Michael Taylor és Michael Angeli az Islanded in a Stream of Starsról

Az epizód írója, Michael Taylor, és a producere, Michael Angeli beszélt Mo Ryannel a Chicago Tribune-től, és elsősorban produkciós infókra, érdekességekre világítottak rá, amelyeket csak kivonatolva fordítok le, de a fontosabb pontok az interjúból megtalálhatóak a tovább mögött. Az egész írás erre lelhető.

Mit tudott Edward James Olmos rendezőként hozzátenni az epizódhoz?

Taylor: Ahogy bizonyára sejtik, Eddie-nek kiváló a kapcsolata a színészekkel, a rendezői stílusa pedig nagyrészt ösztönös. Képes bármilyen jelenet felszíne alá ásni, és megragadni az érzelmeknek olyan nyers folyamát, amit a szavak képtelenek kifejezni.

Helo és Athena jelenete hosszabb volt a bevezetőben és párbeszédük is volt, amiből valamennyi rákerül majd Eddie rendezői változatára a DVD-n. Eddie levágta az egészet erre a jelentős momentumra, ami meg sem volt írva, a forgatókönyv csak előkészítette. Az első felvétel megsemmisítően hatott Grace Parkra, annyira kikészítette, hogy azt sem tudta, mi történik. A második felvételnél hozta elő belőle ezt Eddie. 

Angeli: Eddie nem csak az állandó szereplőkkel viselkedett ilyen közvetlenül. Egy szünet alatt beszélt a hajó javítási munkálatait végző statisztákkal, hogy elmagyarázza nekik, hogyan tegyenek úgy, mintha súlyos ládákat emelgetnének, miközben a dobozok üresek voltak. Mindnyájukhoz egyenként szólt, amitől azok sokkal jobban beleélték magukat, fontosnak érezték magukat. Ez is Eddie egyik felbecsülhetetlen erényét mutatja, a sorozat iránti odaadó szeretetét.

Nem csak Adama küszködik a festékkel a veszteség fájdalma miatt. Az Eddie is, amint felismeri, hogy az izgalmak, a barátságok, a harcok, a vancouveri időjárás, a kemény munka, a karakter, akit közel hat évig megformált, a végükhöz közelednek. Abban a jelenetben Eddie csak hagyta, hogy forogjanak a kamerák. Egy hosszú felvételt csinált, amíg ki nem merült. Beszéltünk arról, hogy Adama ugyanezen ment át, amikor megtudta, hogy Tigh cylon. Ám a két jelenet természete nem is lehetne különbözőbb — és mindkettő egyformán érthető. 

Tudatosan épített a történetbe utalásokat az Unfinished Businessre és a Sine Qua Nonra [igazából a Ties That Bindra]?

Taylor: Nem tudatos tervvel ültem neki a dolognak, de a joint biztosan ott bújt a tudatalattim lapjai között, mint Laura könyvében. Szerintem a befejezéseknek tükrözniük kell a kezdeteket, és számomra az Unfinished Business volt a belépő a sorozatba.

Mennyi mindent kelllett kivágni az epizódból?

Nem sokra emlékszem, de legalább egy jelenet volt Tyrollal a fogdában. Úgy rémlik, abban a tudatban írtam, hogy Tyrol beismerte a tettét, és bűntudatból juttatta magát oda. 

Az epizódjaim mindig túlzsúfoltak, ezért biztosan nagyon sok anyag végezte a proverbiális padlón. Úgy gondolom, az epizódok többsége (legalábbis az enyéim) csak jobb lesz attól, amit ki kell vágni belőle. 

EJO remek alakítást hozott ki a kislányból, aki Herát alakította. Hogy sikerült neki?

Angeli: Eddie kezére játszott, hogy új színésznő játszotta a szerepet. Ő úgy tizenhat hónappal idősebb volt az eredeti Heránál, aki, akármilyen édes is volt, úgy tűnt, mintha [a zavart elméjű] Bette Davist próbálná megidézni a Hush… Hush, Sweet Charlotte-ból. 

Kíváncsi vagyok, mit értett Adama az alatt, hogy, stílusosan akarja elbúcsúztatni a Galacticát.

