Vihar előtti csend

Hadd kezdjem azzal, hogy Ron Moore-t egy elképesztően bátor
embernek tartom. A sorozata végéhez közeledve elhatározta, hogy nincs
többé számára határ, mindent megtesz, amitől eddig a csatorna — vagy
egyszerűen a nézők iránti empátiája — óva intette. Az A Disquiet Follows My Soul
ennek az ékes bizonyítéka, hiszen kilenc részre és százegy
megválaszolatlan kérdésre a finálétól igenis merészségre vall az, hogy
vállalt egy teljesen karaktercentrikus epizódot, amiben nem történik semmi.

Leginkább a szokásos BSG-duplarészek első feléhez lehet hasonlítani
a mostani sztorit, amelynek más dolga nem volt, csak hogy elővezesse a
konfliktusokat, amelyeket fel kell oldani a következő héten. Ron Moore-t
láthatóan nagyon régóta foglalkoztatta, hogy egyszer kizárólag a
karaktereinek szentelje egy forgatókönyvét (rajta kívül gyakorlatilag
mindenki írt már ilyen sztorit), és megragadta erre az utolsó
lehetőséget. Most már úgysem mernek elfordulni tőle a nézők.

Az első képek Adama napi rutinjával tökéletesen felütik ezt a
hömpölygő történetet. A megszokás, a bevett dolgokhoz való ragaszkodás
a legelkeseredettebbek számára szokott fogódzkodóul szolgálni, és ezt
látjuk az öregnél is. Most, hogy nincs többé a Föld sürgető hívása,
nincsenek próféciák, és az ellenséges cylonok sem találják őket egy
ideje, nem sok minden maradt, ami kizökkentené a status quóból, és ez a
pragmatizmus segít, hogy ne őrüljön bele a kilátástalanságba. Érdekes,
mennyire ellentéte ez a 33 alaphelyzetének, és milyen szép ívben jutottunk idáig.

A lehullott papírhulladékok gyűjtése egy hangsúlyos, ugyanakkor finom ábrázolása is annak, hogy mennyire megváltoztak a dolgok a Galacticán
az elmúlt hét óta. Ez az első jel, hogy némileg nagyobb időtartamot
ugrottunk át, hiszen nemcsak a felfordulás, de a lézengők is eltűntek a
folyosókról: csak olyanokat látunk a háttérben, akik épp dolgoznak,
vagy bilincsbe verve a fogdába tartanak, és érezhetjük, hogy a kezdeti
káosz lassan lecseng.

Ron Moore egyik érdekes forgatókönyvi fogása a gyengélkedőben jelenik meg legelőször, amikor egyik sztoriszálról a másikra úgy úszik át a kamera. Az író kitűnő érzékkel látta meg a kapcsolatot Tyrol, Tigh és Gaeta történetében, és művészien oldotta meg, hogy mindhárom szál ugyanott kezdjen kibontakozni. Némi operatőri jó tanács után Moore Ishay
szanitéc nyomában járva mutatta be őket, ezzel igazán hatásos, éles
váltásoktól mentes, folyékony átmenetet biztosítva a jelenetek közt.

Itt látjuk egyértelműen, hogy nem egy-két napja hagytuk ott a Földet, hiszen az ezredes és Six
kapcsolata már egészen bensőséges, ami a színészeknek köszönhetően
elképesztően hiteles lett. Érdekesek, de talán túl gyakoriak a close-upok, amelyek nagyon jellemzőek a mostani részre, és kissé bumfordi módon próbálják bemutatni minden-egyes-jelenlévő-érzelmi-reakcióit.

Azt hiszem, nagyon örülhetünk, hogy elkészültek a webizódok, mert alapvetően tényleg kissé hirtelennek tűnik Gaeta pálfordulása. Az érzései, a motivációi tökéletesen érthetőek, és Alessandro Juliani
szerint ő már a műtétje után elindult ezen az úton, csak jó lett volna
ennek valamilyen bizonyítékát is látni a képernyőn. Így — a Face of the Enemy nélkül — csak az elesett és sajnálatra méltó hadnagy átváltozását láttuk a tenyérbemászó és tiszteletlen árulóvá.

Nem mondom, gyakori a BSG-ben, hogy magukat a folyamatokat nem láthatjuk, csak a következményeiket. Az egész részre ez a jellemző, már az első perctől az hangsúlyozódik,
hogy jelentős változások zajlottak itt le, mióta legutóbb láttuk a
karaktereinket. Nem magyarázza el Moore, hogy mi történt a hadnaggyal,
csak kimondja, hogy "Hé, ha Tigh-t és Sixet legutóbb verekedni láttuk, most meg itt gügyögnek, akkor Gaeta miért ne lehetne most már szar alak?". Nem légből kapták a dolgot, csak nem tolták a képünkbe a karakterfejlődés folyamatát, mert jobb dolguk is volt.

A féllábú hadnagy és Starbuck dialógusára megint érdekes képi megoldással vágunk Adamáról,
maga a beszélgetés pedig az epizód egyik csúcspontja. A sorok ismét
remekül megírtak, és ehhez még hozzátesz A.J. improvizációja is a "szánalomdugással". Ahogy az összes többi jelenetben, ezt is közelik tarkítják a mellékszereplők arcaival, úgyhogy ezt máris Ron Moore védjegyének nevezhetjük.

Roslin motivációiról talán minden elhangzott már Moore
interjújában, amit tudnunk kell. Az elnöknőn észrevehető volt, hogy
hazudik, és nehezen hazudik Adamának, amikor halogatja a kemoterápiát
és a nyilatkozatot. Úgy gondolom, ő már nem akar és nem is fog
visszatérni a politikai életbe. Ha össze is szedi magát, akkor sem fog
minden visszatérni a régi kerékvágásba. A BSG egy hiteles sorozat, és
azért egész jól bemutatják, min megy át egy halálos rákbeteg élete
utolsó szakaszában. Nem kell ahhoz hamis prófétának lenni, hogy valaki
egy ilyen helyzetben feladja a reményt.

Az elnöknő kocogós jelenete már a zene miatt is zseniális, külön érdekességbe, hogy eredetileg nem volt összevágva Adama telefonhívásával. Az öreget azért keresték, mert gondok adódtak néhány Viperrel,
ám ezt a részt ki kellett vágni (majd rákerül a DVD-re hét és fél
percnyi bővítés részeként), de pont kapóra jött ehhez a változathoz is.
Annak jobban örültem volna, hogyha az admirális kicsit kevésbé elnézően
beszél itt Roslinnal , aminek a jelei megvoltak többek közt a "nem
szabadna jól kinézned" mondatban is, csak a színészek lejjebb hangolták
kicsit Moore dialógusát.

