Kell egy kis áramszünet?

A 13. rész címe a Cheers főcímdalára utal, ami előrevetíti, hogy egy vidám, kicsit könnyedebb epizód elébe fogunk nézni, akárcsak annak idején a Tigh Me Up, Tigh Me Down esetén. Csakhogy a készítők, úgy tűnik, egész egyszerűen már nem tudják lazára venni a figurát. A sztori nagy újdonsága Joe Bárja, a Galactica különbejáratú szórakozóhelye, mely a Cloud Nine hiányát igyekszik pótolni. Elvileg a jövőben is fogunk vele találkozni, bár van egy olyan előérzetem, hogy a hozzá kapcsolódó jelenetek többségét továbbra is alaposan ki fogják vágni. Most is feláldozták a történetét Baltar kihallgatásáért. Nem tett rosszat az epizódnak, de hogy vidám nem lett, az biztos.

Szerencsére a negyvenegynéhány percnek csak a töredéke foglalkozik a Starbuck-Apollo kapcsolat lezárásával, amit sikerült elég jól, olyan battlestarosan megoldani. Jobb ez így. Kicsit megfűszerezte a kapcsolatukat ez a fellángolás, de nagyon nem tett volna nekik jót, ha együtt maradnak. Különben is, Kara és Sam az egyik legjobb páros, akiket valaha láttam a tévében, Dualla pedig túl szeretnivaló ahhoz, hogy csak úgy elbánjanak vele. Lee persze hű marad önmagához, és a feleségével szemben végtelenül tisztességes, még ha közben ő maga szenved is.

Az ő vívódásukat azonban csak részleteiben ismerjük meg, át-átváltva Baltar jeleneteiről. Edward James Olmos keze nyoma nagyon meglátszik a vágáson, ugyanis a Battlestartól szokatlan módon szakítják meg a legfeszültebb, legintenzívebb momentumokat, hogy a finoman hangolt, érzelmes pillanatokat mutassák be a két párkapcsolatban.

A rendező a színészekből is a maximumot hozza ki, egy kicsit kicsavarja és felrázza a szerepeiket: Mary McDonnell óriásit alakít, amikor Baltarral kell elhitetnie, hogy pillanatokon belül képes kidobni az első légzsilipen, ha nem beszél. James Callis, ha nem épp egy kábelcsatornán futó sci-fiben játszana, Emmyt is kaphatna a mostani teljesítményéért. Mindenki számára világossá válik Baltar meghasonlottsága, a benne dúló kettősség, hogy tudja, hogy bűnös, de meggyőződése, hogy nem tehet semmiről. Életében talán először mondja ki a szerelme nevét, és Caprica Six-et, mint a bűnökért felelős Cylont nevezi meg.

A kihallgatási módszerek sora, amely ide juttatja Baltart, lenyűgöző. Pusztán pszichológiai nyomásnak vetik alá, a legvégsőkig nem folyamodnak fizikai kínokozáshoz, és eredményre is jutnak. Zseniális a módszerek egymásra építettsége, az ötletek sorozata. Természetesen itt is képbe jön a sci-fi elem, de ilyennel már a 24-ben is találkozhattunk, és még mindig messze fantáziadúsabb, mint a Cylonok vallatási módszerei: az Adama által bevetett hallucinogén szer csak segít, hogy Baltar pszichéjét befolyásolják, és ügyes fogalmazással rávezessék őt a színvallásra.

Baltar így végre szembesül a bűneivel, tudatosul benne, hogy felelősségre vonható minden szörnyűségért, ami az embereket érte a Cylonok megjelenése óta, és kétségbeesik. A legszebb, hogy magát is megkérdőjelezi, ártatlan-e, vagy pedig valahol belül tisztában volt azzal, hogy a kezdetektől az ellenséget segítette. Gaetával való beszélgetése alatt, mikor korrigálni kezdi egykori tanácsadója számításait, újra szembesülünk hihetetlen lángelméjével, mely talán a közvetlen oka annak, hogy ő a Galactica emberi ésszel legkevésbé érthető és értelmezhető karaktere. Az őrület és a zsenialitás közti vékony határon egyensúlyozva néha olyanokat tesz, amiket mi sosem fogunk tudni megérteni, mégis ő a leghitelesebb, legkonzisztensebb jellem, mert profán és önös érdekek vezérlik, és ha nem is szívesen, de tudunk vele azonosulni.

