Mark Verheiden gondolatai a legutóbbi epizódról

A Ron Moore-féle podcastok ideiglenes hiányában be kell érnünk azzal a pár infómorzsával, amelyeket Mark Verheiden szór szét az olvasók közt hetente az interjúiban. Mivel az itteni kommentelőkben is fölmerült egy s más a The Ties That Binddal kapcsolatban, ezért külön posztot szentelek a ComicMix kérdezz-felelekjének.

Valaki megkérdezte, mennyire kell szó szerint venni Kara Samhez címzett szavait, hogy ő már nem ugyanaz a lány, akit elvett. Verheiden elég kitérő választ adott, mert szerinte magáért beszél a sor, azaz valóban sok minden történt Karával, mióta Új-Capricán összeházasodtak, de felőle bármilyen következtetést levonhatunk a kijelentésből.

Egy érdekes megfigyelést tett az egyik kérdező, hogy mennyire hasonlít Kara mostani szexjelenete Sammel a Maelstrombeli másikra Leobennel. Verheiden megkérdezte erről Michael Taylort, az epizód íróját, de nem volt szándékos a párhuzam. Egyébiránt emlékszik mindenre, ami abban a részben történt, a "megvilágosulására" is, még ha nem is tűnik úgy.

Sok elmélet fölmerült, hogy miért is ölte meg Tory Callyt, de leginkább csak azért, mert félt, hogy lebuktatja őket. Ennek ellenére benne lehet a pakliban a féltékenység és a kis Nicky megóvása is, hiszen új eléggé oldalát ismertük meg Torynak.

Hogy miért ment Gaeta Starbuckékkal, arra nem tudott határozott választ adni. Nyilvánvalóan elsősorban az asztrometriai ismeretei miatt lesz fontos a szerepe, de nem beszélték meg, hogy önként jelentkezett-e, vagy vagy utasították.

További érdekességekért Kara és Sam kapcsoltáról és egyéb apróságokról kattintsatok a fenti linkre, a lényeget én megpróbáltam kiemelni.