Month: January 2009

Az újságíró Alan Sepinwall, aki általában az internet legkiemelkedőbb
kritikáit írja a Battlestarról, a Kemény zsarukról, akármiről, bő fél
éve készített egy interjút Ronald D. Moore-ral, csak elfelejtette
leközölni a rovatában. A BSG4.5 közelségére és az addig lezajló
sajtókörútra való tekintettel leporolta ezt a terjedelmes és alapos beszélgetést, amely
nekem annyira tetszett, hogy egy az egyben lefordítottam. Rettentő
informatív, nagyon sok mindent először hallunk a sorozattal
kapcsolatban a showrunner szájából, és Moore keményen odamond a konkurenciának, valamint az Emmy-díjakat kiosztó tévés akadémiának is. Hallunk néhány új és megnyugtató dolgot a Capricáról is, Sepinwall pedig a végén rákérdez jóformán az összes olyan kérdésre, amely megválaszolásra vár a
Battlestar hátralevő epizódjaiban. A producer egyetlen spoilert sem
enged meg magának, de felkészít minket az elkövetkezőkre. Ez az interjú
szerintem minden rajongónak kötelező anyag, aki eredeti nyelven szeretné elolvasni, az látogasson el a Star-Ledger rovatába, a tovább mögött pedig a magyar változat található. Az utolsó hat kérdést kihagytam, mert lényegében a The Planről szólnak, amiről azóta már sokkal többet megtudtunk.

Magyarázza el nekem a
Caprica narratíváját és témaválasztását. A Galacticát szereti a hetvenes évek
háborús és politikai filmjeihez hasonlítani. A Caprica mire fog majd
emlékeztetni?

Nehéz megmondani. Régebben mindig azt mondtam, hogy ez "a
Dallas sci-fi kiadásban". De ha jobban belemélyedünk, akkor látjuk, hogy nem
így van. Annyira más a tónusa és a stílusa, mint amit a Battlestarban
csináltunk. Ha úgy nézné meg valaki, hogy nem látta az elődjét, és nem tudná,
mi közöttük az összekötő kapocs, észre sem venné, hogy ezek egy családba
tartoznak. Nagyon eltérő a stílusuk. Ez egy erősen politikai színezetű
karakterdráma, számos vallási kérdéssel fűszerezve. Terrorizmus,
terroristatámadások, vallási nézeteltérések dúlnak… A Galacticában a több- és
az egyistenhit harcáról beszéltünk, itt ezek az ideológiák épp csak kezdenek
beszivárogni.

Az
előzménytörténetekkel trükkösen kell bánni, különösen, amikor az egyik karakter
a másik show-ból származik, és rengeteg dolognak, amit tudunk róla, megfelelőképpen
kell alakulnia. Miért döntött mégis úgy, hogy az univerzum múltjából akar
elmesélni egy darabot?

Tudtam, hogy a Battlestar Galactica egy ponttal fog
befejeződni a mondat végén. Utána már nem tudtam elképzelni további érdekes
történeteket, amelyeknek bármi közük is lett volna a sorozat mondanivalójához.
A háttértörténetünk azonban elég gazdag volt ahhoz, hogy vele foglalkozzunk.
Persze teremthettünk volna egy újabb battlestart, vagy visszamehettünk volna az
első cylon háborúba, de ezzel csak önmagunkat ismételtük volna. Remi Aubuchon a
Battlestartól teljesen függetlenül beállított a stúdióba egy ötlettel
robotokról, mesterséges intelligenciáról és az élet megteremtéséről. Mikor
beszélgetni kezdtünk, megtetszett annak a lehetősége, hogy csinálhatunk egy
sci-fi sorozatot, ami egy bolygón játszódik, hiányzik belőle az akció és a
kaland, és még karakterközpontúbb, mint a Battlestar maga. Itt tényleg a
karaktereken áll vagy bukik a történet, hiszen nem támadhatnak a cylonok minden
héten. Fenn lehet tartani ilyen
körülmények között egy tudományos-fantasztikus show-t? Ez keltette föl az
érdeklődésemet.

Hogy az ördög
ügyvédjét játsszam, az űrcsata akkor is egyike azoknak a motívumoknak, amihez a
sci-fi rajongói hozzá vannak szokva, legalábbis az első Star Wars óta.
Gondolja, hogy Capricát mégis hajlandóak lesznek megnézni?

Fogalmam sincs. A science fiction, mint olyan, egy nagyon
elmés és intellektuális műfaj. A regények képviselik a legszélesebb skálát:
találkozunk akció- és kalandközpontú sztorikkal, de aztán ott vannak a nagyon
is beszédes, kifinomult művek. Aki a műfajnak általában véve a rajongója, az
szerintem szeretni fogja a Caprica ízét is. Érdekes módon ez talán képes lesz a
női tévénézőket is megragadni. A Galacticának mindig is nagyobb volt a
nézettsége a férfiak körében az akció és a hardverelemek miatt, és úgy
gondoljuk, a karakterekkel több nőt tudunk majd bevonni.

Befoltoznak néhány
lyukat Adama életrajzában?

Nem nagyon. William Adama egy fiatal fiú lesz. Egyáltalán
nem központi alakja a történetnek. Ez inkább az apjáról fog szólni, nem Willy!
– Willy! – lesz a nap hőse. Semmi értelme annak, hogy William Adama, a Battlestar
embere ott volt, amikor a cylonok
megszülettek.

Mióta csak
felfedtétek a négy utolsó cylont, a nézőket roppantul izgatja a műbőrök
eredettörténete. Mennyit fogunk erről megtudni a Galactica utolsó epizódjaiban,
és mennyit az új sorozatban?

Főleg a Galacticában derül ezekre a dolgokra fény. Nem
hiszem, hogy a Galacticában felállított kirakósjátéknak olyan sok darabkáját
tartogatnánk a Capricára. A Galacticában feltett kérdések többségére a
Galacticában is kapunk választ. Mi csak annyit mondtunk, hogy "a cylonokat az
ember teremtette, és ők az uraik ellen fordultak". Ezt fogjuk elmesélni.

A Star Wars
prequeleknek számtalan hibájuk volt, de az egyik legnagyobb az volt, hogy
tudtuk, hogy egy fix pont felé tartunk, ahol Anakin átáll a sötét oldalra, a
Köztársaság összeomlik, stb. Hogyan mesélik el a cylonok megteremtésének
történetét, amikor tudjuk, hogy mi fog történni velük? Lesz egy csomó jelenet, amelyikben egy fickó
azt mondja, hogy "Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?", a haverja meg
erősködik, hogy "Persze, mégis mi rossz történhet?"

