Nem tudom, ki mit kedvel a podcast-infókból, a tovább mögött én
összegyűjtöttem az érdekesebb kulisszatitkokat (úristen, ez majdnem
olyan barom kifejezés, mint a bakiparádé), némi spoilert, részleteket
arról, hogy hogyan született a rész, és egy kevéske magyarázatot is,
bár arra ez a sztori nemigen szorult, mert önmaga is egy nagy
magyarázat volt.
Később elvileg jönnek még infók az írótól és Jane Espensontól is, amint
a Chicago Tribune-ön megjelenik a velük készült közönséginterjú.
Az új intrót vágáskor találták ki, kifejezetten erre az epizódra.
Az Ellen-Cavil jelenetek többségét Ron Moore írta, mert
eredetileg a Disquietben kapott volna helyet az egész sztori. Mivel ez
abban az epizódban csak B-sztoriszál lett volna, hamar rájött, hogy túl
sok infót tartalmaz ahhoz, hogy ennyire a háttérbe szorítsák. Az egyik
író javasolta, hogy kerüljön át az egész a 4×15-be, ahol már Ryan
Mottesheard dolgozott tovább velük.
Ron Moore kicsit komplexnek
találta a sztorit, ezért néhány BSG-rajongó barátjának levetítette az
epizódot, aztán megkérte őket, hogy foglalják össze a látottakat.
Meglepetésére ez elég jól sikerült nekik.
Ellen más, mint
amilyennek megismertük, de még mindig szeret "inni, dohányozni és
dugni", és bizonyára még mindig zűrös nő, de immár új ismeretekkel
rendelkezik, úgymond intelligensebb.
RDM-nek tetszik, hogy Cavil
volt (=lett) a legelső a cylon modellek közül, hogy különleges a
kapcsolata a Final Five-val, és valójában ő áll nagyon sok dolog hátterében, amit
eddig láttunk. A karakter mindig is annyira érdekes volt, és Dean
Stockwell annyira erős volt a sorozatban, hogy természetes módon úgy
alakult, hogy ilyen jelentőséget adjanak neki. Miután ő lett a "gonosz
cylonok" vezére, természetesnek tűnt, hogy szorosabb kapcsolatba hozzák
az utolsó cylonokkal is. A keresztneve a John, és a vezetékneve a
Cavil.
Ahogy az előző podcastban is elmondta Moore, a Galacticán található repedések valahol a vég kezdetét jelentik, és
vissza fogunk még térni néhány részben erre a sztorira. Az FTL-hajtómű
körül mászkáló munkások CGI-emberek voltak, én meg nem tudtam volna
mondani. Az, hogy Tyrol lett megint a fedélzeti főnök, szintén azt
erősíti, hogy a show keretes szerkezetet kap, ez is a befejezés és a
kezdet szimmetriáját jelképezi.
Sam Anders fejlövése alkalmas volt arra, hogy az ő sztorija ne csak egyetlen hosszú és unalmas beszélgetés legyen. Így
meg tudták szakítani az információ-folyamot, meg tudták válogatni, hogy
mit és mikor akarnak elárulni a közönségnek. Félő volt, hogy az epizód
csak egyetlen hosszú expozíció lesz, de így sikerült némi drámát
belecsempészni, és sikerült érdekesebbé tenni minden újabb részletet az
előtörténetből.
Ron Moore nagyon korán elküldte Kate
Vernonnak azokat a jeleneteket, amelyeket ő írt. Szerette volna, ha a
színésznő előre tudja, hogy mostantól Ellen a háttértudása és az új
emlékei miatt mélyebb, felsőbb rendű, intelligensebb, és bizonyos
értelemben elegánsabb.
Cavil tervéről, motivációiról, szándékairól a The Plan című filmből sokkal többet meg fogunk tudni.
A
Final Five előtörténetéről nagyon-nagyon sokat beszélgettek az írói
műhelyben, nagyon gondosan ügyeltek, hogy belepasszoljanak a történelmi
ismereteinkbe. Tory és Tyrol kapcsolata azért érdekes, mert a mostani
inkarnációjukban ez csak egyszer köszönt vissza, mielőtt a nő
kieresztette volna Callyt a légzsilipen. A bárban környékezte meg Tory
a főnököt, és ebből jött az ötlet, hogy ez a korábbi kapcsolatuk
felszínre bukkanása volt (mondjuk ennyi erővel Sammel is összehozhatták
volna, mert vele meg a Crossroadsban kavart). Mr. és Mrs. Tigh
kapcsolata ellenben nagyon erős, több ezer év múltán is egymásra
találtak.
A Kvórum helyett mostantól a hajók kapitányai lesznek a képviselők, ami
bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból viszont rossz, mert egy
csipetnyi demokráciát feladtak a gyakorlatiasság kedvéért, és a
kulturális-szociális különbségeket is összemossák a társadalomban.
Moore örült volna, ha ezt a témát jobban is alkalmuk nyílik
boncolgatni.
A Galactica megpróbáltatásait a USS Yorktown ihlette,
amelyet a Korall-tengeri csatában súlyos bombatámadás ért, de gyorsan
össze kellett hegeszteni, hogy a Midway-i csatában is részt vehessen,
ott pedig elsüllyesztették. a Galactica talán eleve az utolsó túlélője
volt az első cylon háborúnak, és épp készültek kivonni a forgalomból,
azóta pedig a poklot is megjárta már. Ez is visszatérés a sorozat
elejéhez, a Galactica most is a végét járja.
