Mi van a maradék öt Cylon modellel? – Második rész

« Első rész itt  

Azt
ígértem, ebben a részben elregélem, hogy miért hiszem úgy, hogy
egy darabig még nem fogunk találkozni az öt ismeretlen Cylon modellel.

Előtte azért beszéljünk még a rajongók köreiben virágzó teóriákról.


Nem humanoid Cylonok
avagy mi van, ha a hiányzó öt modell nem is ember?

Nemrégiben kiderült, hogy a Basestarok
"központi komputere" egy hibrid Cylon, aki kádban, magzatvízben fekve
hablatyolja az agyán átfutó utasításokat. Sokan egyből arra gondoltak,
hogy biztosan ő a maradék modellek közül az egyik, ebből kiindulva
pedig a Raiderek egy másik, aztán még egy lehet a Resurrection Ship,
vagy bármilyen más szerves Cylon teremtmény, akikről még nem tudunk.

Miért hangzik ez hülyén? Mert
ugyanabban a részben, amikor Six azt mondta Gaiusnak, hogy már nem
beszélnek az Ötökről, egy jelenettel később meg már mentek is a
Basestar vezérlőjéhez, és bemutatták Gaiusnak. Elég ellentmondásos
lenne, ha Agatha (így hívom a hibridet a Különvélemény prekog csaja
után, mivel onnan koppintották az egészet) is az ötbe tartozna bele,
akikről beszélni sem szabad. A hibrid pedig valójában egy evolúciós
lépcső lehet a Raiderek és a humanoidok között, hiszen félig még gép,
deréktól lefelé inkább kábelköteg, mint ember.

A Raiderekre valószínűleg úgy
tekintenek a humanoidok, mint mi a harci kutyákra. Alázatosak,
gondolkodnak és éreznek, szeretik a gazdáikat, ezért hallgatnak is
rájuk. Olyasvalamik, amiket a humanoidok nem kezelnének egyenrangúként.
Biztosan nem nevezte volna őket Caprica Six a tizenegy társa egyikének.
Ugyanez, vagy még rosszabb a helyzet a teljesen gépi Centurionokkal,
így róluk már szót sem ejtek.

Az azonban elég sokat elárul, hogy
Ronald D. Moore azt mondta, a hibrideket amolyan Number Zero-nak kell
tekinteni, ahogy mondtam, átmenetnek a gép és ember közt. Nem csak azt
magyarázza meg, hogy ők nem tagjai a Tizenkettőnek, de azt is, hogy
bizony van valamilyen sorrendiség a számozásban. Minél magasabb a
sorszám, annál emberibb a modell. Erről fog szólni a következő részt,
és most már tényleg rátérek a lényegre.