Taylor: Gondolom "a flotta legjobb hajóját" megillető körülmények közt és pompában. Persze a "stílus" a Galactica szótárában általában többet jelent, mint üres tüzijátékot és színpadias gesztusokat. Szóval majd meglátjuk.

Nehezebb volt megírni ezt az epizódot, mint a korábbi forgatókönyveit?

Taylor: Érdekes módon ezt viszonylag egyszerű volt megírni. Úgy emlékszem, Ron nem írt olyan sok jegyzetet az első vázlatomhoz, és lényegében azt a változatot forgattuk le különböző változtatásokkal. Közrejátszhatott benne, hogy volt valami elkerülhetetlen ezeknek a karaktereknek az utolsó előtti találkozásaiban. Azok után, amin keresztül mentek, mintha mindnyájan szeretnék bezárni a kört, és a feloldozás talán kellemesebb folyamat lehet, mint az utazás, amellyel idáig eljutottak.

Az én dolgom csak az volt, hogy előkészítsem a stafétát Ron számára, ami megkönnyítette a dolgom, és megnehezítette az övét. 

Angeli: Tayor csak szerénykedik. A sztorivázlat legalább háromszor jelentősen változott. Végeredményben ez az epizód volt a küszöb. Ebből kifolyólag a különböző részletek helyre illeszkedéséről szólt, elsősorban a karaktereink elmeállapotáról, és nem az űrcsatákról. 

Egy ideig a kiszellőztetett Sixszel történt baleset az epizód közepén történt, de Mike felismerte, hogy kellett valami ütős a sztori elejére. Ezen kívül Mike többnagyszerű ötletét is áttettük az előző és a következő részekbe. Rengeteg átstrukturálás, újragondolás és elfogadás jellemezte ezeknek az epizódoknak az elkészültét. 

Nekem úgy tűnt, az epizód központi témája az elfogadás — a valóságé és az igazán fontos dolgoké. Mit gondolnak erről?

Taylor: az elfogadás szar dolog tud lenni. 

Persze megvannak a maga előnyei. Némi súly kerül le az ember válláról, és képes másként cselekedni, bátor döntéseket hozni, vagy rémítő felismerésekhez érkezni. No de majd meglátjuk. 

Angeli: William Goldman szerint képesnek kell lennünk megölni a saját gyermekeinket. Taylor addig halogatja, amíg fel nem nőnek. Ron mindig jókat nevetett, hogy Taylor mennyire bír ragaszkodni az elképzeléseihez. Képzeljék el, hogy érezhette hát magát, miközben a Virtuality miatt L.A. és Florida között ingázott, ahol édesapja romló egészségi állapotát kísérte végig, míg az el nem távozott szeptemberben — ahelyett, hogy az utolsó show-ján dolgozott Vancouverben.

Mi jelentett különösebb kihívást az "Islanded" forgatásán? 

Angeli: Baltar borotválkozós jelenetetét nehéz volt megvalósítani. Eddie azt akarta, hogy Six borotválja őt, de úgy, hogy közben ne látszódjon a tükörben. Végül odébb helyeztük Head Sixet és Baltar magát borotválta, de fenomenális rendezés és kameramunka volt így is. 

Ron felesége szerette volna meghálálni egy nő segítségét az írósztrájkban azzal, hogy felhozta őket a stúdióba. A nő hozta a férjét és egy munkatársát is. Ron akarta őket körbevezetni, de a Caprica forgatásán ragadt, így beugrottam helyette. Miközben aláírták a titoktartási szerződést, az egyik alkalmazottunk hallotta, hogy miattam aggodalmaskodnak. Remélték ugyanis, hogy nem ismerem föl, hogy ők a Television Without Pity írói, akik azzal bíráltak, hogy nőgyűlölő pöcs vagyok, aki a karaktereken keresztül éli ki a saját beteges szexuális fantáziáit (ui. mégis, ki nem?). Akartam mondani valamit, de annyira izgatottak és hálásak voltak, hogy ott lehettek, hogy nem akartam elrontani az élményüket ezzel, így inkább a nyelvembe haraptam. Keményen.

