Az eddigi egyik leginformatívabb podcastból bőven volt mit kiemelnem, úgyhogy a tovább mögött az érdeklődőket kisebb morzsák várják a kivágott jelenetekről, a Földről és egyéb apróságkról a Revelations című epizódot illetően.
A Revelations podcastjához Ron Moore
mellé David Weddle és Bradley Thompson, az epizód írói, és Julius
Ramsey, a vágó csatlakozott. Az hamar kiderült, hogy ez a forgatókönyv
jóval szervesebben fejlődött a gyártás során, itt több átírásra is
szükség volt, és úgy általában véve is meglehetősen organikus volt
történet alakulása, ahogy haladtak előre a negyedik évad cselekményében.
Az
alapokat már a tavalyi, Tahoe-tónál történt vakáció során lefektették,
bizonyos sztorielemeket már ott bedobtak a készítők, ám még így is
rengeteg momentum maradt Thompsonékra, amelyekkel meg kellett
birkózniuk a későbbiekben. A hangsúly mindenki számára azon volt, hogy
mi történik, ha leleplezi magát a négy cylon valamelyike. Már korán úgy
gondolták, hogy mindnyájuknak egyszerre kéne előlépnie, de a
legfontosabbnak mindenki Adama és Tigh viszonyát tartotta.
A
megérkezés ötlete a Földre is ott merült föl, az egyik legrégebben
pedzegetett gondolat volt az évadban. Ennek része kellett, hogy legyen
a cylon-ember szövetség, amit fokozatosan építettek föl idáig, de
Weddle-ék szántszándékkal túszdrámásra, patthelyzet-szerűre írták a
felállást. Michael Rymer meg is jegyezte, hogy kezd elege lenni az
ilyesmiből, mert már az Eye of Jupiter/Rapture is erről szólt, de az
írók úgy döntöttek, akkor legyen ez egy visszatérő motívum a show-ban.
A
különbség a korábbiakkal az volt, hogy ezúttal másként oldódott fel a
konfliktus, ami elsősorban Lee Adamának köszönhető: ő jelentette ki,
hogy itt és most másik utat választanak. Az ő fejlődésében az az
érdekes, hogy mikor kibújtatták az egyenruhából, már tudták, hogy
előbb-utóbb elnök lesz belőle, de fogalmuk sem volt, mihez kezdjenek
majd vele. És most, négy év után rátaláltak,
ráéreztek Lee karakterére, most már nem lóg a levegőben, és ehhez az
kellett, hogy a kezébe adják az irányítást ebben a
patthelyzetben. Ez David Weddle és Bradley Thompson műve. Felemlegették
a Captain's Handet is, amelyben fontos lépés volt a fejlődésében, hogy
átvette a parancsnokságot a Pegasus fölött, de mint minden embernek,
nemcsak előre tud mozdulni a jelleme, hanem hátrafelé is, és ez a
fokozatosság most érett be.
Az epizód nem Lee és Kara
jelentével kezdődött volna eredetileg, hanem hosszabb és látványosabb
interakciókkal a Final Five négy tagja közt. Ismét hallották volna a
zenét, amire összegyűlnek, és észrevételezik, hogy milyen fontos
szerepet töltenek be mind a flottában. Tory meg is jegyezte, hogy
"Képesek lennénk térdre kényszeríteni a flottát", nem mintha ennek
olyan kurva sok értelme lenne. Volt egy olyan pillanat is, amelyben
Tigh idegesen vált pár szót D'Annával rádión, miközben azok landolni
készülnek. Ebből vettek vissza annyira, hogy csak néhány
jelentőségteljes összenézésre futotta D'Anna érkezésekor.
Ron
Moore javaslata volt, hogy induljanak ki a Starbuck és Lee
párbeszédéből, és mutassák meg egy kicsit, hogy hogyan viselkednek, ha
ekkora teher nehezedik rájuk. Weddle-ék aztán szándékosan vitték bele
az utalást a sztori kimenetelére, amelyben Adama virtuálisan "meghal",
és Lee így ki tudja teljesíteni a potenciálját.