Azt hiszem, ez tényleg jó trükkös kérdés. Azért szerintem
vannak fontos különbségek. Nem karakterek előre meghatározott csoportját
követjük végig az eseményeken. Egyedül Willy lesz majd itt a másik sorozatból,
és ő is kisgyerekként. Számunkra ez olyan, mintha történelmi filmet
készítenénk. A Második Világháborúról is tudja mindenki, hogy a nácik végül
vesztettek, a Polgárháborút meg Észak nyerte meg, mégis jó történeteket tudnak
elmesélni ezekből a korszakokból. Az, hogy tudjuk, mindez hova fog vezetni,
csak hozzátesz egy újabb réteget a félelmeinkhez. Az eseményeknek van némi
hordereje, hiszen a Caprica pusztulásra van ítélve. Jelenleg a sorozat nyitó
szövege az, hogy "Caprica, 51 évvel a bukás előtt". Már a legelején megmondjuk,
hogy ezeknek az embereknek befellegzett. Bizonyos értelemben a saját hasznunkra
fordítjuk azt, hogy a néző tudja, hogy fog mindez véget érni.

A Galacticával
kapcsolatban, mióta van tisztában azzal, hogy hogyan fog befejeződni az a
sorozat?

Általánosságokban véve úgy másfél éve [mostantól számítva
már két éve – a ford.], úgy a harmadik évad közepénél feltettem a kérdést, "Mik
a befejezés körvonalai? Mi fog történni a sorozat végén, és mi lesz, amikor
találkoznak akárkivel, akivel találkozniuk kell? Ahogy belemélyedtünk a
harmadik évadba, egyre komolyabban gondolkodni kezdtem rajta, és tavaly nyáron,
majdnem egy éve, összegyűltünk az írókkal a Tahoe-tónál, és megbeszéltük, hogy
"Ez lesz a vége". Csakhogy egy csomó részlet nem illett a helyére, amíg le nem
ültem a számítógépem elé, és el nem kezdtem írni a forgatókönyvet. Akkor
felismertem végre, hogy pontosan hogyan fognak az egyes karakterek számára lehullani
a kártyalapok.

Érdekesnek találom
azt, hogy a Lost [Carlton] Cuse-a és
[Damon] Lindelofja mindig is azt állították, hogy van egy átfogó tervük, és
tudják, hova tart mindez, a rajongótábor időnként mégis szkeptikus volt, és
elintézték egy "Na perszé"-vel. Ugyanakkor ön mindig is nyíltan beszélt arról,
hogy mennyire könnyedén dobálnak be ötleteket, hogy később legyen mit
kibogozniuk, az emberek ennek ellenére pedig azt feltételezik, hogy van egy
nagy, koherens terv a Galactica körül. Hogyan csinálja, hogy úgy tűnjön, mintha
létezne ez a "terv"?

Számomra ez maga a munka. Az a feladatom, hogy útközben úgy találjam
ki a sztori folyását, hogy az gördülékenynek tűnjön, és legyen is értelme.
Remélhetőleg, ha jól végeztem a dolgomat, akkor a sztori végeztével, amikor az
emberek megnézik a teljes szériát DVD-n, akkor az egységes narratívának fog
tűnni – azok a dolgok pedig, amiket csak úgy feldobtunk anélkül, hogy tudnánk,
mikor fognak kifizetődni, visszanézve a helyükre illeszkednek majd. Olyan volt
ez, mint egy hatalmas vászonra festeni: nem tudjuk, hogyan fog kinézni végül a
kész mű, de amikor befejezzük, egy egységes víziónak kell tűnnie, aminek van is
értelme.

Szóval, mondjuk,
amikor eldöntötték, ki legyen az utolsó négy cylon, mennyire gondolták át
alaposan a dolgokat a Crossroads előtt, és mi mindenre mondták azt, hogy "majd
a szezonok közti szünetben kitaláljuk"?

Az ihlet, hogy egyáltalán felfedjük őket, szó szerint egy
ihlet volt. Az évad fináléja miatt gyűltünk össze az írói műhelyben, tudván
tudva, hogy Baltar felmentésével akarjuk zárni az epizódot. Az írók kigondolták
a cselekményt és a befejezést, majd elém tárták azt. Engem azonban gyötört egy
érzés, hogy ez nem lesz elég nagymérvű, nem érhet fel az egyéves ugráshoz vagy
Adama lelövéséhez. Így aztán szó szerint ott helyben kitaláltam és bedobtam,
hogy "Mi lenne, ha négy karakterünk a hajó négy különböző részéről
összetalálkozna egy teremben, és annyit mondanának, hogy »Édes Istenem, cylonok
vagyunk«? Egyet meg meghagynánk a következő évadra." Erre mindenki megrémült,
de tudtam, hogy jól döntök. Úgyhogy ott ültünk pár órát, és megbeszéltük, ki
lehetne az a négy. Érdekes módon nem volt olyan nehéz kiszűrni, hogy kik
esetében volt ennek a legtöbb értelme, és ki vitte volna előre legjobban a
cselekményt.

Amióta felfedték
őket, azon jár az eszem, hogy milyen elképesztő szerencsesorozat kellett ahhoz,
hogy ezek négyen túléljenek mindent, ami eddig történt. Megúszták a népirtást,
Andersnek még a Capricán is sikerült kihúznia, és mindnyájan átvészelték az
új-capricai időket is az ellenállás vezetőiként. Ez csak a véletlennek
köszönhető?

Ez a téma ugyanilyen konkrétan elő fog kerülni az új évad
végén. A sorozat egészét nézve is állandóan felmerül a kérdés, hogy mindez csak
véletlen, vagy van az egésznek valami jelentősége? Ez a félig üres vagy félig
teli pohár kérdése. Adama keményvonalas világi nézeteket vall mindenről, míg
sok karakter csodákat lát a dolgokban, mi, a közönség, pedig rengeteg olyat
láttunk, amit racionálisan nem lehet megmagyarázni. Hogy ez a négy hogyan élte
túl idáig – egyáltalán hogyan élte túl idáig bárki? –, azt végül meg fogja
válaszolni a show.

Megnézte más
sorozatok fináléit is, hogy ötleteket gyűjtsön?

