A most következő információknak tényként kezelhetőek, igyekszem megjelölni, mely epizódokból vagy más kanonikus forrásokból táplálkoztam. Figyelem, egyes érvelésekhez negyedik évados spoilereket használok (de csak hivatalos forrásból származókat). Általános félreértéseket és téveszméket próbálok a Final Five-ról megmagyarázni, hogy esetleg ezzel is más megvilágításba helyezzem a folyamatban lévő szavazást.
Állítás: a Final Five tagjai eddig "alvó ügynökök" voltak, mint Boomer.
Tény, hogy az általunk megismert négy új cylon egészen eddig maga sem tudott a valódi kilétéről. Boomer azonban valószínűleg önszántából vetette magát alá az újraprogramozásának, a hamis emlékek betáplálásának, amit valószínűleg a társai végeztek el rajta a Hetek közül. A Hetek azonban nem is látták még a Final Five tagjait, ezt D'Annától tudjuk. Ergó a Final Five tagjait nem a hét ismert cylon építette be az emberi társadalomba, nem kerülhettek egyidőben a kolóniákra Boomerékkel. Ha ugyanolyan hamisak is az emlékeik, és ugyanolyan skinjobok is, mint a hét másik modell, akkor is évtizedekkel korábban kellett beszivárogniuk. Emellett a Final Five tagjainak láthatóan nincs semmi előre programozott vezérelvük, például egyikük sem indult azonnal lelőni Adamát vagy ilyesmi.
Állítás: a Final Five tagjai évekkel ezelőtt lettek kicserélve az emberi alteregóikra.
"Mind cylonok vagyunk. A kezdetektől fogva azok voltunk." – Galen Tyrol a Crossroads második részében. Ron Moore maga azt állítja, hogy a cylon modellek közül senkit sem mintáztak létező emberről – persze lehet, hogy ez csak a hét rendes modellre igaz.
Állítás: de akkor is, vagy így, vagy úgy, de a Final Five tagjai mind kenyérpirítók.
Bár konkrétan nincs erre bizonyítékunk, de feltételezhetjük, hogy az első évadban Baltar megcsinálta a vértesztet legalább a flotta tisztjein. Tigh az elsők között lehetett ennél a vizsgálatnál, így kiderült volna róla, hogy cylon. Emellett a skinjobokról tudjuk, hogy fizikailag ellenállóbbak és erősebb az immunrendszerük az emberekénél. Ezzel szemben Galen Tyrol az A Day in the Life című epizódban elég komoly sérüléseket szerzett az alacsony légnyomástól, Samuel Anders pedig Új-Capricán kapott súlyos tüdőgyulladást. Tudjuk, hogy a cylon szervezet a rákot is legyőzi és a sugárzást is elviseli, ami nem fér össze azzal, hogy egy "sima" tüdőgyusziba majdnem belehalt az egyik hősünk. Egy valamirevaló cylon pedig biztos nem lenne alkoholista sem.
Állítás: jó-jó, de akkor is a Centurionoknak kellett építeni a Final Five tagjait is, legfeljebb ők az 1.0-s verzió voltak.
A Razor óta tudjuk, hogy a cylonok az első háborúban már próbálkoztak humanoidok építésével, de a legnagyobb sikerük pár lógó karon meg lábszáron kívül egy kádba drótozott hibrid volt. Ugyanebben a háborúban kellett harcolnia a fiatal Tighnak is, aki elég feljett "verzió" a hibridhez képest. A hét fő modellen megfigyelhetjük, hogy nem öregszenek (Ron Moore szerint ez szándékos elv a sminkelésnél). Sok kivágott jelenetben láthattuk Tight, hogy fiatalon azért nem nézett ki ugyanúgy, mint most.
Állítás: az utolsó cylon biztos valami fontos pozícióba épült be, ahol kifigyelheti az emberek titkait.
Leszámítva azt a tényt, hogy az utolsó cylon nyilvánvalóan nem a másik hét modellnek kémkedik (ismétlem, nincs is kapcsolatban velük), az állítás első fele igaz is lehet. Mivel az emberek sorsát valószínűleg valamiféle felsőbb erők irányítják, ők biztos úgy intézték, hogy az utolsó cylon ne egy akárki legyen a tyliumfeldolgozó-hajó másfeledik szintjéről, hanem olyasvalaki, akinek kulcsszerepe van a történelem alakulásában. De biztos nem az a feladata, hogy kémkedjen az emberek után, mert nincs kinek jelentsen. A cylonoknak nem tud, egy istennek meg minek.
Kérdés: akkor most a Final Five miben hasonlít a másik hét cylonra?
Semmiben. Pontosabban annyiban, hogy tudják magukról, hogy cylonok, és a promókból tudjuk, hogy ezt mások is észre fogják venni. De ezt Ron Moore is elmondta a Frak Partyn készült podcastban, konkrétan úgy fogalmazott, hogy a Final Five tagjai "alapvetően különböznek" a másik héttől.
