David Weddle, az epizód egyik írója a tovább mögött értekezik arról,
hogy hogyan közelítették meg a forgatókönyvet, milyen volt együtt
dolgozni Michael Nankinnel és Michael Rymerrel, mennyire más ez a rész,
mint a Revelations, mi motiválta őket a cselekmény kidolgozásában, és
hogy a legfontosabb ötletek kiktől származnak a stábon belül. Érdekes
bepillantást nyerhetünk a forgatókönyv és az epizód elkészültének
rendhagyó módjába, és választ kapunk néhány kérdésre a karakterek
motivációit illetően. Az interjú szintén a Chichago Tribune-től származik.
Brad és én hamar eldöntöttük, hogy kizárólag a Föld megtalálásának
érzelmi utóhatásaival akarunk foglalkozni ebben az epizódban. Nem
akartuk elterelni a figyelmet semmilyen jelzéssel vagy apró reménysugárral, esetleg Pythia
próféciájával, hogy van innen még kiút. Arra voltunk kíváncsiak, hogy
hogyan szedi össze magát az ember egy ilyen csapás után, ha egyáltalán
képes rá.
Ron Moore a mi örömünkre nyitott volt erre, és mint
mindig, nemcsak elfogadta, de egy újabb szintre is emelte. Az ő ötlete
volt, hogy valaki kövessen el öngyilkosságot, és ő mondta, hogy legyen
ez Dualla. Ő találta ki, hogy ne essen depresszióba, hanem legyen az egyetlen optimista hang, és ő bátorítsa Leet, hogy vegye a kezébe a kormányzást.
Ron ötlete volt az is, hogy Adama próbálja provokálni Tigh-t, hogy lője le őt. Arra biztatott bennünket, hogy vágjon a fejéhez minél aljasabb dolgokat. Előálltunk azzal, hogy Adama rátapint a legfájóbb pontra, Ellenre, és azt állítja, hogy vele is kacérkodott. Edward James Olmos az egyik legbátrabb színész, akit ismerek, egyáltalán nem érdekelte, hogy szerethető vagy erős marad-e
abban a jelenetben, és hozzáadott még a dolgokhoz. Mi azt írtuk le,
hogy Ellen azért feküdt le másokkal, mert olyan embert akart, akinek
valódi vér folyik az ereiben, amit Eddie átírt úgy, hogy "az ütőerében", és hozzátette azt is, hogy "Éreztem az illatát".
Egy meglehetősen alulértékelt Ken Kesey-regénytől kölcsönöztük a Sometimes a Great Notion címet, aminek a bevezetőjében a következő versike olvasható: "Sometimes I live in the country. Sometimes I live in
the town. Sometimes I get a great notion. To jump in the river and
drown."
Keseytől ered az egyik kedvenc írói kifejezésünk Braddel, a "Próbáld elérni, hogy a főhős
feladja". Vegyél egy erős, hősies karaktert, és addig pakold a hátára a
balszerencsét, amíg nem bírja. Mi történik ekkor? Elkeseredik? Felkel
és továbblép? Szerintem ennél nincs meghatározóbb egy karakter számára.
A 10. és a 11. részt egymás után írtuk, amire nem volt még példa. Megtiszteltetés volt, hogy Ron minket választott erre a feladatra, de pokolian féltünk is tőle. Egyszer Mark Verheiden
behívott minket az irodájába, és rákérdezett, hogy "Biztosak vagytok
benne, hogy vállalni akarjátok ezt? Ha csak az egyiket akarjátok
megcsinálni a kettő közül, semmi gond." Ragaszkodtunk ahhoz, hogy
képesek leszünk rá, és rémületünkre Mark is egyetértett: "Oké,
szerintem is meg tudjátok csinálni."
Szerencsére a Notion története meglehetősen egyszerű volt. Lényegében nem is volt neki. Csak hagytuk, hogy kibontakozzanak a karakterpillanatok. Sokkal egyszerűbb volt, mint a Revelations, mert nem kellett egy csomó komplikált sztorielemmel zsonglőrködnünk. Michael Nankin, aki általában eláraszt minket jegyzetekkel a forgatókönyvet illetően, ezúttal alig írt.
Michael tette hozzá azt a jelenetet, amikor Dualla megtalálja a gyerekjátékot, és amikor Roslin a kezében tartja a kis növényt [a priccsen, Adama beszéde alatt], valamint rengeteg apróságot és érzelmi árnyalatot. Volt egy jelenet, amelyben Helo, Dualla, Adama és Roslin visszatérnek egy Raptorban
a Földről. Az epizódot a megengedett keretnél 300.000 dollárral többre
saccolták az előkészületek során, ezért azt ki akartuk vágni, de Nankin ragaszkodott hozzá. Úgy érezte, abban a jelenetben dönti el Dualla, hogy végez magával. Igaza volt, és brilliánsan rendezte meg.
[A földi jelenetek forgatása alatt] egy ebédszünetben Nankin és Michael Rymer, valamint az operatőrünk, Steve McNutt beszélgettek egy makettnél, és Rymer felajánlotta, hogy megrendez néhány Second Unit jelenetet Nankin
számára. Ahogy megbeszélték a fényképezést, könnyekben törtem ki, hogy
mennyire szerencsés vagyok, amiért a két legjobb rendezőnk együtt
dolgozik ezeken a jeleneteken, ahol a legénység a romok közt sétál.
Ahogy az írósztrájk
közelgett, tudtam, hogy nem fogok tudni ottmaradni a forgatás végéig,
és ez rettentően megviselt. De legalább tudtam, hogy a lehető legjobb
kezekben lesz az anyagunk Nankinnél, és az ipar legjobb stábja fog vele dolgozni. Két nappal a forgatás előtt Nankin azt mondta az irodámban gyengéden: "Ne aggódj. Meg fogom csinálni." Visszanéztem a vértestvéremre ebben a különös és csodás vállalkozásban, és azt feleltem: "Tudom, hogy meg fogod."
David Weddle arról is beszél, hogy a folyóba ugró rókákról először szintén a Sometimes a Great Notion
c. regényben olvasott, de azóta többször találkozott ezzel a
jelenséggel. Eszerint az állatok is képesek az elvont gondolkodásra, és
olyan eltökélt döntéseket hozni, amilyet az emberek hoznának.