James Callis szociopatát alakít

James Callis, azaz Baltar szerepelni fog a Numb3rs (Gyilkos számok) mai esedékes fináléjában. Egy karizmatikus szociopatát fog játszani, ilyen fejjel, úgyhogy tuti nézős a cucc.

A Caprica az első héten 11. lett a DVD-eladási listákon 169 ezer példánnyal, ami nem egy hatalmas szám, de a top 10 tagjait elnézve egész reális.

A comment:comon van néhány fasza BSG-fanvideó, a tovább mögött meg még egy epikus klip, amely a BSG összes epizódjából tartalmaz legalább egy részletet.

Itt a Final Five elveszett történetének első fejezete

Salma Hayek így vendégszerepelt a 30 Rock című élőszereplős Simpson családban (köszönet a találatért a comment:comnak):

Az io9 lajstromba szedte, hogy milyen sorozatokkal érdemes kezelni a BSG-elvonási tüneteinket, ám a lehetőségek közül egyelőre csupán a Kings került adásba, úgyhogy nehéz dolgunk van. Én még hozzácsapnám a jelöltekhez a Persons Unknown című sorozatot is, amiből már majdnem kész egy 13 részes évad, csak még házalnak vele az amerikai csatornáknál (addig meg Mexikóban vetítik majd le), egyébként pedig szerepel benne Kandyse McClure (Dualla), Michael Rymer is rendezi, az egyik ötletgazda pedig a Capricát jegyző Remi Aubuchon.

Kijött a Battlestar Galactica: The Final Five képregény első darabja, ami a cylonok koboli és földi történelmére, valamint a címszereplők kétezer évnyi életére koncentrál. A két író (egyikük Seamus Kevin Fahey, aki betört a sorozatba is egy forgatókönyvvel) sokat konzultált a sorozat producereivel arról, hogy mit szabad és mit nem, de már az első darabból is látszik, hogy bőven elengedhették a fantáziájukat. Kulcsszavak: Tigh, Pythia, Ship of Lights. Innen tölthetitek le a szkeneket.

Ezen a linken el lehet olvasni, milyen extrák lesznek BSG-összes DVD és BluRay kiadásán.

Downloaded címmel újabb kiegészítő könyvet adnak ki a Battlestar Galacticához, tele kulisszák mögötti infókkal, interjúkkal és egyéb érdekességekkel.

A német Caprica-City.de készített egy igen kimerítő interjút Bear McCrearyvel, amikor az Hágában járt, hogy segítsen a BSG-hez szerzett zenéiből balettot készíteni. A zeneszerző írt a blogján a Caprica témáiról

Ezt a két kiváló fanvideót ajánlom mindenki figyelmébe (a szemfülesek elkaphatták már őket a comment:comon vagy a Galactica Sitrepen), jó zenével és hangulatos képsorokkal emlékeznek meg a BSG fináléjáról.

Saul Tigh, a Magányos ember

A Galactica Sitrep blogot olvasva szaladtam bele ebbe a remek fanvideóba, melynek főszereplője Saul Tigh és Johnny Cash. Nem mai darab, és úgy is emlékeztem, hogy én ezt már ki is raktam, de valahogy mégis kimaradt, úgyhogy íme, a Solitary Man, a bejegyzés belsejében.

Fanvideó: 9 Crimes

Úgy tűnik, valakit meg tudnak ihletni az úgynevezett gonosz karakterek is: íme, egy kicsit rövid, de hangulatos klip Helena Cain főszereplésével. A zenét a zseniális Damien Rice szolgáltatja a 9 Crimes című dalának akusztikus szólóváltozatával. A szöveg magáért beszél.

Fanvideó: 9 Crimes

Úgy tűnik, valakit meg tudnak ihletni az úgynevezett gonosz karakterek is: íme, egy kicsit rövid, de hangulatos klip Helena Cain főszereplésével. A zenét a zseniális Damien Rice szolgáltatja a 9 Crimes című dalának akusztikus szólóváltozatával. A szöveg magáért beszél.

