“I don't really know how guys like Aaron Sorkin and David Kelley do it, where they literally write every single word of every single episode and do it, like, over and over again and do it brilliantly. I find that I can do, like, five… five in a row before I st- I'm really starting to get tired and you're just like putting words down on the page. (…) ”
“That's one of the challenges of being showrunner in television is that ultimately you're responsible for all the episodes and you feel the obligation (…) to make each one of those best they can be (…). And so as you're rewriting it you're bringing it closer to what you think your voice is for the show. But at a certain point it becomes diminishing returns. It becomes- your fatigue level, or at least my fatigue level, is starting to overwhelm the fact that it's my »voice«. ”
Vagyis:
El se tudom képzelni, hogy egy Aaron Sorkin vagy David Kelley hogyan csinálják, hogy gyakorlatilag ők írják meg minden egyes epizód minden egyes sorát, de valami brilliáns módon. Én meg jó ha ötöt meg tudok csinálni egymás után, mielőtt igazán fáradni kezdenék, és már csak szavakat dobálnék egymás után a papírra.
Ez a sorozatkészítés egyik nagy kihívása, hogy végül is minden epizódért egymagad vagy a felelős, és kötelességednek érzed, hogy mindegyikből a lehető legtöbbet hozd ki. Ezért mindent újraírsz, hogy azt a hangot közvetítse a show, amit te szeretnél. De egy bizonyos pont után ez átfordul a minőség-mennyiség kérdésébe. Végül a fáradtságod, vagy legalábbis az én fáradtságom túlhaladja a tényt, hogy ez az egész az 'én hangom'.
Mindezt Ronald D. Moore mondta. És egy West Winget vagy Studio 60-t egyáltalán nem könnyebb megírni, mint egy Battlestar Galacticát, szóval Aaron Sorkinnak sincs jobb dolga, bár ő azért elég szélsőséges eset. Mindenesetre tanulságos egy ilyet hallani a BSG fejesétől.
A szöveg a Hero c. rész podcastjében hangzott el, ahol előtte még ezt mondta:
“Now this episode is the first episode of this season I didn't personally take a pass at through my typewriter, as it were. After writing the first two and rewriting the subsequent four or five, depending on how you count, I was getting to what we in writing business call burnout. I was getting really toasty and tired and in some ways the flaws in episodes five and six can be attributed to my own fatigue, at a certain point.”
Magyarul:
Ez az első epizód az évadban, amelyet nem futottam át a saját kis írógépemmel, hanem hagytam olyannak, amilyen. Miután megírtam az első kettőt, aztán átírtam a következő négyet-ötöt (attól függ, hogy számolod), eljutottam oda, amit az írói szakmában kiégésnek hívunk. Teljesen kikészültem és kimerültem, és bizonyos értelemben az ötödik és a hatodik epizód (értd: Torn/A Measure of Salvation) hibái az én fáradtságom számlájára írhatók.
Ezt most csak azért emeltem ki, mert elég sokan kritizálták a Torn/A Measure of Salvation párost, a Tornt unalmassága miatt, elvégre abban semmi érdemleges nem történt a felvezetésen kívül, a másikat pedig a kiszámíthatósága miatt (amit írtam is, olyan trekes lett a cselekmény). Nem is azért pészteltem be Moore megjegyzését, hogy "erről ennyit, meg van magyarázva a dolog, el is felejthetjük a bakikat", hanem fogjuk föl ezt egy kis bocsánatkérésnek Ronald D. Moore-tól, aki szintén csak egy ember, Aaron Sorkinnal ellentétben.
Ejtettem már róla szót, hogy az utóbbi időben egyre nagyobbra tartom Michael Hogant, a karakteréről már nem is beszélve. Tighnak egyszerűen fantasztikus sztorit találtak ki a harmadik évadra. Sosincs középpontban, mégis ő az, aki a legszembetűnőbben változik folyamatosan. A Hero meg nem énekelt hőse is Tigh ezredes. Miközben Edward James Olmos feladata lenne, hogy minden jelenetet kitöltsön, addig Hogan észrevétlenül ellopja előle az egész epizódot. Minden egyes mondatának súlya van. Amit Eick a szájába adott, azt Hogan teszi hitelessé.