Rövidek, érdekesek. (1)

Jöjjön néhány olyan érdekesség, amiket nem tudtam már belefűzni az
epizódleírásokba. Az információk főleg a podcastekből származnak.


A webizódok antihőse, a Cylon-rendőr Jammer az eredeti tervek szerint
meghalt volna az Exodus nyitó csatajelenetében, miután megmentette
Callyt. Ron Moore végül elvetette ezt az elég tipikus írói húzást, és
egy súlyos adag iróniát csempészett a történetbe azzal, hogy épségben
visszajuttatta őt a Galacticára, ráadásul úgy, hogy Tom Zarek épp őt
bízta meg Roslin védelmezésével. Azóta már tudjuk, mi lett a kimenetele
a megmenekülésnek, hát, így járnak a kollaboránsok.

Biztos sokaknak feltűnt az Exodus második részében, hogy Tyrol főnök
milyen gyorsan tud borotválkozni. Sikerült egyik jelenetről a másikra
hirtelen elveszítenie sármos szakállát, ami a valóságban annak
köszönhető, hogy a két epizód forgatása közt föl kellett venniük néhány
flashbacket, amikben még nem volt pofaszőrzete a főnökünknek. Utána meg
már hülyén nézett volna ki, ha álszakállal forgatják le a teljes
második részt, ezért inkább hagyták úgy, ahogy van. Mrs. Ron, azaz
Ronald D. Moore kedves neje fűzte hozzá, hogy a kontinuitást néha
érdemes feladni a jó történetért cserébe. Igaza is van, egy ilyet még
el lehet nézni, különben is inkább vicces, mint zavaró volt.

Ugyanebben az epizódban pusztul el a Pegasus is, ami valahol eléggé
várható volt, hiszen az eredeti sorozatban elég hamar végeztek vele. Az
igazság azonban az, hogy nem a történet, hanem a költségvetés vitte a
sírba a szép emlékű battlestart. Moore is szerette a hajót, a vizuális
effektes csapat "Don't kill Peggie" zászlóval tiltakozott, a stúdióban
azonban kellett a hely a Cylon Basestar belső tereinek, és a
legénységet is körülményes volt feltölteni újabb statisztákkal, úgyhogy
nem volt mit tenni. Sajnálhatjuk mi is a Pegasust, de így talán Lee
végre lefogy, hogy beleférjen egy Viperbe.

Mondanom sem kell, az Exodus költségvetésének elég jelentős hányadát
emésztette fel a légkörbe zuhanó Galactica és az azt követő űrcsata, de
Moore nem is titkolja, hogy minimum egy Emmy-díjra számít a speciális
effektekért. Az így lefaragott büdzsé az oka annak, hogy Felix Alcalá
rendezőnek minimális összegekből kellett megoldania a terepen zajló
akciókat, amik ahhoz képest abszolúte jól sikerültek, úgyhogy
mentesülhet az őt illető vádak alól.

Érdekes és örömteli dolog, hogy a Battlestar Galactica írói mennyire
nyitottak a stáb véleményére. Az már teljesen természetes, hogy a
színészek maguk is beleszólnak a karakterük dolgaiba, hiszen ők képesek
igazán a fejükkel gondolkodni. Így lehet az, hogy Baltar és Gaeta
majdnem vérre menő vitájában az elnök eredetileg az életéért könyörgött
volna, nem pedig azért, hogy lőjék le. James Callis szerint ugyanis
akkor Baltar egy kis része biztos, hogy inkább meg akart halni, mint
hogy felelősségel tartozzon bármiért is.

A Collaborators végén Laura Roslin erősen vitatható döntését,
miszerint felmenti az összes kollaboránst, erőteljes megdöbbenéssel
fogadták a jelenlévő sajtósok is. Az egész reakció Michael Rymernek
köszönhető, aki fölvetette, hogy mi lenne, ha legelőször csak Adama
tapsolná meg az elnöknőt, mintegy teljes mellszélességgel kiállva
mellette.

