Két fontos dolgot érdemes megjegyezni az új résszel kapcsolatban: Michael Rymer rendezte, és Mark Verheiden írta.
Rymertől szokatlanul ez a rész valahogy nem lett annyira
dokumentarista jellegű, viszont annál több kitűnően beállított kép a
kárpótlásunk. Az epizód sötétségéhez tökéletesen passzoló helyszíneket
és beállításokat választott ki, és a Cylon környezetet is sikerült
idegenszerűvé, földöntúlivá tennie, néha azon kaptam magam, hogy nem is
az eseményekre figyelek, csak a szinte fotószerű felvételeket bámulom.
Érdekes módon ezek a legsötétebb részek mindig Verheidennek jutnak,
nyilván szándékosan, hiszen ezeket valami egészen különleges, a BSG-től
szokatlan stílusban adja vissza. Hasonló volt a második évadban a Black
Market, amit gyakorlatilag mindenki utált, még maga Ron Moore is, mert
nem illett bele a sorozat elképzeléseibe, mondanivalójába. Emellett az
volt talán az első epizód, amelyik teljes egészében szakított a high concept követésével, vagyis esetünkben a Föld keresésével és a Cylonok tervének
alakulásával. Mostanra már talán sikerült megértetni a nézőkkel, hogy
ez nem a Lost vagy a Prison Break, itt nem az egyetlen történetszál
csűrése-csavarása viszi el a műsort. A karakterek itt nem azért
változnak, hogy előrébb tudjon mozdulni a cselekmény, hanem mert a
fejlődésük, a belső ellentéteik egyszerűen, önmagukban véve is, érdekesek.
Annak idején a Black Marketnek, a Scarnak, és most a
Collaboratorsnek is ez lett volna a lényege, hogy tovább dimenzionálja
azokat a szereplőket, akikről már azt hittük, hogy ismerjük őket. Ez
alkalommal Gaetára, Tyrolra, Andersre, Roslinra, Tom Zarekre és Caprica
Sixre koncentrálunk, nem is beszélve Tigh szenvedéséről. Látszik, nem
rövid a lista, ami igencsak megnehezíti az alapos és mély
jellemrajzolást az írók számára. Sajnos Verheidennek tényleg nem is
sikerül igazán átéreztetnie, hogy kit mi motivál, és hogy milyen
nehezükre esik meghozni egyes döntéseket. Teljesen rosszul tolja el a
hangsúlyokat, a Cylon hajón játszódó jelenetek túl nagy figyelmet
kapnak, ráadásul Baltar szemszögéből nem is értünk meg semmit a
háttérben zajló történésekből.
Kara és Sam házasságának felborulása sem lett túl ügyesen felépítve,
az idáig vezető jelenetek kevéssé koncentráltak kettejükre, ezért velem
nem is sikerült elhitetni, hogy most istenigazából szakítottak. Csak
Ron Moore podcastjét meghallgatva bizonyosodtam meg erről teljesen.
Mindenesetre Anderst még látni fogjuk, nem írták ki a sorozatból egy
tollvonással. Ahhoz őt már túl jól kidolgozták, hogy csak úgy
megszabaduljanak tőle. Személy szerint eddig is kedveltem a karakterét,
és a mostani tettei is csak rokonszenvesebbé tették, annak ellenére,
hogy azok voltak a legkevésbé érthető és elfogadható eseményei a
történetnek.
Az ilyenek miatt imádjuk Michael Rymert
Tigh szerepe, ha nem lenne Michael Hogan ilyen jó színész, teljesen
elveszne ebben az epizódban. Mindenki közül az ő válsága a legnagyobb,
ehhez képest alig foglalkozik vele a sztori. A CIC-n rendezett jelenete
menti meg az elsikkadástól, amelyben egyébként részegnek kellett volna
lennie, de Hogan mégsem vitte ezt bele a játékába, ugyanis nem akarta
ilyen módon felmenteni Sault az alól, amit mondott és tett.
Egyedül Gaeta küzdelme kerül a helyére, az ő helyzetét tökéletesen
megértjük. RDM szerint úgy néznek rá az emberek, mintha legalábbis egy
Martin Bormann járkálna közöttük, miközben ő nem tudja megértetni
velük, hogy végig ő juttatta az információkat Tyrolnak, és nélküle
valószínűleg soha nem jutottak volna vissza a Galacticára.
Ezek mellett a szálak mellett Roslinék szerepe ki sem bontakozik,
ami mondjuk betudható annak, hogy ezt a részt kifejezetten
karakter-orientáltra írták, nem pedig politikaira. Emellett Roslin
döntéseit nem is kell annyira megalapozni, őt már ismerjük annyira,
hogy ne hiányoljuk a sztoriból a belső konfliktusát, rágódását. A
Zareknek felajánlott alelnöki tisztség okozhatott némi meglepetést, de
ha azt vesszük, hogy New Capricán az egykori terrorista megítélése
meglehetősen sokat javult mind a nézők, mint a szereplők szemében, és
már Laurától is megszoktuk, hogy hajlandó efféle "paktumokat" kötni,
akkor szinte természetes dolog volt ez a húzás. Kíváncsi vagyok, hogy a
végkifejlet tükrében is megkapja-e a posztot Zarek, vagy az általa
jóváhagyott rendelet annyira megbocsáthatatlan, hogy Laura visszavonja az
ajánlatát.
Az én előrejelzésem az, hogy alelnök lesz belőle, csak nem feltétlen
fognak az elnöknővel olyan gördülékenyen együttműködni, mint ahogy azt
a rész elején gondoltuk volna. Zarekről végül is kiderült, hogy még
mindig ugyanaz az ember, aki volt, és ha emiatt változtatja meg Laura a
döntését, akkor azt ismeri be, hogy könnyen befolyásolható. Emiatt
muszáj ragaszkodnia ahhoz, amit egyszer már kijelentett és megígért.
Moore elmondta, hogy a harmadik évadban eddig ez a kedvenc része (ez
alatt a még nem levetítetteket is érteni kell), ezzel egy kicsit
helyreállította Mark Verheiden megítélését, aki a Black Markettel elég
sokat vesztett. Ez a fajta stílus, a jellemközpontú történetvezetés és
az elsőre függetlennek tűnő szálak összekapcsolása ismerős lehet a Deep
Space Nine-ból, ami számomra különösen kedves, és a hallottak alapján
Moore-nak is. Én mindig is vágytam rá, hogy több ilyen legyen a
Galacticában, és úgy néz ki, meg is fogom kapni, de remélem, nem
feltétlenül Verheiden tapasztalatlan tolmácsolásában. Bradley
Thompsonra és David Weddle-re kell bízni az ilyesmit, ők már a DS9-ban
is együtt dolgoztak, és például az Exodusban tökéletesen oldották meg
ugyanezt a feladatot. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ott
valószínűleg több beleszólása volt a dolgokba Moore-nak és David
Eicknek, de a lényegen nem változtat: a BSG-ben ennél jobb
jellemábrázoláshoz vagyunk szokva.
A következő epizód címe Torn, és Anne Cofell írta, aki elég jó
részeket tudhat magáénak a sorozatból. Addig is, a várakozást
megkönnyítendő, érdemes szétnézni David Eick videoblogjában, megtudhatunk pár dolgot a soron következő részekről is, új
szereplőkkel találkozhatunk, valamint nem túl érdekes rajongói
kérdésekre felelgetnek nem túl érdekes válaszokat a szereplők a Q&A szekció ban.