A CSI: Helyszínelők következő epizódját a BSG-veterán David Weddle és Bradley Thompson páros írta, együttműködve régi társukkal, Michael Nankin rendezővel. A vendégszereplők közt Kate Vernon, azaz Ellen Tigh érkezésére számíthatunk, illetve felbukkan Ron Moore, és további meglepetés-cameókra is számíthatunk. A tovább mögött az ígéretes trailer következik.
David Weddle és Bradley Thompson még azelőtt ugrottak ki a BSG-vagonból, hogy megírhatták volna a The Plan forgatókönyvét, de cserébe az új munkahelyükön, a Helyszínelők csapatában rögtön kikacsintósra vették az első egyik epizódjukat. Nem volt nehéz dolguk, hiszen a showrunnerük az a Naren Shankar, aki a Star Trekben is a kollégájuk volt már, és jó barátja Ron Moore-nak, tehát bizonyára könnyű szívvel rábólintott az ötletükre.
Kezdjük ott, hogy a szóban forgó epizód az "A Space Oddity" címet viseli, és nem más, mint Michael Nankin rendezi. És ezzel még nincs vége, Laurence Fishburne-ék ugyanis egy sci-fi találkozó helyszínére mennek a csipeszeikkel és a bizonyítékos zacskóikkal, ahol fel fog tűnni Kate Vernon, azaz Ellen Tigh a BSG-ből, valamint Ronald D. Moore is. Bizonyára önmagát alakítja majd, mint meghívott vendéget, de erről egyelőre nincs hír. Weddle azt ígéri, egyéb cameókra is lehet számítani a sci-fi szcénából.
Gaines küldte ezt a linket (innen is köszi!), amely alatt a BSG húsz lehetséges befejezését fontolgatják. Olyan sírvaröhögős lehetőségek is szóba jönnek, mint hogy Cavil kiirtja az egész emberiséget, Starbuckot hagyva utoljára, csak hogy maga elé hívassa, letépje a saját arcát, felfedve, hogy valójában végig Dirk Benedict volt, és azt sziszegje: "Elloptad a szerepem". A másik kedvenc verzióm az volt, hogy készül egy tökéletes, minden történetszálat egyben lezáró finálé, ám a Sci Fi 2015-ig nem hajlandó levetíteni. Addig 17 különböző BSG-spinoff készül, és mind szörnyű.
Készült egy enyhén spoileres, de egyébként érdekes interjú Katee Sackhoff-fal, amelyben a finálé és a búcsú élményéről mesél, és szóba jön a karaktere sorsa is. Tahmoh Penikett a Chicago Tribune-nek mesélt ugyanerről a témáról, és Starbuckkal kapcsolatban ő is elejtett egy kis spoilert.
David Eick videóblogja újabb darabbal bővült, csak azért nem ágyazom be, mert ha jól látom, egészen a fináléig tartalmaz élményrontó forgatási felvételeket. A témája a dokumentarista fényképezés, a kamera elé állnak a sorozat operatőrei, ami valóban érdekes, de a képsorok közben tényleg durvák.
Bónusznak Tricia Helfer-kép Bigától (köszi!):
Valószínűleg a Variety készítette el az eddigi legfantasztikusabb interjúkat a BSG stábjának néhány tagjával, nem is szaporítom a szót, itt az első David Weddle-lel, a sorozat egyik írójával és producerével.Tessék elolvasni, milyen mérhetetlen tisztelettel viseltetik ez az ember a főnöke iránt, aki legalább tíz-tizenöt évvel fiatalabb nála.
Ron Moore-nak írni a legnagyszerűbb, legkielégítőbb és legnagyobb kihívást jelentő élmény volt, amit valaha is megtapasztaltam a televízióban. Ettől még távolról sem volt gyerekjáték.
Mikor új írók csatlakoztak a stábhoz, gyakran kellemes meglepetés érte őket, hogy milyen informális módon dolgozzuk ki a történeteket. Mindig figyelmeztettük őket, hogy míg más sorozatoknál sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a sztori körvonalazására, addig nálunk maga a forgatókönyvírás jelentette a munka dandárját. Moore három-négy, néha akár öt vázlatot is íratott velünk, minden egyes vázlatnál arra sarkallva bennünket, hogy merüljünk el mélyebben a karakterekben, tegyük összetettebbé a témáinkat, és adjunk további színezetet a jeleneteinknek.
