

Kikerült a YouTube-ra a teljes interjú, amit Whoopi Goldberg készített Edward James Olmosszal és Mary McDonnell-lel, ide kell hozzá kattintani. Van benne egy jelenet is a következő epizódból. Update: Ysunál (köszi a linket!) megvan az interjú teljes átirata, ha valaki szeretné magyarul elolvasni. 

A Sci Fi csatorna Battlestar-oldalán szavazássorozat indul, kezdetnek a BSG legszexibb jelentevel. Itt lehet voksolni Baltar és Six, Apollo és a törölköző, Helo és Sharon, Apollo és Starbuck vagy Baltar és HeadSix intim pillanataira.

Az LA Times a következő interjújában Gary Hutzelt kapta el, aki nemcsak a Battlestar Galactica, hanem a Caprica vizuális effektjeiért is felelős. A kamionsofőr külsejű fickó összehasonlítja a munkáját itt és a Star Trekben, valamint elmagyarázza, hogyan alakult ki a BSG vizuális stílusa, úgyhogy tényleg érdemes elolvasni az írást.

A David Eick nevével fémjelzett videóblog legújabb darabja szintén a színfalak mögé enged egy kis betekintést: a Second Unit munkájával ismerkedhetünk meg néhány percben, valamint megismerjük a BSG Stunt Coordinatorát (biztos van rá magyar szó, csak hülye vagyok), aki meg is mutat nekünk néhány durvább jelenetet az egyik soron következő epizód forgatásáról (igen, ebből kifolyólag egy parányit spoileres a képanyag).

A Sci Fi csatorna kütyü- és techblogja itt magyarázza el, hogy miért faszább hajó a Battlestar Galactica, mint az Enterprise csillaghajó. 

A TV Guide nyomtatott kiadásában megjelent egy cikk a Battlestar Galacticáról is, itt van a szkenje. 

És akkor az utolsó alig-spoileres linken az io9-től megtudjuk, hogy mire nem kell számítani a Sometimes a Great Notionben. Nagyon helyesen rávilágítanak arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a következő epizódot nem egy gigantikus cliffhanger feloldásának szánták, csak az írósztrájk miatt lett belőle az. Ebből kifolyólag ne csalódjon senki, hogyha kevesebbszer esik le az álla az epizód során, mint ahogy azt mondjuk a Rapture óta megszokta. A Revelationsben keletkezett feszültség elvileg már a következő héten feloldódott volna, és nem számítottak arra az írók, hogy egy bő féléves szünet után kell kielégíteniük a rajongók felfokozott vágyait. Nahát, legalább az én kívánságom teljesülni látszik. Az io9 kritikája meg erre van.

Egy nagyságrendekkel élményrontóbb irásban ugyanez a blog összegyűjtötte a premier előtti utolsó spoilereket a BSG-ről. Néhány jelenet és egy sor kép biztosítja az olvasókat arról, hogy kevésbé élvezhessék a Sometimes a Great Notion megtekintését. 

Az Ain't It Cool News spoilerei mellett az io9 labdába sem rúghat, ezt már tényleg csak azoknak ajánlom, akik mocskosul nem bírják kivárni a szombat reggelt.

A You Will Know the Truth pedig úgy elszállt, hogy még az előző kettő linket is felülmúlja: az okosan és félrevezetően megkomponált klúk helyett hanyagul ránk ömlesztettek egy adag jelenetet a következő epizódokból, aminek nem tudom, mi értelme van azon kívül, hogy szó szerint elrontsák az élményünket és meghazudtolják a honlap küldetését. Mindegy, bátraknak ott a link.

Posted on

Már csak órák kérdése

Ennek ellenére néhány online magazin képes az utolsó pillanatokban is tönkretenni a nézők szórakozását, meglepetésemre ugyanis estére masszív spoileráradat lepte el az internetet. Ezek közül semmit sem fogok itt leírni, és a ma esti legtöbb hírnek semmi köze a spoilerekhez, úgyhogy bátran tovább lehet olvasni.