Baltar beszéde különös fordulatot jelent az eddigi
kinyilatkoztatásokhoz képest. A vallási vezető a Föld okozta csalódást
is a "régi istenek" ellen fordíthatta volna, hiszen az emberek szemében
ők egyek a próféciákkal és a szentírással, de ehelyett — talán a saját
tábora nagyságában bízva — ő a maga Istenével fordult szembe. Roslint, mint prófétát sem alázza porig a beszédben, pedig a lehetőség adott, és ez a fogás egyébként is a vérében van. Hogy taktikai lépés-e a részéről ez, vagy maga is csalódott Istenben, azt továbbra is homály fedi, de egy biztos, a mondandójával a cylonokat is képes lehet maga mellé állítani.

A tyliumhajó zendülése könnyedén felhasználható lett volna arra,
hogy izgalmat és akciót csempésszenek az epizódba, de részben bizonyára
költségvetési okokból, részben pedig Moore határozott szándékai miatt
semmi ilyesmire nem került sor. Az intermezzo valóban csak arra lett
jó, hogy a következő rész eseményeit felvezesse, és nincs is ezzel
semmi baj, a céltalan feszültségkeltést hagyják csak meg az olyan sorozatoknak, mint a 24. 

Szerencsésnek érezhetjük magunkat, amiért Tom Zarek az erényei ellenére egy korrupt politikus, mert így van valami, aminek köszönhetően vakon Adama
mellé állhatunk a vitájukban. Az alelnök álláspontja a flotta jelenlegi
helyzetében tökéletesen érthető, és az, hogy az admirális azzal akar
kibújni a vele való vita alól, hogy katonai döntésnek tartja a cylon technológia felhasználását, csak jelzi, hogy az érvelésben Zarek győzött.

Teljesen mindegy, hogy hasznos-e a cylonok technológiája, ha az emberekre nem erőltethetik rá az ellenséget. És mivel nemcsak arról van szó, hogy a cylonok felléphetnek-e
a hajóikra, hanem szavazati jogokról és egyenlő állampolgársággal a
gépekkel, nem csoda, hogy sokak gyomra képtelen ezt bevenni.

E mögé húzható egy legitim ideológiai álláspont is, de a közemberek szintjén elegendő az, hogy a lakosság egyik része Új-Caprica miatt undorodik a cylonoktól,
a másik része meg a genocídiumot nem tudja nekik megbocsátani.
Gondoljunk csak bele, a többség egyedül azon a bolygón találkozhatott
velük, és ott is ugyanazok a modellek hirdették az együttélés eszméjét,
akik most állampolgárságot követelnek.

Úgy érzem, jelen helyzetben kicsit kiszámítható lett a következő
epizód tartalma (legalábbis ami az egész történet célját érinti), de az
kétségtelen, hogy nagyon aprólékosan, jól megírt és megalapozott módon
vezették elő a jövő heti konfliktust.

Történetet valóban nem kaptunk, amire számítani nem számított
senki, de rengeteg példát láttunk már ilyenre. A dupla epizódok első
fele majdnem mindig eseménytelen a BSG-ben, csak most ez a szélsőségekig igaz. Tetézi a bajt, hogy a negyedik
évad második felében már mások a nézői elvárások. Én sem számítottam
már ilyen jellegű epizódokra ezen a ponton, de nem szabad
elfelejtenünk, hogy mennyire kifizetődtek a hasonló felvezetések,
amikor lecsapták a labdákat a Resurrection Ship II.-ben, a Lay Down Your Burdens II.-ben, a Rapture-ben, és még sorolhatnám. 

Egész más okokból, mint az előzőt, de ezt a részt eddig négyszer
néztem meg, és egyre jobban tetszik. Elsőre átütő volt az elvárásaimhoz
képest okozott csalódás, de azon túllépve egy olyan epizódot láttam,
amit valószínűleg sok idő múlva is a kedvenceim között fogok számon
tartani.

 

A Disquiet Follows My Soult egyértelműen a szarkasztikus
szövegek vitték el a vállukon, ezért szinte minden kedvenc jelenetem
ilyesmihez kapcsolódik. Olyan örök érvényű mondatokat kaptunk, mint

  • Tyrol beszólása, hogy majd akkor jön vissza, ha kijózanodott,
  • Adama zsörtölődése, hogy bizonyos napokon nagyon utálja ezt a munkát (© David Weddle),
  • Tigh "szükségem van egy italra" szövege,
  • Tigh kérdése, hogy beküldje-e Zarekhez az orvost,
  • Tigh megjegyzése, hogy Tyrol tartson magánál egy ábrát, hogy ne keverje össze a cylonokat az emberekkel,
  • Cottle doki bármelyik mondata,
  • Gaeta, akinek nehezére esik kimondani, hogy "uram",
  • Starbuck, ahogy leosztja Gaetát,
  • és végül az a jelenet, amely keretbe foglalta az epizódot, amikor Adama fölvette Zarek papírgalacsinját.

Az epizód érdekességei közt még megemlíteném, hogy Baltar beszéde alatt a két kiskölyök Ron Moore fia és lánya volt. A fiút, Robint napokig hordta magával az író a forgatásokra, és Edward James Olmos például megmutatta neki, hogy kell vezetni egy battlestart.
Ishay-t, remélem, nem kell bemutatnom a hardkór fanoknak, hiszen ő műtötte Adamát lőtt sebbel, és ő borogatott tálcákat Baltar vallatása alatt, mindamellett meg Jamie Bamber felesége.
Megfigyeltétek, hogy Adama
zsebre tett kézzel járkált a jelenetekben? Azért, mert egész eddig nem
volt zseb egyetlen egyenruhán sem, ő is csak azért kapott, hogy legyen
hova pakolni apapírhulladékot. A többi részlet a forgatással és a rendezésbeli megoldásokkal kapcsolatban Ron Moore podcastjában meghallgatható.

Vihar előtti csend

Hadd kezdjem azzal, hogy Ron Moore-t egy elképesztően bátor embernek tartom. A sorozata végéhez közeledve elhatározta, hogy nincs többé számára határ, mindent megtesz, amitől eddig a csatorna — vagy egyszerűen a nézők iránti empátiája — óva intette. Az A Disquiet Follows My Soul ennek az ékes bizonyítéka, hiszen kilenc részre és százegy megválaszolatlan kérdésre a finálétól igenis merészségre vall az, hogy vállalt egy teljesen karaktercentrikus epizódot, amiben nem történik semmi.

