A kérdések meghallgattattak – No Exit infók egyenesen az íróktól

Nem gondoltam, hogy Ryan Mottesheard és Jane Espenson tudnak majd újat mondani Ron Moore podcastja után, de tévedtem. A Chicago Tribune-ön megjelent interjú nagyon definitív, nagyon sokal elárul, és csak egy kicsit spoileres. A legfontosabb kérdéseket lefordítottam a tovább után, csak néhány technikai jellegű téma maradt ki, amit az eredeti szövegben elolvashatnak az angolul tudók.

A lapozás után infók A Kolóniáról, a Final Five-ról, a vallásról, a lázadásról, mindenről, amit tudni szerettünk volna a No Exit kapcsán.

Tekintettel a rengeteg elhangzó információra, nagyobb vagy kisebb kihívás volt megírni a No Exitet, mint egy átlagos BSG-részt?

Jane: Sokkal nagyobb volt. Ez az egyik oka, hogy annyian dolgoztunk rajta. Ron írta a Cavil-Ellen jeleneteket, és Ryan végezte a legnehezebb munkát: azt a vázat teremtette meg, amelyre mindnyájan építkeztünk. David Weddle és Bradley Thompson polírozták le, én hozzáadtam néhány újabb elemet, és végül átfutottam az egészet [ahogy azt korábban Ron Moore szokta]. Mindkét történetszálat nehéz volt megírni, mert érdekessé kellett tennünk ezeknek az információknak a közlését. Szerencsére ezek nem csak olyan válaszok, amelyekről mi akartuk, hogy a közönség tudjon, a közönség maga is tudni akarta őket. 

A Kobol az emberiség eredeti származási helye, vagy a Föld?

Jane: Én mindig is úgy vettem, hogy a Kobol az.

Miért pusztult el a Föld?

A műbőr cylonok a Földön megépítették a saját fém csatabotjaikat, akik ellenük fordultak.

Hogyan ismerhette Saul Tigh olyan régóta Adamát?

Jane: Csak a háború után találkoztak. Saul hamis emlékeket kapott, majd beillesztették az emberi társadalomba.

Innentől kérdések a kommentelőktől:

A sorozat egyik legérdekesebb megoldása, hogy sokáig közelről követnek bizonyos karaktereket, megismertetik a lelki világukat, aztán kihátrálnak, és messziről mutatják csak őket, hogy a cselekedeteikből kelljen levonnunk a következtetéseket az érzelmi/mentális állapotukról. Boomer a legjobb példa, akit a Downloaded óta nem igazán ismerünk közelebbről. Mennyit beszélnek azokról a karakterekről, akiket nem láthatunk a képernyőn? Mit tudnak Boomerről, amit mi nem?

Ryan: Mindent sorra vettünk, amit láttunk Boomerből a Downloaded óta, beleértve a gyilkossági kísérletét Hera ellen is. Meggyőződtünk róla, hogy mindez összhangban van a No Exit tizennyolc hónapnyi történetével. Miután a Six of One-ban átállt Cavilhez, talán minden más cylonnál jobban elkötelezte magát, hogy a lehető legtökéletesebb gép legyen.

Jane: Figyeljetek jól. Többet fogunk még látni Boomerből.

A most látottakból mennyi volt megalapozva a korábbi évadokban? Emellett, ha jól sejtem, az utolsó tíz epizód történetét valamennyire előre kidolgozták. Mennyi volt a NoExitből, amit már a félévad elején meghatároztak, és mennyit kellett az epizód elkészítésekor kidolgozni?

Ryan: Eredetileg a No Exit cselekményének java részét több epizódon keresztül láttuk volna kibontakozni. Mivel azonban a Cavil-Ellen sztori 18 hónappal ezelőtt kezdődik, egy idő után zavarba ejtő lett volna a sok vágás a bázishajó múltja és a Galactica jelenje között. Ezért döntöttünk úgy, hogy inkább az egészet egy részben összesűrítjük.

Jane: Bizonyosan tisztában voltunk a No Exitben látott részletekkel, amikor belevágtunk a félévadba. Az általános körvonalak már azelőtt is ismeretesek voltak, és bizonyos dolgok csak később illeszkedtek a helyükre, sokuk még azelőtt, hogy a negyedik évadban csatlakoztam volna a stábhoz. Nem tudom, mit ismertek az első vagy a második évadban a többiek.

Hogy lehet, hogy Ellen és Anders ismerte Danielt, de a kolóniai műbőrök Cavilen kívül nem ismerték a Final Five-ot?

Ryan: Ellen azért tud róla, mert a letöltődéskor visszakapta az eredeti emlékeit. Andersnek a fejében lévő golyó a megfelelő pontokon stimulálta az agyát, és előhívta az elnyomott emlékeket.

John/Cavil az egyetlen, aki ismeri a Final Five-ot, mert megberhelte a másik hat modell programozását, hogy ne beszélhessenek róluk és ne is kereshessék őket. Ha így tettek volna, az ő kis játéka összeomlott volna, és ezért dobozolta be D'Annát.

Meg tudnák mondani, a 13. törzs mikor hagyta el a Kobolt, mikor távozott a másik tizenkettő, és mikor élt Pythia, hogy megírja a tekercseit?

Jane: A dátumok és az események sorrendje Pythia körül szintén fel lesznek derítve, de csak egy képregényben, amit Seamus Kevin Fahey és David Reed készítenek [gondolom, a Final Five címűre gondol, ami tényleg izgalmasnak ígérkezik].

Ha a Centurionok annyira gyűlölték a teremtőiket, miért akartak mégis emberi alakban továbbfejlődni? 

Jane: Imádom ezt a kérdést. Számomra ez nem történetbeli, hanem pszichológiai kérdés. Miért válik sok gyerek olyanná, mint a szülei, akiket nem szeret? Miért lesznek maguk is diktátorok, akik diktátorok ellen lázadnak? Remélem, nem az én dolgom megválaszolni ezt a kérdést, mert nem tudom a választ, de izgalmasnak találom.

Ryan: Szerinted Sixnek olyan könnyű lett volna rávenni Baltart, hogy engedje a központi védelmi komputer közelébe, ha jobban hasonlított volna egy Centurionra, mint Tricia Helferre? Vannak bizonyos előnyei annak, ha az ellenség képében rejtőzünk. 

Nem értem, Cavil miért vádolja a Final Five-ot az emberi alakjáért, amikor a Centurionok  akarták, hogy így nézzen ki. Nem rájuk kéne haragudnia?

Jane: A szülők keményen dolgoznak, hogy a gyermekük neves iskolába járhasson. A gyerek utálja az iskolát, és kitalálja, hogy az az iskola tette tönkre az élete hátralevő részét. A kultúrát vádolja, ami miatt a szülei azt az intézményt részesítették előnyben? Azokat a gyerekek vádolja, akik vele ellentétben szerették azt az iskolát? Az iskolát vádolja? Na jó, azt talán, de a szüleit biztosan vádolja. Különösen, ha szörnyen fél attól, hogy csalódást okoz a szüleinek, ha nem teljesít jól.

Ryan: Nem a Centurionok teremtették Cavilt. A Final Five tette. Láthattuk a Razorban és a Kobolon is, hogy nincs abban semmi meglepő, hogy az emberi formára törekszenek.

A Final Five és a többi Földlakó az Egy Igaz Istenben hittek, mint a Centurionok?

A Final Five politeista volt, amíg a Centurionokkal nem találkoztak, akik viszont monoteisták voltak [úgy érzem, itt sikerült megerőszakolni a történetet a Caprica kedvéért, hát ne legyen igazam — a ford.].

Kíváncsi vagyok, hogy a cylonok történetét miért nem flashbackekben mesélték el, miért nem mentünk vissza a Földre, ha annyira fontos a cylon háttérsztoriban. Szándékosan nem szakították meg a másik négy cylon reakcióit ilyen jelenetekkel, vagy csak anyagi okai voltak?

Jane: Beszéltünk a flashbackekről, és ellenük szavaztunk. Nem emlékszem a pontos érvelésre, hogy miért, de tetszik, hogy láthatjuk, ahogy az információk megütik a hallgatóságot. Mivel ezek a reakciók képezik az epizód érzelmi magját, azt hiszem, mindenkinek hiányoznának.

Ryan: Költségvetési okai mindenképpen voltak, de úgy éreztük, hogy a közönségnek is úgy kell megtapasztalnia ezeket a felfedezéseket, mintTorynak, Tyrolnak és Tigh-nak. Egyébként sem hiszem, hogy olyan nehéz lenne elképzelni azokat a jeleneteket, mert ahogy David Cronenberg mondta, "ha tudod, miről szól a jelenet, akkor nem kell látnod."

