Videók reggelre

A YouTube-on megtekinthető egy interjú Mary McDonnell-lel, amelyben elmondja, miért szereti a Battlestart, és ki a kedvenc karaktere a sorozatban. Mindkettő tanulságos.

A múltkorokban posztolt vicces Battlestar Galactica-intró az eredeti sorozat stílusában megjelent egy új formában, néhány új képsorral, valamint egy végefőcímmel, ami szintén eszméletlenül poénos. 

Tricia Helfer a Late Late Show című műsor vendége volt nemrég, a Galactica Sitrep pedig közzétette a felvételt is. Bírtam, ahogy Craig Ferguson – valószínűleg nem ismerve a műsort – utánozta Number Sixet.

A FOX elkezdte a Ron Moore-féle Virtuality marketingjét, kábé olyan módszerekkel, ahogy mostanában a The Dark Knightét láttuk: a HoloMove elnevezésű San Diegó-i startup, azaz induló vállalat kapott egy blogot, egy honlapot és egy fórumot, és nem nehéz rájönni, mivel foglalkozik a cég, illetve mi köze ennek a sorozathoz.

A rajongók, tiszteletük jeléül és búcsúzóul kedveskedtek Mrs. Ronnak, Moore nejének egy albummal, amely mindig emlékeztetni fogja őt a sorozat geek lelkületű nézőire.

Huhú, már azt hittem, az összes létező anyagom megvan Michael Taylor íróról egy Stábszemle-poszthoz, erre a Galactica Sitrep bejelentette, hogy vele is készítenek egy interjút. Ezúttal várják az olvasók kérdéseit is, így június másodikáig bárki írhat nekik, aki meg akar tudni valamit a Razor írójától, plusz tud angolul.

Muhaha, az L.A. Times egy pár Emmy-esélyes sorozat készítőivel szervez nézői találkozót (köztük a Mad Mennel, a House-zal, stb.), és mindegyikre 236-236 vendég fér be, kivéve a Battlestar Galacticát, amire egy 800 helyes termet foglaltak le. No comment.

Egy Avan Jogia nevű tizenhat éves színészpalánta fogja játszani a Caprica sorozat Ben Starkját, ami azért érdekes, mert ő tényleg annyi idős, mint a szerepe. Lassan már csak az ifjú Billy Adamának kell befutnia, és teljes lesz a kép. 

U.i.: én kérek elnézést azoktól, akik az oldal be nem frissülése miatt kétszer voltak kénytelenek beírni a kommentjüket. Minden blogszolgáltató életében előfordulnak megbicsaklások. A freeblog életében meg néha előfordulnak zökkenőmentes időszakok.

Apróságok délutánra

Mary McDonnell tegnap ünnepelte a születésnapját. Hogy hányadikat, azt derítsétek ki máshonnan, én innen is üdvözlöm.

David Eick videóblogjának mostani részében
újabb színészek beszélnek a szomorú befejezésről, és RDM megint
elmondja, hogy ők a legjobbak a világon. Mark Verheiden homályosan
spoilerezik (de inkább izgalmas, amiket mond), úgyhogy tessék vigyázni.

Jane Espenson a blogján elmagyarázza, hogyan írta meg azt a jelenetet, amelyben Tyrol Joe bárjában hallucinál. Mellesleg Ron Moore imádta az általa írt politikai jeleneteket, még Michael Taylorral is folyton átiratta az előző rész kvórumos momentumait, csak hogy olyan király legyen, mint Espenson forgatókönyve.

A Wired blogjában megjelent egy nagyon jó cikk arról, hogy hogyan készülnek a Battlestar Galactica R&D skitjei. Tudjátok, azok az animációk, amelyek minden epizód végén láthatóak, miután lefut a stáblista, és felbukkannak a stúdiók logói.

Megjelent egy interjú Aaron Douglasszel, akiről kiderül, hogy Apollo szerepére jelentkezett először, majd visszahívták próbálni Gaetának, és végül a főnök lett belőle.

Az új Knight Rider sorozat showrunnere a Battlestar Galacticával hasonlította össze a projektjét, de fél, hogy egy ilyen pilot után képtelenség lesz felérni ahhoz a modern televíziózáshoz, amelynek a BSG az úttörője.

