Ronald D. Moore nagy nehezen fölvette a Crossroads második részéhez a podcastjét, amiből szokás szerint ismét fény derült több érdekességre is, amelyeket még az interjúkból sem tudhattunk meg. Ebből szemezgetek egy kicsit.
- Már épp belinkelni készültem sixx rövidhíreit a BSG-vel kapcsolatban, amelyeket a comment:com blogon tett közzé, amikor le sikerült töltenem a hangfájlt, ami megcáfolta a kolléga néhány istentudjahonnan szerzett infóját. Sixx csak annyiban informálódott félre, hogy a négy újonnan megismert Cylon egyikét sem szánták erre a sorsra. Mikor Ron Moore bedobta az ötletet az íróknak, kicsit mindenki ledöbbent, átgondolták, meg lehet-e valósítani, aztán végigvették a szereplőket, hogy mely előtörténetekbe passzolna bele a legjobban a Cylon származás.
- Tyrol elég könnyű választás volt, hiszen kapcsolata volt egy másik Cylonnal, Sharonnal, valamint a Temple of the Five-ra ő talált rá, nem is akárhogy.
- Anders azért illik bele jól a képbe, hiszen két bolygón is csodálatos módon túlélte a Cylon megszállást, miközben serényen tevékenykedett az ellenállások vezetőjeként. Emellett azzal a Starbuckkal volt kapcsolata, akiről egyes Cylonok is úgy tartják, hogy különleges sors vár reá.
- Tory egyértelműen dzsóker-karakter volt, mint DOS parancssorban a csillag, szóval róla ennyit.
- Tigh azért érdekes választás, mert elég hamar, szinte elsőként merült föl az írók fejében, annak ellenére, hogy a négy közül ő a legemberibb figura, ő gyűlöli a legjobban a Cylonokat, az admirális legjobb barátja, harcolt az előző háborúban, és így tovább. Ez mégsem gátolta meg Moore-ékat abban, hogy őt is a Final Five tagjává tegyék, sőt, tudták, hogy ennél nagyobb sokkot egyetlen másik karakter revelációja sem okozhatna.
- Moore garantálja, hogy elég alaposan kitalálták mind a négyőjük előtörténetét, meg fogják magyarázni, hogy hogy a nyavajában lehetnek ők azok, akik.
- Az All Along the Watchtower, amit nem győzök méltatni, mert amúgy is rohadt jó szám, hát még Bear McCreary tolmácsolásában, már régóta ott motoszkált Ron Moore fejében, ám nem igazán tudta, hogy lehetne beleépíteni a sorozatba. Az eredeti terve az volt, hogy New Capricán egy bárban ez szólt volna a zenegépből, és mindezzel csak azt akarta implikálni, hogy határozottan van kapcsolat a tizenkét kolónia és a Föld között, mind történelmi, mind pedig valamilyen természetfeletti értelemben.
- A Sci Fi csatorna szíves-örömest engedte volna Moore-nak, hogy felhasználja a fent említett dal Jimi Hendrix-féle, közismertebb változatát, megadták volna rá a pénzt, de ő leszögezte, hogy mindenképp át akarja iratni a zenét. Ezzel kívánta jelezni, hogy nyilván egy földi rockzenésznek semmi keresnivalója a tizenkét kolónián, viszont a szöveg maga két különböző szerző fejében is megfogant a galaxis két távoli pontján, valamilyen megmagyarázhatatlan módon.
- Akárhányszor nézem újra Lee beszédét a tárgyalás végén, egyre nagyobb hatással van rám. Nem elég, hogy az írók – nem tudom, Mark Verheidennek vagy Ron Moore-nak köszönhetünk-e többet – félelmetesen jó szöveget adtak a szájába, ennek tetejébe Jamie Bamber megdöbbentő hatásossággal is tolmácsolta azt a tanúszéken. Miután a jelenetet először rögzítették, a sorozat teljes stábja állva tapsolta meg a színészt.
- A producerek annyira igyekeztek titokban tartani Starbuck visszatérését, hogy még a színészekkel is elhitették a halálát. Miután azonban a stáb szinte egy emberként lázadt fel az írók ellen, Katee Sackhoff pártjára állva, kénytelenek voltak elmondani nekik az igazságot. A spoilerezők számára azonban készítettek néhány hamis forgatókönyvet, melyekből a Final Five-ról és a Starbuckról szóló igazságot is kihagyták. Amennyire én tudom, végül is egy bugyuta nőnek "köszönhetően" szivárogtak ki mégis az információk, akinek a férje/barátja kapta meg a screenert. A csaj fogta magát, megnézte a DVD-t, majd gyorsan eldicsekedett vele egy fórumon, pár nappal a premier előtt.