Egy google-ön végrehajtott egoszörcsöm során akadtam rá a sorozataddiktok egy régi bejegyzésére, melyben a második évad után tárgyalhattuk ki elképzeléseinket a folytatásról. Akkoriban azért még nem szpojlereztem ilyen durván (most is csak hivatali kötelességből teszem, természetesen), ahhoz képest nem is rossz, hogy miket jósoltam:
"Szerintem a terepes bevetések sztorijai tényleg jók lettek, és hát végre nem a tipikus klausztrofóbiás űropera van a képernyőn, ami végig ugyanazok között a minimalista díszletek között zajlik.
A Pegasus szerintem tuti el fog pusztulni, ha kiszámíthatóak a drámaírók, akkor valami kamikáze-akció során, és magával visz legalább egy közönségkedvenc mellékszereplőt is.
Gaius szerintem egyszer s mindenkorra szakít az emberiséggel (valami ilyesmi történt az eredeti sorozatban is, ha jól tudom), és bekerül a cylonok védőszárnya alá, na persze korántsem mint vezető.
New Capricát meg négy részen belül el fogják hagyni, az tuti, legfeljebb pár renitens marad ott, hiszen olyanok mindig vannak. Így csökken a flotta mérete – és egyenes arányban csökken a cgi-re fordítandó költség is.
A cylonok tervéről továbbra sem tudunk meg sokat, de ha Gaius tényleg odakerül, azért talán több fogalmunk lesz róluk is, mint népről. Nagyjából ennyi várható szerintem az első 13 részben, pluszminusz filler epizódok :)."
Hát renitens New Caprica- pártiak mégse voltak, és szerencsére a Peggie-n sem áldozta fel magát senki a jó cél érdekében (ilyenkor eszembe jut, milyen gagyi módon szabadultak meg az írók az utolsó rangidőstől, a gépész muksótól a második évadban, csak hogy végre Lee vehesse át a hajó irányítását… blöáh). A kamikáze meg a Cylon-szál bejött, tehát lényegében váteszi pontossággal megállapítottam, miről fog szólni a Battlestar Galactica. Így merje az ember olvasni a blogomat, ahol rendszeresen találgatok, mi lesz a következő epizódokban. 🙂
Na jó, ennyit az egoblogolásról, mint olyanról. Mindjárt (értsd: fél napon belül) jövök a The Passage-dzsel. Aki igazán undorítót akar hallani, az tegye be a taknyos Ron Moore vonatkozó podkesztjét. Mármint úgy értem, tényleg taknyos, nem pejoratívan. Innentől már el lehet képzelni a vokális élményt, amit nyújt.