Kapunk még információt arról a kolóniáról, amelyet Cavil említett meg Ellennek?

Úgy érted, A Kolóniáról? Azt gondoltad, az egy kolónia? 

Milyen testben születik újjá Ellen? Ezek szerint a végső öt cylon modellnek is van pótteste?

Ryan: Igen,  ha Tory, Tyrol, Anders vagy Tigh meghalt volna valamikor, akkor egy test várta volna őket Cavil bázishajóján. Figyelemre méltó, hogy ennyi viszontagságot képesek voltak túlélni, és hogy Ellennel a saját társa végzett — Cavil számára pedig minden bizonnyal végtelen dühítő. 

Tekintettel arra, hogy a finálé után jön a The Plan című film, feltételezhetjük, hogy a cylon történelem nem lesz teljesen felderítve a sorozat befejezéséig?

Jane: Lesznek kérdések, amelyekre csak a Planben kapunk majd választ, de nem úgy, hogy attól a BSG vége hiányosnak érződjön.

Kicsoda vagy micsoda Starbuck?

Ryan: Tényleg azt akarod, hogy öt kérdéssel résszel a vége előtt ezt megválaszoljam? Ugyan már, kapcsold be a tévéd jövő héten is. 

Nem értem, Adama miért habozott elfogadni az újabb cylon technológiát a fedélzetén. Ő kardoskodott az FTL-ek mellett is, ami a levert lázadáshoz vezetett. Miért vonakodott most, amikor ilyen elkeserítő állapotban van a Galactica?

Jane: Ez most a Galactica csontvázának lecseréléséről szól. Ha ezt megteszik, nem lesz többé önmaga a hajó. Adamának el kell ismernie, hogy egy betegség el fogja vinni a hajóját. Most nem azért kell a cylonokhoz fordulniuk, hogy segítsenek, hanem hogy egyformává tegyenek bennünket. Én ezt egy nagyságrenddel nagyobb döntésnek érzem, mint a korábbit.

Ryan: Bizonyos értelemben Adama vállalja a felelősséget a lázadásért — mit is mondott Lee az Oathban Zarek igazáról? Vonakodik még mélyebb szövetséget kötni a cylonokkal, miután az ilyen pusztítást okozott. Laura is elismeri a saját felelősségét azzal, hogy átadja a stafétát Leenek.

Örültem volna, ha egy témát érintenek az epizódban: a többi lázadó sorsát. Mi történt Racetrackkel, Narchóval és Seelixszel?

Ryan: Szerintem Mr. Angeli nagyon finoman (és definitíven) megválaszolta ezt a kérdést, amikor láthattuk Kellyt meg-megbillenni és átállni, és amikor Adama esélyt adott a lázadóknak, hogy átgondolják a saját hűségüket, miközben a CIC-ra vonultak.

A kérdések meghallgattattak – No Exit infók egyenesen az íróktól

Nem gondoltam, hogy Ryan Mottesheard és Jane Espenson tudnak majd
újat mondani Ron Moore podcastja után, de tévedtem. A Chicago
Tribune-ön megjelent interjú nagyon definitív, nagyon sokal elárul, és
csak egy kicsit spoileres. A legfontosabb kérdéseket lefordítottam a
tovább után, csak néhány technikai jellegű téma maradt ki, amit az eredeti szövegben elolvashatnak az angolul tudók.

A lapozás után infók A Kolóniáról, a Final Five-ról, a vallásról, a
lázadásról, mindenről, amit tudni szerettünk volna a No Exit kapcsán.

Tekintettel a rengeteg elhangzó információra, nagyobb vagy kisebb kihívás volt megírni a No Exitet, mint egy átlagos BSG-részt?

Jane: Sokkal nagyobb volt. Ez az egyik oka, hogy annyian dolgoztunk rajta. Ron írta a Cavil-Ellen jeleneteket, és Ryan végezte a legnehezebb munkát: azt a vázat teremtette meg, amelyre mindnyájan építkeztünk. David Weddle és Bradley Thompson polírozták le, én hozzáadtam néhány újabb elemet, és végül átfutottam az egészet [ahogy azt korábban Ron Moore szokta]. Mindkét történetszálat
nehéz volt megírni, mert érdekessé kellett tennünk ezeknek az
információknak a közlését. Szerencsére ezek nem csak olyan válaszok,
amelyekről mi akartuk, hogy a közönség tudjon, a közönség maga is tudni
akarta őket. 

A Kobol az emberiség eredeti származási helye, vagy a Föld?

Jane: Én mindig is úgy vettem, hogy a Kobol az.

Miért pusztult el a Föld?

A műbőr cylonok a Földön megépítették a saját fém csatabotjaikat, akik ellenük fordultak.

Hogyan ismerhette Saul Tigh olyan régóta Adamát?

Jane: Csak a háború után találkoztak. Saul hamis emlékeket kapott, majd beillesztették az emberi társadalomba.

Innentől kérdések a kommentelőktől:

A
sorozat egyik legérdekesebb megoldása, hogy sokáig közelről követnek
bizonyos karaktereket, megismertetik a lelki világukat, aztán
kihátrálnak, és messziről mutatják csak őket, hogy a cselekedeteikből
kelljen levonnunk a következtetéseket az érzelmi/mentális állapotukról.
Boomer a legjobb példa, akit a Downloaded óta nem igazán ismerünk közelebbről. Mennyit beszélnek azokról a karakterekről, akiket nem láthatunk a képernyőn? Mit tudnak Boomerről, amit mi nem?

Ryan: Mindent sorra vettünk, amit láttunk Boomerből a Downloaded óta, beleértve a gyilkossági kísérletét Hera ellen is. Meggyőződtünk róla, hogy mindez összhangban van a No Exit tizennyolc hónapnyi történetével. Miután a Six of One-ban átállt Cavilhez, talán minden más cylonnál jobban elkötelezte magát, hogy a lehető legtökéletesebb gép legyen.

Jane: Figyeljetek jól. Többet fogunk még látni Boomerből.

A
most látottakból mennyi volt megalapozva a korábbi évadokban? Emellett,
ha jól sejtem, az utolsó tíz epizód történetét valamennyire előre
kidolgozták. Mennyi volt a NoExitből, amit már a félévad elején meghatároztak, és mennyit kellett az epizód elkészítésekor kidolgozni?

Ryan: Eredetileg a No Exit cselekményének java részét több epizódon keresztül láttuk volna kibontakozni. Mivel azonban a Cavil-Ellen sztori 18 hónappal ezelőtt kezdődik, egy idő után zavarba ejtő lett volna a sok vágás a bázishajó múltja és a Galactica jelenje között. Ezért döntöttünk úgy, hogy inkább az egészet egy részben összesűrítjük.

Jane: Bizonyosan tisztában voltunk a No Exitben látott részletekkel, amikor belevágtunk a félévadba.
Az általános körvonalak már azelőtt is ismeretesek voltak, és bizonyos
dolgok csak később illeszkedtek a helyükre, sokuk még azelőtt, hogy a
negyedik évadban csatlakoztam volna a stábhoz. Nem tudom, mit ismertek
az első vagy a második évadban a többiek.

Hogy lehet, hogy Ellen és Anders ismerte Danielt, de a kolóniai műbőrök Cavilen kívül nem ismerték a Final Five-ot?

Ryan: Ellen azért tud róla, mert a letöltődéskor visszakapta az eredeti emlékeit. Andersnek a fejében lévő golyó a megfelelő pontokon stimulálta az agyát, és előhívta az elnyomott emlékeket.

John/Cavil az egyetlen, aki ismeri a Final Five-ot, mert megberhelte
a másik hat modell programozását, hogy ne beszélhessenek róluk és ne is
kereshessék őket. Ha így tettek volna, az ő kis játéka összeomlott
volna, és ezért dobozolta be D'Annát.

Meg tudnák mondani, a 13. törzs mikor hagyta el a Kobolt, mikor távozott a másik tizenkettő, és mikor élt Pythia, hogy megírja a tekercseit?

Jane: A dátumok és az események sorrendje Pythia körül szintén fel lesznek derítve, de csak egy képregényben, amit Seamus Kevin Fahey és David Reed készítenek [gondolom, a Final Five címűre gondol, ami tényleg izgalmasnak ígérkezik].

Ha a Centurionok annyira gyűlölték a teremtőiket, miért akartak mégis emberi alakban továbbfejlődni? 