Nem néztem újra semmit ennek a kapcsán. Vannak persze olyan
finálék, amik erőteljesek voltak, és amelyeket nem felejtek el. A M*A*S*H
befejezésére emlékszem. A Seinfeld fináléja számomra nagyon emlékezetes volt. A
Maffiózók befejezése nem volt olyan rég, és sokkoló volt, mindenki arról
beszélt, és irigykedtem, hogy nem én találtam ki.

Akkor az emberek önt,
és nem David Chase-t gyűlölték volna.

Pontosan. Élveztem volna. Az az ember egy zseni.
Valószínűleg a legjobb finálé, amit valaha láttam, és ami ihletet is adott, még
ha nem is néztem újra, a Larry Sanders Show befejezése volt. A sorozat rajongói
számára nagyon kielégítő volt, hogy nemcsak a show, hanem a show-n belüli show
is véget ért. A karakter távozni készült, a karakterek tudták, hogy a közeleg a
befejezés, így nagyon érzelmesre sikerült, ahogy arról beszélgettek, hogy mi
minden is lehetett volna belőlük. Igazi jutalom volt az elhivatott nézők
számára. Én is ugyanebben a szellemben álltam hozzá a finálémnak.

Néhány színész azt
nyilatkozta, hogy a sztrájk kezdetén azt hitték, a Revelations lesz az utolsó,
amit leforgathattak. Így nézve van benne valami, amitől a Maffiózókhoz hasonló
lehetett volna az a befejezés.

Annak idején beszéltünk erről. Sosem hittem igazán, hogy így
kell befejeznünk. Mindegy, meddig tartott volna a sztrájk, a Universal már túl
sokat belefektetett ahhoz, hogy kiszálljon és ne fejezze be. Ha mégis így lett
volna, akkor szerintem csodás lett volna az a befejezés is. "Hát, megjöttünk a
Földre, és egy kalap szar az egész!"

Az írók többsége a
finálé óta készült interjúkban nagyon kerüli a Föld témakörét, és hogy mi
történt a bolygóval. Én sem kérem meg, hogy mondja el az igazságot, de az első
reakcióm másokhoz hasonlóan az volt, hogy "B*ssza meg, ez a Brooklyn-híd." Akár
így van, akár nem, az eddigi 9/11-es párhuzamok fényében szándékosan akarták
felidézni ezt a hasonlóságot?

Ez nem egészen az én ötletem volt. A vizuális effektusos
rajzolók álltak elő vele. Nekem kellett visszahangolnom, hogy ne menjünk el
abba az irányba. Mindenképp szerettem volna a hasonlóság és az otthonosság
érzetét kelteni, de egy nagy kérdőjellel akartam befejezni. Nem akartam, hogy
egyértelmű legyen, mit látunk, de a cél az volt, hogy ezt is bele lehessen
képzelni.

Az epizódban
nagyszerűnek tartom azt, hogy csak a lényeggel foglalkozunk – az érzelmi
csúcspontokkal és semmi mással. Ennek az ára az volt, hogy Adamát – és talán
Karát – kivéve senkit sem láthattunk, amikor megtudták, hogy kik a cylonok.
Személy szerint imádtam volna, mondjuk, Gaeta reakcióját látni, ahogy
felismeri, hogy akik ki akarták vágni a légzsilipen, cylonok voltak. Van bármi módja annak, akár a tévéfilmben,
akárhol, hogy visszamenjenek és bemutassák ezt, vagy az a pillanat már elmúlt?

Nem beszéltünk ilyesmiről az írókkal. Amikor az utolsó
epizódokat terveztük meg a finálé előtt, szóba jött, hogy ki fogja megtudni és
mi lesz a reakciójuk, de az igazság az, hogy sosem lett volna vége. Mindenki
másképp reagált volna, és harminc perc azzal ment volna el, hogy "Ez a fickó,
aztán Gaeta, aztán meg Dualla reakciója!" Úgyhogy egyszerűen átugrottuk, és azt
mondtuk, "Mindenki drámaian reagált." Egy úgyis olyan dolog, amivel a közönség
egyébként is tisztában van, és Adamát nem lehet felülmúlni. Az volt a
legnagyobb érzelmi sokk, hogy Adama megtudja Tigh-ról, hogy cylon, és úgy
gondoltuk, onnan már tovább is léphetünk.

Mindig is kedveltem a
mesélői stílusukban, hogy annyi mindent bíztak a fantáziánkra: "Ó, a rajongók
úgyis meg fogják érteni ezt, nincs szükségünk technoblablára vagy akármire.
Csak azokat a sztorielemeket akarom érinteni, amik engem érdekelnek, még ha meg
sem magyarázunk mindent."

Szeretem így csinálni. Bizonyos szinten saját magamnak írom
a show-t, úgy, ahogy én szeretem, és mindent ennek a fényében ízesítek. "Én így
szeretnék elmesélni egy történetet." És csak feltételezem, hogy a nézőközönség
is annyira eszes, mint én, természetesen, és amúgy is láttak egy csomó
tévésorozatot, ismernek egy rakás történetet, így ki tudják egészíteni a
homályos foltokat, és velem együtt át tudnak ugrani bizonyos dolgokat.

A podcastban nagyon
sokszor mond olyanokat, hogy "Tudom, hogy az embereket érdekli az ilyesmi, de tényleg
nem ebbe az irányba halad a történet." Példának okáért azzal sem foglalkoztak
igazán, hogy megint öntudatra ébredtek a kenyérpirítók. Remek befejezésnek
tartom a Revelationst, de összeírtam egy listát azokról a dolgokról, amikre
eddig nem kaptunk választ. Csak arra vagyok kíváncsi, anélkül, hogy elárulná,
mi fog történni, hogy ezeket a kérdéseket valóban érinteni fogják, vagy mi
sokkal többet foglalkozunk velük, mint maguk.

Van egy listája?

Van.

Oké.

Nyilvánvalóan az
utolsó cylon személye az egyik, meg fogjuk őt ismerni?

Igen.

Az utolsó négy cylon
eredettörténete és mibenléte, illetve hogy miben különböznek a társaiktól?

Igen.

A többi műbőr
eredete?

Igen.

Mi történt a Földdel
és a tizenharmadik kolóniával?

Igen.

Kicsoda, ha
egyáltalán, irányítja az eseményeket?

Lényegében igen. Nem tudom, hogy ezt olyan szépen
csomagoltuk-e be. A show-nak van válasza erre a kérdésre, de hogy az kielégítő
lesz-e, azt nem tudom.

A "Mindez megtörtént
már régen, és mindez megtörténik újra" meg lesz magyarázva valamilyen módon?"