Végül is kedvesek voltak, bár legeslegelőször a hulladéktárolónkat akarták megnézni. Mikor a stúdióba értünk, Eddie épp Ellen és Tigh jelenetét forgatta, amiből nyilvánvaló volt, hogy ő az utolsó cylon. A szemem sarkából láttam a pillantásukon a teljes döbbenetet. Nemcsak a titkot tartották meg kilenc hónapig, de megígérték, hogy a látogatásukról se tesznek említést a fináléig, ami még keményebb lehet. A legszebb, hogy küldtek nekem megkapó köszönő-kártyákat, aztán tovább ócsáróltak a TWOP-on. 

Mintha Angelit láttam volna a hangárban, de lehet, hogy csak kivetítettem.

Angeli: Beszélő szerepem volt [mint Baltar szektájának tagja], amit sajnos ki kellett vágni. A jelenetem során egyszer Steve McNutt operatőr kiabálva eltoloncolt, mert rágóztam, amiről az emberiség nem sokkal a cylon háború előtt szokott le. 

A Galactica pusztulása

Még nyolcvanegyet kell aludni a Battlestar Galactica folytatásáig. Ezzel túl vagyunk a hét hónapos szünet felén.

Az Entertainment Weekly közzétett egy listát huszonnégy közutálatnak örvendő karakterrel, és amellett, hogy például a Hősök fél stábja helyet kapott rajta, jutott egy pozíció Lee Adamának is. A legszebb az egészben az, hogy Apollóval a BSG írói is bevallottan csak szenvedtek a negyedik évadig, mégis simán kidolgozottabb és konzisztensebb karakter, mint egy sor másik produkció főhősei, csak hát neki egy eleve erős mezőnnyel nem sikerült megbirkóznia. Az io9 érvelése mindenesetre helytállóbb a témában, mint az EW-é.

A BSG vendég- és főszereplői egyre inkább szétszélednek: Michelle Forbes (Cain admirális) a True Bloodban kapott szerepet, Lucy Lawless (Number Three) a Xena után az L című sorozatban alakíthat leszbikus nőt, Aaron Douglas egy kanadai sorozatban, a The Bridge-ben fog játszani, az egykori Crashdown, azaz Sam Witwer most látható a Smallville-ben Doomsday szerepében (nem tudom, hogy hívják az úriembert a magyar képregényekben), Callum Keith Rennie (Leoben) a Kaliforgiában tűnt fel mostanában, Katee Sackhoff pedig egy epizódszerepet játszik majd az Esküdt ellenségekben, még mielőtt képernyőre kerülne a Lost and Found című sorozata, amelyben Brian Cox lesz a partnere. 

Nemcsak a színészek, az író-producerek is sávot váltanak, és eddig senki sem panaszkodhat az új munkahelyére: Mark Verheiden a Hősök új fejezetében próbálja meg (remélhetőleg) emelni a színvonalat, David Weddle és Bradley Thompson a Helyszínelőkben fog (immár) Laurence Fishburne-nek cool szövegeket írni, Michael Taylor egyelőre valószínűleg abban bízik, hogy beindítják a Virtuality című produkcióját, Jane Espenson, aki pedig nemrégiben kijelentette, hogy tökéletesen boldoggá tenné, ha élete hátralevő részében csak Joss Whedonnak és Ron Moore-nak kéne dolgoznia, átvándorolt a Dollhouse stábjába, hogy ezt igazolja is. Michael Angeli vár még az ajánlatra, de nem bánnám, ha az mondjuk a Caprica írói műhelyében szólna egy pozícióra.

A következő videót a szokásommal ellentétben muszáj volt ide beágyaznom, mert látni kell. A bejegyzés címében sugalltakkal ellentétben nem élményrontó, alig fél perces, és keveset is mutat, mégis, valahol nagyon megrendítő. A Battlestar Galactica valódi utolsó pillanatai ezek, azé a pusztulásé, amely sokkal véglegesebb, mint bármi, amit a sorozatban ábrázolni lehet. Egy tévétörténeti fejezet, egy korszak lezárulása, bármilyen rövid és semmitmondó is legyen ez a kis képsor. Bízom benne, hogy még kerül fel ilyesmi a YouTube-ra, aztán pedig a DVD-extrák között is helyet kapnak majd a hasonló felvételek, de elsőnek ez is megteszi:

A Galactica pusztulása

Még nyolcvanegyet kell aludni a Battlestar Galactica folytatásáig. Ezzel túl vagyunk a hét hónapos szünet felén.