Jane:
Imádom ezt a kérdést. Számomra ez nem történetbeli, hanem pszichológiai
kérdés. Miért válik sok gyerek olyanná, mint a szülei, akiket nem
szeret? Miért lesznek maguk is diktátorok, akik diktátorok ellen
lázadnak? Remélem, nem az én dolgom megválaszolni ezt a kérdést, mert
nem tudom a választ, de izgalmasnak találom.

Ryan: Szerinted Sixnek olyan könnyű lett volna rávenni Baltart, hogy engedje a központi védelmi komputer közelébe, ha jobban hasonlított volna egy Centurionra, mint Tricia Helferre? Vannak bizonyos előnyei annak, ha az ellenség képében rejtőzünk. 

Nem értem, Cavil miért vádolja a Final Five-ot az emberi alakjáért, amikor a Centurionok  akarták, hogy így nézzen ki. Nem rájuk kéne haragudnia?

Jane:
A szülők keményen dolgoznak, hogy a gyermekük neves iskolába járhasson.
A gyerek utálja az iskolát, és kitalálja, hogy az az iskola tette
tönkre az élete hátralevő részét. A kultúrát vádolja, ami miatt a
szülei azt az intézményt részesítették előnyben? Azokat a gyerekek
vádolja, akik vele ellentétben szerették azt az iskolát? Az iskolát
vádolja? Na jó, azt talán, de a szüleit biztosan vádolja. Különösen, ha
szörnyen fél attól, hogy csalódást okoz a szüleinek, ha nem teljesít
jól.

Ryan: Nem a Centurionok teremtették Cavilt. A Final Five tette. Láthattuk a Razorban és a Kobolon is, hogy nincs abban semmi meglepő, hogy az emberi formára törekszenek.

A Final Five és a többi Földlakó az Egy Igaz Istenben hittek, mint a Centurionok?

A Final Five politeista volt, amíg a Centurionokkal nem találkoztak, akik viszont monoteisták voltak [úgy érzem, itt sikerült megerőszakolni a történetet a Caprica kedvéért, hát ne legyen igazam — a ford.].

Kíváncsi vagyok, hogy a cylonok történetét miért nem flashbackekben mesélték el, miért nem mentünk vissza a Földre, ha annyira fontos a cylon háttérsztoriban. Szándékosan nem szakították meg a másik négy cylon reakcióit ilyen jelenetekkel, vagy csak anyagi okai voltak?

Jane: Beszéltünk a flashbackekről,
és ellenük szavaztunk. Nem emlékszem a pontos érvelésre, hogy miért, de
tetszik, hogy láthatjuk, ahogy az információk megütik a hallgatóságot.
Mivel ezek a reakciók képezik az epizód érzelmi magját, azt hiszem,
mindenkinek hiányoznának.

Ryan: Költségvetési okai mindenképpen
voltak, de úgy éreztük, hogy a közönségnek is úgy kell megtapasztalnia
ezeket a felfedezéseket, mintTorynak, Tyrolnak és Tigh-nak. Egyébként sem hiszem, hogy olyan nehéz lenne elképzelni azokat a jeleneteket, mert ahogy David Cronenberg mondta, "ha tudod, miről szól a jelenet, akkor nem kell látnod."

Kapunk még információt arról a kolóniáról, amelyet Cavil említett meg Ellennek?

Úgy érted, A Kolóniáról? Azt gondoltad, az egy kolónia? 

Milyen testben születik újjá Ellen? Ezek szerint a végső öt cylon modellnek is van pótteste?

Ryan: Igen,  ha Tory, Tyrol, Anders vagy Tigh meghalt volna valamikor, akkor egy test várta volna őket Cavil bázishajóján. Figyelemre méltó, hogy ennyi viszontagságot képesek voltak túlélni, és hogy Ellennel a saját társa végzett — Cavil számára pedig minden bizonnyal végtelen dühítő. 

Tekintettel arra, hogy a finálé után jön a The Plan című film, feltételezhetjük, hogy a cylon történelem nem lesz teljesen felderítve a sorozat befejezéséig?

Jane: Lesznek kérdések, amelyekre csak a Planben kapunk majd választ, de nem úgy, hogy attól a BSG vége hiányosnak érződjön.

Kicsoda vagy micsoda Starbuck?

Ryan: Tényleg azt akarod, hogy öt kérdéssel résszel a vége előtt ezt megválaszoljam? Ugyan már, kapcsold be a tévéd jövő héten is. 

Nem értem, Adama miért habozott elfogadni az újabb cylon technológiát a fedélzetén. Ő kardoskodott az FTL-ek mellett is, ami a levert lázadáshoz vezetett. Miért vonakodott most, amikor ilyen elkeserítő állapotban van a Galactica?

Jane: Ez most a Galactica csontvázának lecseréléséről szól. Ha ezt megteszik, nem lesz többé önmaga a hajó. Adamának el kell ismernie, hogy egy betegség el fogja vinni a hajóját. Most nem azért kell a cylonokhoz fordulniuk, hogy segítsenek, hanem hogy egyformává tegyenek bennünket. Én ezt egy nagyságrenddel nagyobb döntésnek érzem, mint a korábbit.

Ryan: Bizonyos értelemben Adama vállalja a felelősséget a lázadásért — mit is mondott Lee az Oathban Zarek igazáról? Vonakodik még mélyebb szövetséget kötni a cylonokkal, miután az ilyen pusztítást okozott. Laura is elismeri a saját felelősségét azzal, hogy átadja a stafétát Leenek.

Örültem volna, ha egy témát érintenek az epizódban: a többi lázadó sorsát. Mi történt Racetrackkel, Narchóval és Seelixszel?

Ryan: Szerintem Mr. Angeli nagyon finoman (és definitíven) megválaszolta ezt a kérdést, amikor láthattuk Kellyt meg-megbillenni és átállni, és amikor Adama esélyt adott a lázadóknak, hogy átgondolják a saját hűségüket, miközben a CIC-ra vonultak.

Káin és Oidipusz

Na, ez az az epizód, amiről nem lehet érdemben kritikát írni, és nem is érdemes. A No Exitben nem történtek dolgok, csak egy kamion információt sóztak ránk, amit kielemezni nem, maximum fölfogni érdemes.

Legfőbb kritikaként azt tudnám felhozni, hogy miért ezt a megoldást választották? Miért kellett egy az egyben ránk ereszteni ennyi magyarázatot, miért nem oldották meg finomabban, apránként? Nincs kevésbé kielégítő annál, mint amikor egy rejtélyes történet megoldására nem úgy jön rá az ember, hogy addig gyűjtögeti az infómorzsákat, amíg össze nem áll a kép, hanem a legvégén leültetik egy székbe szemben valakivel, aki mindent részletesen elmagyaráz, ez ezért volt, az meg azért, és így tovább.

Értem én, hogy ezt akarták elkerülni az írók is azzal, hogy Samnek adtak egy agyműtétet, de ettől ez még a "nagy mitológia-show" marad, ahogy Ron Moore fogalmazott, nem több. Nem mondom, tele volt bazmeg-momentumokkal, és fantasztikusak voltak a Cavil- és Ellen-monológok, de pont kettejüktől tudjuk, hogy mennyire fáj, amikor egy életnyi információt töltenek le az ember agyába, úgyhogy megengedhetek egy kis panaszkodást én is, ha ugyanezt csinálják velem háromezer évnyi történelemtudással.

Az egyetlen dolog, ami ezzel kapcsolatban megnyugtató, az az, hogy Moore-ékat ismerve azért választottak ilyen kiszállási stratégiát, mert nem akarnak túl nagy hangsúlyt fektetni a mitológiára a fináléban. Azt megtartják az individuális történetek lezárásának, és ez nagyon-nagyon jó. Most gyorsan, mondjuk két részben túlesünk a cylon mitológián, aztán ugyanennyit foglakozunk a maradékkal — istennel és a virtuális játszópajtásaival, vagy mi –, és akkor pont eljutunk a fináléig. Ezt tudom elképzelni, valami ilyesminek örülnék.

Starbuck

Hogy picsogás helyett foglalkozzak is az epizóddal, kezdem Karával. Nagyon nem bírtam a szövegeit a rész elején, amikor folyton visszaugatott Cottle-nak ("Ki kell vennünk a golyót a fejéből" — "Akkor vegyék ki!", "Át kell hívnom az agyas fickót" — "Akkor hívja át az agyas fickót!"), sokkal butábbnak tüntette föl a nőt, mint amilyen, és olyan baltával faragott volt az aggodalma Samért.

A közte és Baltar között vonható párhuzam annál érdekesebb volt. Annak idején, mikor a tudós először hallott a Final Five-ról, az első gondolata az volt, hogy ő is közülük való, aztán Kara most hallott a hetedikről, és az első gondolata volt, hogy ő lehet az.

