Lassan egy hónapja kint van a szavazás arról, hogy milyen Földre számítotok, azaz hova fog megérkezni a Battlestar Galactica és utasai a sorozat végén.
Érdemben már egy ideje nem változott az eredmény, ezért összefoglalnám a tapasztalatokat.
Az leszögezhető, hogy a legtöbb olvasónak van határozott elképzelése a Földről, hiszen a alig több mint 10% szavazott arra, hogy fogalma sincs, tippelni sem akar a témában.
Az utolsó előtti helyen a "valami más Föld" elképzelése futott be, vagyis azok közül, akiknek van már valamilyen teóriája, a legkevesebben gondolják úgy, hogy nem a saját tér-idő-síkunkat fogjuk meglátni.
A szavazók nagy többsége úgy látja, hogy a Battlestar Galacticának igenis köze lesz a mi történelmünkhöz. Közülük a nagyjából ugyanannyian voksoltak a "jövő" és a "jelen" lehetőségére, 30-27 szavazattal.
A nyertes opció a "mi múltunk" lett, a szavazatoknak közel egyharmadával. Gondolom, nem arra apellálnak a többiek, hogy ha az eredeti Battlestar Galactica is 1980-ba érkezett haza, akkor ez is, hanem inkább valami olyan korba, amelyben a kolóniák kultúrája jelentékenyen befolyásolná a földi emberi fejlődést, legyen szó akár vallásról, akár technológiáról. Kíváncsi lennék a konkrét elképzelésekre is, ha van valakinek, akkor megoszthatná a kommentekben.
Köszönjük a szavazatokat!