Obama depressziós a BSG fináléja óta

A The Onion jött a megrendítő hírrel, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke lelki válságban van és eltávolodott a valóságtól, mióta véget ért a Battlestar Galactica. Állítólag a 4.5-ös évad poszterét is levette, és lekésett egy megbeszélést, mert inkább a scifi.com fórumait olvasgatta. Felhagyott az edzéssel és hízásnak indult, mondván, most már nem számít, ha elhagyja magát, ahogy Leenek sem számított az új-caprica mentőakció előtt.

Ha ez nem lenne elegendő megrázkódtatás a mai napra, a Google fejlesztői bejelentették a történelmi pillanatot, hogy bekapcsolták az első Kognitív Autoheurisztikus Elosztott Intelligencia Entitást, azaz CADIE-t, az első mesterséges intelligenciát. CADIE, miután rákötötték az internetre, végzett némi szkennelést, és ezt a honlapot készítette magának.

Készüljetek a legrosszabbra.

Michael Hogan az árverésen hülyéskedik

Pénteken elkezdődött a Battlestar Galactica-díszletek aukciója, amire meghívtak néhány színészt is, ezen a felvételen Michael Hogan ajánlja a licitálók figyelmébe a CIC egyik központi darabját, és megmutatja, neki milyen nehéz dolga volt vele:

Hogyan ne helyezzünk el egy reklámot

A tovább mögött rejlő videóból kiderül, hogy hogyan lehet a legtökéletesebben elcseszni egy drámai momentumot, miközben egy reklám üzenetét is teljesen hazavágjuk. Senki ne nézze meg, aki nem látta a Sometimes a Great Notiont, a többieknek pedig irány a tovább gomb, röhögjünk együtt a súlyos mellényúláson.

A legelképesztőbb BSG-teóriák

Amikor Ron Moore legutóbb arról beszélt, hogy néhány rajongó egészen pontosan ráhibázott bizonyos részletekre a BSG rejtélyeivel kapcsolatban, egészen biztosan nem azokra az emberekre gondolt, akiket az io9 gyűjtött össze nemrégiben. Erre a linkre kattintva kiderül, hogy hogyan lehet Boomer az utolsó cylon, hogyan lehetnek a cylonok valójában egy vírus áldozatai, illetve magyarázatot kapunk az "All this has happened before"-ra egy olyan elméletben, ami rögtön rá is világít a kapcsolatra egy másik holokauszttal.

A tovább mögött bónusznak a következő után epizódból, ha valaki esetleg már lerágta volna a körmeit.

A BuddyTV szerezte ezeket az infókat, íme magyarul:

A Ron Moore által írt és rendezett epizódban Adama admirális meglátogatja Tom Zareket a fogdában.

A fogda előtti folyosón Adama koordinátákat mond Tigh ezredesnek.

Adama Laura ideiglenes szállásán van.

Történik valami, ami akkora füstöt és galibát eredményez, hogy Adamának sajtótájékoztatót kell tartania róla.

Adama egyenruhájának ujja és a keze csurom vér lesz. 

Az interjú emellett a cylon anyabolygónak nevezi a Földet, ha igazuk van, akkor nagyon mérges vagyok rájuk.

A legelképesztőbb BSG-teóriák

Amikor Ron Moore legutóbb arról beszélt, hogy néhány rajongó egészen
pontosan ráhibázott bizonyos részletekre a BSG rejtélyeivel
kapcsolatban, egészen biztosan nem azokra az emberekre gondolt, akiket
az io9 gyűjtött össze nemrégiben. Erre a linkre kattintva kiderül,
hogy hogyan lehet Boomer az utolsó cylon, hogyan lehetnek a cylonok
valójában egy vírus áldozatai, illetve magyarázatot kapunk az "All this
has happened before"-ra egy olyan elméletben, ami rögtön rá is világít
a kapcsolatra egy másik holokauszttal.