Sam már nem tudta elmondani nekik, hogy Daniel művész volt, valószínűleg nem véletlenül, hiszen Kara talán rögtön a saját apjára asszociált volna. Passzolna a mitológiába, hiszen zongorista és komponista volt, és Kara anyja tudni vélte, hogy a lánya különleges (de javítsatok ki, ha rosszul emlékszem).

Ron Moore-tól tudjuk, hogy nem akartak semmiféle újabb rejtélyt építeni a tizenharmadik cylon köré, csak egy eszköz volt Cavil sötét oldalának bemutatására, de érdekes, hogy a neve megegyezik a cylonok teremtőjének keresztnevével. Lehetséges, hogy róla mintázták?

John Cavil

Az öreg álszent atyának sikerült felülmúlnia az emlékezetes párbeszédét a második évad végéről Tyrollal. Olyan monológot mondott, amelyet minden sci-fi írónak tanítani kéne. Mióta a mesterséges élet, a robotok a fiktív irodalom részévé váltak, él az a Carlo Collodi-féle képzet, hogy ezek a gépek minden erejüket megfeszítve emberré akarnak válni, pedig miért lenne így?

A Battlestar Galactica robotjai persze egy egészen más irányvonalat képviselnek — és gyanítom, hogy ebben elég egyediek –, hiszen eleve rendelkeznek érzelmekkel, mi több, vallásosak már a gépi változataik is. Nem azért céljuk az emberré válás, hogy be tudjanak illeszkedni, hanem mert ez Isten parancsa. Ebben speciális ez a sorozat, és abban, hogy meg tudta mutatni az érem másik oldalát is, az ateista, a saját valóját is megvető gépet.

Ironikus, és a részéről inherens módon szomorú is, hogy épp az emberi érzelmei miatt akar többé válni az embernél, épp a telhetetlensége az, ami miatt nem elégszik meg azzal, hogy így is a létező legtökéletesebb létforma az univerzumban. A kitekert gondolkodása ott bicsaklik meg, hogy azokkal a Centurionokkal szimpatizál, akik akarták, hogy emberi formája legyen, míg a Final Five-ot, akik csak szívességet tettek, szívből gyűlöli.

Ellen Tigh

Először is nagyon örülök, hogy újra köztünk van Ellen Tigh, kedveltem a karakterét, bár nem volt a legkomplexebb a sorozat szereplői közül. Az első jelenete Cavillel máris érdekesen indul: ő a földön ül, miközben az öreg szadista bejön, maga után húzva egy széket, és leül. A párhuzam egyértelmű eközött és Saul Tigh új-capricai fogsága között, és ez még csak nem is az egyetlen visszautalás azokra az időkre. Amikor Boomer megjelenik, Ellen kérdése az, hogy az "örvényt" megtanította-e már neki, azt a szexuális technikát, amelyet ő mutatott Cavilnek még az Új-Capricán. Mondanom sem kell, mindet Ron Moore írta.

Érdekes retcon a beszélgetésük a szerelemről, mint emberi érzésről, és Boomer kérdése, hogy mégis kit kéne szeretnie — a negyedik évad egyik kivágott jelenetéből ugyanis tudjuk, hogy Sixéknek bevallotta, szereti Cavilt, tehát volt hatása Ellen szavainak. Kérdés, hogy az ez utáni gyors vágás Tyrolra mit akar jelenteni, egy egykori érzelmet, vagy a jövővel kapcsolatos sugallatot?

A cylonok

A megválaszolt kérdéseket jobb nem is firtatni, hiszen önmagukért beszélnek, de azért néhány problémát még felvet ez a rész. Először is Ellen azt állította, hogy a cylon Centurionok voltak, akik az egész egyistenhit dolgot kitalálták, és ettől voltak mások, mint a korábbi ciklusok cylonjai. Most vagy félreértettem valamit, vagy ez az első elbaszás: a Kobolról is pont az egyistenhitű cylonok mentek el, amennyire mi tudtuk eddig.

Azt a retcont sem értem egyelőre, hogy miért kellett "elvenni" az utolsó öttől az algabolygón épített templomot. Ha jól értem, az eredeti terv az volt, amikor az Eye of Jupitert írták, hogy a Final Five valamilyen kapcsolatban volt a Kobolról kivonuló 13. törzzsel, és ezt változtatták meg most. Így lett az építményből Temple of Hope, és a változtatást rákenték arra a felsőbb hatalomra, amit még valamikor a jövőben kéne megismernünk. Valahol végül is érthető, hiszen minimum egy isten kellett ahhoz, hogy az algabolygón történteket összehangolja, de egyelőre ez a rész nekem homályos.

Oké, ennyit erről a részről, majd még jövök egy elmélkedéses poszttal a témában, de képtelen vagyok több koheners gondolatot leírni az epizódra szorítkozva. Talán még a következő pontozottlista belefér:

  • Nem bírok betelni Tyrol röhögésével, amikor megtudja, hogy Toryval élt együtt. Mint amikor a nyolcadikos iskolásfiú megtudja, hogy a karaácsonyi körbeajándékozáson az osztály legszebb lányától kap majd ajándékot. 
  • Talán egy nap se telt el a lázadás leverése óta, de Lee máris észnél van, és asszertív politikusként viselkedik. Roslin volt ilyen a minisorozatban, amikor megkapta és megtartotta a hatalmat (akkor még holmi próféciák nélkül), úgy tűnik, tényleg változásra van szükség, ha már ő is feladja. Laurát most úgy köti le a gyász, mint az emberiség kiirtásakor rajta kívül mindenkit.
  • Tigh: "Ha elég messzire mutogatunk vissza, akkor még a végén valami egysejtűt kezdünk vádolni, amiért kettéosztódott."
  • Dean Stockwell mellett muszáj kiemelnem Michael Trucco remek alakítását is, régen nemigen néztem volna ki belőle, de tud játszani a fickó.
  • Sam Anders mondata: "Stay with the fleet!" Mit jelentsen ez, mit tud Sam?

Káin és Oidipusz

Na, ez az az epizód, amiről nem lehet érdemben kritikát írni, és nem is érdemes. A No Exitben nem történtek dolgok, csak egy kamion információt sóztak ránk, amit kielemezni nem, maximum fölfogni érdemes.

Legfőbb
kritikaként azt tudnám felhozni, hogy miért ezt a megoldást
választották? Miért kellett egy az egyben ránk ereszteni ennyi
magyarázatot, miért nem oldották meg finomabban, apránként? Nincs
kevésbé kielégítő annál, mint amikor egy rejtélyes történet megoldására
nem úgy jön rá az ember, hogy addig gyűjtögeti az infómorzsákat, amíg
össze nem áll a kép, hanem a legvégén leültetik egy székbe szemben
valakivel, aki mindent részletesen elmagyaráz, ez ezért volt, az meg
azért, és így tovább.

Értem én, hogy ezt akarták
elkerülni az írók is azzal, hogy Samnek adtak egy agyműtétet, de ettől
ez még a "nagy mitológia-show" marad, ahogy Ron Moore fogalmazott, nem
több. Nem mondom, tele volt bazmeg-momentumokkal, és fantasztikusak
voltak a Cavil- és Ellen-monológok, de pont kettejüktől tudjuk, hogy
mennyire fáj, amikor egy életnyi információt töltenek le az ember
agyába, úgyhogy megengedhetek egy kis panaszkodást én is, ha ugyanezt
csinálják velem háromezer évnyi történelemtudással.

Az egyetlen
dolog, ami ezzel kapcsolatban megnyugtató, az az, hogy Moore-ékat
ismerve azért választottak ilyen kiszállási stratégiát, mert nem
akarnak túl nagy hangsúlyt fektetni a mitológiára a fináléban. Azt
megtartják az individuális történetek lezárásának, és ez nagyon-nagyon
jó. Most gyorsan, mondjuk két részben túlesünk a cylon mitológián,
aztán ugyanennyit foglakozunk a maradékkal — istennel és a virtuális
játszópajtásaival, vagy mi –, és akkor pont eljutunk a fináléig. Ezt
tudom elképzelni, valami ilyesminek örülnék.

Starbuck

Hogy
picsogás helyett foglalkozzak is az epizóddal, kezdem Karával. Nagyon
nem bírtam a szövegeit a rész elején, amikor folyton visszaugatott
Cottle-nak ("Ki kell vennünk a golyót a fejéből" — "Akkor vegyék ki!",
"Át kell hívnom az agyas fickót" — "Akkor hívja át az agyas fickót!"),
sokkal butábbnak tüntette föl a nőt, mint amilyen, és olyan baltával
faragott volt az aggodalma Samért.

