Nem tudom, ki mit kedvel a podcast-infókból, a tovább mögött én összegyűjtöttem az érdekesebb kulisszatitkokat (úristen, ez majdnem olyan barom kifejezés, mint a bakiparádé), némi spoilert, részleteket arról, hogy hogyan született a rész, és egy kevéske magyarázatot is, bár arra ez a sztori nemigen szorult, mert önmaga is egy nagy magyarázat volt.
Később elvileg jönnek még infók az írótól és Jane Espensontól is, amint a Chicago Tribune-ön megjelenik a velük készült közönséginterjú.
Az új intrót vágáskor találták ki, kifejezetten erre az epizódra.
Az Ellen-Cavil jelenetek többségét Ron Moore írta, mert eredetileg a Disquietben kapott volna helyet az egész sztori. Mivel ez abban az epizódban csak B-sztoriszál lett volna, hamar rájött, hogy túl sok infót tartalmaz ahhoz, hogy ennyire a háttérbe szorítsák. Az egyik író javasolta, hogy kerüljön át az egész a 4×15-be, ahol már Ryan Mottesheard dolgozott tovább velük.
Ron Moore kicsit komplexnek találta a sztorit, ezért néhány BSG-rajongó barátjának levetítette az epizódot, aztán megkérte őket, hogy foglalják össze a látottakat. Meglepetésére ez elég jól sikerült nekik.
Ellen más, mint amilyennek megismertük, de még mindig szeret "inni, dohányozni és dugni", és bizonyára még mindig zűrös nő, de immár új ismeretekkel rendelkezik, úgymond intelligensebb.
RDM-nek tetszik, hogy Cavil volt (=lett) a legelső a cylon modellek közül, hogy különleges a kapcsolata a Final Five-val, és valójában ő áll nagyon sok dolog hátterében, amit eddig láttunk. A karakter mindig is annyira érdekes volt, és Dean Stockwell annyira erős volt a sorozatban, hogy természetes módon úgy alakult, hogy ilyen jelentőséget adjanak neki. Miután ő lett a "gonosz cylonok" vezére, természetesnek tűnt, hogy szorosabb kapcsolatba hozzák az utolsó cylonokkal is. A keresztneve a John, és a vezetékneve a Cavil.
Ahogy az előző podcastban is elmondta Moore, a Galacticán található repedések valahol a vég kezdetét jelentik, és vissza fogunk még térni néhány részben erre a sztorira. Az FTL-hajtómű körül mászkáló munkások CGI-emberek voltak, én meg nem tudtam volna mondani. Az, hogy Tyrol lett megint a fedélzeti főnök, szintén azt erősíti, hogy a show keretes szerkezetet kap, ez is a befejezés és a kezdet szimmetriáját jelképezi.
Sam Anders fejlövése alkalmas volt arra, hogy az ő sztorija ne csak egyetlen hosszú és unalmas beszélgetés legyen. Így meg tudták szakítani az információ-folyamot, meg tudták válogatni, hogy mit és mikor akarnak elárulni a közönségnek. Félő volt, hogy az epizód csak egyetlen hosszú expozíció lesz, de így sikerült némi drámát belecsempészni, és sikerült érdekesebbé tenni minden újabb részletet az előtörténetből.
Ron Moore nagyon korán elküldte Kate Vernonnak azokat a jeleneteket, amelyeket ő írt. Szerette volna, ha a színésznő előre tudja, hogy mostantól Ellen a háttértudása és az új emlékei miatt mélyebb, felsőbb rendű, intelligensebb, és bizonyos értelemben elegánsabb.
Cavil tervéről, motivációiról, szándékairól a The Plan című filmből sokkal többet meg fogunk tudni.
A Final Five előtörténetéről nagyon-nagyon sokat beszélgettek az írói műhelyben, nagyon gondosan ügyeltek, hogy belepasszoljanak a történelmi ismereteinkbe. Tory és Tyrol kapcsolata azért érdekes, mert a mostani inkarnációjukban ez csak egyszer köszönt vissza, mielőtt a nő kieresztette volna Callyt a légzsilipen. A bárban környékezte meg Tory a főnököt, és ebből jött az ötlet, hogy ez a korábbi kapcsolatuk felszínre bukkanása volt (mondjuk ennyi erővel Sammel is összehozhatták volna, mert vele meg a Crossroadsban kavart). Mr. és Mrs. Tigh kapcsolata ellenben nagyon erős, több ezer év múltán is egymásra találtak.
A Kvórum helyett mostantól a hajók kapitányai lesznek a képviselők, ami bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból viszont rossz, mert egy csipetnyi demokráciát feladtak a gyakorlatiasság kedvéért, és a kulturális-szociális különbségeket is összemossák a társadalomban. Moore örült volna, ha ezt a témát jobban is alkalmuk nyílik boncolgatni.
A Galactica megpróbáltatásait a USS Yorktown ihlette, amelyet a Korall-tengeri csatában súlyos bombatámadás ért, de gyorsan össze kellett hegeszteni, hogy a Midway-i csatában is részt vehessen, ott pedig elsüllyesztették. a Galactica talán eleve az utolsó túlélője volt az első cylon háborúnak, és épp készültek kivonni a forgalomból, azóta pedig a poklot is megjárta már. Ez is visszatérés a sorozat elejéhez, a Galactica most is a végét járja.