Ám csak amikor az új írók munkához láttak, akkor ült ki az arcukra az a kifejezés… azé az emberé, aki egy sebes sodrású folyóban próbál az árral szemben gyalogolni, és kétségbeesetten reménykedik abban, hogy nem ütközik kőnek egy zuhatagban. Attól féltek, hogy csalódást okoznak Ronnak, és nem tudják elérni azt a szintet, amit ő szeretett volna, hogy elérjenek.
A legjobb személyes élményem az, amikor a partneremmel, Bradley Thompsonnal beadtuk a Maelstrom első vázlatát, amelyben Kara Thrace visszaemlékszik egy hallucinációban az utolsó találkozására a kegyetlen édesanyjával, és megtud egy újabb fontos dolgot a kozmikus sorsáról.
Miután benyújtottuk a vázlatot, Moore a teljes íróstáb előtt felénk fordult, és azt mondta: "Ez a legjobb első vázlat, amit ti ketten valaha írtatok nekem". A szívem majd kiugrott a helyéről, és könnyek szöktek a szemembe.
Azután Michael Nankin, a rendezőnk egy konferencia-hívást kezdeményezett velünk és Ronnal. Már a gyomromban éreztem valami rosszat. Az első vázlatunkban Kara édesanyja egy stroke miatt nem tudott beszélni, így a jelenet csak Kara monológjából állt — egy keserű és fájdalmas áradatból, amit egy pár, pislogásra is képtelen szemnek címeztek.
Michael azt mondta, "Nem értem a kapcsolatát az anyjával — hogy miért ilyen erőteljes ez az ő számára, mit akar az anyjától, és hogy hogyan passzol ez bele a nagyobb sorsába."
Ron egy darabig megvédte a forgatókönyvet, aztán meggondolta magát. "Talán Michaelnek igaza van. Talán hallanunk kell még egyszer, utoljára az oroszlán üvöltését. Talán Kara meglátogathatná az anyját aznap, amikor megtudja, hogy halálos rákja van. Lehetne köztük egy hatalmas, keserű vita. Mi láthatnánk a kapcsolatuk dinamikáját, ti pedig beleszőhetnétek a dolgot Kara kozmikus végzetébe. Mit szóltok?
Nyelni próbáltam, de a torkom egyszerűen elzárult. "Remekül hangzik, de nem tudom, négy nap alatt képesek leszünk-e rá."
Michael nevetett: "Persze, hogy képesek lesztek."
Így vette kezdetét egy véget nem érő nap a túlságosan is ismerős pokolban. Braddel a Universal külső stúdiójában sétálgattunk, és csak dobálgattuk egyik rossz ötletet a másik után.
Aznap éjjel hideg izzadtságban feküdtem. Nagyszerű! Életünk legjobb forgatókönyve, erre darabokra kell tépnünk. Mi lesz, ha tönkretesszük? Mi lesz, ha Ron elveszi tőlünk?
De ahogy a hajnal meghasadt a Universal udvara fölött, Brad és én formába öntöttük Kara és az édesanyja közös jeleneteit. Kitaláltuk, hogy Kara kinyitja egy iskolai rajzfüzetét, és fölfedezi, hogy ugyanazt a mandalát rajzolta, mint amit az ősi templomban megtalált a Galactica legénysége. A kialvatlanságtól csipás szemmel, de az adrenalintól felbuzdulva mentem be Ron irodájába, és elmondtam neki, hogy összeálltak a dolgok, de nem áruljuk el neki őket, mert meg akarjuk lepni a következő vázlattal. Kedvesen elmosolyodott: "Jó".
Ez fog hiányozni most, hogy a BSG-nek vége: az, hogy életem legjobb teljesítményét nyújtsam, aztán arra késztessenek, hogy még jobbat csináljak — hogy még mélyebbre hatoljak, és valami olyasmit próbáljak meg elérni, amire nem biztos, hogy képes vagyok.