Kezdjük ott, hogy a The Thing című horror-prequel jobb kezekben van, mint Ron Moore hitte: máris szereztek hozzá rendezőt, pontosabban úgy hírlik, hogy a relatíve ismeretlen Matthijs van Heijningen Jr.-t szerződtették le a filmhez. Az io9 a Bloody Disgusting nevű szájtról szerezte azt az infót is, hogy a főszerepben állítólag Kurt Russell eredeti karakterének a testvérét fogjuk látni.

Kikerült a YouTube-ra a teljes interjú, amit Whoopi Goldberg készített Edward James Olmosszal és Mary McDonnell-lel, ide kell hozzá kattintani. Van benne egy jelenet is a következő epizódból. Update: Ysunál (köszi a linket!) megvan az interjú teljes átirata, ha valaki szeretné magyarul elolvasni. 

A Sci Fi csatorna Battlestar-oldalán szavazássorozat indul, kezdetnek a BSG legszexibb jelentevel. Itt lehet voksolni Baltar és Six, Apollo és a törölköző, Helo és Sharon, Apollo és Starbuck vagy Baltar és HeadSix intim pillanataira.

Az LA Times a következő interjújában Gary Hutzelt kapta el, aki nemcsak a Battlestar Galactica, hanem a Caprica vizuális effektjeiért is felelős. A kamionsofőr külsejű fickó összehasonlítja a munkáját itt és a Star Trekben, valamint elmagyarázza, hogyan alakult ki a BSG vizuális stílusa, úgyhogy tényleg érdemes elolvasni az írást.

A David Eick nevével fémjelzett videóblog legújabb darabja szintén a színfalak mögé enged egy kis betekintést: a Second Unit munkájával ismerkedhetünk meg néhány percben, valamint megismerjük a BSG Stunt Coordinatorát (biztos van rá magyar szó, csak hülye vagyok), aki meg is mutat nekünk néhány durvább jelenetet az egyik soron következő epizód forgatásáról (igen, ebből kifolyólag egy parányit spoileres a képanyag).

A Sci Fi csatorna kütyü- és techblogja itt magyarázza el, hogy miért faszább hajó a Battlestar Galactica, mint az Enterprise csillaghajó. 

A TV Guide nyomtatott kiadásában megjelent egy cikk a Battlestar Galacticáról is, itt van a szkenje. 

És akkor az utolsó alig-spoileres linken az io9-től megtudjuk, hogy mire nem kell számítani a Sometimes a Great Notionben. Nagyon helyesen rávilágítanak arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a következő epizódot nem egy gigantikus cliffhanger feloldásának szánták, csak az írósztrájk miatt lett belőle az. Ebből kifolyólag ne csalódjon senki, hogyha kevesebbszer esik le az álla az epizód során, mint ahogy azt mondjuk a Rapture óta megszokta. A Revelationsben keletkezett feszültség elvileg már a következő héten feloldódott volna, és nem számítottak arra az írók, hogy egy bő féléves szünet után kell kielégíteniük a rajongók felfokozott vágyait. Nahát, legalább az én kívánságom teljesülni látszik. Az io9 kritikája meg erre van.

Egy nagyságrendekkel élményrontóbb irásban ugyanez a blog összegyűjtötte a premier előtti utolsó spoilereket a BSG-ről. Néhány jelenet és egy sor kép biztosítja az olvasókat arról, hogy kevésbé élvezhessék a Sometimes a Great Notion megtekintését. 

Az Ain't It Cool News spoilerei mellett az io9 labdába sem rúghat, ezt már tényleg csak azoknak ajánlom, akik mocskosul nem bírják kivárni a szombat reggelt.

A You Will Know the Truth pedig úgy elszállt, hogy még az előző kettő linket is felülmúlja: az okosan és félrevezetően megkomponált klúk helyett hanyagul ránk ömlesztettek egy adag jelenetet a következő epizódokból, aminek nem tudom, mi értelme van azon kívül, hogy szó szerint elrontsák az élményünket és meghazudtolják a honlap küldetését. Mindegy, bátraknak ott a link.