A vizuális effektekért felelős Gary Hurtzel ötlete volt, hogy az
elpusztuló Pegasus leszállóplatformja belezuhanjon még egy Basestarba.
Azért egy ilyen valószerűtlenség minimum egy "Hö?" kérdést felvet a
BSG-nézőkben, mert tényleg nem passzol bele a relaista koncepcióba, de
az igazság az, hogy annyira heroikusnak, drámainak találták az ötletet
az írók, hogy rábólintottak.

Belinkelek egy erőteljesen spoileres képet az egyik soron következő epizódból. Egy kicsit más megvilágításba helyezi a Cylonokat, és úgy egyáltalán a viszonyukat Baltarral. Egyébként az iFMagazine.com cikkében találtam rá.

Rövidek, érdekesek. (1)

Jöjjön néhány olyan érdekesség, amiket nem tudtam már belefűzni az epizódleírásokba. Az információk főleg a podcastekből származnak.

A webizódok antihőse, a Cylon-rendőr Jammer az eredeti tervek szerint meghalt volna az Exodus nyitó csatajelenetében, miután megmentette Callyt. Ron Moore végül elvetette ezt az elég tipikus írói húzást, és egy súlyos adag iróniát csempészett a történetbe azzal, hogy épségben visszajuttatta őt a Galacticára, ráadásul úgy, hogy Tom Zarek épp őt bízta meg Roslin védelmezésével. Azóta már tudjuk, mi lett a kimenetele a megmenekülésnek, hát, így járnak a kollaboránsok.

Biztos sokaknak feltűnt az Exodus második részében, hogy Tyrol főnök milyen gyorsan tud borotválkozni. Sikerült egyik jelenetről a másikra hirtelen elveszítenie sármos szakállát, ami a valóságban annak köszönhető, hogy a két epizód forgatása közt föl kellett venniük néhány flashbacket, amikben még nem volt pofaszőrzete a főnökünknek. Utána meg már hülyén nézett volna ki, ha álszakállal forgatják le a teljes második részt, ezért inkább hagyták úgy, ahogy van. Mrs. Ron, azaz Ronald D. Moore kedves neje fűzte hozzá, hogy a kontinuitást néha érdemes feladni a jó történetért cserébe. Igaza is van, egy ilyet még el lehet nézni, különben is inkább vicces, mint zavaró volt.

Ugyanebben az epizódban pusztul el a Pegasus is, ami valahol eléggé várható volt, hiszen az eredeti sorozatban elég hamar végeztek vele. Az igazság azonban az, hogy nem a történet, hanem a költségvetés vitte a sírba a szép emlékű battlestart. Moore is szerette a hajót, a vizuális effektes csapat "Don't kill Peggie" zászlóval tiltakozott, a stúdióban azonban kellett a hely a Cylon Basestar belső tereinek, és a legénységet is körülményes volt feltölteni újabb statisztákkal, úgyhogy nem volt mit tenni. Sajnálhatjuk mi is a Pegasust, de így talán Lee végre lefogy, hogy beleférjen egy Viperbe.

Mondanom sem kell, az Exodus költségvetésének elég jelentős hányadát emésztette fel a légkörbe zuhanó Galactica és az azt követő űrcsata, de Moore nem is titkolja, hogy minimum egy Emmy-díjra számít a speciális effektekért. Az így lefaragott büdzsé az oka annak, hogy Felix Alcalá rendezőnek minimális összegekből kellett megoldania a terepen zajló akciókat, amik ahhoz képest abszolúte jól sikerültek, úgyhogy mentesülhet az őt illető vádak alól.

Érdekes és örömteli dolog, hogy a Battlestar Galactica írói mennyire nyitottak a stáb véleményére. Az már teljesen természetes, hogy a színészek maguk is beleszólnak a karakterük dolgaiba, hiszen ők képesek igazán a fejükkel gondolkodni. Így lehet az, hogy Baltar és Gaeta majdnem vérre menő vitájában az elnök eredetileg az életéért könyörgött volna, nem pedig azért, hogy lőjék le. James Callis szerint ugyanis akkor Baltar egy kis része biztos, hogy inkább meg akart halni, mint hogy felelősségel tartozzon bármiért is.