Leginkább a szokásos BSG-duplarészek első feléhez lehet hasonlítani a mostani sztorit, amelynek más dolga nem volt, csak hogy elővezesse a konfliktusokat, amelyeket fel kell oldani a következő héten. Ron Moore-t láthatóan nagyon régóta foglalkoztatta, hogy egyszer kizárólag a karaktereinek szentelje egy forgatókönyvét (rajta kívül gyakorlatilag mindenki írt már ilyen sztorit), és megragadta erre az utolsó lehetőséget. Most már úgysem mernek elfordulni tőle a nézők.

Az első képek Adama napi rutinjával tökéletesen felütik ezt a hömpölygő történetet. A megszokás, a bevett dolgokhoz való ragaszkodás a legelkeseredettebbek számára szokott fogódzkodóul szolgálni, és ezt látjuk az öregnél is. Most, hogy nincs többé a Föld sürgető hívása, nincsenek próféciák, és az ellenséges cylonok sem találják őket egy ideje, nem sok minden maradt, ami kizökkentené a status quóból, és ez a pragmatizmus segít, hogy ne őrüljön bele a kilátástalanságba. Érdekes, mennyire ellentéte ez a 33 alaphelyzetének, és milyen szép ívben jutottunk idáig.

A lehullott papírhulladékok gyűjtése egy hangsúlyos, ugyanakkor finom ábrázolása is annak, hogy mennyire megváltoztak a dolgok a Galacticán az elmúlt hét óta. Ez az első jel, hogy némileg nagyobb időtartamot ugrottunk át, hiszen nemcsak a felfordulás, de a lézengők is eltűntek a folyosókról: csak olyanokat látunk a háttérben, akik épp dolgoznak, vagy bilincsbe verve a fogdába tartanak, és érezhetjük, hogy a kezdeti káosz lassan lecseng.

Ron Moore egyik érdekes forgatókönyvi fogása a gyengélkedőben jelenik meg legelőször, amikor egyik sztoriszálról a másikra úgy úszik át a kamera. Az író kitűnő érzékkel látta meg a kapcsolatot Tyrol, Tigh és Gaeta történetében, és művészien oldotta meg, hogy mindhárom szál ugyanott kezdjen kibontakozni. Némi operatőri jó tanács után Moore Ishay szanitéc nyomában járva mutatta be őket, ezzel igazán hatásos, éles váltásoktól mentes, folyékony átmenetet biztosítva a jelenetek közt.

Itt látjuk egyértelműen, hogy nem egy-két napja hagytuk ott a Földet, hiszen az ezredes és Six kapcsolata már egészen bensőséges, ami a színészeknek köszönhetően elképesztően hiteles lett. Érdekesek, de talán túl gyakoriak a close-upok, amelyek nagyon jellemzőek a mostani részre, és kissé bumfordi módon próbálják bemutatni minden-egyes-jelenlévő-érzelmi-reakcióit.

Azt hiszem, nagyon örülhetünk, hogy elkészültek a webizódok, mert alapvetően tényleg kissé hirtelennek tűnik Gaeta pálfordulása. Az érzései, a motivációi tökéletesen érthetőek, és Alessandro Juliani szerint ő már a műtétje után elindult ezen az úton, csak jó lett volna ennek valamilyen bizonyítékát is látni a képernyőn. Így — a Face of the Enemy nélkül — csak az elesett és sajnálatra méltó hadnagy átváltozását láttuk a tenyérbemászó és tiszteletlen árulóvá.

Nem mondom, gyakori a BSG-ben, hogy magukat a folyamatokat nem láthatjuk, csak a következményeiket. Az egész részre ez a jellemző, már az első perctől az hangsúlyozódik, hogy jelentős változások zajlottak itt le, mióta legutóbb láttuk a karaktereinket. Nem magyarázza el Moore, hogy mi történt a hadnaggyal, csak kimondja, hogy "Hé, ha Tigh-t és Sixet legutóbb verekedni láttuk, most meg itt gügyögnek, akkor Gaeta miért ne lehetne most már szar alak?". Nem légből kapták a dolgot, csak nem tolták a képünkbe a karakterfejlődés folyamatát, mert jobb dolguk is volt.

A féllábú hadnagy és Starbuck dialógusára megint érdekes képi megoldással vágunk Adamáról, maga a beszélgetés pedig az epizód egyik csúcspontja. A sorok ismét remekül megírtak, és ehhez még hozzátesz A.J. improvizációja is a "szánalomdugással". Ahogy az összes többi jelenetben, ezt is közelik tarkítják a mellékszereplők arcaival, úgyhogy ezt máris Ron Moore védjegyének nevezhetjük.

Roslin motivációiról talán minden elhangzott már Moore interjújában, amit tudnunk kell. Az elnöknőn észrevehető volt, hogy hazudik, és nehezen hazudik Adamának, amikor halogatja a kemoterápiát és a nyilatkozatot. Úgy gondolom, ő már nem akar és nem is fog visszatérni a politikai életbe. Ha össze is szedi magát, akkor sem fog minden visszatérni a régi kerékvágásba. A BSG egy hiteles sorozat, és azért egész jól bemutatják, min megy át egy halálos rákbeteg élete utolsó szakaszában. Nem kell ahhoz hamis prófétának lenni, hogy valaki egy ilyen helyzetben feladja a reményt.

Az elnöknő kocogós jelenete már a zene miatt is zseniális, külön érdekességbe, hogy eredetileg nem volt összevágva Adama telefonhívásával. Az öreget azért keresték, mert gondok adódtak néhány Viperrel, ám ezt a részt ki kellett vágni (majd rákerül a DVD-re hét és fél percnyi bővítés részeként), de pont kapóra jött ehhez a változathoz is. Annak jobban örültem volna, hogyha az admirális kicsit kevésbé elnézően beszél itt Roslinnal , aminek a jelei megvoltak többek közt a "nem szabadna jól kinézned" mondatban is, csak a színészek lejjebb hangolták kicsit Moore dialógusát.

Baltar beszéde különös fordulatot jelent az eddigi kinyilatkoztatásokhoz képest. A vallási vezető a Föld okozta csalódást is a "régi istenek" ellen fordíthatta volna, hiszen az emberek szemében ők egyek a próféciákkal és a szentírással, de ehelyett — talán a saját tábora nagyságában bízva — ő a maga Istenével fordult szembe. Roslint, mint prófétát sem alázza porig a beszédben, pedig a lehetőség adott, és ez a fogás egyébként is a vérében van. Hogy taktikai lépés-e a részéről ez, vagy maga is csalódott Istenben, azt továbbra is homály fedi, de egy biztos, a mondandójával a cylonokat is képes lehet maga mellé állítani.

