Hadd kezdjem azzal, hogy ilyen intelligenciával megszerkesztett
forgatókönyvvel régen találkoztam a Battlestar Galacticában. Jane
Espenson jól kihasználta az Escape Velocity egymás mellett futó
cselekményeinek rezonanciáját, és a párhuzamokat olyan jól felépítve
vezette végig, hogy gyakran a konkrét történéseknél többet mondtak el
a közbe-közbevágott szálakban tükröződő összefüggések.
A történet magában hordozza azt a komolyságot-komorságot, ami az
egész évadra rányomja a bélyegét, hiszen eddig jóformán nem
találkoztunk olyan karakterrel, akivel valami jó dolog történhetett
volna. Most bőven el tudunk időzni efölött, nem feszít minket a
zsúfoltság, nem törődünk sem a Demetriusszal, sem a báziscsillagokkal,
csak a Galacticán maradt kevesekre kell koncentrálnunk. Ez a kissé
kényelmesebb tempó megengedi, hogy alaposabban foglalkozzunk a
hőseinkkel, és némi espensoni humorra is jusson idő.
Az írónő saját bevallása szerint is nehezen találja meg a módját,
hogy a Battlestar Galactica lehetőségeihez mérten mosolyt csaljon az
arcunkra, de mindig megpróbálkozik vele. Ezúttal valószínűleg
maradandót alkotott azzal, hogy Tighra bízta Nicky Tyrol
bepelenkázását. Aztán, ha fel tudunk ocsúdni Gaius Baltar passiójából –
és szándékosan használom ezt a szót, mert nem lehet nem észrevenni a
szenvedései és a jézusi, messianisztikus életút közti hasonlóságokat –,
akkor fölfedezhetjük az iróniát abban a jelenetben, amikor a doktor
fejében élő Six támogatja őt az őr elé, hogy újabb ütéseket mérjenek
rá.
Baltar útja, ahogy reméltem, most kulminálódik, elér arra a pontra,
amikor a közvetlen követőin túl is felfigyelnek a hangjára, és a
sajátos csodatételei meggyőzhetik a szélesebb tömegeket is. Az őrrel
való szembeszállása az a pont, amikor beteljesíti a neki megírt sorsot,
de az apró jelek mindehol ott bujkálnak a történetében előtte és utána
is. Vegyük észre, mennyire összhangban van a kérdése, hogy miért nem
lehet egyszerűen egy ember, Tyrol kirohanásával: "Nem én választottam
ezt az életet!".
Ezt a két mondatot szinte bármelyik BSG-karakter választhatná a
jelszavául, de most különösen igaz Baltarra, Starbuckra és a négy
cylonra. A kijelentés nem véletlenül hangzik el most, amikor a kéretlen
próféta is megteszi az utolsó lépést az új életútja felé, amit
kötelessége bejárni, bármennyire is ellenére van. A nem választott sors
pedig igaz Toryra és a két társára is, akik először különböznek össze
azon, hogy hogyan birkózzanak meg az új mivoltukkal.
Az epizód végére Baltar nemcsak beletörődik a sorsába, hanem teljes
szívvel magáévá is teszi azt, és ezzel párhuzamban Tigh kiléte
felfedődik Caprica Six előtt, Starbuck pedig a küldetésébe temetkezve
alszik a Demetriuson. A kapcsolat az köztük, hogy mindnyájan fizikai
fájdalmakon mentek keresztül, mire idáig el tudtak jutni, hogy szeretet
övezhesse őket. A prófétát agyonverték, a hívei körében azonban újra
otthonra lel. Tigh ezredest Six ütötte véresre, csak hogy végül
felismerje és szeretve befogadja. Starbuck mindenkitől kapott
hideget-meleget, de egyetlen jelenetében most egyedül Andersszel, a
törődő férjjel látjuk. Ugyanitt Roslin a leszavazása után nyugalmat
talál Adama társaságában, Tyrolt pedig a fiával látjuk, és talán most nem
kerülgeti a gyilkosság gondolata, csak csendben figyeli a gyermeket.
Roslin szenvedéseiben elérünk arra a pontra, amikor a betegségének a
legnyilvánvalóbb jele először ütközik ki, hiszen parókát kell hordania,
mégis ő képes a leginkább megbirkózni mindazzal, ami rá vár, ami meg
van neki írva. Volt ideje felkészülni a halálra, hiszen az első naptól
fogva tisztában van a rákjával, és úgy látszik, azt is előre tudta,
hogyan fogja ez megváltoztatni a hozzáállását a kötelességeihez. A
politikája most minden eddiginél markánsabb, szinte görcsösen
ragaszkodik a hatalmához, az utolsó szalmaszálakhoz, hogy véghezvigye a
megjósolt küldetését, ami a rögeszméjévé vált.