A közte és Baltar között
vonható párhuzam annál érdekesebb volt. Annak idején, mikor a tudós
először hallott a Final Five-ról, az első gondolata az volt, hogy ő is
közülük való, aztán Kara most hallott a hetedikről, és az első
gondolata volt, hogy ő lehet az.

Sam már nem tudta
elmondani nekik, hogy Daniel művész volt, valószínűleg nem véletlenül,
hiszen Kara talán rögtön a saját apjára asszociált volna. Passzolna a
mitológiába, hiszen zongorista és komponista volt, és Kara anyja tudni
vélte, hogy a lánya különleges (de javítsatok ki, ha rosszul emlékszem).

Ron
Moore-tól tudjuk, hogy nem akartak semmiféle újabb rejtélyt építeni a
tizenharmadik cylon köré, csak egy eszköz volt Cavil sötét oldalának
bemutatására, de érdekes, hogy a neve megegyezik a cylonok teremtőjének
keresztnevével. Lehetséges, hogy róla mintázták?

John Cavil

Az
öreg álszent atyának sikerült felülmúlnia az emlékezetes párbeszédét a
második évad végéről Tyrollal. Olyan monológot mondott, amelyet minden
sci-fi írónak tanítani kéne. Mióta a mesterséges élet, a robotok a
fiktív irodalom részévé váltak, él az a Carlo Collodi-féle képzet, hogy
ezek a gépek minden erejüket megfeszítve emberré akarnak válni, pedig
miért lenne így?

A Battlestar Galactica robotjai persze egy
egészen más irányvonalat képviselnek — és gyanítom, hogy ebben elég
egyediek –, hiszen eleve rendelkeznek érzelmekkel, mi több, vallásosak
már a gépi változataik is. Nem azért céljuk az emberré válás, hogy be
tudjanak illeszkedni, hanem mert ez Isten parancsa. Ebben speciális ez
a sorozat, és abban, hogy meg tudta mutatni az érem másik oldalát is,
az ateista, a saját valóját is megvető gépet.

Ironikus, és
a részéről inherens módon szomorú is, hogy épp az emberi érzelmei miatt
akar többé válni az embernél, épp a telhetetlensége az, ami miatt nem
elégszik meg azzal, hogy így is a létező legtökéletesebb létforma az
univerzumban. A kitekert gondolkodása ott bicsaklik meg, hogy azokkal a
Centurionokkal szimpatizál, akik akarták, hogy emberi formája legyen, míg a Final Five-ot, akik csak szívességet tettek, szívből gyűlöli.

Ellen Tigh

Először
is nagyon örülök, hogy újra köztünk van Ellen Tigh, kedveltem a
karakterét, bár nem volt a legkomplexebb a sorozat szereplői közül. Az
első jelenete Cavillel máris érdekesen indul: ő a földön ül, miközben
az öreg szadista bejön, maga után húzva egy széket, és leül. A párhuzam
egyértelmű eközött és Saul Tigh új-capricai fogsága között, és ez még
csak nem is az egyetlen visszautalás azokra az időkre. Amikor Boomer
megjelenik, Ellen kérdése az, hogy az "örvényt" megtanította-e már
neki, azt a szexuális technikát, amelyet ő mutatott Cavilnek még az
Új-Capricán. Mondanom sem kell, mindet Ron Moore írta.

Érdekes retcon a
beszélgetésük a szerelemről, mint emberi érzésről, és Boomer kérdése,
hogy mégis kit kéne szeretnie — a negyedik évad egyik kivágott
jelenetéből ugyanis tudjuk, hogy Sixéknek bevallotta, szereti Cavilt,
tehát volt hatása Ellen szavainak. Kérdés, hogy az ez utáni gyors vágás
Tyrolra mit akar jelenteni, egy egykori érzelmet, vagy a jövővel
kapcsolatos sugallatot?

A cylonok

A megválaszolt kérdéseket jobb nem is firtatni, hiszen önmagukért
beszélnek, de azért néhány problémát még felvet ez a rész. Először is
Ellen azt állította, hogy a cylon Centurionok voltak, akik az egész
egyistenhit dolgot kitalálták, és ettől voltak mások, mint a korábbi
ciklusok cylonjai. Most vagy félreértettem valamit, vagy ez az első
elbaszás: a Kobolról is pont az egyistenhitű cylonok mentek el,
amennyire mi tudtuk eddig.

Azt a retcont sem értem egyelőre, hogy miért kellett "elvenni" az
utolsó öttől az algabolygón épített templomot. Ha jól értem, az eredeti
terv az volt, amikor az Eye of Jupitert írták, hogy a Final Five
valamilyen kapcsolatban volt a Kobolról kivonuló 13. törzzsel, és ezt
változtatták meg most. Így lett az építményből Temple of Hope, és a
változtatást rákenték arra a felsőbb hatalomra, amit még valamikor a
jövőben kéne megismernünk. Valahol végül is érthető, hiszen minimum egy
isten kellett ahhoz, hogy az algabolygón történteket összehangolja, de
egyelőre ez a rész nekem homályos.

Oké, ennyit erről a részről, majd még jövök egy elmélkedéses
poszttal a témában, de képtelen vagyok több koheners gondolatot leírni
az epizódra szorítkozva. Talán még a következő pontozottlista belefér:

  • Nem bírok betelni Tyrol röhögésével, amikor megtudja, hogy
    Toryval élt együtt. Mint amikor a nyolcadikos iskolásfiú megtudja, hogy
    a karaácsonyi körbeajándékozáson az osztály legszebb lányától kap majd
    ajándékot. 
  • Talán egy nap se telt el a lázadás leverése óta, de Lee máris
    észnél van, és asszertív politikusként viselkedik. Roslin volt ilyen a
    minisorozatban, amikor megkapta és megtartotta a hatalmat (akkor még
    holmi próféciák nélkül), úgy tűnik, tényleg változásra van szükség, ha
    már ő is feladja. Laurát most úgy köti le a gyász, mint az emberiség
    kiirtásakor rajta kívül mindenkit.
  • Tigh: "Ha elég messzire mutogatunk vissza, akkor még a végén valami egysejtűt kezdünk vádolni, amiért kettéosztódott."
  • Dean Stockwell mellett muszáj kiemelnem Michael Trucco remek
    alakítását is, régen nemigen néztem volna ki belőle, de tud játszani a
    fickó.
  • Sam Anders mondata: "Stay with the fleet!" Mit jelentsen ez, mit tud Sam?

Podcast-infók a No Exithez

Nem tudom, ki mit kedvel a podcast-infókból, a tovább mögött én összegyűjtöttem az érdekesebb kulisszatitkokat (úristen, ez majdnem olyan barom kifejezés, mint a bakiparádé), némi spoilert, részleteket arról, hogy hogyan született a rész, és egy kevéske magyarázatot is, bár arra ez a sztori nemigen szorult, mert önmaga is egy nagy magyarázat volt.

Később elvileg jönnek még infók az írótól és Jane Espensontól is, amint a Chicago Tribune-ön megjelenik a velük készült közönséginterjú.

Az új intrót vágáskor találták ki, kifejezetten erre az epizódra.

Az Ellen-Cavil jelenetek többségét Ron Moore írta, mert eredetileg a Disquietben kapott volna helyet az egész sztori. Mivel ez abban az epizódban csak B-sztoriszál lett volna, hamar rájött, hogy túl sok infót tartalmaz ahhoz, hogy ennyire a háttérbe szorítsák. Az egyik író javasolta, hogy kerüljön át az egész a 4×15-be, ahol már Ryan Mottesheard dolgozott tovább velük.

Ron Moore kicsit komplexnek találta a sztorit, ezért néhány BSG-rajongó barátjának levetítette az epizódot, aztán megkérte őket, hogy foglalják össze a látottakat. Meglepetésére ez elég jól sikerült nekik.

Ellen más, mint amilyennek megismertük, de még mindig szeret "inni, dohányozni és dugni", és bizonyára még mindig zűrös nő, de immár új ismeretekkel rendelkezik, úgymond intelligensebb.

RDM-nek tetszik, hogy Cavil volt (=lett) a legelső a cylon modellek közül, hogy különleges a kapcsolata a Final Five-val, és valójában ő áll nagyon sok dolog hátterében, amit eddig láttunk. A karakter mindig is annyira érdekes volt, és Dean Stockwell annyira erős volt a sorozatban, hogy természetes módon úgy alakult, hogy ilyen jelentőséget adjanak neki. Miután ő lett a "gonosz cylonok" vezére, természetesnek tűnt, hogy szorosabb kapcsolatba hozzák az utolsó cylonokkal is. A keresztneve a John, és a vezetékneve a Cavil.