Az Entertainment Weekly közzétett egy listát huszonnégy közutálatnak örvendő karakterrel, és amellett, hogy például a Hősök fél stábja helyet kapott rajta, jutott egy pozíció Lee Adamának is. A legszebb az egészben az, hogy Apollóval a BSG írói is bevallottan csak szenvedtek a negyedik évadig, mégis simán kidolgozottabb és konzisztensebb karakter, mint egy sor másik produkció főhősei, csak hát neki egy eleve erős mezőnnyel nem sikerült megbirkóznia. Az io9 érvelése mindenesetre helytállóbb a témában, mint az EW-é.

A BSG vendég- és főszereplői egyre inkább szétszélednek: Michelle Forbes (Cain admirális) a True Bloodban kapott szerepet, Lucy Lawless (Number Three) a Xena után az L című sorozatban alakíthat leszbikus nőt, Aaron Douglas egy kanadai sorozatban, a The Bridge-ben fog játszani, az egykori Crashdown, azaz Sam Witwer most látható a Smallville-ben Doomsday szerepében (nem tudom, hogy hívják az úriembert a magyar képregényekben), Callum Keith Rennie (Leoben) a Kaliforgiában tűnt fel mostanában, Katee Sackhoff pedig egy epizódszerepet játszik majd az Esküdt ellenségekben, még mielőtt képernyőre kerülne a Lost and Found című sorozata, amelyben Brian Cox lesz a partnere. 

Nemcsak a színészek, az író-producerek is sávot váltanak, és eddig senki sem panaszkodhat az új munkahelyére: Mark Verheiden a Hősök új fejezetében próbálja meg (remélhetőleg) emelni a színvonalat, David Weddle és Bradley Thompson a Helyszínelőkben fog (immár) Laurence Fishburne-nek cool szövegeket írni, Michael Taylor egyelőre valószínűleg abban bízik, hogy beindítják a Virtuality című produkcióját, Jane Espenson, aki pedig nemrégiben kijelentette, hogy tökéletesen boldoggá tenné, ha élete hátralevő részében csak Joss Whedonnak és Ron Moore-nak kéne dolgoznia, átvándorolt a Dollhouse stábjába, hogy ezt igazolja is. Michael Angeli vár még az ajánlatra, de nem bánnám, ha az mondjuk a Caprica írói műhelyében szólna egy pozícióra.

A következő videót a szokásommal ellentétben muszáj volt ide beágyaznom, mert látni kell. A bejegyzés címében sugalltakkal ellentétben nem élményrontó, alig fél perces, és keveset is mutat, mégis, valahol nagyon megrendítő. A Battlestar Galactica valódi utolsó pillanatai ezek, azé a pusztulásé, amely sokkal véglegesebb, mint bármi, amit a sorozatban ábrázolni lehet. Egy tévétörténeti fejezet, egy korszak lezárulása, bármilyen rövid és semmitmondó is legyen ez a kis képsor. Bízom benne, hogy még kerül fel ilyesmi a YouTube-ra, aztán pedig a DVD-extrák között is helyet kapnak majd a hasonló felvételek, de elsőnek ez is megteszi:

Honnan szedik az ötleteiket az Emmyre jelölt írók?

Ezt a kérdést tette föl a Variety a legnagyobb tévés díj idei versenyzőinek, és a válaszuk nem volt túl meglepő: az orvosos sorozat orvosoktól, az ügyvédes ügyvédektől, a sci-fi meg… nos, westernekből. Legalábbis Michael Angeli, aki a Six of One-nal száll be a ringbe a The Wire, a Damages és a Mad Men írói ellen, azt állítja, hogy tudományos kutatást sose végzett a forgatókönyveihez, arra vannak szakembereik, így ő inkább a klasszikus irodalomhoz, a westernekhez és a történelemhez fordul. Így például a harmadik évad végének megírásakor alaposan tanulmányozták Szaddam Husszein tárgyalásának átiratát.

"Those have struggles of obsession, survival and possession, which we feel is what the show is really about," Angeli says.

"If we go to the Bible, a Western or the transcripts of the trial for Saddam Hussein — which we did at the end of season three — we can look for cultural differences, questions of race, gender, class, conspicuous consumption and sex," he adds. "We like to touch on the idea of what it means to be human."