A Collaborators végén Laura Roslin erősen vitatható döntését, miszerint felmenti az összes kollaboránst, erőteljes megdöbbenéssel fogadták a jelenlévő sajtósok is. Az egész reakció Michael Rymernek köszönhető, aki fölvetette, hogy mi lenne, ha legelőször csak Adama tapsolná meg az elnöknőt, mintegy teljes mellszélességgel kiállva mellette.

A vizuális effektekért felelős Gary Hurtzel ötlete volt, hogy az elpusztuló Pegasus leszállóplatformja belezuhanjon még egy Basestarba. Azért egy ilyen valószerűtlenség minimum egy "Hö?" kérdést felvet a BSG-nézőkben, mert tényleg nem passzol bele a relaista koncepcióba, de az igazság az, hogy annyira heroikusnak, drámainak találták az ötletet az írók, hogy rábólintottak.

Belinkelek egy erőteljesen spoileres képet az egyik soron következő epizódból. Egy kicsit más megvilágításba helyezi a Cylonokat, és úgy egyáltalán a viszonyukat Baltarral. Egyébként az iFMagazine.com cikkében találtam rá.

Minden újra a régiben

Két fontos dolgot érdemes megjegyezni az új résszel kapcsolatban: Michael Rymer rendezte, és Mark Verheiden írta.

Rymertől szokatlanul ez a rész valahogy nem lett annyira
dokumentarista jellegű, viszont annál több kitűnően beállított kép a
kárpótlásunk. Az epizód sötétségéhez tökéletesen passzoló helyszíneket
és beállításokat választott ki, és a Cylon környezetet is sikerült
idegenszerűvé, földöntúlivá tennie, néha azon kaptam magam, hogy nem is
az eseményekre figyelek, csak a szinte fotószerű felvételeket bámulom.

Érdekes módon ezek a legsötétebb részek mindig Verheidennek jutnak,
nyilván szándékosan, hiszen ezeket valami egészen különleges, a BSG-től
szokatlan stílusban adja vissza. Hasonló volt a második évadban a Black
Market, amit gyakorlatilag mindenki utált, még maga Ron Moore is, mert
nem illett bele a sorozat elképzeléseibe, mondanivalójába. Emellett az
volt talán az első epizód, amelyik teljes egészében szakított a high concept követésével, vagyis esetünkben a Föld keresésével és a Cylonok tervének
alakulásával. Mostanra már talán sikerült megértetni a nézőkkel, hogy
ez nem a Lost vagy a Prison Break, itt nem az egyetlen történetszál
csűrése-csavarása viszi el a műsort. A karakterek itt nem azért
változnak, hogy előrébb tudjon mozdulni a cselekmény, hanem mert a
fejlődésük, a belső ellentéteik egyszerűen, önmagukban véve is, érdekesek.

Annak idején a Black Marketnek, a Scarnak, és most a
Collaboratorsnek is ez lett volna a lényege, hogy tovább dimenzionálja
azokat a szereplőket, akikről már azt hittük, hogy ismerjük őket. Ez
alkalommal Gaetára, Tyrolra, Andersre, Roslinra, Tom Zarekre és Caprica
Sixre koncentrálunk, nem is beszélve Tigh szenvedéséről. Látszik, nem
rövid a lista, ami igencsak megnehezíti az alapos és mély
jellemrajzolást az írók számára. Sajnos Verheidennek tényleg nem is
sikerül igazán átéreztetnie, hogy kit mi motivál, és hogy milyen
nehezükre esik meghozni egyes döntéseket. Teljesen rosszul tolja el a
hangsúlyokat, a Cylon hajón játszódó jelenetek túl nagy figyelmet
kapnak, ráadásul Baltar szemszögéből nem is értünk meg semmit a
háttérben zajló történésekből.