Tricia Helfer ismét pózolt az FHM-nek, reméljük, nem ez volt az utolsó alkalom. Van egy videójuk is a modellről, amint épp munkában van, klikk ide az anyagokért.

Jamie Bamber is adott egy interjút, ebben elmeséli, hogy majdnem ő lett Horatio Hornblower egy brit tévéadaptációban.

A Sci Fi Channel rendesen adja a lovat a spekulátorok alá, akik szénné elemzik az Utolsó Vacsora-fotót. Egy új promóban az elnöknő és Starbuck szerepét fejtegetik.

Nicki Clyne (Cally) is blogol, és mesél arról, milyen szar érzés volt otthagyni a sorzatot.

Apróságok délutánra

Mary McDonnell tegnap ünnepelte a születésnapját. Hogy hányadikat, azt derítsétek ki máshonnan, én innen is üdvözlöm.

David Eick videóblogjának mostani részében újabb színészek beszélnek a szomorú befejezésről, és RDM megint elmondja, hogy ők a legjobbak a világon. Mark Verheiden homályosan spoilerezik (de inkább izgalmas, amiket mond), úgyhogy tessék vigyázni.

Jane Espenson a blogján elmagyarázza, hogyan írta meg azt a jelenetet, amelyben Tyrol Joe bárjában hallucinál. Mellesleg Ron Moore imádta az általa írt politikai jeleneteket, még Michael Taylorral is folyton átiratta az előző rész kvórumos momentumait, csak hogy olyan király legyen, mint Espenson forgatókönyve.

A Wired blogjában megjelent egy nagyon jó cikk arról, hogy hogyan készülnek a Battlestar Galactica R&D skitjei. Tudjátok, azok az animációk, amelyek minden epizód végén láthatóak, miután lefut a stáblista, és felbukkannak a stúdiók logói.

Megjelent egy interjú Aaron Douglasszel, akiről kiderül, hogy Apollo szerepére jelentkezett először, majd visszahívták próbálni Gaetának, és végül a főnök lett belőle.

Az új Knight Rider sorozat showrunnere a Battlestar Galacticával hasonlította össze a projektjét, de fél, hogy egy ilyen pilot után képtelenség lesz felérni ahhoz a modern televíziózáshoz, amelynek a BSG az úttörője.

Tricia Helfer ismét pózolt az FHM-nek, reméljük, nem ez volt az utolsó alkalom. Van egy videójuk is a modellről, amint épp munkában van, klikk ide az anyagokért.

Jamie Bamber is adott egy interjút, ebben elmeséli, hogy majdnem ő lett Horatio Hornblower egy brit tévéadaptációban.

A Sci Fi Channel rendesen adja a lovat a spekulátorok alá, akik szénné elemzik az Utolsó Vacsora-fotót. Egy új promóban az elnöknő és Starbuck szerepét fejtegetik.

Nicki Clyne (Cally) is blogol, és mesél arról, milyen szar érzés volt otthagyni a sorzatot.

Apróságok reggelre (update)

Gladiánál találtam ezt a linket, amelyen a BSG stáb tagjai beszélnek harmadik évados élményeikről és véleményeikről. Valamikor még a forgatások közepén kaphatták őket mikrofonvégre, mert a legtöbb dologról jövő időben beszélnek, de ennek ellenére is érdemes beletekinteni, ha szeretnénk Mary McDonnell, Jamie Bamber, Kandyse McClure, Michael Hogan, Aaron Douglas vagy Grace Park saját véleményét meghallgatni a karakteréről. Mellettük több videóban is Richard Hudolint láthatjuk, aki a Battlestar Galactica díszleteiről és CGI-effektjeiről beszél.

A tavaly év végén megjelent Battlestar Galactica szerepjátékhoz már készülnek is az első kiegészítők. Az első néhány kalandot fog tartalmazni, a második pedig a kolóniai katonai berendezkedést fogja részletekbe menően magyarázni. Erre máris kíváncsi vagyok. Az alapkönyvet nemrég szereztem be, de nem győzött meg a maga harminckét oldalával. Talán majd most. (Amúgy ha az olvasók közt vannak szerepjátékos kedvűek, jelezhetnék kommentben vagy a freevo(at)gmail(dot)com címen, hátha össze bírunk röffenteni egy partit.)