Az Emmy-díjakat szeptember 21-én osztják ki, és Angelinek többek közt a Mad Men három epizódjával, valamint a Wire atyaúristenével, David Simonnal is meg kell mérkőznie, úgyhogy leginkább egy dicsőséges alulmaradásra számíthatunk.

Az Entertainment Weeklyt azért (is) lehet szeretni, mert majdnem olyan jó listákat raknak össze, mint a Cracked.com, most például az elmúlt huszonöt év huszonöt legjobb sci-fijét válogatták össze. A résztvevőkkel igen, a sorrenddel nem feltétlenül lehet egyetérteni, engem mindenesetre már az is elégedettséggel tölt el, hogy a Battlestar Galactica valami kilenc helyet vert a Lostra, és a második helyen futott be. 

Bizonyos embereknek olyan sok idejük van, hogy cylon mintára unikornisokat, nyulakat és macskákat gyártanak, aztán ezt föl is rakják az internetre, hadd lássák mások is. Nem is ezzel van a baj, hanem hogy az elsőt az úriember a saját esküvőjére készített a nejének.

Az Eureka-nézőknek örömhír, hogy megjelent a sorozat Bear McCreary által szerzett zenéje CD-n. Mielőtt pofára esnének a szerző BSG-n nevelkedett fanjai, szólok, hogy valami egészen más matériára kell számítaniuk, amit McCreary bluegrass-szerűnek nevezett. Én Béla Fleck miatt megvagyok a műfajjal, úgyhogy valószínűleg belehallgatok azért a lemezbe, ha elém keveredik. 

Honnan szedik az ötleteiket az Emmyre jelölt írók?

Ezt a kérdést tette föl a Variety a legnagyobb tévés díj idei versenyzőinek, és a válaszuk nem volt túl meglepő: az orvosos sorozat orvosoktól, az ügyvédes ügyvédektől, a sci-fi meg… nos, westernekből. Legalábbis Michael Angeli, aki a Six of One-nal száll be a ringbe a The Wire, a Damages és a Mad Men írói ellen, azt állítja, hogy tudományos kutatást sose végzett a forgatókönyveihez, arra vannak szakembereik, így ő inkább a klasszikus irodalomhoz, a westernekhez és a történelemhez fordul. Így például a harmadik évad végének megírásakor alaposan tanulmányozták Szaddam Husszein tárgyalásának átiratát.

"Those have struggles of obsession, survival and possession, which we feel is what the show is really about," Angeli says.

"If
we go to the Bible, a Western or the transcripts of the trial for
Saddam Hussein — which we did at the end of season three — we can
look for cultural differences, questions of race, gender, class,
conspicuous consumption and sex," he adds. "We like to touch on the
idea of what it means to be human."

Az Emmy-díjakat szeptember 21-én osztják ki, és Angelinek többek közt a Mad Men három epizódjával, valamint a Wire atyaúristenével, David Simonnal is meg kell mérkőznie, úgyhogy leginkább egy dicsőséges alulmaradásra számíthatunk.

Az Entertainment Weeklyt azért (is) lehet szeretni, mert majdnem olyan jó listákat raknak össze, mint a Cracked.com, most például az elmúlt huszonöt év huszonöt legjobb sci-fijét válogatták össze. A résztvevőkkel igen, a sorrenddel nem feltétlenül lehet egyetérteni, engem mindenesetre már az is elégedettséggel tölt el, hogy a Battlestar Galactica valami kilenc helyet vert a Lostra, és a második helyen futott be. 

Bizonyos embereknek olyan sok idejük van, hogy cylon mintára unikornisokat, nyulakat és macskákat gyártanak, aztán ezt föl is rakják az internetre, hadd lássák mások is. Nem is ezzel van a baj, hanem hogy az elsőt az úriember a saját esküvőjére készített a nejének.

Az Eureka-nézőknek örömhír, hogy megjelent a sorozat Bear McCreary által szerzett zenéje CD-n. Mielőtt pofára esnének a szerző BSG-n nevelkedett fanjai, szólok, hogy valami egészen más matériára kell számítaniuk, amit McCreary bluegrass-szerűnek nevezett. Én Béla Fleck miatt megvagyok a műfajjal, úgyhogy valószínűleg belehallgatok azért a lemezbe, ha elém keveredik. 