Kara és Sam házasságának felborulása sem lett túl ügyesen felépítve,
az idáig vezető jelenetek kevéssé koncentráltak kettejükre, ezért velem
nem is sikerült elhitetni, hogy most istenigazából szakítottak. Csak
Ron Moore podcastjét meghallgatva bizonyosodtam meg erről teljesen.
Mindenesetre Anderst még látni fogjuk, nem írták ki a sorozatból egy
tollvonással. Ahhoz őt már túl jól kidolgozták, hogy csak úgy
megszabaduljanak tőle. Személy szerint eddig is kedveltem a karakterét,
és a mostani tettei is csak rokonszenvesebbé tették, annak ellenére,
hogy azok voltak a legkevésbé érthető és elfogadható eseményei a
történetnek.


Az ilyenek miatt imádjuk Michael Rymert

Tigh szerepe, ha nem lenne Michael Hogan ilyen jó színész, teljesen
elveszne ebben az epizódban. Mindenki közül az ő válsága a legnagyobb,
ehhez képest alig foglalkozik vele a sztori. A CIC-n rendezett jelenete
menti meg az elsikkadástól, amelyben egyébként részegnek kellett volna
lennie, de Hogan mégsem vitte ezt bele a játékába, ugyanis nem akarta
ilyen módon felmenteni Sault az alól, amit mondott és tett.

Egyedül Gaeta küzdelme kerül a helyére, az ő helyzetét tökéletesen
megértjük. RDM szerint úgy néznek rá az emberek, mintha legalábbis egy
Martin Bormann járkálna közöttük, miközben ő nem tudja megértetni
velük, hogy végig ő juttatta az információkat Tyrolnak, és nélküle
valószínűleg soha nem jutottak volna vissza a Galacticára.

Ezek mellett a szálak mellett Roslinék szerepe ki sem bontakozik,
ami mondjuk betudható annak, hogy ezt a részt kifejezetten
karakter-orientáltra írták, nem pedig politikaira. Emellett Roslin
döntéseit nem is kell annyira megalapozni, őt már ismerjük annyira,
hogy ne hiányoljuk a sztoriból a belső konfliktusát, rágódását. A
Zareknek felajánlott alelnöki tisztség okozhatott némi meglepetést, de
ha azt vesszük, hogy New Capricán az egykori terrorista megítélése
meglehetősen sokat javult mind a nézők, mint a szereplők szemében, és
már Laurától is megszoktuk, hogy hajlandó efféle "paktumokat" kötni,
akkor szinte természetes dolog volt ez a húzás. Kíváncsi vagyok, hogy a
végkifejlet tükrében is megkapja-e a posztot Zarek, vagy az általa
jóváhagyott rendelet annyira megbocsáthatatlan, hogy Laura visszavonja az
ajánlatát.

Az én előrejelzésem az, hogy alelnök lesz belőle, csak nem feltétlen
fognak az elnöknővel olyan gördülékenyen együttműködni, mint ahogy azt
a rész elején gondoltuk volna. Zarekről végül is kiderült, hogy még
mindig ugyanaz az ember, aki volt, és ha emiatt változtatja meg Laura a
döntését, akkor azt ismeri be, hogy könnyen befolyásolható. Emiatt
muszáj ragaszkodnia ahhoz, amit egyszer már kijelentett és megígért.

Moore elmondta, hogy a harmadik évadban eddig ez a kedvenc része (ez
alatt a még nem levetítetteket is érteni kell), ezzel egy kicsit
helyreállította Mark Verheiden megítélését, aki a Black Markettel elég
sokat vesztett. Ez a fajta stílus, a jellemközpontú történetvezetés és
az elsőre függetlennek tűnő szálak összekapcsolása ismerős lehet a Deep
Space Nine-ból, ami számomra különösen kedves, és a hallottak alapján
Moore-nak is. Én mindig is vágytam rá, hogy több ilyen legyen a
Galacticában, és úgy néz ki, meg is fogom kapni, de remélem, nem
feltétlenül Verheiden tapasztalatlan tolmácsolásában. Bradley
Thompsonra és David Weddle-re kell bízni az ilyesmit, ők már a DS9-ban
is együtt dolgoztak, és például az Exodusban tökéletesen oldották meg
ugyanezt a feladatot. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ott
valószínűleg több beleszólása volt a dolgokba Moore-nak és David
Eicknek, de a lényegen nem változtat: a BSG-ben ennél jobb
jellemábrázoláshoz vagyunk szokva.

