A 2007-es esztendő legelején járunk, átcsalva ugyan egy epizódot az előző évből az egyenlő esélyek végett. A közhiedelemmel ellentétben szinte végig konstans minőségű és magas színvonalú harmadik évad ezúttal is csupa remek darabot kínál nekünk, a szépen megírt karakterdaraboktól egészen a felejthetetlen duplaepizódokig.
Bár egyre frissebbek az emlékek, azért a tovább mögött elolvashatóak a rövid epizódismertetők, a szavazás pedig perceken belül kezdetét veszi.
3×11 – The Eye of Jupiter
A hajónak az előző epizódban sikerült eljutnia a létfontosságú algabolygóhoz, de a finom kaja mellett egy templomot is találnak a felszínén, amire azonban cylonok is kíváncsiak. Fény derül Lee és Kara titkos afférjaira, és Agathonék megtudják, hogy Hera él. A remekül kiegyensúlyozott részt Mark Verheidennek és Michael Rymernek köszönhettük.
3×12 – Rapture
Helo lelövi a saját feleségét, hogy visszaszerezzék a gyermeküket, D'Anna pedig meglátja az öt utolsó cylon arcát. Gaius Baltar és Caprica-Six a Galacticára kerülnek, a Hármas modellt pedig kivonják a forgalomból a deviáns cselekedetei miatt. Az akcióban és látványos CGI-ben dúskáló epizódot David Weddle és Bradley Thompson jegyzi, a rendezői székben továbbra is Michael Rymer ült.
3×13 – Taking a Break From All Your Worries
A jelentős eseményekre Edward James Olmos rendezésében és Michael Taylor írásában pihenünk rá, így a szép képsorok mellé Baltar emlékezetes vallatását kapjuk. Lezárul a szerelmi négyszög fejezete is, és először lengetik be az egykori elnök tárgyalását.
3×14 – The Woman King
Ebben a Helo-centrikus epizódban orvosi-morális kérdésekkel és a faji megkülönböztetés egy speciális formájával foglalkozunk, ahol a Saggitaron kolónia egykori lakói esnek áldozatul a diszkriminációnak. Tom Zarek előre figyelmezteti Roslint, hogy mi fog rájuk várni, ha tényleg megkezdődik Baltar tárgyalása, és egyáltalán nem jár messze az igazságtól. Michael Angeli harmadik forgatókönyvét Michael Rymer vitte képernyőre.
3×15 – A Day in the Life
Adama a házassági évfordulóját ünnepli, és visszaemlékszik egykori feleségére, miközben Cally és Galen Tyrol egy légzsilipben ragadnak, ahol egy léknek köszönhetően a lassú halál vár rájuk. Mark Verheiden írásában merengtünk el a múlton, amelyet Rod Hardy rendezett meg.
3×16 – Dirty Hands
Anne Cofell Saundersnek meggyűlt a baja ezzel a forgatókönyvvel, ezért Jane Espenson sietett a segítségére, és a sorozat egyik legjobb fillerét tette le az asztalra. Megismerjük végre a flotta civiljeinek, azaz a munkásoknak a kiszolgáltatott helyzetét, azon keresztül pedig Adama és Tyrol majdnem vérre menő konfliktusát, egy felejthetetlen jelenetben pedig fény derül Baltar aereloni múltjára is. Wayne Rose első rendezése volt ez a webizódok után.
3×17 – Maelstrom
Kara az élet és a halál között visszatér a capricai lakásába, ahol Leoben képében kíséri őt egy jelenés. David Weddle és Bradley Thompson vezette végig ezen a szépen kikövezett spirituális és metaforákkal teli úton Starbuckot, amelyhez Michael Nankin szolgáltatta a remek rendezést.
3×18 – The Son Also Rises
A Kara Thrace halála utáni űrt kellett betöltenie Mark Sheppardnak Romo Lampkin szerepében, amihez Michael Angeli dialógusokhoz való tehetsége szolgáltatta a megfelelő alapot. Lee Adama rálép a flottától való elszakadás útjára, Baltar tárgyalása pedig heteken belül kezdetét veszi. Sergio Mimican-Gezzan tért vissza a rendezői székbe, amelyben utoljára az évad premierjénél ült.
3×19 – Crossroads, part 1
Megkezdődik Baltar tárgyalása a vád és a védelem egy-egy hatásos beszédével, valamint Tigh ezredes sokkoló vallomásával. Felbukkan az exelnök híveinek szektája, Roslin rákja és a látomásai visszatérnek, Lee pedig kilép a flottából. Három szereplő furcsa zenét kezd hallani. Michael Taylor írását dicséri ez a felvezető darab, Michael Rymer pedig ismét vállalta a finálé rendezését.
3×20 – Crossroads, part 2
Az évad befejező epizódja Mark Verheidenhez került, aki ezt Lee Adama ötperces monológjával hálálta meg, valamint rá hárult a feladat, hogy leleplezzen négyet az utolsó cylonok közül. Baltart felmentették, Kara Thrace visszatért, és végre megpillanthattuk a Földet is.