Nem vagyok egyedül. Mindenkit minden részlegnél ugyanez vezérelt, és ez az, amiért a Battlestar Galactica nemcsak egy-egy évadra, hanem korszakokra szól.
Valószínűleg a Variety
készítette el az eddigi legfantasztikusabb interjúkat a BSG stábjának
néhány tagjával, nem is szaporítom a szót, itt az első David
Weddle-lel, a sorozat egyik írójával és producerével.Tessék elolvasni, milyen mérhetetlen tisztelettel viseltetik ez az ember a főnöke iránt, aki legalább tíz-tizenöt évvel fiatalabb nála.
Ron Moore-nak írni a legnagyszerűbb, legkielégítőbb és legnagyobb
kihívást jelentő élmény volt, amit valaha is megtapasztaltam a
televízióban. Ettől még távolról sem volt gyerekjáték.
Mikor
új írók csatlakoztak a stábhoz, gyakran kellemes meglepetés érte őket,
hogy milyen informális módon dolgozzuk ki a történeteket. Mindig
figyelmeztettük őket, hogy míg más sorozatoknál sokkal nagyobb
hangsúlyt fektetnek a sztori körvonalazására, addig nálunk maga a
forgatókönyvírás jelentette a munka dandárját. Moore három-négy, néha
akár öt vázlatot is íratott velünk, minden egyes vázlatnál arra
sarkallva bennünket, hogy merüljünk el mélyebben a karakterekben,
tegyük összetettebbé a témáinkat, és adjunk további színezetet a
jeleneteinknek.
Ám csak amikor az új írók munkához láttak,
akkor ült ki az arcukra az a kifejezés… azé az emberé, aki egy sebes
sodrású folyóban próbál az árral szemben gyalogolni, és kétségbeesetten
reménykedik abban, hogy nem ütközik kőnek egy zuhatagban. Attól féltek,
hogy csalódást okoznak Ronnak, és nem tudják elérni azt a szintet, amit ő szeretett volna, hogy elérjenek.
A legjobb személyes élményem az, amikor a partneremmel, Bradley Thompsonnal beadtuk a Maelstrom első vázlatát, amelyben Kara Thrace visszaemlékszik egy hallucinációban az utolsó találkozására a kegyetlen édesanyjával, és megtud egy újabb fontos dolgot a kozmikus sorsáról.
Miután benyújtottuk a vázlatot, Moore a teljes íróstáb
előtt felénk fordult, és azt mondta: "Ez a legjobb első vázlat, amit ti
ketten valaha írtatok nekem". A szívem majd kiugrott a helyéről, és könnyek
szöktek a szemembe.
Azután Michael Nankin, a rendezőnk egy konferencia-hívást kezdeményezett velünk és Ronnal.
Már a gyomromban éreztem valami rosszat. Az első vázlatunkban Kara édesanyja
egy stroke miatt nem tudott beszélni, így a jelenet csak Kara
monológjából állt — egy keserű és fájdalmas áradatból, amit egy pár,
pislogásra is képtelen szemnek címeztek.
Michael azt
mondta, "Nem értem a kapcsolatát az anyjával — hogy miért ilyen erőteljes
ez az ő számára, mit akar az anyjától, és hogy hogyan passzol ez bele a
nagyobb sorsába."
Ron egy darabig megvédte a forgatókönyvet, aztán meggondolta magát. "Talán Michaelnek
igaza van. Talán hallanunk kell még egyszer, utoljára az oroszlán
üvöltését. Talán Kara meglátogathatná az anyját aznap, amikor megtudja,
hogy halálos rákja van. Lehetne köztük egy hatalmas, keserű vita. Mi
láthatnánk a kapcsolatuk dinamikáját, ti pedig beleszőhetnétek a dolgot
Kara kozmikus végzetébe. Mit szóltok?
Nyelni próbáltam, de a torkom egyszerűen elzárult. "Remekül hangzik, de nem tudom, négy nap alatt képesek leszünk-e rá."
Michael nevetett: "Persze, hogy képesek lesztek."
Így vette kezdetét egy véget nem érő nap a túlságosan is ismerős pokolban. Braddel a Universal külső stúdiójában sétálgattunk, és csak dobálgattuk egyik rossz ötletet a másik után.