A tyliumhajó zendülése könnyedén felhasználható lett volna arra, hogy izgalmat és akciót csempésszenek az epizódba, de részben bizonyára költségvetési okokból, részben pedig Moore határozott szándékai miatt semmi ilyesmire nem került sor. Az intermezzo valóban csak arra lett jó, hogy a következő rész eseményeit felvezesse, és nincs is ezzel semmi baj, a céltalan feszültségkeltést hagyják csak meg az olyan sorozatoknak, mint a 24. 

Szerencsésnek érezhetjük magunkat, amiért Tom Zarek az erényei ellenére egy korrupt politikus, mert így van valami, aminek köszönhetően vakon Adama mellé állhatunk a vitájukban. Az alelnök álláspontja a flotta jelenlegi helyzetében tökéletesen érthető, és az, hogy az admirális azzal akar kibújni a vele való vita alól, hogy katonai döntésnek tartja a cylon technológia felhasználását, csak jelzi, hogy az érvelésben Zarek győzött.

Teljesen mindegy, hogy hasznos-e a cylonok technológiája, ha az emberekre nem erőltethetik rá az ellenséget. És mivel nemcsak arról van szó, hogy a cylonok felléphetnek-e a hajóikra, hanem szavazati jogokról és egyenlő állampolgársággal a gépekkel, nem csoda, hogy sokak gyomra képtelen ezt bevenni.

E mögé húzható egy legitim ideológiai álláspont is, de a közemberek szintjén elegendő az, hogy a lakosság egyik része Új-Caprica miatt undorodik a cylonoktól, a másik része meg a genocídiumot nem tudja nekik megbocsátani. Gondoljunk csak bele, a többség egyedül azon a bolygón találkozhatott velük, és ott is ugyanazok a modellek hirdették az együttélés eszméjét, akik most állampolgárságot követelnek.

Úgy érzem, jelen helyzetben kicsit kiszámítható lett a következő epizód tartalma (legalábbis ami az egész történet célját érinti), de az kétségtelen, hogy nagyon aprólékosan, jól megírt és megalapozott módon vezették elő a jövő heti konfliktust.

Történetet valóban nem kaptunk, amire számítani nem számított senki, de rengeteg példát láttunk már ilyenre. A dupla epizódok első fele majdnem mindig eseménytelen a BSG-ben, csak most ez a szélsőségekig igaz. Tetézi a bajt, hogy a negyedik évad második felében már mások a nézői elvárások. Én sem számítottam már ilyen jellegű epizódokra ezen a ponton, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mennyire kifizetődtek a hasonló felvezetések, amikor lecsapták a labdákat a Resurrection Ship II.-ben, a Lay Down Your Burdens II.-ben, a Rapture-ben, és még sorolhatnám. 

Egész más okokból, mint az előzőt, de ezt a részt eddig négyszer néztem meg, és egyre jobban tetszik. Elsőre átütő volt az elvárásaimhoz képest okozott csalódás, de azon túllépve egy olyan epizódot láttam, amit valószínűleg sok idő múlva is a kedvenceim között fogok számon tartani.

 

A Disquiet Follows My Soult egyértelműen a szarkasztikus szövegek vitték el a vállukon, ezért szinte minden kedvenc jelenetem ilyesmihez kapcsolódik. Olyan örök érvényű mondatokat kaptunk, mint

  • Tyrol beszólása, hogy majd akkor jön vissza, ha kijózanodott,
  • Adama zsörtölődése, hogy bizonyos napokon nagyon utálja ezt a munkát (© David Weddle),
  • Tigh "szükségem van egy italra" szövege,
  • Tigh kérdése, hogy beküldje-e Zarekhez az orvost,
  • Tigh megjegyzése, hogy Tyrol tartson magánál egy ábrát, hogy ne keverje össze a cylonokat az emberekkel,
  • Cottle doki bármelyik mondata,
  • Gaeta, akinek nehezére esik kimondani, hogy "uram",
  • Starbuck, ahogy leosztja Gaetát,
  • és végül az a jelenet, amely keretbe foglalta az epizódot, amikor Adama fölvette Zarek papírgalacsinját.

Az epizód érdekességei közt még megemlíteném, hogy Baltar beszéde alatt a két kiskölyök Ron Moore fia és lánya volt. A fiút, Robint napokig hordta magával az író a forgatásokra, és Edward James Olmos például megmutatta neki, hogy kell vezetni egy battlestart.
Ishay-t, remélem, nem kell bemutatnom a hardkór fanoknak, hiszen ő műtötte Adamát lőtt sebbel, és ő borogatott tálcákat Baltar vallatása alatt, mindamellett meg Jamie Bamber felesége.
Megfigyeltétek, hogy Adama zsebre tett kézzel járkált a jelenetekben? Azért, mert egész eddig nem volt zseb egyetlen egyenruhán sem, ő is csak azért kapott, hogy legyen hova pakolni apapírhulladékot. A többi részlet a forgatással és a rendezésbeli megoldásokkal kapcsolatban Ron Moore podcastjában meghallgatható.

Ron Moore a 4×12-ről

A Chicago Tribune ismét interjút készített Ron Moore-ral, remélem,
ez most már rendszeres is lesz. A producer most a karakterek
motivációcióba enged némi betekintést, megismerjük kicsit Zarek, Adama
és Roslin gondolatvilágát is. A jövőben még jönnek részletek a
forgatásokról is, most csak oszlassunk el bizonyos kételyeket az
epizóddal kapcsolatban. 

Folytatás a tovább mögött, csak annak, aki látta az A Disquiet Follows My Soult.

 

A flottában történtek mintha a cylon társadalom
szétszakadását tükröznék, ahogy a különböző frakciók halálos
ellenségekké változnak. Ez történik? Úgy tűnik, nagy a nyugtalanság az
emberek közt, különös tekintettel a cylon szövetségre.

Miután a Föld csak egy ábrándnak bizonyult, természetesnek éreztük,
hogy nem mindenki fogja elfogadni, hogy egyszerűen hátat fordítunk
neki, és egy ágyba bújunk az ellenséggel. Egy ilyen helyzetben érthető,
hogy a nézeteltérések egyre inkább felszínre törnek, és az emberek
komolyan meg merik kérdőjelezni a vezetőik döntéseit.