David Weddle izgul a Helyszínelők miatt

Kihirdették a Hugo-díjak nyerteseit: a Razor elől a Doctor Who egy epizódja happolta el a nyereményt, így nem részesült a legnagyobb sci-fis elismerésben a Battlestar Galactica.

NocadLee szólt (ezúton is köszi), hogy éles a BSG asztali társasjáték honlapja, sőt, nálunk is kapható lesz a cucc kábé 8800 Ft-ért. A megjelenés október környékén esedékes, addig még publikálnak egy szabálykönyvet is a honlapon. Érdemes szétnézni a játék leírásában, mert tényleg ígéretes kis szórakozásnak tűnik.

A Battlestar-alumnus David Weddle már a CSI-on dolgozik Bradley Thompsonnal, és erről kérdezte őt a sorozat helyszínén, Las Vegasban megjelenő Sun. Mint az interjúból kiderül, a producerek elküldték a helyi halottkémhez, ami az élete legborzalmasabb emlékei közé tartozik, illetve egyelőre nagyon izgatott, hogy hogyan fog sikerülni a debütálásuk a Helyszínelőkben, és ezzel együtt a nem-scifi műfajban. Úgy tartja, hogy a science fictionben végtelenek az író számára a lehetőségek, míg egy nyomozós sorozatban elég kicsi a képzeletbeli festővászna, de éppen ezért ez másfajta sztorik elmesélésére nyújt alkalmat. A cikkben olvashatunk még arról, hogy milyen témákat tudnak megvizsgálni az új sorozatukban, miután a Battlestarban megannyi kérdést felvetettek és társadalmi problémát kiveséztek.

Az io9 kipróbálta a kenyérpirítót pirító kenyérpirítót, miután végre megérkezett a rendelésük az NBC online üzletéből. Megversenyeztették egy márkás szerkenytűvel, a kattintás után nemcsak a végeredmény, hanem egy nagy rakás cylon-mintás kétszersült is látható.

A tovább mögött egy fanvideó Mary McDonnell-rajongóknak Sczep84-től, amelyben egész jó kis zenére ügyesen összeszerkesztve megkapjuk az elnöknő legdrámaibb pillanatait.

 

David Weddle izgul a Helyszínelők miatt

Kihirdették a Hugo-díjak nyerteseit: a Razor elől a Doctor Who egy epizódja happolta el a nyereményt, így nem részesült a legnagyobb sci-fis elismerésben a Battlestar Galactica.

NocadLee szólt (ezúton is köszi), hogy éles a BSG asztali társasjáték honlapja, sőt, nálunk is kapható lesz a cucc kábé 8800 Ft-ért. A megjelenés október környékén esedékes, addig még publikálnak egy szabálykönyvet is a honlapon. Érdemes szétnézni a játék leírásában, mert tényleg ígéretes kis szórakozásnak tűnik.

A Battlestar-alumnus David Weddle már a CSI-on dolgozik Bradley Thompsonnal, és erről kérdezte őt a sorozat helyszínén, Las Vegasban megjelenő Sun. Mint az interjúból kiderül, a producerek elküldték a helyi halottkémhez, ami az élete legborzalmasabb emlékei közé tartozik, illetve egyelőre nagyon izgatott, hogy hogyan fog sikerülni a debütálásuk a Helyszínelőkben, és ezzel együtt a nem-scifi műfajban. Úgy tartja, hogy a science fictionben végtelenek az író számára a lehetőségek, míg egy nyomozós sorozatban elég kicsi a képzeletbeli festővászna, de éppen ezért ez másfajta sztorik elmesélésére nyújt alkalmat. A cikkben olvashatunk még arról, hogy milyen témákat tudnak megvizsgálni az új sorozatukban, miután a Battlestarban megannyi kérdést felvetettek és társadalmi problémát kiveséztek.

Az io9 kipróbálta a kenyérpirítót pirító kenyérpirítót, miután végre
megérkezett a rendelésük az NBC online üzletéből. Megversenyeztették
egy márkás szerkenytűvel, a kattintás után nemcsak a végeredmény, hanem egy nagy rakás cylon-mintás kétszersült is látható.