Aznap
éjjel hideg izzadtságban feküdtem. Nagyszerű! Életünk legjobb
forgatókönyve, erre darabokra kell tépnünk. Mi lesz, ha tönkretesszük?
Mi lesz, ha Ron elveszi tőlünk?
De ahogy a hajnal meghasadt a Universal udvara fölött, Brad és én formába öntöttük Kara és az édesanyja közös jeleneteit. Kitaláltuk, hogy Kara kinyitja egy iskolai rajzfüzetét, és fölfedezi, hogy ugyanazt a mandalát rajzolta, mint amit az ősi templomban megtalált a Galactica legénysége. A kialvatlanságtól csipás szemmel, de az adrenalintól felbuzdulva mentem be Ron
irodájába, és elmondtam neki, hogy összeálltak a dolgok, de nem áruljuk el neki őket, mert meg akarjuk lepni a következő vázlattal. Kedvesen
elmosolyodott: "Jó".
Ez fog hiányozni most, hogy a BSG-nek
vége: az, hogy életem legjobb teljesítményét nyújtsam, aztán arra
késztessenek, hogy még jobbat csináljak — hogy még mélyebbre hatoljak,
és valami olyasmit próbáljak meg elérni, amire nem biztos, hogy képes vagyok.
Nem vagyok egyedül. Mindenkit minden részlegnél ugyanez vezérelt, és ez az, amiért a Battlestar Galactica nemcsak egy-egy évadra, hanem korszakokra szól.
David Weddle, az epizód egyik írója a tovább mögött értekezik arról, hogy hogyan közelítették meg a forgatókönyvet, milyen volt együtt dolgozni Michael Nankinnel és Michael Rymerrel, mennyire más ez a rész, mint a Revelations, mi motiválta őket a cselekmény kidolgozásában, és hogy a legfontosabb ötletek kiktől származnak a stábon belül. Érdekes bepillantást nyerhetünk a forgatókönyv és az epizód elkészültének rendhagyó módjába, és választ kapunk néhány kérdésre a karakterek motivációit illetően. Az interjú szintén a Chichago Tribune-től származik.
Brad és én hamar eldöntöttük, hogy kizárólag a Föld megtalálásának érzelmi utóhatásaival akarunk foglalkozni ebben az epizódban. Nem akartuk elterelni a figyelmet semmilyen jelzéssel vagy apró reménysugárral, esetleg Pythia próféciájával, hogy van innen még kiút. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan szedi össze magát az ember egy ilyen csapás után, ha egyáltalán képes rá.
Ron Moore a mi örömünkre nyitott volt erre, és mint mindig, nemcsak elfogadta, de egy újabb szintre is emelte. Az ő ötlete volt, hogy valaki kövessen el öngyilkosságot, és ő mondta, hogy legyen ez Dualla. Ő találta ki, hogy ne essen depresszióba, hanem legyen az egyetlen optimista hang, és ő bátorítsa Leet, hogy vegye a kezébe a kormányzást.
Ron ötlete volt az is, hogy Adama próbálja provokálni Tigh-t, hogy lője le őt. Arra biztatott bennünket, hogy vágjon a fejéhez minél aljasabb dolgokat. Előálltunk azzal, hogy Adama rátapint a legfájóbb pontra, Ellenre, és azt állítja, hogy vele is kacérkodott. Edward James Olmos az egyik legbátrabb színész, akit ismerek, egyáltalán nem érdekelte, hogy szerethető vagy erős marad-e abban a jelenetben, és hozzáadott még a dolgokhoz. Mi azt írtuk le, hogy Ellen azért feküdt le másokkal, mert olyan embert akart, akinek valódi vér folyik az ereiben, amit Eddie átírt úgy, hogy "az ütőerében", és hozzátette azt is, hogy "Éreztem az illatát".
Egy meglehetősen alulértékelt Ken Kesey-regénytől kölcsönöztük a Sometimes a Great Notion címet, aminek a bevezetőjében a következő versike olvasható: "Sometimes I live in the country. Sometimes I live in the town. Sometimes I get a great notion. To jump in the river and drown."