Hova is vezetett minket Adama és Laura? Miért kellene többé
hallgatnunk rájuk? Miért higgyük azt, hogy tudják, miről beszélnek? Még
hogy kössünk szövetséget a cylonokkal? A cylonokkal? Mindezek után? Úgy
láttuk, hogyha a flotta elkezdene széthullani, akkor az jelenleg emiatt
a probléma miatt lenne lehetséges. 

Meglepett, hogy Adama mennyire gyorsan hozta meg a döntéseit.
Egyszerűen olyasmi vezérelte, hogy "Hé, ez a túlélésről szól. Meg kell
tennünk, amit meg kell tennünk"?

Szerintem Adamában mindig is volt egy jó adag pragmatizmus az
idealizmusa mellett. Mióta visszatért a CIC-ra, elfogadta azt a
gondolatot, hogy "Rendben, szóval meg kell elégednünk egy kicsit
kevesebbel, mint amiben reménykedtünk. Valahogy túl fogjuk ezt élni, és
keresünk egy helyet, ahol lakhatunk, és most már hajlandó vagyok ezért
bármit megtenni."

Most az okozza számára majd a dilemmát, hogy hány félmegoldást
hajlandó vállalni. "Oké, a cylonokkal szövetséget kell kötni. Ezt meg
fogom játszani, mert szükségünk van a technológiájukra." Ő csak
megpróbálja működésben tartani a flottát. Elengedi az álmait, amiket a
Földről ringatott, és megpróbálja a legjobbat kihozni a helyzetükből.

Tökéletesen meg tudom érteni, miért tartanak az emberek a
cylon technológiától a hajóikon. Egy dolog a katonai szövetség, és egy
másik dolog elfogadni, hogy az ellenség technikáját hozzák a
fedélzetre.

Ó, igen. Az egész sorozat azzal kezdődött, hogy Adama kijelentette,
hogy nem lesznek az ő hajóján hálózatba kapcsolt számítógépek. Ez
nagyon fontos kérdés a számukra, hiszen ötven évvel ezelőtt ez állt a
bukásuk hátterében. A saját technológiájuk fordult ellenük, amit most
el kellene fogadniuk a túlélésükért. Érthető, hogy sokan ellenkeznek
ezzel.

Adama értékrendje, az ingerküszöbe változott valamit az évek során?

Igen, szerintem ő változik. Egyelőre csak az foglalkoztatja, hogy
elinduljanak, és haladjanak. De amint azt a názők látni fogják, meghúz
majd egy bizonyos határt, hogy mennyire hajlandó elfogadni a cylonok
technológiáját.

[A rebellis cylonok az egyetlen szövetségeseik, ezért] szerintem
belátja, hogy együtt vannak most nehéz helyzetben, még ha nem is bízik
bennük 100%-osan. Olyan kilencven körül járhat [nevet].

Pontosan tudom, hogy nyitva tartja rajtuk a szemét, de a
lehetőségei egyre fogynak. Nem túl sok reménnyel kecsegtet számára a
jövő, hiszen nincs pontos célja az utazásuknak. Csak abban bízhat, hogy
belebotlanak egy lakható bolygóba, és mindent megtesz azért, hogy ezt
elérje.

A jelek szerint Tigh elmondta néhány embernek, hogy ki az utolsó cylon?

Igen, megállapíthatjuk, hogy Tigh elmondta Adamának, szóval Lee és
talán Laura tudja még, azaz lényegében csak a legfelső páholy.

Miért jelentették ki, hogy Nicky nem Tyrol gyereke? 

A cselekményszálakat fokozatosan fel kell göngyölítenünk, és az
egyik közülük az volt, hogy most Hera-e az egyetlen hibrid, vagy sem. A
mitológia számára fontos volt, és többször is kijelentettük korábban,
hogy Hera az egyetlen félvér gyermek.

Így hát ezt visszamenőleg kellett átírnunk. Tudtuk, hogy ez
probléma lesz, amint eldöntöttük, hogy Tyrol legyen cylon. Az egyik író
mondta, hogy talán nem ő az apa, amin először nevettünk. Később
rájöttünk, hogy ez elég elegáns megoldás: kimondtuk, hogy nem Tyrol az
apja, és továbbléptünk, ennyi.

Ez a sorozat már csak ilyen. Hazardírozunk, aztán leülünk, és
beleillesztjük ezeket a dolgokat a meglévő mitológiába. Vagy legalábbis
megmagyarázzuk őket olyan módon, hogy az összkép konzisztens maradjon.

Ezek szerint Cally megcsalta a főnököt Hot Doggal?

Én úgy gondoltam, hogy még a házasságuk előtt fogant meg a gyermek.
Valahol a második és a harmadik évad közti elveszett egy évben Callynek
volt valamilyen kapcsolata Hot Doggal, vagy azelőtt, vagy aközben, hogy
összejött Tyrollal. Aztán egy ponton a főnök megkérte a kezét, amire
meglepettségében igent mondott, de úgy három héttel korábban
feküdhetett le Hot Doggal. Cally nem csalta meg Tyrolt.

Meg akar halni Laura? Nyilván most eluralkodott rajta a gyógyszerkezelés utáni eufória…

Elfogadja azt, hogy meg fog halni. Nem akarja a hátralévő napjait a
politikával és a vállán nyugvó felelősséggel tölteni. Ő már kiszállt
ebből.

A Földre ugyan eljuttatta őket, de attól még ő haldoklik. Válaszai
nincsenek többé senki számára, úgyhogy ki akarja élni magát élete
utolsó napjaiban, és azt akarja, hogy békén hagyják.

Az, hogy hamis reményt keltett az emberekben, hatalmas bűntudatot
és haragot kelt Laurában, az érzései nagyon ellentmondanak most
egymással.

Adama és Laura zárójelenetével inkább a rajongókat akarta
kiugrasztani a bőrükből, vagy ez volt a természetes következő lépcső a
kapcsolatukban?

Mindkettő. Nagy odafigyeléssel,óvatos, apró lépésekkel építettük
föl a kapcsolatukat, és volt valami szépsége annak, hogy végre egy
ágyban láttuk őket, különösen Laura kopaszságával, sebezhetőségével,
meztelenségével, mégis szexin. És volt valami gyönyörű ebben a képben,
amit el akartam kapni a sorozat vége felé közeledve.


volt kiszólni a rajongóknak is, hogy "Tudjátok mit, tessék, élvezzétek
ki. Végre beteljesedett. Nemcsak kacérkodás volt és pillantások és
jelzések sorozata. Adama és Roslin szereti egymást, és kapcsolatban
vannak. Roslin ragyog abban a jelenetben. Miközben minden felfordult, ő
pedig haldoklik,ebben a sötét időben ő ragyog, gyönyörű és a pillanatnak él.