Posted on

4×11 – Sometimes a Great Notion

Itt az ideje újraéleszteni ezt a kategóriát, amelyben spoilerek nélkül készítem fel az olvasókat a soron következő epizódokra, és mellékelem a személyes várakozásaimat is. Ez utóbbi mostantól talán okafogyottá válhat, mert hát mi okom lenne ne várni a hátralevő részek bármelyikét, de azért igyekszem hasznosan kitölteni azokat a bekezdéseket is. Tehát:

Rendezte: Michael Nankin

Írták: David Weddle és Bradley Thompson

Időpont: 2009. 01. 16.

Történet: Kara a cylon hibrid ominózus próféciája miatt szenved, Adama és a kolóniai flotta pedig elkeseredetten néz szembe a sokkoló felfedezéssel, ami a Földön várta őket.

Vélemény: Mit mondjak, a szinopszis nem túl sokatmondó, de hát nem is emiatt a pár sor miatt kell, hogy felszökjön a vérnyomásunk.Fölösleges is lenne ecsetelnem, hogy mennyire vagyok izgatott a történettel kapcsolatban, valószínűleg mindannyian ugyanúgy vagyunk ezzel most.

A mindenféle helyről származó előzetes hírek ellenére én egyetlen dolgot várok igazán ettől az epizódtól: hogy hömpölyögjön. Jelen pillanatban az írók nagyon sok mindenhez nyúlhatnak egyszerre: mi lesz, ha megtalálják őket a gonosz cylonok, mi lesz, ha megszakad a laza szövetség a jó cylonokkal, mi lesz a Földön, mi lesz a Flottában, ki az utolsó cylon… Én csak azt remélem, hogy ezeknek az eseményeknek a fele sem következik be most azonnal, és a legközvetlenebb kérdések felére se kapunk egyből választ. 

Számtalanszor megnéztem az elmúlt időszakban a Revelationst, néha kifejezetten csak a legvégét, és annak az utóhatásai miatt most talán jobb lenne egy nagy levegőt venni, átgondolni, mi a fene is történt, megemészteni a dolgokat, és csak aztán továbblépni. Persze tisztában vagyok vele, hogy a kívánságom nem fog teljesülni, hiszen akkor az író nem David Weddle és Bradley Thompson, hanem mondjuk Michael Angeli lenne. 

Az írópáros mostanában rendre a cselekménydús epizódokat kapja, úgyhogy nyugtunk biztosan nem lesz túl sokáig most sem. Michael Nankinnek nagyon örülök a rendezői székben, iránta a tiszteletem akkor teljesedett ki igazán, amikor legutóbb mozifilmet varázsolt a Sarah Connor Chroniclesből negyvenöt perc erejéig. Ez lesz a negyedik kollaborációja Weddle-lel és Thompsonnal, ami azért nem egy rossz előjel, és hát mindenki emlékezhet az egyedi stílusára a Maelstromból vagy a Ties That Bindból. Mindenesetre a (fél)évadokat nyitó és záró epizódok közül hosszú idő óta ez az első, amelyet nem Michael Rymer rendez, úgyhogy jócskán megbízhattak az emberben Ron Moore-ék is.

Összefoglalva annak örülnék, ha legfeljebb kettő nagyobb kérdésre kapnánk most valamilyen részleges választ, és tényleg nem kéne végigizgulnunk negyvenöt percet, csak visszarázódni kicsit a BSG-be, és kiélvezni, hogy ismét a képernyőn van a kedvencünk. Egy kis feszültség mindenképpen kell, lassan ez lesz Thompsonék védjegye, de azért jusson időnk elérzékenyülni is egy kicsit, illetve engedtessék végre meg nekünk, hogy egy-egy reveláció utóhatásaiból sikerüljön kikecmeregnünk, mire jön a következő. Ne akarjanak túl sok mindenbe nyúlni egyszerre.

