Kicsit megkésve került föl az scifi.com-ra Ron Moore podcastja,
ezért nem tudtam belefoglalni az információkat az epizódmustrámba.
Ellenben van egy-két érdekes információmorzsa, melyeket nem árt
megjegyezni.
Már az előző dupla résznél (Torn/Measure of Salvation), meg itt is sokan
panaszolták, hogy a felvezető részben alig történt valami, a másodikba
meg belesűrítettek mindent. Na ezzel kapcsolatban az a különös, hogy az
Eye of Jupiter végi cliffhangert, vagyis a cylon-ember
standoffot eredetileg az epizód közepére tervezték, a második periódus
végére, amit a reklámszünet után oldottak volna fel. Ezekkel a
jelenetekkel nyitott végül a Rapture. Ron Moore úgy gondolta,
hogy ezt a ziccert nem lehet kihagyni, és inkább így vágatta fel a két
epizódot, hogy még nagyobbat üssön a cliffhanger (ami eredetileg Sam és
Lee nagy konfliktusában merült volna ki).
Figyeljétek meg, hogy a Rapture vége felé Roslin, Tigh és Adama nem
is a CIC-n tartózkodnak, amikor értesítik őket, hogy a nap felrobban.
Ennek az az oka, hogy a forgatókönyv szerint itt Adama, miután
megtudta, hogy a Cylonok behatolak a templomba, újból elrendelte volna
a nukleáris készültséget. Gyakorlatilag ezt vonta volna vissza, miután
megtudta, hogy a szupernova úgyis mindjárt felemészti az egész
rendszert. Ez így speciel elég nagyot ütött volna, de olyan hülyén jött
volna ki, hogy kétszer egymás után elrendeli a nukleáris támadást,
úgyhogy azt a részt kivágták. Mi meg csak azt vettük észre, hogy
hirtelen nem a hídon vannak, hanem a fegyverteremben (már aki
észrevette, én nem).
Lehet, hogy ezt már említettem, de ahol D'Anna lepacsizott az öt
cylonnal, az majdnem megegyezik a koboli operaházzal, amit az első évad
végén láttunk (ld. bloglogó). Ami ebben az érdekes, hogy ezt az ötletet
is a kreatív Michael Rymer dobta be, mint megannyi mást.
A másik nagy ötletgyáros James Callis, Baltar alakítója. Ők ketten
találták ki, hogy Baltart egy hullazsákban hozzák vissza a Galacticára
a Rapture végén, és Tyrol
csak Tighnak merje diszkréten megmutatni. Ron Moore épp nem volt ott
aznap a forgatáson, így telefonon értesült a dologról, és idegesen
hívta fel a rendezőt, hogy mi ez az egész? Az meg okosan elmagyarázta
neki, hogy mi értelme van ennek a zsákos megoldásnak, mire Moore is
rájött, hogy tényleg… 🙂 Gondoljunk bele, hogy mi lett volna, ha
Baltart a saját lábán viszik a fogdába, és beleütközik egy Cally-féle
bosszúállóba.
Az utolsó a legkülönösebb infó, amit nem tudom, elhiggyek-e. Moore a
rész végén elkezdte mondani, hogy régóta gondolkodott azon, hogy
Starbuckot ki kéne emelni a mellékszereplői státuszból, és valami
fontosabb célt adni a karakterének. És, állítólag, az eddigi epizódokat
böngészgetve ötletek után akadtak rá Kara capricai házának falán arra
az ábrára, ami totál véletlenül ugyanúgy nézett ki, mint a mandalán a
szimbólum. Ráadásul azt a rajzot maga Katee Sackhoff készítette, így
még kisebb a szándékosság lehetősége. Nem a véletlenben nem hiszek,
csak az zavar, hogy Moore ezek szerint mégsem tervezett annyira előre,
mint amennyire hittem ez alapján.
Mindegy, Starbuckból így is, úgy is próféta/kiválasztott/akármi lett
volna előbb-utóbb, hiszen Ron Moore már gondolkodott rajta, így csak
külön öröm, hogy meg tudta alapozni ezzel a szimbólum-dologgal, de
olyan jó lett volna, ha kiderül, hogy már évadok óta meg volt alapozva
az egész…