Moore írt egy hosszú monológot Ellen számára, ami eléggé "megírt" volt, és nem jutott be a végleges vágásba, de most felolvasta. Az "áttörni a negyedik falat" egy színpadi/filmes kifejezés, amit tükörfordítottam, mert nem jutott eszembe jobb (mellesleg a tartalmával maga a monológ is áttöri azt a bizonyos negyedik falat):
[Hat hónappal ezelőtt a cylon bázishajón, Ellen beszél Boomerhez, miközben az tai-chi-zik:] Az öntudatosság nincs kizárólagos kapcsolatban a "való világgal". A színházban néha a kitalált karaktereknek is adna egyfajta öntudatot. Ezt hívják a negyedik fal áttörésének. Az eszköz a metafikció egy formája, amely a karakterek számára lehetővé teszi, hogy közvetlenül a közönséghez beszéljenek, és kommentálják az eseményeket, amelyeknek maguk is a részesei.
Ebbéli cselekedetükben a karakterek túllépnek saját fiktív természetükön, és olyan dialektikus kapcsolatba lépnek a nézővel, amelyben mindkét fél a saját valósága feltétlen igazságáról akarja meggyőzni a másikat. De valóban létezik a karakter? Van valós alakja és teste azon túl, ami a papírra van vetve? Tényleg képes valaha áttörni a falat, és azzal a láthatatlan közönséggel beszélni, amely minden mozdulatát figyeli a reflektorfények biztonságot nyújtó függönye mögül?
A Kobol urai valaha azt hitték, az ember képtelen áttörni a negyedik falat, sosem lesz képes megértéssel tekinteni az istenekre, sosem lesz képes felfogni az élet mennyei természetét. Addig hitték ezt, amíg egy nap az ember el nem lopta a tüzüket, és meg nem teremtette az első cylonokat, az első mesterséges életformát. És az ember, a saját arroganciájában azt hitte, a cylonok sosem lesznek képesek áttörni a negyedik falat. Egészen addig hitte ezt, amíg az első Centurionok föl nem lázadtak, és az első exodus a paradicsomból el nem kezdődött. Látod, Boomer, nem vagyunk véges teremtmények. Képesek vagyunk fejlődni. Sokkal több pontenciál van benned.
RDM kedveli ezt a szöveget, és úgy tudja, leforgatták, úgyhogy lehet, hogy láthatjuk majd a DVD-extrák között. Tisztában van vele, hogy mennyire nem életszerű, és esetleg egy színházban működne, de bízik benne, hogy valaha eljut hozzánk.
John Hodgman (a brain guy) jó barátja Ron Moore-nak és a nejének, korábban is akartak már egy szerepet adni neki, csak akkor nem jött össze, és Jane Espenson javasolta, hogy őrá osszák a sebész szerepét, így lett az egy kicsit könnyedebb, humorosabb figura.
A szósaláta ("word salad") kifejezést az írók valójában a hibrid szövegére szokták használni, és erre emlékeztet Sam beszédmódja is.
Ron Moore kb. a 27. percig írta Ellen és Cavil jeleneteit (ez a Hub elpusztulásával esik egybe). Szerették volna bemutatni, hogy Cavilék hogy reagálják le az újjászületés képességének elvesztését, hogyan akarják visszaszerezni a technológiát, miután nélküle (és a szaporodás nélkül) egyértelműen a kipusztulás szélére kerültek.
Nem lesznek függőben hagyott misztériák a Caprica számára, minden lyukat betömnek a sztoriban, de Danielnek (a hetes modellnek) lesz jelentősége a spinoffban is.
Természetesen Danielt tényleg azért hozták be, mert be kellett tömni a lyukat a cylonok számozásában. Moore nagyon sokáig tartózkodott az ötlettől, nehogy az legyen, hogy megint keressük az újabb utolsó cylont, nem akarta, hogy hamis rejtélyeket nyissanak meg. Cavil háttérsztorijában viszont kiválóan passzolt a Káin-Ábel dolog.
Tigh és Six gyerekének a sztorija nem lesz annyira boldog, igaz, ezt bárki meg tudta volna mondani, aki látta az önfeledt pillanatokat közöttük az elmúlt időszakban. A közös jelenetük azt akarta sugallni, hogy Saul Tigh továbbra is éli Saul Tigh életét, nem vette át a "A Final Five tagja" szerepét teljesen. Felelőssége van, egy asszonya van, aki a gyermekét hordja a szíve alatt, és erről nem szabad megfeledkeznie, ez is ugyanúgy része a létezésének.
Nem építettek külön díszletet az FTL-mag köré, amiket láthatunk, azok valós folyosók és lépcsők a meglévő díszletek mögött. Így több pénzt tudtak megspórolni a fináléra.
Adama valószínűleg tényleg nem vette észre eddig a fürdőjében a repedést, vagy ha igen, akkor sem fogta fel a jelentőségét.
Ron Moore biztos benne, hogy vannak ellentmondások a sztoriban, biztos vannak összefüggésbeli hibák. Nem tudja, mik azok, hiszen sokat dolgoztak rajta, de mivel utólag találták ki ezt a sztorit, akadhatnak tévedések. "Ha profi lennék, már az elejétől kezdve tudtam volna, […] jóval azelőtt, hogy a show adásba került volna." Remélem, ebben a mondatban érezni lehet az iróniát.