A lélekbúvár Angeli

Az évad elején kigondoltam, hogy milyen jó lenne, ha
minden héten tudnék írni a következő epizód írójáról egy kis
ismertetőt. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, ezt nem sikerült
megvalósítanom, pedig igazán nem lett volna nehéz dolgom azzal a négy
emberrel, aki szóba jöhetett volna, tekintve, hogy a Bradley&David párost már letudtam, Kevin Fahey-ről pedig nem tudtam volna mit írni.

A Guess What's Coming to Dinner írójával, a Battlestar Galactica legellentmondásosabb alkotójával, Michael Angelivel azonban most készített interjút a Galactica Sitrep csapata, ami jó alkalmat adott nekem arra, hogy legalább őt bemutassam,
ezzel is árnyalva a forgatókönyveiről kialakult képet a nézőkben, mind
visszamenőleg, mint a jövőre nézve.

A WGA
előírja a sorozatok számára, hogy minden évben meghatározott számú
forgatókönyvet külsős írónak kell kiadni, így került a Battlestar Galacticához annak
idején Michael Angeli is, aki korábban dolgozott már együtt David Eickkel és Ron Moore-ral külön-külön. 2004-ben még szabadúszóként letette az asztalra a Six Degrees of Separationt, két évvel később pedig végleg csatlakozott a stábhoz. Azóta co-executive producerként tevékenykedik, ami több beleszólást és egy állandó ülőhelyet jelent számára az írók dolgozószobájában.


"No more Mr. Nice Gaius!" – Angeli emlékezetes mondatainak egyike

A negyvenhat éves férfi pszichológiából és angolból szerezte az alapdiplomáját, kreatív irodalomból pedig a mesterfokozatát, a WGA-tagsága előtt pedig újságírással kereste a kenyerét. Dolgozott a Playboynak és a Cosmopolitannek is, és hamar kétes hírnévre tett szert a nem épp feminista beállítottságú cikkeivel.

Személyes ismerőse a 4400 alkotóinak, René Echevarriának és Ira Behrnek, akiken keresztül Ron Moore-t is megismerte, lévén mindhárman régi Star Trek-es kollégák. Ira Behrt sokuk keresztapjának tartja, akinek a támogatása sok ajtót meg tud nyitni egy író előtt. Későbbi munkaadójával először a Touching Evil című sorozatban dolgozott együtt, ahol épp fordított volt a felállás, Angeli volt állandó tagja a stábnak, és neki kellett segítenie az egy epizódra beugró Ron Moore-t, amitől kényelmetlenül is érezte magát, ismerve a kollégája képességeit.


Egyike Angeli több perces dialógusainak, amelyben a színészek a szart is kijátsszák magukból

Csak jókat tud mondani a Battlestar Galactica írói dolgozószobájáról, ahol mindenki ért mindenhez egy kicsit, és nincs köztük versengés vagy szakterületek szerinti munkamegosztás és egyéb megkülönböztetés. Michael Taylor hisztérikus. Mark Verheiden rendszert csinált abból, hogy azelőtt öt perccel dobjon be valami óriási ötletet, hogy mindenki feladná. David Weddle-nél és Bradley Thompsonnál különbözőbb embereket nem is ismer, ők mégis egész életükben együtt dolgoztak. Jane Espensonnak a tánctudását dicsérte, amit nem értek. És Ron
Moore úgy tudja diktálni sztori tempóját, hogy bármelyiküket pillanatok
alatt helyrerázza és magával ragadja. Szerinte nagyon ritkán
találkozni ilyen hatékonyan együttműködő csapattal a televíziózásban.

Az első írói kreditje a társproduceri tevékenykedése óta az A Measure of Salvation volt, melyet a The Woman King követett, amelyek bevallottan nem tartoznak Ron Moore kedvenc részei közé, és amelyekkel sok rajongó örök haragját sikerült kivívnia, miután mindkettőben piedesztálra emelte Helo karakterét. A következő munkája azonban éppenséggel sokak kedvence lett, miután neki jutott a megtisztelő feladat, hogy a The Son Also Risesben bemutassa Romo Lampkin figuráját. Teljesen szabad kezet kapott az ügyvéd kidolgozásában, a cél az volt, hogy feledtetni lehessen a Starbuck hiányát, és meg tudják győzni a nézőket, hogy ez az alak igenis képes megvédeni Gaius Baltart a tárgyaláson.