Moore írt egy hosszú monológot Ellen számára, ami
eléggé "megírt" volt, és nem jutott be a végleges vágásba, de most
felolvasta. Az "áttörni a negyedik falat" egy színpadi/filmes
kifejezés, amit tükörfordítottam, mert nem jutott eszembe jobb
(mellesleg a tartalmával maga a monológ is áttöri azt a bizonyos
negyedik falat):
[Hat hónappal
ezelőtt a cylon bázishajón, Ellen beszél Boomerhez, miközben az
tai-chi-zik:] Az öntudatosság nincs kizárólagos kapcsolatban a "való
világgal". A színházban néha a kitalált karaktereknek is adna egyfajta
öntudatot. Ezt hívják a negyedik fal áttörésének. Az eszköz a
metafikció egy formája, amely a karakterek számára lehetővé teszi, hogy
közvetlenül a közönséghez beszéljenek, és kommentálják az eseményeket,
amelyeknek maguk is a részesei.
Ebbéli
cselekedetükben a karakterek túllépnek saját fiktív természetükön, és
olyan dialektikus kapcsolatba lépnek a nézővel, amelyben mindkét fél a
saját valósága feltétlen igazságáról akarja meggyőzni a másikat. De
valóban létezik a karakter? Van valós alakja és teste azon túl, ami a
papírra van vetve? Tényleg képes valaha áttörni a falat, és azzal a
láthatatlan közönséggel beszélni, amely minden mozdulatát figyeli a
reflektorfények biztonságot nyújtó függönye mögül?
A
Kobol urai valaha azt hitték, az ember képtelen áttörni a negyedik
falat, sosem lesz képes megértéssel tekinteni az istenekre, sosem lesz
képes felfogni az élet mennyei természetét. Addig hitték ezt, amíg egy
nap az ember el nem lopta a tüzüket, és meg nem teremtette az első
cylonokat, az első mesterséges életformát. És az ember, a saját
arroganciájában azt hitte, a cylonok sosem lesznek képesek áttörni a
negyedik falat. Egészen addig hitte ezt, amíg az első Centurionok föl
nem lázadtak, és az első exodus a paradicsomból el nem kezdődött.
Látod, Boomer, nem vagyunk véges teremtmények. Képesek vagyunk
fejlődni. Sokkal több pontenciál van benned.
RDM kedveli
ezt a szöveget, és úgy tudja, leforgatták, úgyhogy lehet, hogy
láthatjuk majd a DVD-extrák között. Tisztában van vele, hogy mennyire
nem életszerű, és esetleg egy színházban működne, de bízik benne, hogy
valaha eljut hozzánk.
John Hodgman (a brain guy) jó barátja Ron
Moore-nak és a nejének, korábban is akartak már egy szerepet adni neki,
csak akkor nem jött össze, és Jane Espenson javasolta, hogy őrá osszák
a sebész szerepét, így lett az egy kicsit könnyedebb, humorosabb
figura.
A szósaláta ("word salad") kifejezést az írók
valójában a hibrid szövegére szokták használni, és erre emlékeztet Sam
beszédmódja is.
Ron Moore kb. a 27. percig írta Ellen és
Cavil jeleneteit (ez a Hub elpusztulásával esik egybe). Szerették volna
bemutatni, hogy Cavilék hogy reagálják le az újjászületés képességének
elvesztését, hogyan akarják visszaszerezni a technológiát, miután
nélküle (és a szaporodás nélkül) egyértelműen a kipusztulás szélére
kerültek.
Nem lesznek függőben hagyott misztériák a Caprica számára, minden lyukat betömnek a sztoriban, de Danielnek (a hetes modellnek) lesz jelentősége a spinoffban is.
Természetesen Danielt tényleg azért hozták be, mert be kellett tömni a lyukat a cylonok számozásában. Moore nagyon sokáig tartózkodott az ötlettől, nehogy az legyen, hogy megint keressük az újabb utolsó cylont, nem akarta, hogy hamis rejtélyeket nyissanak meg. Cavil háttérsztorijában viszont kiválóan passzolt a Káin-Ábel dolog.
Tigh és Six gyerekének a sztorija nem lesz annyira boldog, igaz,
ezt bárki meg tudta volna mondani, aki látta az önfeledt pillanatokat
közöttük az elmúlt időszakban. A közös jelenetük azt akarta sugallni,
hogy Saul Tigh továbbra is éli Saul Tigh életét, nem vette át a "A
Final Five tagja" szerepét teljesen. Felelőssége van, egy asszonya van,
aki a gyermekét hordja a szíve alatt, és erről nem szabad
megfeledkeznie, ez is ugyanúgy része a létezésének.
Nem építettek külön díszletet az FTL-mag köré, amiket láthatunk, azok valós folyosók és lépcsők a meglévő díszletek mögött. Így több pénzt tudtak megspórolni a fináléra.
Adama valószínűleg tényleg nem vette észre eddig a fürdőjében a repedést, vagy ha igen, akkor sem fogta fel a jelentőségét.
Ron Moore biztos benne, hogy vannak ellentmondások a sztoriban, biztos vannak összefüggésbeli hibák. Nem tudja, mik azok, hiszen sokat dolgoztak rajta, de mivel utólag találták ki ezt a sztorit, akadhatnak tévedések. "Ha profi lennék, már az elejétől kezdve tudtam volna, […] jóval azelőtt, hogy a show adásba került volna." Remélem, ebben a mondatban érezni lehet az iróniát.