Ahogy az előző podcastban is elmondta Moore, a Galacticán található repedések valahol a vég kezdetét jelentik, és vissza fogunk még térni néhány részben erre a sztorira. Az FTL-hajtómű körül mászkáló munkások CGI-emberek voltak, én meg nem tudtam volna mondani. Az, hogy Tyrol lett megint a fedélzeti főnök, szintén azt erősíti, hogy a show keretes szerkezetet kap, ez is a befejezés és a kezdet szimmetriáját jelképezi.

Sam Anders fejlövése alkalmas volt arra, hogy az ő sztorija ne csak egyetlen hosszú és unalmas beszélgetés legyen. Így meg tudták szakítani az információ-folyamot, meg tudták válogatni, hogy mit és mikor akarnak elárulni a közönségnek. Félő volt, hogy az epizód csak egyetlen hosszú expozíció lesz, de így sikerült némi drámát belecsempészni, és sikerült érdekesebbé tenni minden újabb részletet az előtörténetből.

Ron Moore nagyon korán elküldte Kate Vernonnak azokat a jeleneteket, amelyeket ő írt. Szerette volna, ha a színésznő előre tudja, hogy mostantól Ellen a háttértudása és az új emlékei miatt mélyebb, felsőbb rendű, intelligensebb, és bizonyos értelemben elegánsabb.

Cavil tervéről, motivációiról, szándékairól a The Plan című filmből sokkal többet meg fogunk tudni.

A Final Five előtörténetéről nagyon-nagyon sokat beszélgettek az írói műhelyben, nagyon gondosan ügyeltek, hogy belepasszoljanak a történelmi ismereteinkbe. Tory és Tyrol kapcsolata azért érdekes, mert a mostani inkarnációjukban ez csak egyszer köszönt vissza, mielőtt a nő kieresztette volna Callyt a légzsilipen. A bárban környékezte meg Tory a főnököt, és ebből jött az ötlet, hogy ez a korábbi kapcsolatuk felszínre bukkanása volt (mondjuk ennyi erővel Sammel is összehozhatták volna, mert vele meg a Crossroadsban kavart). Mr. és Mrs. Tigh kapcsolata ellenben nagyon erős, több ezer év múltán is egymásra találtak.

A Kvórum helyett mostantól a hajók kapitányai lesznek a képviselők, ami bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból viszont rossz, mert egy csipetnyi demokráciát feladtak a gyakorlatiasság kedvéért, és a kulturális-szociális különbségeket is összemossák a társadalomban. Moore örült volna, ha ezt a témát jobban is alkalmuk nyílik boncolgatni. 

A Galactica megpróbáltatásait a USS Yorktown ihlette, amelyet a Korall-tengeri csatában súlyos bombatámadás ért, de gyorsan össze kellett hegeszteni, hogy a Midway-i csatában is részt vehessen, ott pedig elsüllyesztették. a Galactica talán eleve az utolsó túlélője volt az első cylon háborúnak, és épp készültek kivonni a forgalomból, azóta pedig a poklot is megjárta már. Ez is visszatérés a sorozat elejéhez, a Galactica most is a végét járja. 

Moore írt egy hosszú monológot Ellen számára, ami eléggé "megírt" volt, és nem jutott be a végleges vágásba, de most felolvasta. Az "áttörni a negyedik falat" egy színpadi/filmes kifejezés, amit tükörfordítottam, mert nem jutott eszembe jobb (mellesleg a tartalmával maga a monológ is áttöri azt a bizonyos negyedik falat):

[Hat hónappal ezelőtt a cylon bázishajón, Ellen beszél Boomerhez, miközben az tai-chi-zik:] Az öntudatosság nincs kizárólagos kapcsolatban a "való világgal". A színházban néha a kitalált karaktereknek is adna egyfajta öntudatot. Ezt hívják a negyedik fal áttörésének. Az eszköz a metafikció egy formája, amely a karakterek számára lehetővé teszi, hogy közvetlenül a közönséghez beszéljenek, és kommentálják az eseményeket, amelyeknek maguk is a részesei. 

Ebbéli cselekedetükben a karakterek túllépnek saját fiktív természetükön, és olyan dialektikus kapcsolatba lépnek a nézővel, amelyben mindkét fél a saját valósága feltétlen igazságáról akarja meggyőzni a másikat. De valóban létezik a karakter? Van valós alakja és teste azon túl, ami a papírra van vetve? Tényleg képes valaha áttörni a falat, és azzal a láthatatlan közönséggel beszélni, amely minden mozdulatát figyeli a reflektorfények biztonságot nyújtó függönye mögül?

A Kobol urai valaha azt hitték, az ember képtelen áttörni a negyedik falat, sosem lesz képes megértéssel tekinteni az istenekre, sosem lesz képes felfogni az élet mennyei természetét. Addig hitték ezt, amíg egy nap az ember el nem lopta a tüzüket, és meg nem teremtette az első cylonokat, az első mesterséges életformát. És az ember, a saját arroganciájában azt hitte, a cylonok sosem lesznek képesek áttörni a negyedik falat. Egészen addig hitte ezt, amíg az első Centurionok föl nem lázadtak, és az első exodus a paradicsomból el nem kezdődött. Látod, Boomer, nem vagyunk véges teremtmények. Képesek vagyunk fejlődni. Sokkal több pontenciál van benned.

RDM kedveli ezt a szöveget, és úgy tudja, leforgatták, úgyhogy lehet, hogy láthatjuk majd a DVD-extrák között. Tisztában van vele, hogy mennyire nem életszerű, és esetleg egy színházban működne, de bízik benne, hogy valaha eljut hozzánk.

John Hodgman (a brain guy) jó barátja Ron Moore-nak és a nejének, korábban is akartak már egy szerepet adni neki, csak akkor nem jött össze, és Jane Espenson javasolta, hogy őrá osszák a sebész szerepét, így lett az egy kicsit könnyedebb, humorosabb figura.

A szósaláta ("word salad") kifejezést az írók valójában a hibrid szövegére szokták használni, és erre emlékeztet Sam beszédmódja is.

Ron Moore kb. a 27. percig írta Ellen és Cavil jeleneteit (ez a Hub elpusztulásával esik egybe). Szerették volna bemutatni, hogy Cavilék hogy reagálják le az újjászületés képességének elvesztését, hogyan akarják visszaszerezni a technológiát, miután nélküle (és a szaporodás nélkül) egyértelműen a kipusztulás szélére kerültek.

Nem lesznek függőben hagyott misztériák a Caprica számára, minden lyukat betömnek a sztoriban, de Danielnek (a hetes modellnek) lesz jelentősége a spinoffban is. 

Természetesen Danielt tényleg azért hozták be, mert be kellett tömni a lyukat a cylonok számozásában. Moore nagyon sokáig tartózkodott az ötlettől, nehogy az legyen, hogy megint keressük az újabb utolsó cylont, nem akarta, hogy hamis rejtélyeket nyissanak meg. Cavil háttérsztorijában viszont kiválóan passzolt a Káin-Ábel dolog.

Tigh és Six gyerekének a sztorija nem lesz annyira boldog, igaz, ezt bárki meg tudta volna mondani, aki látta az önfeledt pillanatokat közöttük az elmúlt időszakban. A közös jelenetük azt akarta sugallni, hogy Saul Tigh továbbra is éli Saul Tigh életét, nem vette át a "A Final Five tagja" szerepét teljesen. Felelőssége van, egy asszonya van, aki a gyermekét hordja a szíve alatt, és erről nem szabad megfeledkeznie, ez is ugyanúgy része a létezésének.

Nem építettek külön díszletet az FTL-mag köré, amiket láthatunk, azok valós folyosók és lépcsők a meglévő díszletek mögött. Így több pénzt tudtak megspórolni a fináléra. 

Adama valószínűleg tényleg nem vette észre eddig a fürdőjében a repedést, vagy ha igen, akkor sem fogta fel a jelentőségét.

Ron Moore biztos benne, hogy vannak ellentmondások a sztoriban, biztos vannak összefüggésbeli hibák. Nem tudja, mik azok, hiszen sokat dolgoztak rajta, de mivel utólag találták ki ezt a sztorit, akadhatnak tévedések. "Ha profi lennék, már az elejétől kezdve tudtam volna, […] jóval azelőtt, hogy a show adásba került volna." Remélem, ebben a mondatban érezni lehet az iróniát.