Keseytől ered az egyik kedvenc írói kifejezésünk Braddel, a "Próbáld elérni, hogy a főhős feladja". Vegyél egy erős, hősies karaktert, és addig pakold a hátára a balszerencsét, amíg nem bírja. Mi történik ekkor? Elkeseredik? Felkel és továbblép? Szerintem ennél nincs meghatározóbb egy karakter számára.
A 10. és a 11. részt egymás után írtuk, amire nem volt még példa. Megtiszteltetés volt, hogy Ron minket választott erre a feladatra, de pokolian féltünk is tőle. Egyszer Mark Verheiden behívott minket az irodájába, és rákérdezett, hogy "Biztosak vagytok benne, hogy vállalni akarjátok ezt? Ha csak az egyiket akarjátok megcsinálni a kettő közül, semmi gond." Ragaszkodtunk ahhoz, hogy képesek leszünk rá, és rémületünkre Mark is egyetértett: "Oké, szerintem is meg tudjátok csinálni."
Szerencsére a Notion története meglehetősen egyszerű volt. Lényegében nem is volt neki. Csak hagytuk, hogy kibontakozzanak a karakterpillanatok. Sokkal egyszerűbb volt, mint a Revelations, mert nem kellett egy csomó komplikált sztorielemmel zsonglőrködnünk. Michael Nankin, aki általában eláraszt minket jegyzetekkel a forgatókönyvet illetően, ezúttal alig írt.
Michael tette hozzá azt a jelenetet, amikor Dualla megtalálja a gyerekjátékot, és amikor Roslin a kezében tartja a kis növényt [a priccsen, Adama beszéde alatt], valamint rengeteg apróságot és érzelmi árnyalatot. Volt egy jelenet, amelyben Helo, Dualla, Adama és Roslin visszatérnek egy Raptorban a Földről. Az epizódot a megengedett keretnél 300.000 dollárral többre saccolták az előkészületek során, ezért azt ki akartuk vágni, de Nankin ragaszkodott hozzá. Úgy érezte, abban a jelenetben dönti el Dualla, hogy végez magával. Igaza volt, és brilliánsan rendezte meg.
[A földi jelenetek forgatása alatt] egy ebédszünetben Nankin és Michael Rymer, valamint az operatőrünk, Steve McNutt beszélgettek egy makettnél, és Rymer felajánlotta, hogy megrendez néhány Second Unit jelenetet Nankin számára. Ahogy megbeszélték a fényképezést, könnyekben törtem ki, hogy mennyire szerencsés vagyok, amiért a két legjobb rendezőnk együtt dolgozik ezeken a jeleneteken, ahol a legénység a romok közt sétál.
Ahogy az írósztrájk közelgett, tudtam, hogy nem fogok tudni ottmaradni a forgatás végéig, és ez rettentően megviselt. De legalább tudtam, hogy a lehető legjobb kezekben lesz az anyagunk Nankinnél, és az ipar legjobb stábja fog vele dolgozni. Két nappal a forgatás előtt Nankin azt mondta az irodámban gyengéden: "Ne aggódj. Meg fogom csinálni." Visszanéztem a vértestvéremre ebben a különös és csodás vállalkozásban, és azt feleltem: "Tudom, hogy meg fogod."
David Weddle arról is beszél, hogy a folyóba ugró rókákról először szintén a Sometimes a Great Notion c. regényben olvasott, de azóta többször találkozott ezzel a jelenséggel. Eszerint az állatok is képesek az elvont gondolkodásra, és olyan eltökélt döntéseket hozni, amilyet az emberek hoznának.
David Weddle, az epizód egyik írója a tovább mögött értekezik arról,
hogy hogyan közelítették meg a forgatókönyvet, milyen volt együtt
dolgozni Michael Nankinnel és Michael Rymerrel, mennyire más ez a rész,
mint a Revelations, mi motiválta őket a cselekmény kidolgozásában, és
hogy a legfontosabb ötletek kiktől származnak a stábon belül. Érdekes
bepillantást nyerhetünk a forgatókönyv és az epizód elkészültének
rendhagyó módjába, és választ kapunk néhány kérdésre a karakterek
motivációit illetően. Az interjú szintén a Chichago Tribune-től származik.