Igen.

Az operaház?

Igen.

Mi történt Karával,
amikor átment az örvényen a Maelstromban?

Többé-kevésbé.

A "fej"-karakterek
mibenléte és természete?

Igen.

Tigh és Six gyermeke,
és hogy ezek szerint a cylonok képesek-e szaporodni?

Igen. De ez nem "Igen" arra, hogy képesek-e szaporodni. Majd
megválaszoljuk ezt a kérdést.

Boomer sorsa és hogy
vannak-e még valahol 1-esek, 4-esek és 5-ösök?

Igen.

Roslin egészségi
állapota?

Igen.

Oké, hát ez csupa "igen"
volt.

Látja? Ismertük az összes kérdést! Büszke is vagyok magamra.
Csupa "igen". Féltem, hogy kapok egy keresztkérdést, amire "A *******" lesz a
válasz.

Most jut eszembe, az
évad egyik korai epizódjában a virtuális Six felsegítette Baltart a padlóról,
én meg mondom, "Atyavilág, ez felemelte és odébb vitte a fickót." Erre pár
héttel később a podcastban azt állította, hogy nem akarta, hogy ennyire drámai
legyen a jelenet.

Így van, nem akartam ilyen messzire menni.

Azt mondta, hogy egy
bizonyos része azt kívánja, bárcsak megtette volna azt, amit David Chase művelt
a Maffiózókkal. Milyen reakcióra számít, milyet szeretne látni a közönség
részéről, amikor ennek a végére érünk?

Remélem, kielégítő lesz. Összességében csak ebben reménykedem.
A Capricát leszámítva ez teljes egészében kerek, zárt történet. Van eleje,
közepe és vége. Ez a nagy történet a tizenkét kolónia pusztulásától az utazáson
át az ideérkezésükig. Ez minden karakternek a vége, akit megismertünk és
megszerettünk. Igazán azt akartam, hogy kielégítő legyen, és hogy
megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amelyekre a közönség kíváncsi. Azt akartam,
hogy tetsszenek nekik a válaszok, vagy legalábbis elfogadják azokat, ezt már
rájuk bízom. Legvégül búcsút inthetünk a karaktereknek és a show-nak, és szem
nem marad szárazon.

Az Emmy-jelölések az
elmúlt héten jöttek ki. Michael Angeli kapott jelölést, ami máris több, mint
amire számítottam, de hogy se Mary McDonnell, se Edward James Olmos, se Michael
Hogan, se senki… Mit kell még megtennie egy sci-fi sorozatnak, még olyan
zseniális alakításokkal is, mint a maguké, hogy kitörjön ebből a gettóból és felhívja
magára a figyelmet?

Én azt mondanám, jó és rossz híreink is voltak az Emmy-fronton.
Igazán meglepő volt, hogy betörtünk a fényképezés kategóriába, a jelölés a
vágásért és sorban a második jelölésünk az írásért pedig hatalmas dolgok. Ezek pozitív
trendek, az Akadémia elfogadott bennünket, és az Akadémia szeret visszatérni
azokhoz a show-khoz, amelyeket kedvel, ezért úgy érzem, kezdünk bejutni és
lendületet szerezni.

Amit a színészekkel művelnek, az megbocsáthatatlan. Ezt így
kijelentem. Egyszerűen bűn. Isten éltesse az összes színészt és színésznőt,
akik jelölést kaptak, de nem vagyok hajlandó elhinni, hogy Mary és Eddie nem játszottak
velük egy színvonalon. És a sorozatnak ebben a stádiumában igazán illene
legalább egy jelölést adniuk.

Ráadásul az idei
jelölési rendszer miatt a szavazó tagoknak szó szerint le kellett ülniük, és
végignézniük Maryt a Faithben.

Nem tudom, ez hogy működik, nem tudom, mik a személyes
szempontok vezérlik őket. Ez egyszerűen hülyeség.

Tudom, hogy azt
mondta, már a cím is nagy teher tud lenni, de nincs így ez az egész műfajjal?

De, azt hiszem, igen. A műsor címe és a csatorna neve máris
két pont ellenünk. Van az embereknek egy kemény magja, akik immunisak erre a
műfajra. Azzal próbáltam magyarázni, hogy a Sci Fi nézettsége nem volt olyan
nagy, de az AMC-é? Az AMC teljes nézőtábora elférne ebben a hotelben. Rettentő
kicsi, a Breaking Bad és a Mad Men meg velünk egy szintű kritikákat kapott, és tényleg
remek műsorok. De mi is remek műsor vagyunk, az Emmyn mégis az ő szekerüket
tolják, nem a miénket.

Nagyon érdekesnek
hangzik, amit arról mond, hogy a Caprica mennyi mindenben el fog térni, de azok,
akik nem néznének meg egy sci-fit, viszont érdeklik őket a politikai témák, vajon
oda fognak kapcsolni?

Fogalmam sincs. Ez a műsor marketingjén múlik. Oda kell
menni hozzájuk és meggyőzni őket, hogy "Lehet, hogy nem szereted a sci-fit, de
ez tetszeni fog." Megpróbálkoztak ezzel a Battlestarnál is, de ott akkor is egy
űrhajó ment fel-alá meg emberek lődöztek robotokra, amit meglátva sokan nemet
mondhattak és elkapcsolhattak. A Capricánál legalább, ha rá tudjuk venni őket,
hogy belenézzenek, csak embereket fognak látni beszélgetés közben és drámai
helyzetekben. Nem lesznek állandóan robbanások, és remélhetőleg meghódíthatjuk
a közönségnek azt a szeletét is.

A [BSG-ben] a
kenyérpirítók öntudatra ébredése mellett mik voltak azok a sztorik, amiket
ejteniük kellett, de ön szívesen kezdett volna velük valamit?

A legnagyobb, amit ott kellett hagynunk az első évadban, az
volt, hogy sosem tekinthettünk be a civil flottába, hogy megmutassuk azokat a
hajókat. Mindig úgy éreztem, hogy a különböző hajókon különböző kultúrák
alakultak ki, és mindegyiken eltérő miniközösségek fejlődtek volna ki az idő
során, a körülményeiktől függően. Itt egy kapitány van ötven emberrel, ott négy
kapitány ötszáz emberrel, és nagyon is különböző világokban ragadtak benne. Produkciós
okokból sosem adatott meg számunkra a lehetőség, hogy elhagyjuk a Galacticát
akár csak egy rövid időre is. Ez egy hatalmas nyitott fejezet, amit sosem volt
alkalmam megírni.