Podcast-infók a No Exithez

Nem tudom, ki mit kedvel a podcast-infókból, a tovább mögött én
összegyűjtöttem az érdekesebb kulisszatitkokat (úristen, ez majdnem
olyan barom kifejezés, mint a bakiparádé), némi spoilert, részleteket
arról, hogy hogyan született a rész, és egy kevéske magyarázatot is,
bár arra ez a sztori nemigen szorult, mert önmaga is egy nagy
magyarázat volt.

Később elvileg jönnek még infók az írótól és Jane Espensontól is, amint
a Chicago Tribune-ön megjelenik a velük készült közönséginterjú.

Az új intrót vágáskor találták ki, kifejezetten erre az epizódra.

Az Ellen-Cavil jelenetek többségét Ron Moore írta, mert
eredetileg a Disquietben kapott volna helyet az egész sztori. Mivel ez
abban az epizódban csak B-sztoriszál lett volna, hamar rájött, hogy túl
sok infót tartalmaz ahhoz, hogy ennyire a háttérbe szorítsák. Az egyik
író javasolta, hogy kerüljön át az egész a 4×15-be, ahol már Ryan
Mottesheard dolgozott tovább velük.

Ron Moore kicsit komplexnek
találta a sztorit, ezért néhány BSG-rajongó barátjának levetítette az
epizódot, aztán megkérte őket, hogy foglalják össze a látottakat.
Meglepetésére ez elég jól sikerült nekik.

Ellen más, mint
amilyennek megismertük, de még mindig szeret "inni, dohányozni és
dugni", és bizonyára még mindig zűrös nő, de immár új ismeretekkel
rendelkezik, úgymond intelligensebb.

RDM-nek tetszik, hogy Cavil
volt (=lett) a legelső a cylon modellek közül, hogy különleges a
kapcsolata a Final Five-val, és valójában ő áll nagyon sok dolog hátterében, amit
eddig láttunk. A karakter mindig is annyira érdekes volt, és Dean
Stockwell annyira erős volt a sorozatban, hogy természetes módon úgy
alakult, hogy ilyen jelentőséget adjanak neki. Miután ő lett a "gonosz
cylonok" vezére, természetesnek tűnt, hogy szorosabb kapcsolatba hozzák
az utolsó cylonokkal is. A keresztneve a John, és a vezetékneve a
Cavil.

Ahogy az előző podcastban is elmondta Moore, a Galacticán található repedések valahol a vég kezdetét jelentik, és
vissza fogunk még térni néhány részben erre a sztorira. Az FTL-hajtómű
körül mászkáló munkások CGI-emberek voltak, én meg nem tudtam volna
mondani. Az, hogy Tyrol lett megint a fedélzeti főnök, szintén azt
erősíti, hogy a show keretes szerkezetet kap, ez is a befejezés és a
kezdet szimmetriáját jelképezi.

Sam Anders fejlövése alkalmas volt arra, hogy az ő sztorija ne csak egyetlen hosszú és unalmas beszélgetés legyen. Így
meg tudták szakítani az információ-folyamot, meg tudták válogatni, hogy
mit és mikor akarnak elárulni a közönségnek. Félő volt, hogy az epizód
csak egyetlen hosszú expozíció lesz, de így sikerült némi drámát
belecsempészni, és sikerült érdekesebbé tenni minden újabb részletet az
előtörténetből.

Ron Moore nagyon korán elküldte Kate
Vernonnak azokat a jeleneteket, amelyeket ő írt. Szerette volna, ha a
színésznő előre tudja, hogy mostantól Ellen a háttértudása és az új
emlékei miatt mélyebb, felsőbb rendű, intelligensebb, és bizonyos
értelemben elegánsabb.

Cavil tervéről, motivációiról, szándékairól a The Plan című filmből sokkal többet meg fogunk tudni.

A
Final Five előtörténetéről nagyon-nagyon sokat beszélgettek az írói
műhelyben, nagyon gondosan ügyeltek, hogy belepasszoljanak a történelmi
ismereteinkbe. Tory és Tyrol kapcsolata azért érdekes, mert a mostani
inkarnációjukban ez csak egyszer köszönt vissza, mielőtt a nő
kieresztette volna Callyt a légzsilipen. A bárban környékezte meg Tory
a főnököt, és ebből jött az ötlet, hogy ez a korábbi kapcsolatuk
felszínre bukkanása volt (mondjuk ennyi erővel Sammel is összehozhatták
volna, mert vele meg a Crossroadsban kavart). Mr. és Mrs. Tigh
kapcsolata ellenben nagyon erős, több ezer év múltán is egymásra
találtak.

A Kvórum helyett mostantól a hajók kapitányai lesznek a képviselők, ami
bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból viszont rossz, mert egy
csipetnyi demokráciát feladtak a gyakorlatiasság kedvéért, és a
kulturális-szociális különbségeket is összemossák a társadalomban.
Moore örült volna, ha ezt a témát jobban is alkalmuk nyílik
boncolgatni. 

A Galactica megpróbáltatásait a USS Yorktown ihlette,
amelyet a Korall-tengeri csatában súlyos bombatámadás ért, de gyorsan
össze kellett hegeszteni, hogy a Midway-i csatában is részt vehessen,
ott pedig elsüllyesztették. a Galactica talán eleve az utolsó túlélője
volt az első cylon háborúnak, és épp készültek kivonni a forgalomból,
azóta pedig a poklot is megjárta már. Ez is visszatérés a sorozat
elejéhez, a Galactica most is a végét járja. 

Moore írt egy hosszú monológot Ellen számára, ami
eléggé "megírt" volt, és nem jutott be a végleges vágásba, de most
felolvasta. Az "áttörni a negyedik falat" egy színpadi/filmes
kifejezés, amit tükörfordítottam, mert nem jutott eszembe jobb
(mellesleg a tartalmával maga a monológ is áttöri azt a bizonyos
negyedik falat):

[Hat hónappal
ezelőtt a cylon bázishajón, Ellen beszél Boomerhez, miközben az
tai-chi-zik:] Az öntudatosság nincs kizárólagos kapcsolatban a "való
világgal". A színházban néha a kitalált karaktereknek is adna egyfajta
öntudatot. Ezt hívják a negyedik fal áttörésének. Az eszköz a
metafikció egy formája, amely a karakterek számára lehetővé teszi, hogy
közvetlenül a közönséghez beszéljenek, és kommentálják az eseményeket,
amelyeknek maguk is a részesei. 

Ebbéli
cselekedetükben a karakterek túllépnek saját fiktív természetükön, és
olyan dialektikus kapcsolatba lépnek a nézővel, amelyben mindkét fél a
saját valósága feltétlen igazságáról akarja meggyőzni a másikat. De
valóban létezik a karakter? Van valós alakja és teste azon túl, ami a
papírra van vetve? Tényleg képes valaha áttörni a falat, és azzal a
láthatatlan közönséggel beszélni, amely minden mozdulatát figyeli a
reflektorfények biztonságot nyújtó függönye mögül?

A
Kobol urai valaha azt hitték, az ember képtelen áttörni a negyedik
falat, sosem lesz képes megértéssel tekinteni az istenekre, sosem lesz
képes felfogni az élet mennyei természetét. Addig hitték ezt, amíg egy
nap az ember el nem lopta a tüzüket, és meg nem teremtette az első
cylonokat, az első mesterséges életformát. És az ember, a saját
arroganciájában azt hitte, a cylonok sosem lesznek képesek áttörni a
negyedik falat. Egészen addig hitte ezt, amíg az első Centurionok föl
nem lázadtak, és az első exodus a paradicsomból el nem kezdődött.
Látod, Boomer, nem vagyunk véges teremtmények. Képesek vagyunk
fejlődni. Sokkal több pontenciál van benned.

RDM kedveli
ezt a szöveget, és úgy tudja, leforgatták, úgyhogy lehet, hogy
láthatjuk majd a DVD-extrák között. Tisztában van vele, hogy mennyire
nem életszerű, és esetleg egy színházban működne, de bízik benne, hogy
valaha eljut hozzánk.

John Hodgman (a brain guy) jó barátja Ron
Moore-nak és a nejének, korábban is akartak már egy szerepet adni neki,
csak akkor nem jött össze, és Jane Espenson javasolta, hogy őrá osszák
a sebész szerepét, így lett az egy kicsit könnyedebb, humorosabb
figura.

A szósaláta ("word salad") kifejezést az írók
valójában a hibrid szövegére szokták használni, és erre emlékeztet Sam
beszédmódja is.

Ron Moore kb. a 27. percig írta Ellen és
Cavil jeleneteit (ez a Hub elpusztulásával esik egybe). Szerették volna
bemutatni, hogy Cavilék hogy reagálják le az újjászületés képességének
elvesztését, hogyan akarják visszaszerezni a technológiát, miután
nélküle (és a szaporodás nélkül) egyértelműen a kipusztulás szélére
kerültek.

