Hadd kezdjem azzal, hogy ilyen intelligenciával megszerkesztett forgatókönyvvel régen találkoztam a Battlestar Galacticában. Jane Espenson jól kihasználta az Escape Velocity egymás mellett futó cselekményeinek rezonanciáját, és a párhuzamokat olyan jól felépítve vezette végig, hogy gyakran a konkrét történéseknél többet mondtak el a közbe-közbevágott szálakban tükröződő összefüggések.
A történet magában hordozza azt a komolyságot-komorságot, ami az egész évadra rányomja a bélyegét, hiszen eddig jóformán nem találkoztunk olyan karakterrel, akivel valami jó dolog történhetett volna. Most bőven el tudunk időzni efölött, nem feszít minket a zsúfoltság, nem törődünk sem a Demetriusszal, sem a báziscsillagokkal, csak a Galacticán maradt kevesekre kell koncentrálnunk. Ez a kissé kényelmesebb tempó megengedi, hogy alaposabban foglalkozzunk a hőseinkkel, és némi espensoni humorra is jusson idő.
Az írónő saját bevallása szerint is nehezen találja meg a módját, hogy a Battlestar Galactica lehetőségeihez mérten mosolyt csaljon az arcunkra, de mindig megpróbálkozik vele. Ezúttal valószínűleg maradandót alkotott azzal, hogy Tighra bízta Nicky Tyrol bepelenkázását. Aztán, ha fel tudunk ocsúdni Gaius Baltar passiójából – és szándékosan használom ezt a szót, mert nem lehet nem észrevenni a szenvedései és a jézusi, messianisztikus életút közti hasonlóságokat –, akkor fölfedezhetjük az iróniát abban a jelenetben, amikor a doktor fejében élő Six támogatja őt az őr elé, hogy újabb ütéseket mérjenek rá.
Baltar útja, ahogy reméltem, most kulminálódik, elér arra a pontra, amikor a közvetlen követőin túl is felfigyelnek a hangjára, és a sajátos csodatételei meggyőzhetik a szélesebb tömegeket is. Az őrrel való szembeszállása az a pont, amikor beteljesíti a neki megírt sorsot, de az apró jelek mindehol ott bujkálnak a történetében előtte és utána is. Vegyük észre, mennyire összhangban van a kérdése, hogy miért nem lehet egyszerűen egy ember, Tyrol kirohanásával: "Nem én választottam ezt az életet!".
Ezt a két mondatot szinte bármelyik BSG-karakter választhatná a jelszavául, de most különösen igaz Baltarra, Starbuckra és a négy cylonra. A kijelentés nem véletlenül hangzik el most, amikor a kéretlen próféta is megteszi az utolsó lépést az új életútja felé, amit kötelessége bejárni, bármennyire is ellenére van. A nem választott sors pedig igaz Toryra és a két társára is, akik először különböznek össze azon, hogy hogyan birkózzanak meg az új mivoltukkal.
Az epizód végére Baltar nemcsak beletörődik a sorsába, hanem teljes szívvel magáévá is teszi azt, és ezzel párhuzamban Tigh kiléte felfedődik Caprica Six előtt, Starbuck pedig a küldetésébe temetkezve alszik a Demetriuson. A kapcsolat az köztük, hogy mindnyájan fizikai fájdalmakon mentek keresztül, mire idáig el tudtak jutni, hogy szeretet övezhesse őket. A prófétát agyonverték, a hívei körében azonban újra otthonra lel. Tigh ezredest Six ütötte véresre, csak hogy végül felismerje és szeretve befogadja. Starbuck mindenkitől kapott hideget-meleget, de egyetlen jelenetében most egyedül Andersszel, a törődő férjjel látjuk. Ugyanitt Roslin a leszavazása után nyugalmat talál Adama társaságában, Tyrolt pedig a fiával látjuk, és talán most nem kerülgeti a gyilkosság gondolata, csak csendben figyeli a gyermeket.
Roslin szenvedéseiben elérünk arra a pontra, amikor a betegségének a legnyilvánvalóbb jele először ütközik ki, hiszen parókát kell hordania, mégis ő képes a leginkább megbirkózni mindazzal, ami rá vár, ami meg van neki írva. Volt ideje felkészülni a halálra, hiszen az első naptól fogva tisztában van a rákjával, és úgy látszik, azt is előre tudta, hogyan fogja ez megváltoztatni a hozzáállását a kötelességeihez. A politikája most minden eddiginél markánsabb, szinte görcsösen ragaszkodik a hatalmához, az utolsó szalmaszálakhoz, hogy véghezvigye a megjósolt küldetését, ami a rögeszméjévé vált.