Mind
a négy cylon lelepleződése többszöri átíráson esett át. Le is forgattak
egy olyan változatot Mary McDonnell-lel, amelyben Roslin elneveti magát
Tory előtt, és megjegyzi, hogy akkor a cylonok még nagyobb szarban
vannak, mint gondolta. Ezt végül túlságosan durvának találták, és úgy
döntöttek, a kevesebb több alapon megrövidítik a szövegeket.
Ron Moore
úgy képzelte, hogy Anders vallomásánál Starbuck a kezdeti döbbenet után
felfogja, hogy ennek ellenére szeretnie kell őt, és a nyakába borulva megcsókolja. A
színészek mondták meg neki, hogy ez így nem működik, és a két írónak
már Vancouverben kellett átdolgoznia a forgatókönyvet. Tigh és Adama
párbeszéde is az utolsó percig át- és át lett alakítva. Először annyira
meggyűlt vele a baja a két írónak, hogy azt mondták, inkább ugorják át
az egészet, és rögtön lássuk az admirális összetörését.
Végül
egy kicsit mindenki besegített: Mark Verheiden javasolta, hogy Adama
először hitetlenkedjen, és próbálja megmagyarázni az egészet valami
cylon chippel. Michael Taylor az "I fooled you for months now" mondatot
dobta be. Michael Rymer vetette föl a "régen volt hajad" szöveget. Így
végre Thompsonék is ráéreztek a jelenetre, és azt mondták, most már
menni fog, de a felvételek napjáig folyamatosan dolgozni fognak rajta.
Michael
Hogan kifejezetten örült ennek a megoldásnak, úgy érezte, a karaktere
végre felszabadulhat, hőssé is válhat, a titkát is bevallhatta, és meg
is halhat végre valami nemes célért. Ron Moore ragaszkodott ahhoz, hogy
Adama lelkileg összetörjön ettől a vallomástól, és hogy az
epizód hátralevő részéig ne is tudjon visszatérni a régi mederbe, ne
tudja magát összeszedni. Egyébként azt is leforgatták, amikor az
ezredesért megérkezik a két tengerészgyalogos, és úgy viszik el, de
dramaturgiai okokból kivágták, egyszerűen nem vezette le jól a
feszültséget a párbeszédből.
Adama kínlódása olyan két
perccel hosszabb volt ezután, de az időzítés miatt meg kellett
rövidíteniük, pedig az öreg még el is okádta magát a wc-n, és azt is
láttuk volna, ahogy Lee végighúzza a padlón és a saját hányásán.
Kettejük párbeszédéből is kivágtak egy keveset, amikor az öreg
panaszkodott, hogy végig érezte, hogy valami nincs rendben, de akkor
sem tudja megölni a mocskot. Edward James Olmos alakítása miatt
valószínűleg azért legalább a DVD-extrák közé be fog ez kerülni.
Hogy
ezeknek a jeleneteknek jusson elég idő, még a túsztárgyalásokat is
alaposan megvágták: az első pilóta kirepülése előtt a légzsilipen még
D'Anna hosszasan fenyegetőzött is, aztán Rymer döntött úgy a vágásnál,
hogy előrébbhozza ezt az eseményt, ezzel is emelve a téteket, fokozva a
feszültséget. Igaz, így egyáltalán nem érezzük át annak a
szerencsétlennek az elvesztését, de az igaz, hogy így hatásosabb volt
az egész történetszál.
Starbuck sztorija is elég
problémás volt: a Razorban előjöttek ezzel a "harbinger of death"
szöveggel, és hát ki kellett találni valami magyarázatot rá. Bizony,
nem az itt történtek tudatában adták az első hibrid szájába azokat a
próféciákat, hanem fordítva. Tehát ki kellett találni valami megoldást
arra, hogy Kara a halálhozó, az emberiséget pedig a végéhez vezeti el.
Ez végül is az utolsó két részben beteljesedett, úgyhogy ebből a
sarokból sikeresen kijöttek. Bradley szerint az elmúlt években erre már
külön képességük fejlődött ki, hogy zsákutcába írják magukat, aztán
kikászálódjanak onnan.