Amit másként csináltam volna, az Lee és Dualla románca.
Elméletben sokkal jobban hangzott, mint ahogy végül megvalósult, és kicsit
jobban kiköveztem volna az útjukat az elején, ha ezt tudom. Ebben a formájában
nagyon összecsapottnak és erőltetettnek tűnik.

Az újságíró Alan Sepinwall, aki általában az internet legkiemelkedőbb kritikáit írja a Battlestarról, a Kemény zsarukról, akármiről, bő fél éve készített egy interjút Ronald D. Moore-ral, csak elfelejtette leközölni a rovatában. A BSG4.5 közelségére és az addig lezajló sajtókörútra való tekintettel leporolta ezt a terjedelmes és alapos beszélgetést, amely nekem annyira tetszett, hogy egy az egyben lefordítottam. Rettentő informatív, nagyon sok mindent először hallunk a sorozattal kapcsolatban a showrunner szájából, és Moore keményen odamond a konkurenciának, valamint az Emmy-díjakat kiosztó tévés akadémiának is. Hallunk néhány új és megnyugtató dolgot a Capricáról is, Sepinwall pedig a végén rákérdez jóformán az összes olyan kérdésre, amely megválaszolásra vár a Battlestar hátralevő epizódjaiban. A producer egyetlen spoilert sem enged meg magának, de felkészít minket az elkövetkezőkre. Ez az interjú szerintem minden rajongónak kötelező anyag, aki eredeti nyelven szeretné elolvasni, az látogasson el a Star-Ledger rovatába, a tovább mögött pedig a magyar változat található. Az utolsó hat kérdést kihagytam, mert lényegében a The Planről szólnak, amiről azóta már sokkal többet megtudtunk.

Magyarázza el nekem a Caprica narratíváját és témaválasztását. A Galacticát szereti a hetvenes évek háborús és politikai filmjeihez hasonlítani. A Caprica mire fog majd emlékeztetni?

Nehéz megmondani. Régebben mindig azt mondtam, hogy ez "a Dallas sci-fi kiadásban". De ha jobban belemélyedünk, akkor látjuk, hogy nem így van. Annyira más a tónusa és a stílusa, mint amit a Battlestarban csináltunk. Ha úgy nézné meg valaki, hogy nem látta az elődjét, és nem tudná, mi közöttük az összekötő kapocs, észre sem venné, hogy ezek egy családba tartoznak. Nagyon eltérő a stílusuk. Ez egy erősen politikai színezetű karakterdráma, számos vallási kérdéssel fűszerezve. Terrorizmus, terroristatámadások, vallási nézeteltérések dúlnak… A Galacticában a több- és az egyistenhit harcáról beszéltünk, itt ezek az ideológiák épp csak kezdenek beszivárogni.

Az előzménytörténetekkel trükkösen kell bánni, különösen, amikor az egyik karakter a másik show-ból származik, és rengeteg dolognak, amit tudunk róla, megfelelőképpen kell alakulnia. Miért döntött mégis úgy, hogy az univerzum múltjából akar elmesélni egy darabot?

Tudtam, hogy a Battlestar Galactica egy ponttal fog befejeződni a mondat végén. Utána már nem tudtam elképzelni további érdekes történeteket, amelyeknek bármi közük is lett volna a sorozat mondanivalójához. A háttértörténetünk azonban elég gazdag volt ahhoz, hogy vele foglalkozzunk. Persze teremthettünk volna egy újabb battlestart, vagy visszamehettünk volna az első cylon háborúba, de ezzel csak önmagunkat ismételtük volna. Remi Aubuchon a Battlestartól teljesen függetlenül beállított a stúdióba egy ötlettel robotokról, mesterséges intelligenciáról és az élet megteremtéséről. Mikor beszélgetni kezdtünk, megtetszett annak a lehetősége, hogy csinálhatunk egy sci-fi sorozatot, ami egy bolygón játszódik, hiányzik belőle az akció és a kaland, és még karakterközpontúbb, mint a Battlestar maga. Itt tényleg a karaktereken áll vagy bukik a történet, hiszen nem támadhatnak a cylonok minden héten. Fenn lehet tartani ilyen körülmények között egy tudományos-fantasztikus show-t? Ez keltette föl az érdeklődésemet.

Hogy az ördög ügyvédjét játsszam, az űrcsata akkor is egyike azoknak a motívumoknak, amihez a sci-fi rajongói hozzá vannak szokva, legalábbis az első Star Wars óta. Gondolja, hogy Capricát mégis hajlandóak lesznek megnézni?

Fogalmam sincs. A science fiction, mint olyan, egy nagyon elmés és intellektuális műfaj. A regények képviselik a legszélesebb skálát: találkozunk akció- és kalandközpontú sztorikkal, de aztán ott vannak a nagyon is beszédes, kifinomult művek. Aki a műfajnak általában véve a rajongója, az szerintem szeretni fogja a Caprica ízét is. Érdekes módon ez talán képes lesz a női tévénézőket is megragadni. A Galacticának mindig is nagyobb volt a nézettsége a férfiak körében az akció és a hardverelemek miatt, és úgy gondoljuk, a karakterekkel több nőt tudunk majd bevonni.

Befoltoznak néhány lyukat Adama életrajzában?

Nem nagyon. William Adama egy fiatal fiú lesz. Egyáltalán nem központi alakja a történetnek. Ez inkább az apjáról fog szólni, nem Willy! – Willy! – lesz a nap hőse. Semmi értelme annak, hogy William Adama, a Battlestar embere ott volt, amikor a cylonok megszülettek.

Mióta csak felfedtétek a négy utolsó cylont, a nézőket roppantul izgatja a műbőrök eredettörténete. Mennyit fogunk erről megtudni a Galactica utolsó epizódjaiban, és mennyit az új sorozatban?

Főleg a Galacticában derül ezekre a dolgokra fény. Nem hiszem, hogy a Galacticában felállított kirakósjátéknak olyan sok darabkáját tartogatnánk a Capricára. A Galacticában feltett kérdések többségére a Galacticában is kapunk választ. Mi csak annyit mondtunk, hogy "a cylonokat az ember teremtette, és ők az uraik ellen fordultak". Ezt fogjuk elmesélni.