Brad és én hamar eldöntöttük, hogy kizárólag a Föld megtalálásának
érzelmi utóhatásaival akarunk foglalkozni ebben az epizódban. Nem
akartuk elterelni a figyelmet semmilyen jelzéssel vagy apró reménysugárral, esetleg Pythia
próféciájával, hogy van innen még kiút. Arra voltunk kíváncsiak, hogy
hogyan szedi össze magát az ember egy ilyen csapás után, ha egyáltalán
képes rá.
Ron Moore a mi örömünkre nyitott volt erre, és mint
mindig, nemcsak elfogadta, de egy újabb szintre is emelte. Az ő ötlete
volt, hogy valaki kövessen el öngyilkosságot, és ő mondta, hogy legyen
ez Dualla. Ő találta ki, hogy ne essen depresszióba, hanem legyen az egyetlen optimista hang, és ő bátorítsa Leet, hogy vegye a kezébe a kormányzást.
Ron ötlete volt az is, hogy Adama próbálja provokálni Tigh-t, hogy lője le őt. Arra biztatott bennünket, hogy vágjon a fejéhez minél aljasabb dolgokat. Előálltunk azzal, hogy Adama rátapint a legfájóbb pontra, Ellenre, és azt állítja, hogy vele is kacérkodott. Edward James Olmos az egyik legbátrabb színész, akit ismerek, egyáltalán nem érdekelte, hogy szerethető vagy erős marad-e
abban a jelenetben, és hozzáadott még a dolgokhoz. Mi azt írtuk le,
hogy Ellen azért feküdt le másokkal, mert olyan embert akart, akinek
valódi vér folyik az ereiben, amit Eddie átírt úgy, hogy "az ütőerében", és hozzátette azt is, hogy "Éreztem az illatát".
Egy meglehetősen alulértékelt Ken Kesey-regénytől kölcsönöztük a Sometimes a Great Notion címet, aminek a bevezetőjében a következő versike olvasható: "Sometimes I live in the country. Sometimes I live in
the town. Sometimes I get a great notion. To jump in the river and
drown."
Keseytől ered az egyik kedvenc írói kifejezésünk Braddel, a "Próbáld elérni, hogy a főhős
feladja". Vegyél egy erős, hősies karaktert, és addig pakold a hátára a
balszerencsét, amíg nem bírja. Mi történik ekkor? Elkeseredik? Felkel
és továbblép? Szerintem ennél nincs meghatározóbb egy karakter számára.
A 10. és a 11. részt egymás után írtuk, amire nem volt még példa. Megtiszteltetés volt, hogy Ron minket választott erre a feladatra, de pokolian féltünk is tőle. Egyszer Mark Verheiden
behívott minket az irodájába, és rákérdezett, hogy "Biztosak vagytok
benne, hogy vállalni akarjátok ezt? Ha csak az egyiket akarjátok
megcsinálni a kettő közül, semmi gond." Ragaszkodtunk ahhoz, hogy
képesek leszünk rá, és rémületünkre Mark is egyetértett: "Oké,
szerintem is meg tudjátok csinálni."
Szerencsére a Notion története meglehetősen egyszerű volt. Lényegében nem is volt neki. Csak hagytuk, hogy kibontakozzanak a karakterpillanatok. Sokkal egyszerűbb volt, mint a Revelations, mert nem kellett egy csomó komplikált sztorielemmel zsonglőrködnünk. Michael Nankin, aki általában eláraszt minket jegyzetekkel a forgatókönyvet illetően, ezúttal alig írt.
Michael tette hozzá azt a jelenetet, amikor Dualla megtalálja a gyerekjátékot, és amikor Roslin a kezében tartja a kis növényt [a priccsen, Adama beszéde alatt], valamint rengeteg apróságot és érzelmi árnyalatot. Volt egy jelenet, amelyben Helo, Dualla, Adama és Roslin visszatérnek egy Raptorban
a Földről. Az epizódot a megengedett keretnél 300.000 dollárral többre
saccolták az előkészületek során, ezért azt ki akartuk vágni, de Nankin ragaszkodott hozzá. Úgy érezte, abban a jelenetben dönti el Dualla, hogy végez magával. Igaza volt, és brilliánsan rendezte meg.