Angeli személyes kedvence a Son Also Risesból

Angeli szinte állandóan napszemüveget hord, ha süt a nap,
ha nem, ha kint van, ha bent, ezért evidens volt, hogy ezt a
tulajdonságát örökölje a "gyermeke" is, majd ehhez hozzárakta azt a
macskát, akit rajta kívül mindenki utált a forgatáson, megfűszerezte a
kleptomániával, és kész is volt az egyik legfurcsább és legérdekesebb
karakter, aki valaha is a Galactica fedélzetére tette a lábát. A Lampkin szájába adott mondatok és az epizód intelligens dialógusai sokakat meggyőztek Michael Angeli tehetségéről és igazi erősségéről.

A jól megírt párbeszédek azóta is az ő védjegyét képezik, nem véletlenül kapta idén a Six of One-t sem, és nyilván továbbviszi ezt a tudományát a Guess What's Coming to Dinnerben, majd a Blood on the Scalesben
is, amelynek a forgatását néhány héttel ezelőtt fejezték be. A most
pénteki epizódjáról csak annyit árult el, hogy megismerhetünk egy új
női pilótát, és nagy leleplezésre számíthatunk az első negyed órában.

Nem tartja magát nagy internetezőnek, Verheidennel,
Moore-ral és Espensonnal ellentétben nem is gondolkodik saját blogon, a
rajongói közösség is eléggé hidegen hagyja. Egyéb munkáit láthatjuk a
Monk című sorozatban vagy a Médiumban, korábban pedig a James Cameron
nevével fémjelzett Sötét angyalban találkozhattunk vele. Most, hogy a
Battlestar Galactica forgatása nemsokára befejeződik, két dolog fog
számára hiányozni: Ron Moore és Ron Moore. Valamikor a jövőben pedig
meg fogja írni a maga Hunter S. Thompson-szerű memoárjait kalandos
újságírói életéről. Persze szigorúan zenehallgatás közben, ugyanis anélkül képtelen egy sort is írni.

A lélekbúvár Angeli

Az évad elején kigondoltam, hogy milyen jó lenne, ha minden héten tudnék írni a következő epizód írójáról egy kis ismertetőt. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, ezt nem sikerült megvalósítanom, pedig igazán nem lett volna nehéz dolgom azzal a négy emberrel, aki szóba jöhetett volna, tekintve, hogy a Bradley&David párost már letudtam, Kevin Fahey-ről pedig nem tudtam volna mit írni.

A Guess What's Coming to Dinner írójával, a Battlestar Galactica legellentmondásosabb alkotójával, Michael Angelivel azonban most készített interjút a Galactica Sitrep csapata, ami jó alkalmat adott nekem arra, hogy legalább őt bemutassam, ezzel is árnyalva a forgatókönyveiről kialakult képet a nézőkben, mind visszamenőleg, mint a jövőre nézve.

A WGA előírja a sorozatok számára, hogy minden évben meghatározott számú forgatókönyvet külsős írónak kell kiadni, így került a Battlestar Galacticához annak idején Michael Angeli is, aki korábban dolgozott már együtt David Eickkel és Ron Moore-ral külön-külön. 2004-ben még szabadúszóként letette az asztalra a Six Degrees of Separationt, két évvel később pedig végleg csatlakozott a stábhoz. Azóta co-executive producerként tevékenykedik, ami több beleszólást és egy állandó ülőhelyet jelent számára az írók dolgozószobájában.


"No more Mr. Nice Gaius!" – Angeli emlékezetes mondatainak egyike

A negyvenhat éves férfi pszichológiából és angolból szerezte az alapdiplomáját, kreatív irodalomból pedig a mesterfokozatát, a WGA-tagsága előtt pedig újságírással kereste a kenyerét. Dolgozott a Playboynak és a Cosmopolitannek is, és hamar kétes hírnévre tett szert a nem épp feminista beállítottságú cikkeivel.