Csak a felfoghatatlan, mindent tisztábban és magasabb szinten átlátó elméje, mely időnként Six kivetüléseként jelenik meg, az egyetlen tényező, ami elidegenít minket a személyiségétől, hiszen az általa sugallt motivációk már annyira mélységesen önzőek, olyannyira nincsenek tekintettel semmire és senkire, hogy képtelenség csak részben is elfogadni őket. És ez teszi őt olyan érdekessé, nélkülözhetetlenné. Leginkább a Star Trek (bocs, megint) Dr. Bashirjéhez lehet őt hasonlítani, illetve az általa istápolt génmanipuláltakhoz, akik készek lettek volna elveszteni egy véres háborút, mert a számításaik szerint pár évtizeden belül egy lázadás újra talpra állította volna és stabilizálta volna a haldokló Föderációt. Erről majd legközelebb, részletesen.

Végezetül elmesélem, mi volt a bónuszjelenetben, amit a scifi.com/battlestar oldalon lehetett megtekinteni a tévéadás után (én is csak olvastam, lehet hogy nem pont így volt).

Roslin belép Six cellájába, akit épp megszabadítanak a béklyóitól. Az elnökasszony megkérdezi, hogy hogy szólíthatja Sixet, ám ő előbb biztosítékot akar, hogy nem fogják kidobni a légzsilipen, mint egykor Leobent. Roslin ígéretét teszi, Six pedig Capricaként mutatkozik be. Roslin elmondja, hogy tudják, Baltar nem vett részt a kolóniák elpusztításában, és látja Capricán, hogy szereti Gaiust. Erre Six azzal vádolja őt, hogy megkínozták Baltart, pedig régen tisztességes itélőszékük volt. Roslin egyezséget akar ajánlani, ám Six megelőzi: ha Gaius megkapja a tárgyalását, ő tanúskodni fog, és mindent elmond. Az elnökasszony egy szó nélkül távozik, Six pedig ledől a priccsre. Vége.

Szóval Six megint megmentette Baltart. A tárgyalásra az évad végéig azonban várnunk kell, egyelőre el leszünk foglalva egyéb karakterközpontú epizódokkal. Jövő héten nem lesz Battlestar, mert mindenki a Superbowlt fogja nézni, ezért a Sci Fi Channel is csak egy B-filmet mert bevállalni vasárnap estére. Utána pedig a The Woman Kinget láthatjuk, én sokat agyaltam, mit jelenthet ez a cím, aztán kiderült, hogy a King egy nő neve lesz. Bár biztos szójátéknak szánták.

Kell egy kis áramszünet?

A 13. rész címe a Cheers főcímdalára utal, ami előrevetíti, hogy egy
vidám, kicsit könnyedebb epizód elébe fogunk nézni, akárcsak annak
idején a Tigh Me Up, Tigh Me Down esetén. Csakhogy a készítők, úgy
tűnik, egész egyszerűen már nem tudják lazára venni a figurát. A sztori
nagy újdonsága Joe Bárja, a Galactica különbejáratú szórakozóhelye,
mely a Cloud Nine hiányát igyekszik pótolni. Elvileg a jövőben is
fogunk vele találkozni, bár van egy olyan előérzetem, hogy a hozzá
kapcsolódó jelenetek többségét továbbra is alaposan ki fogják vágni.
Most is feláldozták a történetét Baltar kihallgatásáért. Nem tett
rosszat az epizódnak, de hogy vidám nem lett, az biztos.