[A földi jelenetek forgatása alatt] egy ebédszünetben Nankin és Michael Rymer, valamint az operatőrünk, Steve McNutt beszélgettek egy makettnél, és Rymer felajánlotta, hogy megrendez néhány Second Unit jelenetet Nankin
számára. Ahogy megbeszélték a fényképezést, könnyekben törtem ki, hogy
mennyire szerencsés vagyok, amiért a két legjobb rendezőnk együtt
dolgozik ezeken a jeleneteken, ahol a legénység a romok közt sétál.
Ahogy az írósztrájk
közelgett, tudtam, hogy nem fogok tudni ottmaradni a forgatás végéig,
és ez rettentően megviselt. De legalább tudtam, hogy a lehető legjobb
kezekben lesz az anyagunk Nankinnél, és az ipar legjobb stábja fog vele dolgozni. Két nappal a forgatás előtt Nankin azt mondta az irodámban gyengéden: "Ne aggódj. Meg fogom csinálni." Visszanéztem a vértestvéremre ebben a különös és csodás vállalkozásban, és azt feleltem: "Tudom, hogy meg fogod."
David Weddle arról is beszél, hogy a folyóba ugró rókákról először szintén a Sometimes a Great Notion
c. regényben olvasott, de azóta többször találkozott ezzel a
jelenséggel. Eszerint az állatok is képesek az elvont gondolkodásra, és
olyan eltökélt döntéseket hozni, amilyet az emberek hoznának.
Kihirdették a Hugo-díjak nyerteseit: a Razor elől a Doctor Who egy epizódja happolta el a nyereményt, így nem részesült a legnagyobb sci-fis elismerésben a Battlestar Galactica.
NocadLee szólt (ezúton is köszi), hogy éles a BSG asztali társasjáték honlapja, sőt, nálunk is kapható lesz a cucc kábé 8800 Ft-ért. A megjelenés október környékén esedékes, addig még publikálnak egy szabálykönyvet is a honlapon. Érdemes szétnézni a játék leírásában, mert tényleg ígéretes kis szórakozásnak tűnik.
A Battlestar-alumnus David Weddle már a CSI-on dolgozik Bradley Thompsonnal, és erről kérdezte őt a sorozat helyszínén, Las Vegasban megjelenő Sun. Mint az interjúból kiderül, a producerek elküldték a helyi halottkémhez, ami az élete legborzalmasabb emlékei közé tartozik, illetve egyelőre nagyon izgatott, hogy hogyan fog sikerülni a debütálásuk a Helyszínelőkben, és ezzel együtt a nem-scifi műfajban. Úgy tartja, hogy a science fictionben végtelenek az író számára a lehetőségek, míg egy nyomozós sorozatban elég kicsi a képzeletbeli festővászna, de éppen ezért ez másfajta sztorik elmesélésére nyújt alkalmat. A cikkben olvashatunk még arról, hogy milyen témákat tudnak megvizsgálni az új sorozatukban, miután a Battlestarban megannyi kérdést felvetettek és társadalmi problémát kiveséztek.
Az io9 kipróbálta a kenyérpirítót pirító kenyérpirítót, miután végre megérkezett a rendelésük az NBC online üzletéből. Megversenyeztették egy márkás szerkenytűvel, a kattintás után nemcsak a végeredmény, hanem egy nagy rakás cylon-mintás kétszersült is látható.
A tovább mögött egy fanvideó Mary McDonnell-rajongóknak Sczep84-től, amelyben egész jó kis zenére ügyesen összeszerkesztve megkapjuk az elnöknő legdrámaibb pillanatait.
Kihirdették a Hugo-díjak nyerteseit: a Razor elől a Doctor Who egy epizódja happolta el a nyereményt, így nem részesült a legnagyobb sci-fis elismerésben a Battlestar Galactica.
NocadLee szólt (ezúton is köszi), hogy éles a BSG asztali társasjáték honlapja, sőt, nálunk is kapható lesz a cucc kábé 8800 Ft-ért. A megjelenés október környékén esedékes, addig még publikálnak egy szabálykönyvet is a honlapon. Érdemes szétnézni a játék leírásában, mert tényleg ígéretes kis szórakozásnak tűnik.