UPDATE: csak óvatosan merek kirakni olyan anyagot, amiért mások pénzt is kapnak, úgyhogy a kommentekben kért cuccot nem lesz olyan könnyű elérni. Szerencsére takarékosan bántam a tárhelyemmel, úgyhogy elfért két részletben a freeblogon a zip-fájl.
Az első trükk, hogy át kell a fájlokat nevezni. A két kiterjesztést föl kell cserélni (a .001.zip-et .zip.001-re, és így tovább), de ezt csak azért, mert a .001 és .002 kiterjesztésű fájlokat nem szerette a freeblog.
Jelszóval védtem, úgyhogy ha ki akarjátok tömöríteni, be kell majd gépelni a tizenkét kolónia főbolygójának nevét, nagy kezdőbetűvel (gyk. azt a bolygót, amelyik a Bak csillagképről kapta a nevét). Bocs a sok hercehurcáért, srácok, de nem véletlenül nincs kint a neten csak úgy a cucc :).

A forgatókönyvírók sztrájkja, mint gondolom már egyéb forrásokból tudjátok, a végéhez közeledik. Ha minden jól megy, akkor még 2008-ban adásba kerülhetnek az idén leforgatott részek is – persze erre a csatornának is áldását kell adnia.

Eközben a hogyvolt-on írókat keresnek sci-fi sorozatokhoz, mivel meglehetősen alulreprezentáltnak találták sixxék a műfajt a blogon. A Smallville, a Star Trek, az Odaát és a Csillagkapu mellett a Battlestar Galacticához is keresnek recap-írókat, úgyhogy mindenkit bátorítok, hogy ha van egy kis szabadideje és úgy érzi, jól ír, küldjön egy pályamunkát a szerkesztőknek. Lehet, hogy még én is bepróbálkozom a dologgal.

Persze mindezt csak azután, hogy megírtam a trendkívüliekre, hogy melyik volt a legjobb öt könyv, amit tavaly olvastam, ha már Gladia átpasszolta nekem a stafétát.

Újévi aprók

Köszöntök én is mindenkit, innen a blog túlsó végéről, ebben az új,
2008-as esztendőben. Én nem kívánok senkinek semmi újévi izét, csak
egyet, hogy kurvára legyen vége idén a BSG-nek, és ne a tizedik
epizóddal. Most azonban csapjunk a lovak közé, mert számtalan érdekes
és érdektelen hírrel elmaradtunk.

A harmadik évad DVD-szettje március 25-én fog megjelenni Amerikában, méghozzá tizenöt órányi extrával, ebben a csomagolásban:

Már csak a bokszolós epizód huszonöt perccel bővített kiadása miatt is érdemes lesz nyitva tartani a szemünket itthon is.

További híreink következnek:

  • A Battlestar Galactica Sitrep,
    az egyik legfontosabb hírforrásunk, bekerült az Entertainment Weekly
    huszonöt legjobb fansite-ja közé. Hirtelen olyan nevek közt találták
    magukat, mint a theforce.net, a Star Trek wiki, a whedonesque.com, vagy
    épp Madonna, Harry Potter és James Bond rajongói oldalai.
  • A comment:com blogon sixx valamivel igényesebb köntösben és jobb
    körítéssel tálalta a BSG-témájú plakátokat, amelyek közül párat a
    múltkorokban prezentáltam. Itt és itt találhatóak a képek, ha valaki nem látta volna őket eddig.
  • Az Entertainment Weekly szeret minket, a tavalyi és legjobb tévés pillanatait összefoglaló listájukra beválogatták Kara Thrace halálát.
  • A New York Times sorrend nélkül összállította a saját listáját 2007 legjobb tévéműsorairól, örömünkre a BSG is helyet kapott rajta.
  • A USA Today szerint a tavalyi év "Top 100 embere" közül Katee
    Sackhoff a tizedik, pusztán mert lenyűgöző volt a Bionic Womanben és a
    Battlestar Galacticában.
  • Ron Moore
    szerint egyáltalán nem pöcsség, hogy David Letterman showján újra
    dolgozhatnak az írók, ők meg nem. Inkább annak kéne örülni, hogy mégis
    vannak emberek a sötét oldalon, akik szerint nem követel akkora
    hülyeségeket az írók szervezete.
  • Az Ain't it Cool News és a Boston Now szerint is a Battlestar Galactica a tavalyi év legjobb sorozata.
  • A SyFy Portal szerint csak a második legjobb a kedvencünk, mert a Heroes lenyomta. Ennek ellenére az év legjobb epizódjai között három az egy ellen nyert a BSG náluk.
  • A torrentfreak adatai szerint 2007-ben a BSG a harmadik
    legletöltöttebb sorozat volt, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy
    mindösszesen tizenegy részt került adásba tavaly (nyilván hasonló
    okokból került a háta mögé például a Lost is, de ez mindenképpen szép
    eredmény).
  • A Battlestar Galactica most Amerikában is megkapja az őt illető bánásmódot, és a Universal HD csatorna 1080p-s, azaz a legnagyobb felbontású HD minőségben leadja az összes eddigi évadot.
  • Amerikában vannak emberek, akik sokkal hosszabban és intelligensebben bírnak írni a Battlestar Galacticáról, mint nálunk bárki. Itt.
    Egyszer megnéztem, hány karakteres a leghosszabb cikkem, de ezek
    szerintem bármelyikkel levernek, és akkor a minőségről még nem is
    beszéltünk. Igaz, én nem tanítok egyetemen. Ugyanitt van egy háromnegyed órás interjú Mary McDonnell-lel, szövegesen is, ami tényleg fasza.
  • Ha valaki jobban ráér, mint én, az szemezgethet még egy halom blogbejegyzésből és cikkből, szerintem ellesz velük áprilisig.