Szerencsére a negyvenegynéhány percnek csak a töredéke foglalkozik a
Starbuck-Apollo kapcsolat lezárásával, amit sikerült elég jól, olyan
battlestarosan megoldani. Jobb ez így. Kicsit megfűszerezte a
kapcsolatukat ez a fellángolás, de nagyon nem tett volna nekik jót, ha
együtt maradnak. Különben is, Kara és Sam az egyik legjobb páros,
akiket valaha láttam a tévében, Dualla pedig túl szeretnivaló ahhoz,
hogy csak úgy elbánjanak vele. Lee persze hű marad önmagához, és a
feleségével szemben végtelenül tisztességes, még ha közben ő maga
szenved is.

Az ő vívódásukat azonban csak részleteiben ismerjük meg, át-átváltva
Baltar jeleneteiről. Edward James Olmos keze nyoma nagyon meglátszik a
vágáson, ugyanis a Battlestartól szokatlan módon szakítják meg a
legfeszültebb, legintenzívebb momentumokat, hogy a finoman hangolt,
érzelmes pillanatokat mutassák be a két párkapcsolatban.

A rendező a színészekből is a maximumot hozza ki, egy kicsit
kicsavarja és felrázza a szerepeiket: Mary McDonnell óriásit alakít,
amikor Baltarral kell elhitetnie, hogy pillanatokon belül képes kidobni
az első légzsilipen, ha nem beszél. James Callis, ha nem épp egy
kábelcsatornán futó sci-fiben játszana, Emmyt is kaphatna a mostani
teljesítményéért. Mindenki számára világossá válik Baltar
meghasonlottsága, a benne dúló kettősség, hogy tudja, hogy bűnös, de
meggyőződése, hogy nem tehet semmiről. Életében talán először mondja ki
a szerelme nevét, és Caprica Six-et, mint a bűnökért felelős Cylont nevezi meg.

A kihallgatási módszerek sora, amely ide juttatja Baltart,
lenyűgöző. Pusztán pszichológiai nyomásnak vetik alá, a legvégsőkig nem
folyamodnak fizikai kínokozáshoz, és eredményre is jutnak. Zseniális a
módszerek egymásra építettsége, az ötletek sorozata. Természetesen itt
is képbe jön a sci-fi elem, de ilyennel már a 24-ben is
találkozhattunk, és még mindig messze fantáziadúsabb, mint a Cylonok
vallatási módszerei: az Adama által bevetett hallucinogén szer csak
segít, hogy Baltar pszichéjét befolyásolják, és ügyes fogalmazással
rávezessék őt a színvallásra.

Baltar így végre szembesül a bűneivel, tudatosul benne, hogy
felelősségre vonható minden szörnyűségért, ami az embereket érte a
Cylonok megjelenése óta, és kétségbeesik. A legszebb, hogy magát is
megkérdőjelezi, ártatlan-e, vagy pedig valahol belül tisztában volt
azzal, hogy a kezdetektől az ellenséget segítette. Gaetával való
beszélgetése alatt, mikor korrigálni kezdi egykori tanácsadója
számításait, újra szembesülünk hihetetlen lángelméjével, mely talán a
közvetlen oka annak, hogy ő a Galactica emberi ésszel legkevésbé
érthető és értelmezhető karaktere. Az őrület és a zsenialitás közti
vékony határon egyensúlyozva néha olyanokat tesz, amiket mi sosem
fogunk tudni megérteni, mégis ő a leghitelesebb, legkonzisztensebb
jellem, mert profán és önös érdekek vezérlik, és ha nem is szívesen, de
tudunk vele azonosulni.

Csak a felfoghatatlan, mindent tisztábban és magasabb szinten átlátó
elméje, mely időnként Six kivetüléseként jelenik meg, az egyetlen
tényező, ami elidegenít minket a személyiségétől, hiszen az általa
sugallt motivációk már annyira mélységesen önzőek, olyannyira nincsenek
tekintettel semmire és senkire, hogy képtelenség csak részben is
elfogadni őket. És ez teszi őt olyan érdekessé, nélkülözhetetlenné.
Leginkább a Star Trek (bocs, megint) Dr. Bashirjéhez lehet őt
hasonlítani, illetve az általa istápolt génmanipuláltakhoz, akik készek
lettek volna elveszteni egy véres háborút, mert a számításaik szerint
pár évtizeden belül egy lázadás újra talpra állította volna és
stabilizálta volna a haldokló Föderációt. Erről majd legközelebb,
részletesen.


