Vasárnapra költözik a BSG

Mindenki látta már a tv-ripekben a Sci Fi channel reklámjait a képernyő alsó részén. Régen rendszeresen ott emlékeztették a nézőt, hogy bizony most egy All-New Sci Fi Fridayt lát. Ennek a része volt tavaly a két Csillagkapu sorozat is, melyeknek a nézőit a BSG nem hogy meg tudta tartani, de újakat is szép számmal hozott.

A mostani felállásban a SG-k szüneteltetése miatt egy Heroes és egy Doctor Who-epizód látható a BSG előtt. A Heroes, mivel ismétlés, nem túl jó nézővonzó, így az időutazós brit sci-fi már eleve hátrányból indul, nem is beszélve a 10 órakor kezdődő BSG-ről. Amellett pedig a péntek esti műsorsávban elég erős lett a mezőny a nagyobb adókon is, miután rájöttek, hogy nem is olyan rossz eredményeket lehet ott produkálni.

Magyarul a BSG így, önmagában nemigen tud megállni a talpán. A nézőinek jelentős része a SG-fanokból került ki, akikre már nem számíthat. Ezt felismerve a Sci Fi channel úgy döntött, jövőre átpakolja a sorozatot vasárnap estére. Miután december 15-én a Battlestar picit lepihen, január 21-én már az újonnan induló The Dresden Files után kerül képernyőre.

A Dresden Files-nak minden esélye megvan arra, hogy baromi magas nézettséget produkáljon. Körülbelül olyan biztos háttérrel indul, mint annak idején a The 4400 és a BSG: ennek is egykori Star Trek írók a kreátorai. Hans Beimler és Rober Hewitt Wolfe neve ismerős lehet még más post-trek sci-fikből is, többségében egész korrektekből. A Sci Fi channelnek most bizonyára minden bizodalma bennük van, ugyanis külön nekik nyitotta meg a vasárnapi, eddig kipróbálatlan műsorsávot. Mindenesetre észhez térni látszik a csatorna, hiszen most csak egy hónapos szünetre küldi el a BSG-t, nem háromra, és ha van egy kis eszük, a negyedik évad előtt se várnak több mint fél évet.

Ha minden jól megy, akkor a Dresden farvizén a Battlestar is vígan elevickélhet, akár néhány évadon keresztül is. Végre olyan helyre kerül, ahol újra megfoghat pár hasonló érdeklődésű nézőt, és ez a páros lehet a Sci Fi új zászlóshajója. Én csak dicsérni tudom a csatornát, mert tényleg egyre színvonalasabb produkciókat pénzel, és nagyon racionálisan dönt a sorsukról. Felismerte, hogy az SG-féle sorozatok ideje lejárt, és ezerrel pumpálja a BSG-féléket, amik tényleg megérdemlik, hogy kesztűs kézzel bánjanak velük.

Végezetül pedig: a spoilerkedőknek találtam öt képet a The Eye of Jupiter című részből. Valahol az oldal közepe táján lehet megtalálni őket.
Update: itt van öt kép a The Passage-ből is, ez a rész lesz amúgy előbb.