A tovább mögött egy fanvideó Mary McDonnell-rajongóknak Sczep84-től, amelyben egész jó kis zenére ügyesen összeszerkesztve megkapjuk az elnöknő legdrámaibb pillanatait.

 

Tricia Helfer interjú

 

Tricia Helfer-rel készített interjút a Comic Con-on az io9 munkatársa. A téma egész érdekes volt, amit elmondásuk szerint Charles Stross új novellája a Saturn’s Children (Szaturnusz Gyermekei) ihletett: Amennyiben a Cylon-ok sikeresen kiirtották volna az emberiséget, vajon Hatos szomorú lett volna, hogy már senki sincs, aki értékelje szépségét? Vajon Hatos eleve arra lett tervezve, hogy ő legyen a legszebb Cylon? Illetve milyen szerepet játszott egyáltalán Hatos karakterében a szépsége, bája?

Helfer szerint a többi Cylon is elismeri és értékeli szépségét, de korántsem gondolja, hogy Hatos bármivel is szebb lenne a többi Cylon modelnél. Azért kapja meg a támogatást, elismerést a többiektől mert a munkáját végzi, a csodálatos kinézete csak egy eszköz a végső cél, a Cylon faj fennmaradásában. Azt azért talán elismeri,  hogy Hatos a leg elbűvölőbb – ez viszont csak annak tudható be, hogy a legfonotosabb küldetés az volt, hogy Gaius Baltar bizalmába férkőzve megszerezze a védelmi kódokat. De igazából ez csak a küldetésnek tudható be.

Helfer azt is elárulta, nagyon boldog volt, hogy Hatos más személyiségeit is eljátszhatta, mint a lázadó Natalie, aki kevésbé volt elbűvölő, mint inkább inteligens és aljas, ellenséges. Örült, hogy az emberek végülis Hatosban az erős, hozzáértő, intelligens nőt látták, amilyennek ő mindig is gondolta, és nem zavarodtak meg az emberek a szőke hosszú haj és feszes ruhák láttán.

Az interjú videóanyaga (kicsit nehezen érthető, nagy a mellékzaj, de azért a lényeg leszűrhető) illetve az eredeti cikk az alábbi linken elérhető:

http://io9.com/5030149/bsgs-tricia-helfer-answers-our-dorky-sex-robot-questions

A folytatásban néhány hivatalos forrásból meg nem erősített spoiler, egy Grace Park interjú és egy fanvideo

 

 

Két, eddig hivatalos forrásból meg nem erősített spoilert találtam a spoilerTV honlapján, az egyik szerint a 4.11-es epizód címe „Sometimes a Great Notion” melyben Kara a Cylon Hibrid vészjósló jövendölésével viaskodik, míg Adama és a kolóniai flotta kétségbeesetten szembesül a Földön talált sokkoló felfedezéssel.

 

A másik szerint Hármast (Lucy Lawless) hátrahagyják a Földön. Hogy miért is hagyják el a Földet és ennek mi jelentősége, azt még nem tudni. A feltételezett spoiler írója odáig merészkedik, hogy mi lenne, ha a földi Hármas rábukkana a katasztrófa túlélőire és egyikükkel Ő válna az új emberi faj Ádám és Évájává. Hát nemtudom, ez egy kicsit sablonos lenne és nemigazán illene a nagy képbe.

 

Érdekességként még található egy Grace Park interjú az új szerepéről a The Cleaner című sorozatból itt.

 

És a végére egy újabb fanvideo, ezúttal a számomra ismeretlen Red – Give it all the way című számára készült klipp a The Hub című részből a YouTube-on itt.