Ha csak politikailag nézem Adamát és Roslint, azt gondolom, volt némi igazság Zarek beszédében a Kvórumhoz. Az érvelése nem mindig fair, de a kettejük vezetésével és uralkodásával kapcsolatban jogosak a problémái.

Szerintem nagyon is fair volt. Azt akartam, hogy az érvelése
megingathatatlan legyen, hiszen jelentős ügyet képvisel. A Colonial
One-on bármely tanácstag megkérdőjelezhetné, hogy az
Adama-Roslin-adminisztráció hova juttatta őket.

Zarek persze erős propagandista, és mindent olyan kontextusba helyez, hogy őket rossz színben tüntesse föl.

Persze, ez a politika, és így elérte, hogy az emberek hallgassanak az érvelésére.

Mi a jelentősége Caprica-Six babájának?

A következő epizódokban foglalkozni fogunk vele. Ő az első gyermek, aki cylon-cylon kapcsolatból származik.

Adama többször elmondja, hogy nem érzi jól magát. Ez is csak a
"nyugtalanság" [=disquet]? Ő is ki akar szállni? Vagy csak elfáradt?

Igen, csak ennyi, mivel annyira nagy súly nehezedik a vállára. Sokat ivott, fájdalomcsillapítót szed, és nem érzi jól magát. Nincs mélyebb jelentősége.

Úgy éreztem, ez az epizód inkább előkészíti a terepet a jövőbeli
események számára, miközben veszünk egy nagy levegőt, és sorra vesszük
a karaktereinket. A Sometimes a Great Notiont nem is lehetett megismételni.

Én is így éreztem. Mindezek után csak akartam egy karakterdarabot. Be akartam mutatni, mi van a szereplők életében, hol állnak jelenleg, mielőtt a következő fordulóponthoz érkeznénk.

Ron Moore a 4×12-ről

A Chicago Tribune ismét interjút készített Ron Moore-ral, remélem, ez most már rendszeres is lesz. A producer most a karakterek motivációcióba enged némi betekintést, megismerjük kicsit Zarek, Adama és Roslin gondolatvilágát is. A jövőben még jönnek részletek a forgatásokról is, most csak oszlassunk el bizonyos kételyeket az epizóddal kapcsolatban. 

Folytatás a tovább mögött, csak annak, aki látta az A Disquiet Follows My Soult.

 

A flottában történtek mintha a cylon társadalom szétszakadását tükröznék, ahogy a különböző frakciók halálos ellenségekké változnak. Ez történik? Úgy tűnik, nagy a nyugtalanság az emberek közt, különös tekintettel a cylon szövetségre.

Miután a Föld csak egy ábrándnak bizonyult, természetesnek éreztük, hogy nem mindenki fogja elfogadni, hogy egyszerűen hátat fordítunk neki, és egy ágyba bújunk az ellenséggel. Egy ilyen helyzetben érthető, hogy a nézeteltérések egyre inkább felszínre törnek, és az emberek komolyan meg merik kérdőjelezni a vezetőik döntéseit.

Hova is vezetett minket Adama és Laura? Miért kellene többé hallgatnunk rájuk? Miért higgyük azt, hogy tudják, miről beszélnek? Még hogy kössünk szövetséget a cylonokkal? A cylonokkal? Mindezek után? Úgy láttuk, hogyha a flotta elkezdene széthullani, akkor az jelenleg emiatt a probléma miatt lenne lehetséges. 

Meglepett, hogy Adama mennyire gyorsan hozta meg a döntéseit. Egyszerűen olyasmi vezérelte, hogy "Hé, ez a túlélésről szól. Meg kell tennünk, amit meg kell tennünk"?

Szerintem Adamában mindig is volt egy jó adag pragmatizmus az idealizmusa mellett. Mióta visszatért a CIC-ra, elfogadta azt a gondolatot, hogy "Rendben, szóval meg kell elégednünk egy kicsit kevesebbel, mint amiben reménykedtünk. Valahogy túl fogjuk ezt élni, és keresünk egy helyet, ahol lakhatunk, és most már hajlandó vagyok ezért bármit megtenni."

Most az okozza számára majd a dilemmát, hogy hány félmegoldást hajlandó vállalni. "Oké, a cylonokkal szövetséget kell kötni. Ezt meg fogom játszani, mert szükségünk van a technológiájukra." Ő csak megpróbálja működésben tartani a flottát. Elengedi az álmait, amiket a Földről ringatott, és megpróbálja a legjobbat kihozni a helyzetükből.

Tökéletesen meg tudom érteni, miért tartanak az emberek a cylon technológiától a hajóikon. Egy dolog a katonai szövetség, és egy másik dolog elfogadni, hogy az ellenség technikáját hozzák a fedélzetre.

Ó, igen. Az egész sorozat azzal kezdődött, hogy Adama kijelentette, hogy nem lesznek az ő hajóján hálózatba kapcsolt számítógépek. Ez nagyon fontos kérdés a számukra, hiszen ötven évvel ezelőtt ez állt a bukásuk hátterében. A saját technológiájuk fordult ellenük, amit most el kellene fogadniuk a túlélésükért. Érthető, hogy sokan ellenkeznek ezzel.

Adama értékrendje, az ingerküszöbe változott valamit az évek során?

Igen, szerintem ő változik. Egyelőre csak az foglalkoztatja, hogy elinduljanak, és haladjanak. De amint azt a názők látni fogják, meghúz majd egy bizonyos határt, hogy mennyire hajlandó elfogadni a cylonok technológiáját.

[A rebellis cylonok az egyetlen szövetségeseik, ezért] szerintem belátja, hogy együtt vannak most nehéz helyzetben, még ha nem is bízik bennük 100%-osan. Olyan kilencven körül járhat [nevet].

Pontosan tudom, hogy nyitva tartja rajtuk a szemét, de a lehetőségei egyre fogynak. Nem túl sok reménnyel kecsegtet számára a jövő, hiszen nincs pontos célja az utazásuknak. Csak abban bízhat, hogy belebotlanak egy lakható bolygóba, és mindent megtesz azért, hogy ezt elérje.

A jelek szerint Tigh elmondta néhány embernek, hogy ki az utolsó cylon?

