A TV Week emberei mikrofonvégre kaptak pár Sci Fi Channel-fejest az NBC Emmy előtti gáláján, hogy faggatózzanak a BSG sorsáról. Amint megtudták, még nem született döntés a negyedik évad kettébontásáról, viszont az egésznek a hátterében nyilvánvalóan anyagi okok húzódnak meg. A pénzesemberek szeretnének minél többet viszontlátni a sorozatba ölt vagyonukból, ezért akarják két évre szétnyújtani a vetítést. A csatorna ugyanis az előfizetőiből tartja fönn magát, akiket így magukhoz láncolhatnak 2009-ig.
Azért legalább egy fejes ellene van a dolognak: valószínűleg ő az egyetlen, akinek föltűnt, hogy miután a Sopranosszal ugyanígy elbánt az HBO, az is vesztett a nézettségéből, a rajongók pedig ki voltak kelve önmagukból a döntés miatt.
Egy sorozatközeli, meg nem nevezett alak szerint már csak azért is lenne elhibázott lépés a tizedik rész után félbehagyni a sorozatot, mert akkora cliffhangert tettek bele az írók, hogy eldobjuk az agyunkat (remélem, megbocsátjátok a spoilerezést).
Ron Moore továbbra is elég rezignáltan kezeli a sorozatáról szóló
híreket. Amint mondja: a forgatásokat nem érintik a döntések, ők egyben
megcsinálják a negyedik évadot, onnantól a munkájuknak vége, ő befejezte, amit elkezdett, köszöni szépen. Bár azért megfordult a fejében, hogy a rajongók biztos nem örülnének, ha egy évet kéne várniuk a befejezésre.
Jó hír viszont, hogy a csatorna ismét fontolóra vette a Caprica című spin-off ötletét. Ha a Razor befut az ősszel, és visszahozza a költségeit, akkor számíthatunk egy minisorozatra, melynek középpontjában az ügyvéd Joseph Adama és a cylonok első fölemelkedése állna. Az, hogy a minisorozatból lesz-e valaha komplett széria, már ismét a nézettség kérdése lesz. A Sci Fi Channel mindenesetre foggal-körömmel ragaszkodik Moore-hoz, aki nemrég kötelezte el magát az NBC-hez. Szeretnék, ha továbbra is megmaradna a műfajnál, és nekik dolgozna az ötletein.
Az Emmy-jelölésével kapcsolatban Moore elmondta: eljátszott a gondolattal, hogy megírja a beszédét a győzelme esetére. Aztán inkább fölkészült David Chase nevének elhangzására. Igaza is lett.
A korábban már emlegetett "The Thing" című mozifilm feldolgozásához nemrég fejezte be a forgatókönyvet, és nyújtotta azt át a stúdiónak. Szerinte ugyan nincs szükség a Thing feldolgozására, megállja az a helyét – úgyhogy inkább csinált valami ahhoz hasonlót. Így lesznek tök új jelenetek is a filmben, megismerünk pár részletet a Dolog háttértörténetéből, és hát, várhatóan, amolyan Moore-osan, "újraértelmezve" fogjuk látni a filmet.
A hírek James Hibbertől számaznak.