A Star Wars prequeleknek számtalan hibájuk volt, de az egyik legnagyobb az volt, hogy tudtuk, hogy egy fix pont felé tartunk, ahol Anakin átáll a sötét oldalra, a Köztársaság összeomlik, stb. Hogyan mesélik el a cylonok megteremtésének történetét, amikor tudjuk, hogy mi fog történni velük? Lesz egy csomó jelenet, amelyikben egy fickó azt mondja, hogy "Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?", a haverja meg erősködik, hogy "Persze, mégis mi rossz történhet?"

Azt hiszem, ez tényleg jó trükkös kérdés. Azért szerintem vannak fontos különbségek. Nem karakterek előre meghatározott csoportját követjük végig az eseményeken. Egyedül Willy lesz majd itt a másik sorozatból, és ő is kisgyerekként. Számunkra ez olyan, mintha történelmi filmet készítenénk. A Második Világháborúról is tudja mindenki, hogy a nácik végül vesztettek, a Polgárháborút meg Észak nyerte meg, mégis jó történeteket tudnak elmesélni ezekből a korszakokból. Az, hogy tudjuk, mindez hova fog vezetni, csak hozzátesz egy újabb réteget a félelmeinkhez. Az eseményeknek van némi hordereje, hiszen a Caprica pusztulásra van ítélve. Jelenleg a sorozat nyitó szövege az, hogy "Caprica, 51 évvel a bukás előtt". Már a legelején megmondjuk, hogy ezeknek az embereknek befellegzett. Bizonyos értelemben a saját hasznunkra fordítjuk azt, hogy a néző tudja, hogy fog mindez véget érni.

A Galacticával kapcsolatban, mióta van tisztában azzal, hogy hogyan fog befejeződni az a sorozat?

Általánosságokban véve úgy másfél éve [mostantól számítva már két éve – a ford.], úgy a harmadik évad közepénél feltettem a kérdést, "Mik a befejezés körvonalai? Mi fog történni a sorozat végén, és mi lesz, amikor találkoznak akárkivel, akivel találkozniuk kell? Ahogy belemélyedtünk a harmadik évadba, egyre komolyabban gondolkodni kezdtem rajta, és tavaly nyáron, majdnem egy éve, összegyűltünk az írókkal a Tahoe-tónál, és megbeszéltük, hogy "Ez lesz a vége". Csakhogy egy csomó részlet nem illett a helyére, amíg le nem ültem a számítógépem elé, és el nem kezdtem írni a forgatókönyvet. Akkor felismertem végre, hogy pontosan hogyan fognak az egyes karakterek számára lehullani a kártyalapok.

Érdekesnek találom azt, hogy a Lost [Carlton] Cuse-a és [Damon] Lindelofja mindig is azt állították, hogy van egy átfogó tervük, és tudják, hova tart mindez, a rajongótábor időnként mégis szkeptikus volt, és elintézték egy "Na perszé"-vel. Ugyanakkor ön mindig is nyíltan beszélt arról, hogy mennyire könnyedén dobálnak be ötleteket, hogy később legyen mit kibogozniuk, az emberek ennek ellenére pedig azt feltételezik, hogy van egy nagy, koherens terv a Galactica körül. Hogyan csinálja, hogy úgy tűnjön, mintha létezne ez a "terv"?

Számomra ez maga a munka. Az a feladatom, hogy útközben úgy találjam ki a sztori folyását, hogy az gördülékenynek tűnjön, és legyen is értelme. Remélhetőleg, ha jól végeztem a dolgomat, akkor a sztori végeztével, amikor az emberek megnézik a teljes szériát DVD-n, akkor az egységes narratívának fog tűnni – azok a dolgok pedig, amiket csak úgy feldobtunk anélkül, hogy tudnánk, mikor fognak kifizetődni, visszanézve a helyükre illeszkednek majd. Olyan volt ez, mint egy hatalmas vászonra festeni: nem tudjuk, hogyan fog kinézni végül a kész mű, de amikor befejezzük, egy egységes víziónak kell tűnnie, aminek van is értelme.

Szóval, mondjuk, amikor eldöntötték, ki legyen az utolsó négy cylon, mennyire gondolták át alaposan a dolgokat a Crossroads előtt, és mi mindenre mondták azt, hogy "majd a szezonok közti szünetben kitaláljuk"?

Az ihlet, hogy egyáltalán felfedjük őket, szó szerint egy ihlet volt. Az évad fináléja miatt gyűltünk össze az írói műhelyben, tudván tudva, hogy Baltar felmentésével akarjuk zárni az epizódot. Az írók kigondolták a cselekményt és a befejezést, majd elém tárták azt. Engem azonban gyötört egy érzés, hogy ez nem lesz elég nagymérvű, nem érhet fel az egyéves ugráshoz vagy Adama lelövéséhez. Így aztán szó szerint ott helyben kitaláltam és bedobtam, hogy "Mi lenne, ha négy karakterünk a hajó négy különböző részéről összetalálkozna egy teremben, és annyit mondanának, hogy »Édes Istenem, cylonok vagyunk«? Egyet meg meghagynánk a következő évadra." Erre mindenki megrémült, de tudtam, hogy jól döntök. Úgyhogy ott ültünk pár órát, és megbeszéltük, ki lehetne az a négy. Érdekes módon nem volt olyan nehéz kiszűrni, hogy kik esetében volt ennek a legtöbb értelme, és ki vitte volna előre legjobban a cselekményt.

Amióta felfedték őket, azon jár az eszem, hogy milyen elképesztő szerencsesorozat kellett ahhoz, hogy ezek négyen túléljenek mindent, ami eddig történt. Megúszták a népirtást, Andersnek még a Capricán is sikerült kihúznia, és mindnyájan átvészelték az új-capricai időket is az ellenállás vezetőiként. Ez csak a véletlennek köszönhető?

Ez a téma ugyanilyen konkrétan elő fog kerülni az új évad végén. A sorozat egészét nézve is állandóan felmerül a kérdés, hogy mindez csak véletlen, vagy van az egésznek valami jelentősége? Ez a félig üres vagy félig teli pohár kérdése. Adama keményvonalas világi nézeteket vall mindenről, míg sok karakter csodákat lát a dolgokban, mi, a közönség, pedig rengeteg olyat láttunk, amit racionálisan nem lehet megmagyarázni. Hogy ez a négy hogyan élte túl idáig – egyáltalán hogyan élte túl idáig bárki? –, azt végül meg fogja válaszolni a show.

Megnézte más sorozatok fináléit is, hogy ötleteket gyűjtsön?