Újévi aprók

Köszöntök én is mindenkit, innen a blog túlsó végéről, ebben az új, 2008-as esztendőben. Én nem kívánok senkinek semmi újévi izét, csak egyet, hogy kurvára legyen vége idén a BSG-nek, és ne a tizedik epizóddal. Most azonban csapjunk a lovak közé, mert számtalan érdekes és érdektelen hírrel elmaradtunk.

A harmadik évad DVD-szettje március 25-én fog megjelenni Amerikában, méghozzá tizenöt órányi extrával, ebben a csomagolásban:

Már csak a bokszolós epizód huszonöt perccel bővített kiadása miatt is érdemes lesz nyitva tartani a szemünket itthon is.

További híreink következnek:

  • A Battlestar Galactica Sitrep, az egyik legfontosabb hírforrásunk, bekerült az Entertainment Weekly huszonöt legjobb fansite-ja közé. Hirtelen olyan nevek közt találták magukat, mint a theforce.net, a Star Trek wiki, a whedonesque.com, vagy épp Madonna, Harry Potter és James Bond rajongói oldalai.
  • A comment:com blogon sixx valamivel igényesebb köntösben és jobb körítéssel tálalta a BSG-témájú plakátokat, amelyek közül párat a múltkorokban prezentáltam. Itt és itt találhatóak a képek, ha valaki nem látta volna őket eddig.
  • Az Entertainment Weekly szeret minket, a tavalyi és legjobb tévés pillanatait összefoglaló listájukra beválogatták Kara Thrace halálát.
  • A New York Times sorrend nélkül összállította a saját listáját 2007 legjobb tévéműsorairól, örömünkre a BSG is helyet kapott rajta.
  • A USA Today szerint a tavalyi év "Top 100 embere" közül Katee Sackhoff a tizedik, pusztán mert lenyűgöző volt a Bionic Womanben és a Battlestar Galacticában.
  • Ron Moore szerint egyáltalán nem pöcsség, hogy David Letterman showján újra dolgozhatnak az írók, ők meg nem. Inkább annak kéne örülni, hogy mégis vannak emberek a sötét oldalon, akik szerint nem követel akkora hülyeségeket az írók szervezete.
  • Az Ain't it Cool News és a Boston Now szerint is a Battlestar Galactica a tavalyi év legjobb sorozata.
  • A SyFy Portal szerint csak a második legjobb a kedvencünk, mert a Heroes lenyomta. Ennek ellenére az év legjobb epizódjai között három az egy ellen nyert a BSG náluk.
  • A torrentfreak adatai szerint 2007-ben a BSG a harmadik legletöltöttebb sorozat volt, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy mindösszesen tizenegy részt került adásba tavaly (nyilván hasonló okokból került a háta mögé például a Lost is, de ez mindenképpen szép eredmény).
  • A Battlestar Galactica most Amerikában is megkapja az őt illető bánásmódot, és a Universal HD csatorna 1080p-s, azaz a legnagyobb felbontású HD minőségben leadja az összes eddigi évadot.
  • Amerikában vannak emberek, akik sokkal hosszabban és intelligensebben bírnak írni a Battlestar Galacticáról, mint nálunk bárki. Itt. Egyszer megnéztem, hány karakteres a leghosszabb cikkem, de ezek szerintem bármelyikkel levernek, és akkor a minőségről még nem is beszéltünk. Igaz, én nem tanítok egyetemen. Ugyanitt van egy háromnegyed órás interjú Mary McDonnell-lel, szövegesen is, ami tényleg fasza.
  • Ha valaki jobban ráér, mint én, az szemezgethet még egy halom blogbejegyzésből és cikkből, szerintem ellesz velük áprilisig.