Igen, megállapíthatjuk, hogy Tigh elmondta Adamának, szóval Lee és talán Laura tudja még, azaz lényegében csak a legfelső páholy.

Miért jelentették ki, hogy Nicky nem Tyrol gyereke? 

A cselekményszálakat fokozatosan fel kell göngyölítenünk, és az egyik közülük az volt, hogy most Hera-e az egyetlen hibrid, vagy sem. A mitológia számára fontos volt, és többször is kijelentettük korábban, hogy Hera az egyetlen félvér gyermek.

Így hát ezt visszamenőleg kellett átírnunk. Tudtuk, hogy ez probléma lesz, amint eldöntöttük, hogy Tyrol legyen cylon. Az egyik író mondta, hogy talán nem ő az apa, amin először nevettünk. Később rájöttünk, hogy ez elég elegáns megoldás: kimondtuk, hogy nem Tyrol az apja, és továbbléptünk, ennyi.

Ez a sorozat már csak ilyen. Hazardírozunk, aztán leülünk, és beleillesztjük ezeket a dolgokat a meglévő mitológiába. Vagy legalábbis megmagyarázzuk őket olyan módon, hogy az összkép konzisztens maradjon.

Ezek szerint Cally megcsalta a főnököt Hot Doggal?

Én úgy gondoltam, hogy még a házasságuk előtt fogant meg a gyermek. Valahol a második és a harmadik évad közti elveszett egy évben Callynek volt valamilyen kapcsolata Hot Doggal, vagy azelőtt, vagy aközben, hogy összejött Tyrollal. Aztán egy ponton a főnök megkérte a kezét, amire meglepettségében igent mondott, de úgy három héttel korábban feküdhetett le Hot Doggal. Cally nem csalta meg Tyrolt.

Meg akar halni Laura? Nyilván most eluralkodott rajta a gyógyszerkezelés utáni eufória…

Elfogadja azt, hogy meg fog halni. Nem akarja a hátralévő napjait a politikával és a vállán nyugvó felelősséggel tölteni. Ő már kiszállt ebből.

A Földre ugyan eljuttatta őket, de attól még ő haldoklik. Válaszai nincsenek többé senki számára, úgyhogy ki akarja élni magát élete utolsó napjaiban, és azt akarja, hogy békén hagyják.

Az, hogy hamis reményt keltett az emberekben, hatalmas bűntudatot és haragot kelt Laurában, az érzései nagyon ellentmondanak most egymással.

Adama és Laura zárójelenetével inkább a rajongókat akarta kiugrasztani a bőrükből, vagy ez volt a természetes következő lépcső a kapcsolatukban?

Mindkettő. Nagy odafigyeléssel,óvatos, apró lépésekkel építettük föl a kapcsolatukat, és volt valami szépsége annak, hogy végre egy ágyban láttuk őket, különösen Laura kopaszságával, sebezhetőségével, meztelenségével, mégis szexin. És volt valami gyönyörű ebben a képben, amit el akartam kapni a sorozat vége felé közeledve.

Jó volt kiszólni a rajongóknak is, hogy "Tudjátok mit, tessék, élvezzétek ki. Végre beteljesedett. Nemcsak kacérkodás volt és pillantások és jelzések sorozata. Adama és Roslin szereti egymást, és kapcsolatban vannak. Roslin ragyog abban a jelenetben. Miközben minden felfordult, ő pedig haldoklik,ebben a sötét időben ő ragyog, gyönyörű és a pillanatnak él.

Ha csak politikailag nézem Adamát és Roslint, azt gondolom, volt némi igazság Zarek beszédében a Kvórumhoz. Az érvelése nem mindig fair, de a kettejük vezetésével és uralkodásával kapcsolatban jogosak a problémái.

Szerintem nagyon is fair volt. Azt akartam, hogy az érvelése megingathatatlan legyen, hiszen jelentős ügyet képvisel. A Colonial One-on bármely tanácstag megkérdőjelezhetné, hogy az Adama-Roslin-adminisztráció hova juttatta őket.

Zarek persze erős propagandista, és mindent olyan kontextusba helyez, hogy őket rossz színben tüntesse föl.

Persze, ez a politika, és így elérte, hogy az emberek hallgassanak az érvelésére.

Mi a jelentősége Caprica-Six babájának?

A következő epizódokban foglalkozni fogunk vele. Ő az első gyermek, aki cylon-cylon kapcsolatból származik.

Adama többször elmondja, hogy nem érzi jól magát. Ez is csak a "nyugtalanság" [=disquet]? Ő is ki akar szállni? Vagy csak elfáradt?

Igen, csak ennyi, mivel annyira nagy súly nehezedik a vállára. Sokat ivott, fájdalomcsillapítót szed, és nem érzi jól magát. Nincs mélyebb jelentősége.

Úgy éreztem, ez az epizód inkább előkészíti a terepet a jövőbeli események számára, miközben veszünk egy nagy levegőt, és sorra vesszük a karaktereinket. A Sometimes a Great Notiont nem is lehetett megismételni.

Én is így éreztem. Mindezek után csak akartam egy karakterdarabot. Be akartam mutatni, mi van a szereplők életében, hol állnak jelenleg, mielőtt a következő fordulóponthoz érkeznénk.

A Disquiet Follows My Soul-kibeszélő

Immár spoileresnek jelölöm a kibeszélőt, hogy eltűnjön azok szeme elől, akik leszűrik a bejegyzéseket. Én késő estig nem fogom tudni megnézni az epizódot, ezért se mustra, se interjúk, se semmi nem lesz napközben, amit őszintén sajnálok. Ha ez a kibeszélő is pörögni fog, akkor mostantól minden részhez teremtek egyet, szóval kommentekre fel!

 UPDATE: élő stream például itt.

A Disquiet Follows My Soul-kibeszélő

Immár spoileresnek jelölöm a kibeszélőt, hogy eltűnjön azok szeme elől, akik leszűrik a bejegyzéseket. Én késő estig nem fogom tudni megnézni az epizódot, ezért se mustra, se interjúk, se semmi nem lesz napközben, amit őszintén sajnálok. Ha ez a kibeszélő is pörögni fog, akkor mostantól minden részhez teremtek egyet, szóval kommentekre fel!

 UPDATE: élő stream például itt.

4×12 – A Disquiet Follows My Soul

Rendezte: Ronald D. Moore

Írta: Ronald D. Moore

Időpont: 2009. január 23.

Történet: Adama abban bízik, hogy a cylonok technológiája segítségével eljuthatnak egy lakható bolygóra, de a szövetségre tett ajánlata heves ellenállásba ütközik.