Nem néztem újra semmit ennek a kapcsán. Vannak persze olyan finálék, amik erőteljesek voltak, és amelyeket nem felejtek el. A M*A*S*H befejezésére emlékszem. A Seinfeld fináléja számomra nagyon emlékezetes volt. A Maffiózók befejezése nem volt olyan rég, és sokkoló volt, mindenki arról beszélt, és irigykedtem, hogy nem én találtam ki.

Akkor az emberek önt, és nem David Chase-t gyűlölték volna.

Pontosan. Élveztem volna. Az az ember egy zseni. Valószínűleg a legjobb finálé, amit valaha láttam, és ami ihletet is adott, még ha nem is néztem újra, a Larry Sanders Show befejezése volt. A sorozat rajongói számára nagyon kielégítő volt, hogy nemcsak a show, hanem a show-n belüli show is véget ért. A karakter távozni készült, a karakterek tudták, hogy a közeleg a befejezés, így nagyon érzelmesre sikerült, ahogy arról beszélgettek, hogy mi minden is lehetett volna belőlük. Igazi jutalom volt az elhivatott nézők számára. Én is ugyanebben a szellemben álltam hozzá a finálémnak.

Néhány színész azt nyilatkozta, hogy a sztrájk kezdetén azt hitték, a Revelations lesz az utolsó, amit leforgathattak. Így nézve van benne valami, amitől a Maffiózókhoz hasonló lehetett volna az a befejezés.

Annak idején beszéltünk erről. Sosem hittem igazán, hogy így kell befejeznünk. Mindegy, meddig tartott volna a sztrájk, a Universal már túl sokat belefektetett ahhoz, hogy kiszálljon és ne fejezze be. Ha mégis így lett volna, akkor szerintem csodás lett volna az a befejezés is. "Hát, megjöttünk a Földre, és egy kalap szar az egész!"

Az írók többsége a finálé óta készült interjúkban nagyon kerüli a Föld témakörét, és hogy mi történt a bolygóval. Én sem kérem meg, hogy mondja el az igazságot, de az első reakcióm másokhoz hasonlóan az volt, hogy "B*ssza meg, ez a Brooklyn-híd." Akár így van, akár nem, az eddigi 9/11-es párhuzamok fényében szándékosan akarták felidézni ezt a hasonlóságot?

Ez nem egészen az én ötletem volt. A vizuális effektusos rajzolók álltak elő vele. Nekem kellett visszahangolnom, hogy ne menjünk el abba az irányba. Mindenképp szerettem volna a hasonlóság és az otthonosság érzetét kelteni, de egy nagy kérdőjellel akartam befejezni. Nem akartam, hogy egyértelmű legyen, mit látunk, de a cél az volt, hogy ezt is bele lehessen képzelni.

Az epizódban nagyszerűnek tartom azt, hogy csak a lényeggel foglalkozunk – az érzelmi csúcspontokkal és semmi mással. Ennek az ára az volt, hogy Adamát – és talán Karát – kivéve senkit sem láthattunk, amikor megtudták, hogy kik a cylonok. Személy szerint imádtam volna, mondjuk, Gaeta reakcióját látni, ahogy felismeri, hogy akik ki akarták vágni a légzsilipen, cylonok voltak. Van bármi módja annak, akár a tévéfilmben, akárhol, hogy visszamenjenek és bemutassák ezt, vagy az a pillanat már elmúlt?

Nem beszéltünk ilyesmiről az írókkal. Amikor az utolsó epizódokat terveztük meg a finálé előtt, szóba jött, hogy ki fogja megtudni és mi lesz a reakciójuk, de az igazság az, hogy sosem lett volna vége. Mindenki másképp reagált volna, és harminc perc azzal ment volna el, hogy "Ez a fickó, aztán Gaeta, aztán meg Dualla reakciója!" Úgyhogy egyszerűen átugrottuk, és azt mondtuk, "Mindenki drámaian reagált." Egy úgyis olyan dolog, amivel a közönség egyébként is tisztában van, és Adamát nem lehet felülmúlni. Az volt a legnagyobb érzelmi sokk, hogy Adama megtudja Tigh-ról, hogy cylon, és úgy gondoltuk, onnan már tovább is léphetünk.

Mindig is kedveltem a mesélői stílusukban, hogy annyi mindent bíztak a fantáziánkra: "Ó, a rajongók úgyis meg fogják érteni ezt, nincs szükségünk technoblablára vagy akármire. Csak azokat a sztorielemeket akarom érinteni, amik engem érdekelnek, még ha meg sem magyarázunk mindent."

Szeretem így csinálni. Bizonyos szinten saját magamnak írom a show-t, úgy, ahogy én szeretem, és mindent ennek a fényében ízesítek. "Én így szeretnék elmesélni egy történetet." És csak feltételezem, hogy a nézőközönség is annyira eszes, mint én, természetesen, és amúgy is láttak egy csomó tévésorozatot, ismernek egy rakás történetet, így ki tudják egészíteni a homályos foltokat, és velem együtt át tudnak ugrani bizonyos dolgokat.

A podcastban nagyon sokszor mond olyanokat, hogy "Tudom, hogy az embereket érdekli az ilyesmi, de tényleg nem ebbe az irányba halad a történet." Példának okáért azzal sem foglalkoztak igazán, hogy megint öntudatra ébredtek a kenyérpirítók. Remek befejezésnek tartom a Revelationst, de összeírtam egy listát azokról a dolgokról, amikre eddig nem kaptunk választ. Csak arra vagyok kíváncsi, anélkül, hogy elárulná, mi fog történni, hogy ezeket a kérdéseket valóban érinteni fogják, vagy mi sokkal többet foglalkozunk velük, mint maguk.

Van egy listája?

Van.

Oké.

Nyilvánvalóan az utolsó cylon személye az egyik, meg fogjuk őt ismerni?

Igen.

Az utolsó négy cylon eredettörténete és mibenléte, illetve hogy miben különböznek a társaiktól?

Igen.

A többi műbőr eredete?

Igen.

Mi történt a Földdel és a tizenharmadik kolóniával?

Igen.

Kicsoda, ha egyáltalán, irányítja az eseményeket?

Lényegében igen. Nem tudom, hogy ezt olyan szépen csomagoltuk-e be. A show-nak van válasza erre a kérdésre, de hogy az kielégítő lesz-e, azt nem tudom.

A "Mindez megtörtént már régen, és mindez megtörténik újra" meg lesz magyarázva valamilyen módon?"

Igen.

Az operaház?

Igen.

Mi történt Karával, amikor átment az örvényen a Maelstromban?

Többé-kevésbé.

A "fej"-karakterek mibenléte és természete?