Kérdés: és az utolsó cylon miben hasonlít a másik négyre?
Fogalmunk sincs. Az utolsó cylonról nagyjából annyi információnk van, amit a hibrid elmondott róla, és ő elég homályosan fogalmazott. Az biztos, hogy ő sincs tisztában a valódi kilétével. Ezt onnan feltételezem, amit a HypaSpace anyagban láthattunk. Miután a Final Five négy tagja ráébredt a cylon mivoltára, már a raiderek sem mernek rájuk lőni. Ebből kiindulva, ha eddig a flottában lett volna egy olyan személy, aki tudja magáról, hogy cylon, akkor arról tudnia kellett volna a raidereknek és a centurionoknak is, és nem mertek volna lőni arra a hajóra, amelynek a fedélzetén tartózkodik. Ezek alapján az utolsó cylon is az előbbi négyhez hasonló "alvó ügynöknek" tűnik. Ezen kívül minden másban eltérhet, sőt, valószínűleg vannak is eltérések, mert különben nem sok értelme lenne annak, hogy ő nem ébredt föl a másik néggyel együtt, azon kívül, hogy kitűnő plot device.
Kérdés: ezek szerint a Final Five lennének az istenek, akik halhatatlanok?
Ez akár még közel is állhat az igazsághoz. A kolóniák szent tekercseiből tudjuk (The Eye of the Jupiter), hogy az algabolygón álló Ötök Templomát öt papnak emelték, akik egy olyan istenben hittek, akinek "nem szabad kiejteni a nevét" (Jehova, valaki?). Annál érdekesebb, hogy pont az embereknek ebben a templomában volt szerencséje Number Threenek az ő öt utolsó cylonjához. Tehát a Final Five inkább valamiféle vallásalapítók lehetnek, aminek egyértelműen köze van a cylon kultuszhoz is, csak az a fura, hogy mindez négyezer évvel ezelőtt történt.
UPDATE#1
Állítás: a készítők az elejétől fogva tudták, ki lesz az utolsó öt cylon, erre ment ki egész eddig a sztori.
A minisorozatban elhangzott, hogy tizenkét modell van, ami azt jelenti, hogy 12-féle cylon létezik. Ez akkor még olyan hasraütésszerű kijelentés lehetett, Ron Moore azt gondolta, legalább lesz mit kidolgozni az évadok során, ha berendelik a sorozatát. Aztán úgy alakult, hogy a történet nem kívánt meg többet hét modellnél (na jó, a büdzsének nagyobb beleszólása volt ebbe, hiszen még ebből a hétből is jó, ha hármat-négyet látunk rendszeresen). Kézenfekvő volt, hogy akkor a maradék öt modell hiányának, eltűnésének kitaláljanak valami speciális indokot. Ezt összefésülték a cylon-ember eredetmítosszal, és létrejött a Final Five koncepciója, akiket úgy találtak ki, hogy bármelyik, már létező karakterre rá lehessen húzni őket (ld. kicsi a költségvetés újabb öt színész szerződtetéséhez). Az utolsó cylon személyét találhatták ki legelőször, mert Moore már korábban is tett számtalan utalást őrá, a másik négyet azonban valamikor a harmadik évad közepén álmodták meg. Tigh, Tyrol és Anders eredettörténetébe belefért a dolog, sőt, hatásos is volt, Tory pedig Jolly Joker volt, mert nem is tudunk róla sokat.
UPDATE#2:
Állítás: ha az utolsó öt cylon valamelyike meghal, akkor a tudata letöltődik, és felébred a Feltámadás hajón, körülvéve a többi cylon által (mint Baltar víziójában)
Először is azért nem valószínű ez, mert a cylonok testeit se a semmiből replikálják, hanem valami sztázisszerű állapotban leledzik a hét modell számtalan klónja a Feltámadás hajón, addig, amíg nincs szükség rájuk valamelyik testvérük halálakor. Ha a Final Five újraéledő cylon lenne, akkor nekik is szükségük lenne póttestekre a hajón, máskülönben sehogyse kerülhetnének bele a takonyban úszó tartályba.
Másodszor pedig a negyedik évad nyitóepizódjában (illetve a fentebb emlegetett promókban) láthattuk, hogy a raiderek nem lőnek a final five tagjaira, nyilván mert tudják, hogy őket végleg kinyírnák, ellentétben mondjuk Boomerrel, aki az első évadban számtalan csatában vett részt, és nem bolondultak meg tőle a cylonok.
Akinek még egyéb kérdései vannak a Final Five-val kapcsolatban, legyen bármennyire is elrugaszkodott, vagy legyen csak szó valami apró félreértésről, várom a kommentekben, és igyekszem válaszolni.