A következő epizód címe Torn, és Anne Cofell írta, aki elég jó
részeket tudhat magáénak a sorozatból. Addig is, a várakozást
megkönnyítendő, érdemes szétnézni David Eick videoblogjában, megtudhatunk pár dolgot a soron következő részekről is, új
szereplőkkel találkozhatunk, valamint nem túl érdekes rajongói
kérdésekre felelgetnek nem túl érdekes válaszokat a szereplők a Q&A szekció ban.

Minden újra a régiben

Két fontos dolgot érdemes megjegyezni az új résszel kapcsolatban: Michael Rymer rendezte, és Mark Verheiden írta.

Rymertől szokatlanul ez a rész valahogy nem lett annyira dokumentarista jellegű, viszont annál több kitűnően beállított kép a kárpótlásunk. Az epizód sötétségéhez tökéletesen passzoló helyszíneket és beállításokat választott ki, és a Cylon környezetet is sikerült idegenszerűvé, földöntúlivá tennie, néha azon kaptam magam, hogy nem is az eseményekre figyelek, csak a szinte fotószerű felvételeket bámulom.

Érdekes módon ezek a legsötétebb részek mindig Verheidennek jutnak, nyilván szándékosan, hiszen ezeket valami egészen különleges, a BSG-től szokatlan stílusban adja vissza. Hasonló volt a második évadban a Black Market, amit gyakorlatilag mindenki utált, még maga Ron Moore is, mert nem illett bele a sorozat elképzeléseibe, mondanivalójába. Emellett az volt talán az első epizód, amelyik teljes egészében szakított a high concept követésével, vagyis esetünkben a Föld keresésével és a Cylonok tervének alakulásával. Mostanra már talán sikerült megértetni a nézőkkel, hogy ez nem a Lost vagy a Prison Break, itt nem az egyetlen történetszál csűrése-csavarása viszi el a műsort. A karakterek itt nem azért változnak, hogy előrébb tudjon mozdulni a cselekmény, hanem mert a fejlődésük, a belső ellentéteik egyszerűen, önmagukban véve is, érdekesek.

Annak idején a Black Marketnek, a Scarnak, és most a Collaboratorsnek is ez lett volna a lényege, hogy tovább dimenzionálja azokat a szereplőket, akikről már azt hittük, hogy ismerjük őket. Ez alkalommal Gaetára, Tyrolra, Andersre, Roslinra, Tom Zarekre és Caprica Sixre koncentrálunk, nem is beszélve Tigh szenvedéséről. Látszik, nem rövid a lista, ami igencsak megnehezíti az alapos és mély jellemrajzolást az írók számára. Sajnos Verheidennek tényleg nem is sikerül igazán átéreztetnie, hogy kit mi motivál, és hogy milyen nehezükre esik meghozni egyes döntéseket. Teljesen rosszul tolja el a hangsúlyokat, a Cylon hajón játszódó jelenetek túl nagy figyelmet kapnak, ráadásul Baltar szemszögéből nem is értünk meg semmit a háttérben zajló történésekből.

Kara és Sam házasságának felborulása sem lett túl ügyesen felépítve, az idáig vezető jelenetek kevéssé koncentráltak kettejükre, ezért velem nem is sikerült elhitetni, hogy most istenigazából szakítottak. Csak Ron Moore podcastjét meghallgatva bizonyosodtam meg erről teljesen. Mindenesetre Anderst még látni fogjuk, nem írták ki a sorozatból egy tollvonással. Ahhoz őt már túl jól kidolgozták, hogy csak úgy megszabaduljanak tőle. Személy szerint eddig is kedveltem a karakterét, és a mostani tettei is csak rokonszenvesebbé tették, annak ellenére, hogy azok voltak a legkevésbé érthető és elfogadható eseményei a történetnek.