Végezetül elmesélem, mi volt a bónuszjelenetben, amit a scifi.com/battlestar oldalon lehetett megtekinteni a tévéadás után (én is csak olvastam, lehet hogy nem pont így volt).

Roslin belép Six cellájába, akit épp megszabadítanak a béklyóitól.
Az elnökasszony megkérdezi, hogy hogy szólíthatja Sixet, ám ő előbb
biztosítékot akar, hogy nem fogják kidobni a légzsilipen, mint egykor
Leobent. Roslin ígéretét teszi, Six pedig Capricaként mutatkozik be.
Roslin elmondja, hogy tudják, Baltar nem vett részt a kolóniák
elpusztításában, és látja Capricán, hogy szereti Gaiust. Erre Six azzal
vádolja őt, hogy megkínozták Baltart, pedig régen tisztességes
itélőszékük volt. Roslin egyezséget akar ajánlani, ám Six megelőzi: ha
Gaius megkapja a tárgyalását, ő tanúskodni fog, és mindent elmond. Az
elnökasszony egy szó nélkül távozik, Six pedig ledől a priccsre. Vége.

Szóval Six megint megmentette Baltart. A tárgyalásra az évad végéig
azonban várnunk kell, egyelőre el leszünk foglalva egyéb
karakterközpontú epizódokkal. Jövő héten nem lesz Battlestar, mert
mindenki a Superbowlt fogja nézni, ezért a Sci Fi Channel is csak egy
B-filmet mert bevállalni vasárnap estére. Utána pedig a The Woman Kinget láthatjuk, én sokat agyaltam, mit jelenthet ez a cím, aztán kiderült, hogy a King egy nő neve lesz. Bár biztos szójátéknak szánták.

3×13 – Taking a Break From All Your Worries

Rendezte: Edward James Olmos

Írta: Michael Taylor

Időpont: 2007. január 28.

Történet: A kolóniák egykori elnökét, Gaius Baltart a Galacticán fogságban tartják és hazaárulással vádolják. Próbálja elkerülni sorsát, de még keményebb kihallgatási módszerek várják, mint a Cylonok kezei közt. A legénység tagjai megérdemelt pihenésüket töltik a Battlestar Galactica fedélzetén nemrég megnyílt Joe Bárjában. Lee és Dualla házassága válságba kerül.

 

Joe Bárja

 

Személyes vélemény: Az epizód forgatókönyvét az a Michael Taylor jegyzi, aki az Unfinished Businesst is tökélyre vitte. A televíziózásba a Deep Space Nine egyik legkirályabb részével, az In the Pale Moonlighttal robbant be, amelyben a kapitányék a törvényes kereteket számtalan helyen áthágva vonták be a háborúba a romulánokat. Azóta Nebula-díjra is jelölték már a Holtsáv egy részéért.

A rendezőt, Edward James Olmost nem kell bemutatnom, remélem. Ebben a minőségében a Tigh Me Up, Tigh Me Downban debütált a Galacticában, de mint korábban írtam, régóta elismert képviselője a szakmának. Érdemes lesz odafigyelni a munkájára, ha egy színész rendez egy sorozatepizódot, abban mindig van valami különleges, újszerű.

Hogy filler lesz-e a rész, előre nem merem megmondani, de az Unfinished Businesshez képest többet fog foglalkozni a fő cselekménnyel, hiszen várhatóan előveszik Baltart a bűneiért. Ez a Joe Bárja nekem már most tetszik, alig várom, hogy lássam, EJO hogyan teremti meg a légkörét.