Igen.

Tigh és Six gyermeke, és hogy ezek szerint a cylonok képesek-e szaporodni?

Igen. De ez nem "Igen" arra, hogy képesek-e szaporodni. Majd megválaszoljuk ezt a kérdést.

Boomer sorsa és hogy vannak-e még valahol 1-esek, 4-esek és 5-ösök?

Igen.

Roslin egészségi állapota?

Igen.

Oké, hát ez csupa "igen" volt.

Látja? Ismertük az összes kérdést! Büszke is vagyok magamra. Csupa "igen". Féltem, hogy kapok egy keresztkérdést, amire "A *******" lesz a válasz.

Most jut eszembe, az évad egyik korai epizódjában a virtuális Six felsegítette Baltart a padlóról, én meg mondom, "Atyavilág, ez felemelte és odébb vitte a fickót." Erre pár héttel később a podcastban azt állította, hogy nem akarta, hogy ennyire drámai legyen a jelenet.

Így van, nem akartam ilyen messzire menni.

Azt mondta, hogy egy bizonyos része azt kívánja, bárcsak megtette volna azt, amit David Chase művelt a Maffiózókkal. Milyen reakcióra számít, milyet szeretne látni a közönség részéről, amikor ennek a végére érünk?

Remélem, kielégítő lesz. Összességében csak ebben reménykedem. A Capricát leszámítva ez teljes egészében kerek, zárt történet. Van eleje, közepe és vége. Ez a nagy történet a tizenkét kolónia pusztulásától az utazáson át az ideérkezésükig. Ez minden karakternek a vége, akit megismertünk és megszerettünk. Igazán azt akartam, hogy kielégítő legyen, és hogy megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amelyekre a közönség kíváncsi. Azt akartam, hogy tetsszenek nekik a válaszok, vagy legalábbis elfogadják azokat, ezt már rájuk bízom. Legvégül búcsút inthetünk a karaktereknek és a show-nak, és szem nem marad szárazon.

Az Emmy-jelölések az elmúlt héten jöttek ki. Michael Angeli kapott jelölést, ami máris több, mint amire számítottam, de hogy se Mary McDonnell, se Edward James Olmos, se Michael Hogan, se senki… Mit kell még megtennie egy sci-fi sorozatnak, még olyan zseniális alakításokkal is, mint a maguké, hogy kitörjön ebből a gettóból és felhívja magára a figyelmet?

Én azt mondanám, jó és rossz híreink is voltak az Emmy-fronton. Igazán meglepő volt, hogy betörtünk a fényképezés kategóriába, a jelölés a vágásért és sorban a második jelölésünk az írásért pedig hatalmas dolgok. Ezek pozitív trendek, az Akadémia elfogadott bennünket, és az Akadémia szeret visszatérni azokhoz a show-khoz, amelyeket kedvel, ezért úgy érzem, kezdünk bejutni és lendületet szerezni.

Amit a színészekkel művelnek, az megbocsáthatatlan. Ezt így kijelentem. Egyszerűen bűn. Isten éltesse az összes színészt és színésznőt, akik jelölést kaptak, de nem vagyok hajlandó elhinni, hogy Mary és Eddie nem játszottak velük egy színvonalon. És a sorozatnak ebben a stádiumában igazán illene legalább egy jelölést adniuk.

Ráadásul az idei jelölési rendszer miatt a szavazó tagoknak szó szerint le kellett ülniük, és végignézniük Maryt a Faithben.

Nem tudom, ez hogy működik, nem tudom, mik a személyes szempontok vezérlik őket. Ez egyszerűen hülyeség.

Tudom, hogy azt mondta, már a cím is nagy teher tud lenni, de nincs így ez az egész műfajjal?

De, azt hiszem, igen. A műsor címe és a csatorna neve máris két pont ellenünk. Van az embereknek egy kemény magja, akik immunisak erre a műfajra. Azzal próbáltam magyarázni, hogy a Sci Fi nézettsége nem volt olyan nagy, de az AMC-é? Az AMC teljes nézőtábora elférne ebben a hotelben. Rettentő kicsi, a Breaking Bad és a Mad Men meg velünk egy szintű kritikákat kapott, és tényleg remek műsorok. De mi is remek műsor vagyunk, az Emmyn mégis az ő szekerüket tolják, nem a miénket.

Nagyon érdekesnek hangzik, amit arról mond, hogy a Caprica mennyi mindenben el fog térni, de azok, akik nem néznének meg egy sci-fit, viszont érdeklik őket a politikai témák, vajon oda fognak kapcsolni?

Fogalmam sincs. Ez a műsor marketingjén múlik. Oda kell menni hozzájuk és meggyőzni őket, hogy "Lehet, hogy nem szereted a sci-fit, de ez tetszeni fog." Megpróbálkoztak ezzel a Battlestarnál is, de ott akkor is egy űrhajó ment fel-alá meg emberek lődöztek robotokra, amit meglátva sokan nemet mondhattak és elkapcsolhattak. A Capricánál legalább, ha rá tudjuk venni őket, hogy belenézzenek, csak embereket fognak látni beszélgetés közben és drámai helyzetekben. Nem lesznek állandóan robbanások, és remélhetőleg meghódíthatjuk a közönségnek azt a szeletét is.

A [BSG-ben] a kenyérpirítók öntudatra ébredése mellett mik voltak azok a sztorik, amiket ejteniük kellett, de ön szívesen kezdett volna velük valamit?

A legnagyobb, amit ott kellett hagynunk az első évadban, az volt, hogy sosem tekinthettünk be a civil flottába, hogy megmutassuk azokat a hajókat. Mindig úgy éreztem, hogy a különböző hajókon különböző kultúrák alakultak ki, és mindegyiken eltérő miniközösségek fejlődtek volna ki az idő során, a körülményeiktől függően. Itt egy kapitány van ötven emberrel, ott négy kapitány ötszáz emberrel, és nagyon is különböző világokban ragadtak benne. Produkciós okokból sosem adatott meg számunkra a lehetőség, hogy elhagyjuk a Galacticát akár csak egy rövid időre is. Ez egy hatalmas nyitott fejezet, amit sosem volt alkalmam megírni.

Amit másként csináltam volna, az Lee és Dualla románca. Elméletben sokkal jobban hangzott, mint ahogy végül megvalósult, és kicsit jobban kiköveztem volna az útjukat az elején, ha ezt tudom. Ebben a formájában nagyon összecsapottnak és erőltetettnek tűnik.