Az ilyenek miatt imádjuk Michael Rymert

Tigh szerepe, ha nem lenne Michael Hogan ilyen jó színész, teljesen elveszne ebben az epizódban. Mindenki közül az ő válsága a legnagyobb, ehhez képest alig foglalkozik vele a sztori. A CIC-n rendezett jelenete menti meg az elsikkadástól, amelyben egyébként részegnek kellett volna lennie, de Hogan mégsem vitte ezt bele a játékába, ugyanis nem akarta ilyen módon felmenteni Sault az alól, amit mondott és tett.

Egyedül Gaeta küzdelme kerül a helyére, az ő helyzetét tökéletesen megértjük. RDM szerint úgy néznek rá az emberek, mintha legalábbis egy Martin Bormann járkálna közöttük, miközben ő nem tudja megértetni velük, hogy végig ő juttatta az információkat Tyrolnak, és nélküle valószínűleg soha nem jutottak volna vissza a Galacticára.

Ezek mellett a szálak mellett Roslinék szerepe ki sem bontakozik, ami mondjuk betudható annak, hogy ezt a részt kifejezetten karakter-orientáltra írták, nem pedig politikaira. Emellett Roslin döntéseit nem is kell annyira megalapozni, őt már ismerjük annyira, hogy ne hiányoljuk a sztoriból a belső konfliktusát, rágódását. A Zareknek felajánlott alelnöki tisztség okozhatott némi meglepetést, de ha azt vesszük, hogy New Capricán az egykori terrorista megítélése meglehetősen sokat javult mind a nézők, mint a szereplők szemében, és már Laurától is megszoktuk, hogy hajlandó efféle "paktumokat" kötni, akkor szinte természetes dolog volt ez a húzás. Kíváncsi vagyok, hogy a végkifejlet tükrében is megkapja-e a posztot Zarek, vagy az általa jóváhagyott rendelet annyira megbocsáthatatlan, hogy Laura visszavonja az ajánlatát.

Az én előrejelzésem az, hogy alelnök lesz belőle, csak nem feltétlen fognak az elnöknővel olyan gördülékenyen együttműködni, mint ahogy azt a rész elején gondoltuk volna. Zarekről végül is kiderült, hogy még mindig ugyanaz az ember, aki volt, és ha emiatt változtatja meg Laura a döntését, akkor azt ismeri be, hogy könnyen befolyásolható. Emiatt muszáj ragaszkodnia ahhoz, amit egyszer már kijelentett és megígért.

Moore elmondta, hogy a harmadik évadban eddig ez a kedvenc része (ez alatt a még nem levetítetteket is érteni kell), ezzel egy kicsit helyreállította Mark Verheiden megítélését, aki a Black Markettel elég sokat vesztett. Ez a fajta stílus, a jellemközpontú történetvezetés és az elsőre függetlennek tűnő szálak összekapcsolása ismerős lehet a Deep Space Nine-ból, ami számomra különösen kedves, és a hallottak alapján Moore-nak is. Én mindig is vágytam rá, hogy több ilyen legyen a Galacticában, és úgy néz ki, meg is fogom kapni, de remélem, nem feltétlenül Verheiden tapasztalatlan tolmácsolásában. Bradley Thompsonra és David Weddle-re kell bízni az ilyesmit, ők már a DS9-ban is együtt dolgoztak, és például az Exodusban tökéletesen oldották meg ugyanezt a feladatot. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ott valószínűleg több beleszólása volt a dolgokba Moore-nak és David Eicknek, de a lényegen nem változtat: a BSG-ben ennél jobb jellemábrázoláshoz vagyunk szokva.

A következő epizód címe Torn, és Anne Cofell írta, aki elég jó részeket tudhat magáénak a sorozatból. Addig is, a várakozást megkönnyítendő, érdemes szétnézni David Eick videoblogjában, megtudhatunk pár dolgot a soron következő részekről is, új szereplőkkel találkozhatunk, valamint nem túl érdekes rajongói kérdésekre felelgetnek nem túl érdekes válaszokat a szereplők a Q&A szekció ban.