A két pár szerelmi történetét remélem, jól lezárják ebben a részben, olyan sok lehetőség azért nincs benne. Álljon be valami maradandó állapot a négyőjük közti viszonyban, nekem mindegy milyen, de elég már a huzavonából. Baltarról, Baltartól szokás szerint úgysem fogunk megtudni semmit, de nem is várom. Most nekem is szükségem lesz egy kis lazításra ilyen intenzív részek után. Jó lesz lepihenni, kicsit elnézegetni, hogy zajlik egy hétköznap a Galacticán. Ilyen még sosem volt, mindig csak a balhékat láttuk. Bár félek, hogy ebben a részben is össze fogjuk magunkat sírni valamin.

Érdekesség, hogy az epizód címe a Cheers című sorozat főcímdalának egy sora, ami némi vidámságot vetít előre, de szerintem ne számítsunk semmi jóra… 🙂 Mellesleg ez az eddigi leghosszabb BSG-epizódcím. Erősen emlékeztet a Deep Space Nine jó szokására, ahol a cím gyakran betöltötte az képernyő fölső felét.

3×13 – Taking a Break From All Your Worries

Rendezte: Edward James Olmos

Írta: Michael Taylor

Időpont: 2007. január 28.

Történet: A kolóniák egykori elnökét, Gaius Baltart a Galacticán fogságban tartják és hazaárulással vádolják. Próbálja elkerülni sorsát, de még keményebb kihallgatási módszerek várják, mint a Cylonok kezei közt. A legénység tagjai megérdemelt pihenésüket töltik a Battlestar Galactica fedélzetén nemrég megnyílt Joe Bárjában. Lee és Dualla házassága válságba kerül.

 

Joe Bárja

 

Személyes vélemény: Az epizód forgatókönyvét az a Michael Taylor jegyzi, aki az Unfinished Businesst is tökélyre vitte. A televíziózásba a Deep Space Nine egyik legkirályabb részével, az In the Pale Moonlighttal robbant be, amelyben a kapitányék a törvényes kereteket számtalan helyen áthágva vonták be a háborúba a romulánokat. Azóta Nebula-díjra is jelölték már a Holtsáv egy részéért.

A rendezőt, Edward James Olmost nem kell bemutatnom, remélem. Ebben a minőségében a Tigh Me Up, Tigh Me Downban debütált a Galacticában, de mint korábban írtam, régóta elismert képviselője a szakmának. Érdemes lesz odafigyelni a munkájára, ha egy színész rendez egy sorozatepizódot, abban mindig van valami különleges, újszerű.

Hogy filler lesz-e a rész, előre nem merem megmondani, de az Unfinished Businesshez képest többet fog foglalkozni a fő cselekménnyel, hiszen várhatóan előveszik Baltart a bűneiért. Ez a Joe Bárja nekem már most tetszik, alig várom, hogy lássam, EJO hogyan teremti meg a légkörét.

A két pár szerelmi történetét remélem, jól lezárják ebben a részben, olyan sok lehetőség azért nincs benne. Álljon be valami maradandó állapot a négyőjük közti viszonyban, nekem mindegy milyen, de elég már a huzavonából. Baltarról, Baltartól szokás szerint úgysem fogunk megtudni semmit, de nem is várom. Most nekem is szükségem lesz egy kis lazításra ilyen intenzív részek után. Jó lesz lepihenni, kicsit elnézegetni, hogy zajlik egy hétköznap a Galacticán. Ilyen még sosem volt, mindig csak a balhékat láttuk. Bár félek, hogy ebben a részben is össze fogjuk magunkat sírni valamin.

Érdekesség, hogy az epizód címe a Cheers című sorozat főcímdalának egy sora, ami némi vidámságot vetít előre, de szerintem ne számítsunk semmi jóra… 🙂 Mellesleg ez az eddigi leghosszabb BSG-epizódcím. Erősen emlékeztet a Deep Space Nine jó szokására, ahol a cím gyakran betöltötte az képernyő fölső felét.