Már a Colonial Dayben ironikusan "fasisztának" deklarálta magát, de a jelenlegi tettei végleg eltolják őt a szélsőséges, diktátori irányba. Az ő viselkedésében nem lehet nem észrevenni az augustusi demagógiát, vagy ha modernebb dolgokhoz akarok nyúlni, akkor a George W. Bushra jellemző patriotizmust. A népe védelme érdekében drákói szigorral lép fel a káosz elemei ellen, tudván tudva, hogy valójában azokat az alapvető emberi szabadságjogokat korlátozza, amelyekre a demokráciájuk épül. Mi sem időszerűbb ez a kihalás szélén álló emberiség idejében, és mi sem időszerűbb ez a jelenlegi Amerikában.
Tisztelem az írókban azt a merészséget, ahogy ehhez a témához nyúltak, és egyértelműen Ronald D. Moore-nak tulajdonítom ezt az ambíciózus szemléletmódot, amely nem hajlandó egyértelműen elválasztani a jót a rossztól, hanem tisztességesen bemutatja mindkét oldalt, és nem mást, mint ambivalenciát teremt a kettő közt. Nincs nagytotál az epizód végén a hídon, amikor a kapitány patetikusan elmondja a tanulságot az első tisztnek, ez már nem 1990 és a Star Trek fénykora. Ez a huszonegyedik század, a szemptember 11-e utáni valóság. Bólogatunk Lee Adama tankönyvbe illő érvelésén (hiszen erre nevel bennünket a tévé), de igazat tudunk adni Laura Roslinnak is, hiszen az iskolaszerű megoldások nem mindig működnek a valós helyzetekben. Az elnökből a tapasztalattal vegyülő elkeseredettség beszél (ezt láthattuk Új-Capricán is, amikor Baltar kérdőre vonta a merényletek miatt), a fiatal képviselőből pedig az igazságérzet és a tisztesség.
Mint egy barokk festmény. "This is Eddie."
Sokat tudnék még írni erről az epizódról, de nem akarok elveszni a részletekben, és úgyis mindenki ugyanazt látta, mint én, gondolatébresztőnek pedig legyen elég ennyi. Ha már itt tartunk, akkor azért kitérnék még néhány apróságra, amelyeknek nem nagyon jutott hely a fentiekben. Az emlegetett Mithrász-kultusz egy valódi misztériumvallás az ókori Rómából, ha bárki furcsának találta a hirtelen felbukkanásukat, akkor keresse itt a magyarázatot. Laura póthajáról nekem az jutott eszembe, hogy vajon szándékosan nézett-e ki hasonlóan a Crossroads-beli víziójában? Ennyire előre gondolkodtak az írók? Közeledünk a látomás eseményeinek megvalósulása felé?
Ha már annál a látomásnál tartunk, emlékezzünk, hogy Baltar és Caprica Six együtt menekültek Herával, miközben felettük figyelt a Final Five. Ennek a képnek az előjele az, hogy Tory közel került a monoteista – lássuk be, cylon-hitű – szektához? Kíváncsi vagyok, hogy a sokat sejtető mosolya virtuális Six mellett mit akart kifejezni, amikor Baltar tartotta a beszédét. Minden bizonnyal az is fontos momentum volt, hogy Lee személyesen hallgatta ezt végig, más jelentősége nemigen lehet annak, hogy ott volt a jelenetben. Nagyon kíváncsi vagyok, mit vetít ez előre.
Baltarra visszatérve, az, hogy Six fizikailag támogatta őt az őr előtt, sok elméletet megváltoztathat, én speciel nem tudom mire vélni. Tyrol jelenete Joe bárjában pedig az epizód legjobbja volt, a projekció/képzelgéstől kezdve az üvöltözésig, Boomer megemlítéséig és Cally sárbatiprásáig. Így volt tökéletes. Végül, de nem utolsósorban, nem sikerült rájönnöm, milyen jelentéstartalmat akar magában hordozni a "Szökési sebesség" cím. Vagy sokkal elvontabban kell érteni, vagy teljesen másra vonatkozik, mint ahogy én gondolom.
A SciFi.comon megjelent a James Callisszel készült Q&A második része, amelyben olyan kérdéseket tesznek föl neki, hogy melyik a kedvenc jelenete, amelyben nem szerepelt, stb. Vigyázat, a bevágott jelenetek spoileresek lehetnek. 