Személyes ismerőse a 4400 alkotóinak, René Echevarriának és Ira Behrnek, akiken keresztül Ron Moore-t is megismerte, lévén mindhárman régi Star Trek-es kollégák. Ira Behrt sokuk keresztapjának tartja, akinek a támogatása sok ajtót meg tud nyitni egy író előtt. Későbbi munkaadójával először a Touching Evil című sorozatban dolgozott együtt, ahol épp fordított volt a felállás, Angeli volt állandó tagja a stábnak, és neki kellett segítenie az egy epizódra beugró Ron Moore-t, amitől kényelmetlenül is érezte magát, ismerve a kollégája képességeit.


Egyike Angeli több perces dialógusainak, amelyben a színészek a szart is kijátsszák magukból

Csak jókat tud mondani a Battlestar Galactica írói dolgozószobájáról, ahol mindenki ért mindenhez egy kicsit, és nincs köztük versengés vagy szakterületek szerinti munkamegosztás és egyéb megkülönböztetés. Michael Taylor hisztérikus. Mark Verheiden rendszert csinált abból, hogy azelőtt öt perccel dobjon be valami óriási ötletet, hogy mindenki feladná. David Weddle-nél és Bradley Thompsonnál különbözőbb embereket nem is ismer, ők mégis egész életükben együtt dolgoztak. Jane Espensonnak a tánctudását dicsérte, amit nem értek. És Ron Moore úgy tudja diktálni sztori tempóját, hogy bármelyiküket pillanatok alatt helyrerázza és magával ragadja. Szerinte nagyon ritkán találkozni ilyen hatékonyan együttműködő csapattal a televíziózásban.

Az első írói kreditje a társproduceri tevékenykedése óta az A Measure of Salvation volt, melyet a The Woman King követett, amelyek bevallottan nem tartoznak Ron Moore kedvenc részei közé, és amelyekkel sok rajongó örök haragját sikerült kivívnia, miután mindkettőben piedesztálra emelte Helo karakterét. A következő munkája azonban éppenséggel sokak kedvence lett, miután neki jutott a megtisztelő feladat, hogy a The Son Also Risesben bemutassa Romo Lampkin figuráját. Teljesen szabad kezet kapott az ügyvéd kidolgozásában, a cél az volt, hogy feledtetni lehessen a Starbuck hiányát, és meg tudják győzni a nézőket, hogy ez az alak igenis képes megvédeni Gaius Baltart a tárgyaláson.


Angeli személyes kedvence a Son Also Risesból

Angeli szinte állandóan napszemüveget hord, ha süt a nap, ha nem, ha kint van, ha bent, ezért evidens volt, hogy ezt a tulajdonságát örökölje a "gyermeke" is, majd ehhez hozzárakta azt a macskát, akit rajta kívül mindenki utált a forgatáson, megfűszerezte a kleptomániával, és kész is volt az egyik legfurcsább és legérdekesebb karakter, aki valaha is a Galactica fedélzetére tette a lábát. A Lampkin szájába adott mondatok és az epizód intelligens dialógusai sokakat meggyőztek Michael Angeli tehetségéről és igazi erősségéről.

A jól megírt párbeszédek azóta is az ő védjegyét képezik, nem véletlenül kapta idén a Six of One-t sem, és nyilván továbbviszi ezt a tudományát a Guess What's Coming to Dinnerben, majd a Blood on the Scalesben is, amelynek a forgatását néhány héttel ezelőtt fejezték be. A most pénteki epizódjáról csak annyit árult el, hogy megismerhetünk egy új női pilótát, és nagy leleplezésre számíthatunk az első negyed órában.

Nem tartja magát nagy internetezőnek, Verheidennel, Moore-ral és Espensonnal ellentétben nem is gondolkodik saját blogon, a rajongói közösség is eléggé hidegen hagyja. Egyéb munkáit láthatjuk a Monk című sorozatban vagy a Médiumban, korábban pedig a James Cameron nevével fémjelzett Sötét angyalban találkozhattunk vele. Most, hogy a Battlestar Galactica forgatása nemsokára befejeződik, két dolog fog számára hiányozni: Ron Moore és Ron Moore. Valamikor a jövőben pedig meg fogja írni a maga Hunter S. Thompson-szerű memoárjait kalandos újságírói életéről. Persze szigorúan zenehallgatás közben, ugyanis anélkül képtelen egy sort is írni.