Ahogy EJO látja a sorozat végét

Az Entertainment Weekly a Battlestar Galactica két főszereplőjét, Mary McDonnellt és Edward James Olmost, valamint Ronald D. Moore-t faggatta a harmadik évad fináléjáról és a következő etapról (úgyhogy ezekkel kapcsolatban fenyeget némi spoiler-veszély az alábbiakban).

Ebből megtudhatjuk, hogy Adama admirális megformálója hogy képzeli el a sorozat végét:

"Személy szerint – és ez nem az íróké, ez az én ötletem – a jelen korunkban kéne megérkeznünk a Földre. Egy darabig cirkálnánk fölötte, megnéznénk magunknak, aztán amikor leszállnánk, egyszer csak felrobbanunk, kilőnek egy atomtöltettel. Ezután valaki azt mondja az Egyesült Államok elnökének, George W. Bushnak, hogy Elintéztük őket. Hála Istennek Ön ismét megmentette a világot. És ekkor meglátjuk, hogy az egyik cylon beszélt hozzá."

A viccet félretéve, nagyon érdekeseket tudunk meg a két színész karakteréről, hogy ők hogy látják a kapcsolatukat, Moore pedig ismét felfed néhány kulisszatitkot. Michael Hoganről kiderül, hogy ő a legkevésbé sem vette a szívére, amikor elmondták neki, hogy Tigh ezredes cylon. Haláli nyugodtsággal azt monda: "Hm, ez jó. Sokkoló, nagyon sokkoló dolog."

Ugyanakkor a Tyrolt játszó Aaron Douglast elég nehéz volt meggyőzni, hogy ebből nem valami rossz fog kisülni. Félt, hogy az ő egyszeri munkásember-figurájából hirtelen főgonosz fog válni, ám Moore meggyőzte, hogy semmi sem fog megváltozni. Azt se fogják igazán felfogni, hogy ők cylonok. A negyedik évad ennek a felfedezéséről, megértéséről fog szólni.

Ahogy azt már több interjúban is elmondta Moore, ő is sajnálja, hogy a most lezárult etap több része sem felelt meg a nézői elvárásoknak. Az önálló történetek, a filler epizódok a Sci Fi csatorna nyomására készültek, akik nem voltak túl elégedettek azzal, hogy ennyire egybefüggő a sorozat, és emiatt az új nézők nem tudnak bekapcsolódni.

Mostanra a csatorna is belátta, hogy rossz döntést hozott, hiszen a nézettség nem hogy nőtt a fillerek által, hanem tovább zuhant, ezért Moore-ék most igyekeznek megtalálni a finom határvonalat a folytatásos és az epizodikus dráma között. Azt ígérik, hogy mostantól minden rész kerek egész lesz, de az évadon átívelő történetszálakkal is folyamatosan fognak foglalkozni (ha hasonlítani akarom valamihez, akkor a harmadik évadban olyanok voltak, mint az X-Akták, mostantól végre Deep Space Nine-osabbak lesznek).

Most körülbelül a nyolcadik rész sztorijáig jutottak az írók, és a csatorna ígérete szerint idejében meg fogják tudni, hogy tervezhetnek-e még egy ötödik évadra is, vagy az utolsó pár epizódot a történet lezárásának kell szentelniük.

A többi érdekességről részletesebben az EW honlapján lehet olvasni. 