Nem lesznek függőben hagyott misztériák a Caprica számára, minden lyukat betömnek a sztoriban, de Danielnek (a hetes modellnek) lesz jelentősége a spinoffban is. 

Természetesen Danielt tényleg azért hozták be, mert be kellett tömni a lyukat a cylonok számozásában. Moore nagyon sokáig tartózkodott az ötlettől, nehogy az legyen, hogy megint keressük az újabb utolsó cylont, nem akarta, hogy hamis rejtélyeket nyissanak meg. Cavil háttérsztorijában viszont kiválóan passzolt a Káin-Ábel dolog.

Tigh és Six gyerekének a sztorija nem lesz annyira boldog, igaz,
ezt bárki meg tudta volna mondani, aki látta az önfeledt pillanatokat
közöttük az elmúlt időszakban. A közös jelenetük azt akarta sugallni,
hogy Saul Tigh továbbra is éli Saul Tigh életét, nem vette át a "A
Final Five tagja" szerepét teljesen. Felelőssége van, egy asszonya van,
aki a gyermekét hordja a szíve alatt, és erről nem szabad
megfeledkeznie, ez is ugyanúgy része a létezésének.

Nem építettek külön díszletet az FTL-mag köré, amiket láthatunk, azok valós folyosók és lépcsők a meglévő díszletek mögött. Így több pénzt tudtak megspórolni a fináléra. 

Adama valószínűleg tényleg nem vette észre eddig a fürdőjében a repedést, vagy ha igen, akkor sem fogta fel a jelentőségét.

Ron Moore biztos benne, hogy vannak ellentmondások a sztoriban, biztos vannak összefüggésbeli hibák. Nem tudja, mik azok, hiszen sokat dolgoztak rajta, de mivel utólag találták ki ezt a sztorit, akadhatnak tévedések. "Ha profi lennék, már az elejétől kezdve tudtam volna, […] jóval azelőtt, hogy a show adásba került volna." Remélem, ebben a mondatban érezni lehet az iróniát.

No Exit kibeszélő

Következzék hát az e heti epizód kitárgyalása, minden további nélkül, csak a spoilerekre legyetek szívesek ügyelni, ahogy szoktuk.

No Exit kibeszélő

Következzék hát az e heti epizód kitárgyalása, minden további nélkül, csak a spoilerekre legyetek szívesek ügyelni, ahogy szoktuk.

4×15 – No Exit

Rendezte: Gwyneth Horder-Payton

Írta: Ryan Mottesheard

Történet: Ahogy Sam megkezdi a felépülését a cylon bázishajón, látomásai támadnak.

Vélemény: Erre az epizódra több okból is érdemes lesz odafigyelni. Idén ez a második, amelynél új rendezőt alkalmaztak, bár Gwyneth Horder-Payton előtt nem ismeretlen a show stílusa, korábban a Kemény zsarukon dolgozott hosszabb ideig. Az író, Ryan Mottesheard mindenképp külön említést érdemel, a sorozat script coordinatoraként dolgozik (bármit is jelentsen ez), és ez az első professzionális forgatókönyve, akárcsak tavaly volt Kevin Fahey-nek a Faith. Mottesheard időközben csatlakozott a Caprica írócsapatához, úgyhogy érdemes lesz figyelnünk, ha a producereknek is ekkora bizalma van benne.

Érdekes, hogy az epizód szinopszisa azt az egyetlen témát emeli ki, amelyről Mark Verheiden azt írta, hogy egészen spontán alakult ki az írási procedúra során. Persze kétségtelen, hogy kíváncsi vagyok, mi történik Andersszel, és reménykedem, hogy nem fog belehalni a sérüléseibe, mert bírom, sokkal jobban, mint mondjuk Leet. Kicsit sajnálom, hogy a keménylegény figuráját elvitték inkább a hisztispicsa irányába (ha a Karával való kapcsolatát nézzük), mióta meg cylon lett, olyan, mintha köztünk sem járna.

Valamennyire valóban időszerű volt már, hogy elkezdjük megkapni a válaszainkat, bár én egyáltalán nem sürgetem a dolgot, el bírnék még viselni néhány résznyi (vagy évadnyi) időhúzást, ha az olyan lenne, mint az előző két epizód. A vég azonban közeleg, és szerintem valójában nincs annyira sok kérdés, ami még megválaszolásra vár, úgyhogy el tudom képzelni, hogy mostantól átkapcsolunk egy lassabban hömpölygő történetvezetésbe, amit maximum néhányszor megszakítanak Cavilék. 

A lázadás utóhatásai legalább ugyanannyira foglalkoztatnak, mint a válaszok, és biztos vagyok benne, hogy az írók sem voltak ezzel másként. Látni fogjuk-e, mi van mondjuk Racetrackkel vagy Narchóval, vagy a számtalan többi katonával? Hogy viszonyulnak a most kialakult helyzethez? Hogy viszonyul hozzájuk Kara? Most már nem ő lesz a kiközösített, hanem ő közösít ki mindenkit? Mindegy, egyszóval érdekes lenne látni, mi zajlott és zajlik az alsóbb fedélzeteken.

Az új íróktól mindig kicsit félek, ezért most is fenntartásaim vannak az epizóddal kapcsolatban. Csak annyit várok el, hogy a revelációk, ha lesznek, legyenek kellőképpen katarktikusak, legyenek egyenletesen adagolva, ha többen is lesznek, és jusson mellettük idő a karaktereinkre, ahogy az lenni szokott.

4×15 – No Exit

Rendezte: Gwyneth Horder-Payton

Írta: Ryan Mottesheard

Történet: Ahogy Sam megkezdi a felépülését a cylon bázishajón, látomásai támadnak.

Vélemény: Erre az epizódra több okból is érdemes lesz odafigyelni. Idén ez a második, amelynél új rendezőt alkalmaztak, bár Gwyneth Horder-Payton előtt nem ismeretlen a show stílusa, korábban a Kemény zsarukon dolgozott hosszabb ideig. Az író, Ryan Mottesheard mindenképp külön említést érdemel, a sorozat script coordinatoraként dolgozik (bármit is jelentsen ez), és ez az első professzionális forgatókönyve, akárcsak tavaly volt Kevin Fahey-nek a Faith. Mottesheard időközben csatlakozott a Caprica írócsapatához, úgyhogy érdemes lesz figyelnünk, ha a producereknek is ekkora bizalma van benne.

Érdekes, hogy az epizód szinopszisa azt az egyetlen témát emeli ki, amelyről Mark Verheiden azt írta, hogy egészen spontán alakult ki az írási procedúra során. Persze kétségtelen, hogy kíváncsi vagyok, mi történik Andersszel, és reménykedem, hogy nem fog belehalni a sérüléseibe, mert bírom, sokkal jobban, mint mondjuk Leet. Kicsit sajnálom, hogy a keménylegény figuráját elvitték inkább a hisztispicsa irányába (ha a Karával való kapcsolatát nézzük), mióta meg cylon lett, olyan, mintha köztünk sem járna.

Valamennyire valóban időszerű volt már, hogy elkezdjük megkapni a válaszainkat, bár én egyáltalán nem sürgetem a dolgot, el bírnék még viselni néhány résznyi (vagy évadnyi) időhúzást, ha az olyan lenne, mint az előző két epizód. A vég azonban közeleg, és szerintem valójában nincs annyira sok kérdés, ami még megválaszolásra vár, úgyhogy el tudom képzelni, hogy mostantól átkapcsolunk egy lassabban hömpölygő történetvezetésbe, amit maximum néhányszor megszakítanak Cavilék. 

A lázadás utóhatásai legalább ugyanannyira foglalkoztatnak, mint a válaszok, és biztos vagyok benne, hogy az írók sem voltak ezzel másként. Látni fogjuk-e, mi van mondjuk Racetrackkel vagy Narchóval, vagy a számtalan többi katonával? Hogy viszonyulnak a most kialakult helyzethez? Hogy viszonyul hozzájuk Kara? Most már nem ő lesz a kiközösített, hanem ő közösít ki mindenkit? Mindegy, egyszóval érdekes lenne látni, mi zajlott és zajlik az alsóbb fedélzeteken.

Az új íróktól mindig kicsit félek, ezért most is fenntartásaim vannak az epizóddal kapcsolatban. Csak annyit várok el, hogy a revelációk, ha lesznek, legyenek kellőképpen katarktikusak, legyenek egyenletesen adagolva, ha többen is lesznek, és jusson mellettük idő a karaktereinkre, ahogy az lenni szokott.