Már a Colonial Dayben ironikusan "fasisztának" deklarálta magát, de
a jelenlegi tettei végleg eltolják őt a szélsőséges, diktátori irányba.
Az ő viselkedésében nem lehet nem észrevenni az augustusi demagógiát,
vagy ha modernebb dolgokhoz akarok nyúlni, akkor a George W. Bushra
jellemző patriotizmust. A népe védelme érdekében drákói szigorral lép
fel a káosz elemei ellen, tudván tudva, hogy valójában azokat az
alapvető emberi szabadságjogokat korlátozza, amelyekre a demokráciájuk
épül. Mi sem időszerűbb ez a kihalás szélén álló emberiség idejében, és
mi sem időszerűbb ez a jelenlegi Amerikában.
Tisztelem az írókban azt a merészséget, ahogy ehhez a témához
nyúltak, és egyértelműen Ronald D. Moore-nak tulajdonítom ezt az
ambíciózus szemléletmódot, amely nem hajlandó egyértelműen elválasztani
a jót a rossztól, hanem tisztességesen bemutatja mindkét oldalt, és nem
mást, mint ambivalenciát teremt a kettő közt. Nincs nagytotál az epizód
végén a hídon, amikor a kapitány patetikusan elmondja a tanulságot az
első tisztnek, ez már nem 1990 és a Star Trek fénykora. Ez a
huszonegyedik század, a szemptember 11-e utáni valóság. Bólogatunk Lee
Adama tankönyvbe illő érvelésén (hiszen erre nevel bennünket a tévé),
de igazat tudunk adni Laura Roslinnak is, hiszen az iskolaszerű
megoldások nem mindig működnek a valós helyzetekben. Az elnökből a
tapasztalattal vegyülő elkeseredettség beszél (ezt láthattuk
Új-Capricán is, amikor Baltar kérdőre vonta a merényletek miatt), a
fiatal képviselőből pedig az igazságérzet és a tisztesség.
Mint egy barokk festmény. "This is Eddie."
Sokat tudnék még írni erről az epizódról, de nem akarok elveszni a
részletekben, és úgyis mindenki ugyanazt látta, mint én,
gondolatébresztőnek pedig legyen elég ennyi. Ha már itt tartunk, akkor
azért kitérnék még néhány apróságra, amelyeknek nem nagyon jutott hely
a fentiekben. Az emlegetett Mithrász-kultusz egy valódi
misztériumvallás az ókori Rómából, ha bárki furcsának találta a
hirtelen felbukkanásukat, akkor keresse itt a magyarázatot. Laura
póthajáról nekem az jutott eszembe, hogy vajon szándékosan nézett-e ki
hasonlóan a Crossroads-beli víziójában? Ennyire előre gondolkodtak az
írók? Közeledünk a látomás eseményeinek megvalósulása felé?
Ha már annál a látomásnál tartunk, emlékezzünk, hogy Baltar és
Caprica Six együtt menekültek Herával, miközben felettük figyelt a
Final Five. Ennek a képnek az előjele az, hogy Tory közel került a
monoteista – lássuk be, cylon-hitű – szektához? Kíváncsi vagyok, hogy a
sokat sejtető mosolya virtuális Six mellett mit akart kifejezni, amikor
Baltar tartotta a beszédét. Minden bizonnyal az is fontos momentum
volt, hogy Lee személyesen hallgatta ezt végig, más jelentősége nemigen
lehet annak, hogy ott volt a jelenetben. Nagyon kíváncsi vagyok, mit
vetít ez előre.
Baltarra visszatérve, az, hogy Six fizikailag támogatta őt az őr
előtt, sok elméletet megváltoztathat, én speciel nem tudom mire vélni.
Tyrol jelenete Joe bárjában pedig az epizód legjobbja volt, a
projekció/képzelgéstől kezdve az üvöltözésig, Boomer megemlítéséig és
Cally sárbatiprásáig. Így volt tökéletes. Végül, de nem utolsósorban,
nem sikerült rájönnöm, milyen jelentéstartalmat akar magában hordozni a
"Szökési sebesség" cím. Vagy sokkal elvontabban kell érteni, vagy
teljesen másra vonatkozik, mint ahogy én gondolom.