Posted on

4×11 – Sometimes a Great Notion

Itt az ideje újraéleszteni ezt a kategóriát, amelyben spoilerek nélkül készítem fel az olvasókat a soron következő epizódokra, és mellékelem a személyes várakozásaimat is. Ez utóbbi mostantól talán okafogyottá válhat, mert hát mi okom lenne ne várni a hátralevő részek bármelyikét, de azért igyekszem hasznosan kitölteni azokat a bekezdéseket is. Tehát:

Rendezte: Michael Nankin

Írták: David Weddle és Bradley Thompson

Időpont: 2009. 01. 16.

Történet: Kara a cylon hibrid ominózus próféciája miatt szenved, Adama és a kolóniai flotta pedig elkeseredetten néz szembe a sokkoló felfedezéssel, ami a Földön várta őket.

Vélemény: Mit mondjak, a szinopszis nem túl sokatmondó, de hát nem is emiatt a pár sor miatt kell, hogy felszökjön a vérnyomásunk.Fölösleges is lenne ecsetelnem, hogy mennyire vagyok izgatott a történettel kapcsolatban, valószínűleg mindannyian ugyanúgy vagyunk ezzel most.

A mindenféle helyről származó előzetes hírek ellenére én egyetlen dolgot várok igazán ettől az epizódtól: hogy hömpölyögjön. Jelen pillanatban az írók nagyon sok mindenhez nyúlhatnak egyszerre: mi lesz, ha megtalálják őket a gonosz cylonok, mi lesz, ha megszakad a laza szövetség a jó cylonokkal, mi lesz a Földön, mi lesz a Flottában, ki az utolsó cylon… Én csak azt remélem, hogy ezeknek az eseményeknek a fele sem következik be most azonnal, és a legközvetlenebb kérdések felére se kapunk egyből választ. 

Számtalanszor megnéztem az elmúlt időszakban a Revelationst, néha kifejezetten csak a legvégét, és annak az utóhatásai miatt most talán jobb lenne egy nagy levegőt venni, átgondolni, mi a fene is történt, megemészteni a dolgokat, és csak aztán továbblépni. Persze tisztában vagyok vele, hogy a kívánságom nem fog teljesülni, hiszen akkor az író nem David Weddle és Bradley Thompson, hanem mondjuk Michael Angeli lenne. 

Az írópáros mostanában rendre a cselekménydús epizódokat kapja, úgyhogy nyugtunk biztosan nem lesz túl sokáig most sem. Michael Nankinnek nagyon örülök a rendezői székben, iránta a tiszteletem akkor teljesedett ki igazán, amikor legutóbb mozifilmet varázsolt a Sarah Connor Chroniclesből negyvenöt perc erejéig. Ez lesz a negyedik kollaborációja Weddle-lel és Thompsonnal, ami azért nem egy rossz előjel, és hát mindenki emlékezhet az egyedi stílusára a Maelstromból vagy a Ties That Bindból. Mindenesetre a (fél)évadokat nyitó és záró epizódok közül hosszú idő óta ez az első, amelyet nem Michael Rymer rendez, úgyhogy jócskán megbízhattak az emberben Ron Moore-ék is.

Összefoglalva annak örülnék, ha legfeljebb kettő nagyobb kérdésre kapnánk most valamilyen részleges választ, és tényleg nem kéne végigizgulnunk negyvenöt percet, csak visszarázódni kicsit a BSG-be, és kiélvezni, hogy ismét a képernyőn van a kedvencünk. Egy kis feszültség mindenképpen kell, lassan ez lesz Thompsonék védjegye, de azért jusson időnk elérzékenyülni is egy kicsit, illetve engedtessék végre meg nekünk, hogy egy-egy reveláció utóhatásaiból sikerüljön kikecmeregnünk, mire jön a következő. Ne akarjanak túl sok mindenbe nyúlni egyszerre.