Vélemény: Az elégedetlenkedők megnyugodhatnak, aki hiányolta az előző epizódból a "történést", az
most biztosan jó adagot fog belőle kapni. Én úgy vagyok vele, hogy még
mindig nem akarom, hogy vége legyen a sorozatnak, nem akarom, hogy
éreztessék velem, hogy már nincs sok hátra. Ha minimális mennyiségű
reveláció lesz ebben a darabban, én akkor is teljesen elégedett leszek,
sőt. Megelégszem én egy izgalmas politikai történettel is, csak jaj, ne
rohanjunk annyira a vége felé.

Ami azt illeti, jelenleg mindenféle rejtélynél jobban foglalkoztat
az, hogy Ron Moore hogyan debütál rendezőként. Egy olyan sorozatban fog
bemutatkozni, ahol eleve magas a mérce, és nem minden író kapásból jó
rendező is, úgyhogy egy kicsit félek. A friss vértől ugyanakkor valami
újdonságot is remélek, olyan megoldásokat, amelyek egy veteránnak nem
jutnának eszébe. Az biztosan sokat segít a dolgon, hogy Moore a maga
írását forgatta le, hiszen a saját vízióját kell interpretálnia, nem
valaki másét.

A BSG jellemzően a producerek és a rendezők remek kollaborációjától
attól lesz olyan, amilyen. Most azt fogjuk látni, hogy mit eredményez
az, ha nem három vagy több személy — az író, a rendező és az executive
producer –, hanem egyetlenegy kezében van a döntés az epizód kreatív
kérdéseiről. Hölgyeim és uraim, gyakran dicsértük Ron Moore-t a
tehetsége miatt, de most meglátjuk, milyen az, amikor valóban csak
rajta múlik egy történet sikere vagy bukása.

Most bizony nem fogunk olyanokat hallani, hogy "ó, ezt a jelenetet a
rendező javasolta, ez meg itt az egyik író ötlete volt, és lám, milyen
jó lett", csak egy személyben bízhatunk. Alapesetben nem foglalkoztatna
ennyire ez a kérdés, de ahogy RDM beszélni szokott a sorozatról, és
ahogy ápolja a kapcsolatait a közönséggel, most úgy szurkolok neki,
mintha legalábbis ismerném.

Emellett meg sosem rejtettem véka alá, hogy mindenféle elfogultság
nélkül őt tartom a legjobb írónak a BSG-ben, szóval nem is kell
ragoznom, innentől kezdve nekem ez az epizód bármiről szólhatna. Arra
azért baromira kíváncsi vagyok, hogy miért pont ezt választotta a
teljes negyedik évadból, miért ezt nem akarta másra bízni. Vajon
egyszerűen az időbeosztás az oka, vagy ez a rész bizonyos értelemben
fontosabb, mint a többi?

4×12 – A Disquiet Follows My Soul

Rendezte: Ronald D. Moore

Írta: Ronald D. Moore

Időpont: 2009. január 23.

Történet: Adama abban bízik, hogy a cylonok technológiája segítségével eljuthatnak egy lakható bolygóra, de a szövetségre tett ajánlata heves ellenállásba ütközik.

Vélemény: Az elégedetlenkedők megnyugodhatnak, aki hiányolta az előző epizódból a "történést", az most biztosan jó adagot fog belőle kapni. Én úgy vagyok vele, hogy még mindig nem akarom, hogy vége legyen a sorozatnak, nem akarom, hogy éreztessék velem, hogy már nincs sok hátra. Ha minimális mennyiségű reveláció lesz ebben a darabban, én akkor is teljesen elégedett leszek, sőt. Megelégszem én egy izgalmas politikai történettel is, csak jaj, ne rohanjunk annyira a vége felé.

Ami azt illeti, jelenleg mindenféle rejtélynél jobban foglalkoztat az, hogy Ron Moore hogyan debütál rendezőként. Egy olyan sorozatban fog bemutatkozni, ahol eleve magas a mérce, és nem minden író kapásból jó rendező is, úgyhogy egy kicsit félek. A friss vértől ugyanakkor valami újdonságot is remélek, olyan megoldásokat, amelyek egy veteránnak nem jutnának eszébe. Az biztosan sokat segít a dolgon, hogy Moore a maga írását forgatta le, hiszen a saját vízióját kell interpretálnia, nem valaki másét.

A BSG jellemzően a producerek és a rendezők remek kollaborációjától attól lesz olyan, amilyen. Most azt fogjuk látni, hogy mit eredményez az, ha nem három vagy több személy — az író, a rendező és az executive producer –, hanem egyetlenegy kezében van a döntés az epizód kreatív kérdéseiről. Hölgyeim és uraim, gyakran dicsértük Ron Moore-t a tehetsége miatt, de most meglátjuk, milyen az, amikor valóban csak rajta múlik egy történet sikere vagy bukása.

Most bizony nem fogunk olyanokat hallani, hogy "ó, ezt a jelenetet a rendező javasolta, ez meg itt az egyik író ötlete volt, és lám, milyen jó lett", csak egy személyben bízhatunk. Alapesetben nem foglalkoztatna ennyire ez a kérdés, de ahogy RDM beszélni szokott a sorozatról, és ahogy ápolja a kapcsolatait a közönséggel, most úgy szurkolok neki, mintha legalábbis ismerném.

Emellett meg sosem rejtettem véka alá, hogy mindenféle elfogultság nélkül őt tartom a legjobb írónak a BSG-ben, szóval nem is kell ragoznom, innentől kezdve nekem ez az epizód bármiről szólhatna. Arra azért baromira kíváncsi vagyok, hogy miért pont ezt választotta a teljes negyedik évadból, miért ezt nem akarta másra bízni. Vajon egyszerűen az időbeosztás az oka, vagy ez a rész bizonyos értelemben fontosabb, mint a többi?

4×12 – kanadai promó

Megjött a kanadai Space trailere is a jövő heti epizód elé, ami ugyanazokat a képsorokat tartalmazza, mint a Sci Fi videója, csak sokkal több dialógussal. Magától értetődően lényegesen spoileresebb is ez az anyag, figyelmeztetek mindenkit. A promóért katt a tovább gombra!

4×12 – kanadai promó

Megjött a kanadai Space trailere is a jövő heti epizód elé, ami ugyanazokat a képsorokat tartalmazza, mint a Sci Fi videója, csak sokkal több dialógussal. Magától értetődően lényegesen spoileresebb is ez az anyag, figyelmeztetek mindenkit. A promóért katt a tovább gombra!