 üdv,

Nu Skool

Tricia Helfer interjú

 

Tricia Helfer-rel készített interjút a Comic Con-on az io9
munkatársa. A téma egész érdekes volt, amit elmondásuk szerint Charles Stross
új novellája a Saturn’s Children (Szaturnusz Gyermekei) ihletett: Amennyiben a
Cylon-ok sikeresen kiirtották volna az emberiséget, vajon Hatos szomorú lett
volna, hogy már senki sincs, aki értékelje szépségét?
Vajon Hatos eleve arra
lett tervezve, hogy ő legyen a legszebb Cylon? Illetve milyen szerepet játszott
egyáltalán Hatos karakterében a szépsége, bája
?

Helfer szerint a többi Cylon is elismeri és értékeli
szépségét, de korántsem gondolja, hogy Hatos bármivel is szebb lenne a többi
Cylon modelnél. Azért kapja meg a támogatást, elismerést a többiektől mert a
munkáját végzi, a csodálatos kinézete csak egy eszköz a végső cél, a Cylon faj
fennmaradásában. Azt azért talán elismeri,  hogy Hatos a leg elbűvölőbb – ez viszont csak
annak tudható be, hogy a legfonotosabb küldetés az volt, hogy Gaius Baltar
bizalmába férkőzve megszerezze a védelmi kódokat. De igazából ez csak a
küldetésnek tudható be.

Helfer azt is elárulta, nagyon boldog volt, hogy Hatos más
személyiségeit is eljátszhatta, mint a lázadó Natalie, aki kevésbé volt
elbűvölő, mint inkább inteligens és aljas, ellenséges. Örült, hogy az emberek
végülis Hatosban az erős, hozzáértő, intelligens nőt látták, amilyennek ő
mindig is gondolta, és nem zavarodtak meg az emberek a szőke hosszú haj és
feszes ruhák láttán.

Az interjú videóanyaga (kicsit nehezen érthető, nagy a
mellékzaj, de azért a lényeg leszűrhető) illetve az eredeti cikk az alábbi
linken elérhető:

http://io9.com/5030149/bsgs-tricia-helfer-answers-our-dorky-sex-robot-questions

A folytatásban néhány hivatalos forrásból meg nem erősített
spoiler, egy Grace Park interjú és egy fanvideo

 

 

Két, eddig hivatalos forrásból meg nem erősített spoilert
találtam a spoilerTV honlapján, az egyik szerint a 4.11-es epizód címe „Sometimes
a Great Notion”
melyben Kara a Cylon Hibrid vészjósló jövendölésével viaskodik,
míg Adama és a kolóniai flotta kétségbeesetten szembesül a Földön talált
sokkoló felfedezéssel.

 

A másik szerint Hármast (Lucy Lawless) hátrahagyják a Földön.
Hogy miért is hagyják el a Földet és ennek mi jelentősége, azt még nem tudni. A
feltételezett spoiler írója odáig merészkedik, hogy mi lenne, ha a földi Hármas
rábukkana a katasztrófa túlélőire és egyikükkel Ő válna az új emberi faj Ádám
és Évájává. Hát nemtudom, ez egy kicsit sablonos lenne és nemigazán illene a
nagy képbe.

 

Érdekességként még található egy Grace Park interjú az új szerepéről
a The Cleaner című sorozatból itt.

 

És a végére egy újabb fanvideo, ezúttal a számomra
ismeretlen Red – Give it all the way című számára készült klipp a The Hub című
részből a YouTube-on itt.

 üdv,

Nu Skool

Fanvideó: I Feel You

Újabb remek Battlestar Galactica-fanvideóval gazdagodott az internet, azúttal JLWilliams3 készülékéből származik az ügyesen összevágott klip, amelyet (déjà vu) a Depeche Mode kitűnő dala, az I Feel You fest alá. Szinte csoda, hogy eddig nem jutott valakinek eszébe Baltar és a virtuális Six kapcsolatát összekötni ezzel a dalszöveggel, de beszéljenek inkább a képsorok maguk:

Az "I feel you / within my mind" után a második legütősebb talán a "This is the dawning of our love", amelyet az atombomba felrobbanásakor hallunk. Nagyon találó.

Update: a készítő egy kicsit újravágta a cuccot, azért került újraposztolásra, most már ez a végleges.