A Battlestar-alumnus David Weddle már a CSI-on dolgozik Bradley Thompsonnal, és erről kérdezte őt a sorozat helyszínén, Las Vegasban megjelenő Sun. Mint az interjúból kiderül, a producerek elküldték a helyi halottkémhez, ami az élete legborzalmasabb emlékei közé tartozik, illetve egyelőre nagyon izgatott, hogy hogyan fog sikerülni a debütálásuk a Helyszínelőkben, és ezzel együtt a nem-scifi műfajban. Úgy tartja, hogy a science fictionben végtelenek az író számára a lehetőségek, míg egy nyomozós sorozatban elég kicsi a képzeletbeli festővászna, de éppen ezért ez másfajta sztorik elmesélésére nyújt alkalmat. A cikkben olvashatunk még arról, hogy milyen témákat tudnak megvizsgálni az új sorozatukban, miután a Battlestarban megannyi kérdést felvetettek és társadalmi problémát kiveséztek.
Az io9 kipróbálta a kenyérpirítót pirító kenyérpirítót, miután végre
megérkezett a rendelésük az NBC online üzletéből. Megversenyeztették
egy márkás szerkenytűvel, a kattintás után nemcsak a végeredmény, hanem egy nagy rakás cylon-mintás kétszersült is látható.
A tovább mögött egy fanvideó Mary McDonnell-rajongóknak Sczep84-től, amelyben egész jó kis zenére ügyesen összeszerkesztve megkapjuk az elnöknő legdrámaibb pillanatait.
A Battlestar Galactica írópárosa az első interjúkban még jelezte, hogy a tervek szerint ők írják a negyedik évad utáni első tévéfilm forgatókönyvét, most azonban az röppent fel, hogy Jane Espenson vette át tőlük a stafétát. Hogy mi az oka a hirtelen (és a részemről sajnálatos) váltásnak?
David Weddle és Bradley Thompson munkát kapott a Helyszínelőknél.
Már a jövő héten kezdenek a CSI:Las Vegas (azaz az első és eredeti sorozat) csapatában, ami azt jelenti, hogy július 3-a, csütörtök volt az utolsó napjuk a Battlestar Galacticában. Ron Moore-on kívül ők az egyetlenek, akik az első évad óta folyamatosan dolgoztak a produkción. Az új munkahelyük egyben az újbóli együttműködésüket is jelenti régi DS9-os kollégájukkal, Naren Shankarral.
Életük legnehezebb telefonhívása volt, amikor megkérték Ron Moore-t, hogy mentse föl őket a BSG-mozi megírása alól, ő azonban megértő volt, és bátorította őket, hogy ragadják meg ezt az új lehetőséget. A héten még segítettek kidolgozni a tévéfilm körvonalait, továbbadták elképzeléseiket Jane Espensonnak, aztán búcsút vettek a műhelytől, amely négy évig a munkahelyükként szolgált.
A Battlestar Galactica írópárosa az első interjúkban még jelezte, hogy a tervek szerint ők írják a negyedik évad utáni első tévéfilm forgatókönyvét, most azonban az röppent fel, hogy Jane Espenson vette át tőlük a stafétát. Hogy mi az oka a hirtelen (és a részemről sajnálatos) váltásnak?
David Weddle és Bradley Thompson munkát kapott a Helyszínelőknél.
Már a jövő héten kezdenek a CSI:Las Vegas (azaz az első és eredeti sorozat) csapatában, ami azt jelenti, hogy július 3-a, csütörtök volt az utolsó napjuk a Battlestar Galacticában. Ron Moore-on kívül ők az egyetlenek, akik az első évad óta folyamatosan dolgoztak a produkción. Az új munkahelyük egyben az újbóli együttműködésüket is jelenti régi DS9-os kollégájukkal, Naren Shankarral.
Életük legnehezebb telefonhívása volt, amikor megkérték Ron Moore-t, hogy mentse föl őket a BSG-mozi megírása alól, ő azonban megértő volt, és bátorította őket, hogy ragadják meg ezt az új lehetőséget. A héten még segítettek kidolgozni a tévéfilm körvonalait, továbbadták elképzeléseiket Jane Espensonnak, aztán búcsút vettek a műhelytől, amely négy évig a munkahelyükként szolgált.
