Két cím között gondolkodtam a Crossroads első részének mustrájához, az egyik a Harmadik típusú találkozások volt, a másik pedig fent is látható: egy apró utalás a közismert színdarabra. Hasonló kihívások elé tekint a Battlestar Galactica rögtönzött bírósága is, melyben – akárcsak a Tizenkét dühös ember egyik televíziós változatában – Edward James Olmos karaktere igen fontos szerepet fog játszani. Az ő alakítása részről részre egyre jobban lenyűgöz, főleg most, hogy megtudtam, a The Son Also Rises elején ejtett könnyei valódiak voltak.
Mellette végre ismét prominens szerepet kap Michael Hogan Tigh ezredese, de várjuk ki a végét, attól tartok, amit most mutatott, az csak a jéghegy csúcsa volt a következő epizódhoz képest. Hiányzott már Roslin elnökasszony is, és Jamie Bamber meglepő finomsággal játszotta el az új szerepkörbe került Lee-t, de az az igazság, hogy regélhetnék bárkiről, Mark Sheppard mostani alakítása minden mást elhomályosított. Az epizód első néhány percét a székembe szögezve néztem végig, Romo Lampkin hatása alatt.
Mindehhez rengeteget hozzátett Michael Rymer hihetetlen érzéke a képek beállításához és a képessége a színészek instruálásához. Messze többet kihozott a lehetőségekből, mint az előző részben Sergio Mimica-Gezzan, de mivel nem írtam mustrát hozzá, nem fogom részletezni. Rymer ténylegesen eszközként tudja használni a kézikamera adta lehetőségeket, nem pusztán annak a használatában meríti ki a sorozat által megcélzott dokumentarista jelleget.
A Crossroads mind a negyvenkét percét érdemes nagyon odafigyelve végignézni. Bár ez sem sokkal eseménydúsabb negyvenkét perc, mint általában a dupla epizódok első fele, de rengeteg az apróság, mind a színészek arcán, mind a képekben, amiről nem érdemes lemaradni.
Csak hogy néhány kedvenc jelenetemet említsem: a régi rádió a bárban roppant hangulatos volt. És ugyan Romo Lampkin minden szava hatásos, de amikor lehordta Lee-t, hogy az a gond, hogy ő egy igen jó ügyvéd, Lee pedig nem, akkor megkönnyebbülten nevettem föl, kiszakadva a történet feszültségéből. Szinte közvetlenül utána láttuk ismét újra az admirálist és a legjobb barátját, az egyik legerősebb momentumban. Tigh épp bevallotta, hogy megölte Ellen Tigh-t (persze a teljes flottával együtt már rég elnöki kegyelemben részesült ezért is), Adama meg elkezd mellébeszélni a tankhajójukról, mintha meg sem történt volna a tanúvallomás. Végül látjuk, bármi is történjen, ők barátok, bajtársak. Adama ettől döbbenetes karakter. Ráadásul nem sokkal később nem bír megbocsátani a saját fiának. Ez teszi őt, és az egész sorozatot baromi életszerűvé, hitelessé, emberivé.
Végül Roslin tanúvallomása talán még inkább sokkolja a nézőt, mint Tigh-é. Pusztán azért, mert nem a könyörtelen Lampkin, hanem Lee Adama, a bizalmasa teszi fel a kérdéseket. Azért, amit megtudunk róla, és azért, ahogy azt megtudjuk róla. Helo pedig, egyfajta rezonőrként foglalja össze, ami vár ránk a következőkben, bár magának sincs fogalma arról, mennyire igaza van. Több okból, mint hinné.
Figyelmeztetés: a múltkor gigaszpojlereztem egyet, ha valaki direkt nem nézte meg, mi bújt a link alatt, az ne nézze meg a Crossroads második részének a promóját, amit a Sci Fi Channel adott le. Fent van a YouTube-on is, meg a scifi.com-on is, egyik helyen se nézzétek meg.