A sors
beteljesítésének része volt Kara Viperje is, aminek a visszahozása még
a Tahoe-tónál merült föl, bár már nem tudják, ki dobta be az ötletet. A
hangmérnök külön figyelt arra, hogy a Föld felől érkező jel ritmusa
megegyezzen az All Along the Watchtowerével. És tényleg, el lehet rá
dúdolni a szöveget. Az való igaz, hogy ezután Starbuck simán
odatelefonálhatott volna Leenek, de Michael Rymer úgy érezte,
dramaturgiailag hatásosabb, ha úgy rohan oda hozzá leállítani a
kivégézést. Ezzel legalább elérték, hogy az utolsó pillanatig nem
vehettük biztosra, hogy Tigh megmenekül.
Mary McDonnell
jeleneteit is jócskán át kellett írni: James Callisszel és Michael
Rymerrel kitalálták, hogy az előző epizód konklúzióját mindenképpen le
kellene itt vezetni, így Weddle-ék megírták azt a dialógust, amelyben
Baltar bevallja, hogy szeret élni. Az elnöknő párbeszéde Leevel se
tartott volna sokáig, csak Mary ragaszkodott ahhoz, hogy elismerje
valamilyen módon a fiatalember aznapi ténykedését. Ez ráadásul meg is
alapozta kettejük kapcsolatát a jövőre nézve.
A nézők által fölvetett összes kisebb-nagyobb logikai
hibára kitértek, így szóba jött az is, hogy Athena ebben a részben
egyszer csak kint volt a fogdából, de emellett ők simán elmentek. A magyarázat az, hogy be kellett vonni a mentőakcióba, de jobban ők se mentek bele.
Azt is elismerik, hogy normál esetben a Földre érkezés előtt illett
volna egy felderítőcsapatot küldeni néhány Raptorral (az első vázlatban
még ez is szerepelt), de mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy az milyen
fos megoldás lett volna dramaturgiailag.
Megkérdezték még Kevin Graziert, a technikai
tanácsadójukat is, hogy milyen helyzetben lehetséges, hogy nem küldenek
előre felderítőket, mindent megpróbáltak, hogy egy épképzláb
magyarázatot összerakjanak azért, aztán valakinek beugrott, hogy legyen
ez az instabil szövetség. Ha sokáig várnak, akkor a cylonok és emberek
kényszerű alkuja könnyen széthullhatott volna. No meg ugye néha dupla
hatost kell dobni. Ron Moore csak annyit mondott: "it doesn't matter", amivel tökéletesen egyet tudok érteni.
Az epizód végén az ünneplés szintén kulcsfontosságú volt a
számukra, hiszen a megérkezés a Földre a sorozat lényege, ez akár a
befejezés is lehetett volna. Ekkor egyébként is a sztrájk előtt voltak
egy kicsivel, és az sem volt biztos, hogy vissza tudnak térni, ezért
Edward James Olmos intézett egy megindító beszédet a teljes stábhoz,
amelyben elmondta, hogy ennyi, ezzel vége, ez a sorozat befejezése. Ez
meg is adta a legénység eufóriájához az alaphangulatot. A
felvételeket a munkásokról simán átcsempésztek a Dirty Handsből ide.
Arra szándékosan figyeltek amúgy, hogy Herán látszódjon, hogy máshol
jár, nincs az ünneplőkkel, valamiért ő kilóg a képből, és ő legyen az
egyetlen disszonáns pillanata a montázsnak.
Az is volt a cél, hogy a nézők is úgy érezzék, mintha
ezzel vége lenne az egész műsornak, aztán az utolsó pár másodpercben
kirántani alólunk a szőnyeget. Akkor még jó ötletnek tűnt, de a
múltkori közönségvetítésen átérezte Moore is, hogy mekkora gonoszság ez
tőlük.
A Földön felvett jelenetről Ron Moore a következőket
mondta el: az első previzben (azaz kisfelbontású animációban) a
háttérben még épebb, nagyobb felhőkarcolókat láttunk volna, és a híd is
nagyobb volt és jobban egyben volt. Ez azonban szó szerint túl
manhattanes lett volna, amit pedig el akartak kerülni. Egy kicsi házikó
is feltűnt volna egy csónakkal, ami meg túlságosan reménykeltőnek tűnt,
úgyhogy törölték az egészet.